Délmagyarország, 1932. március (8. évfolyam, 49-72. szám)

1932-03-08 / 55. szám

A lodzi gheito Beszélgetés a •wgyeionzágl Loaz képviselőiével . nárdus. BaeauMrft Gyula polgári fog­tokozására: föl- és gégeorvos a lengyelorszátf Ladtben Emellett politikám! l« foglalkozik; 6 képviseli e varsói parlamentben városát, amely • maga egymillió lakosával második legnagyobb vámsa Poloriánek. Rosenblatt doktor a cári ura­lom alatt is képviselő volt, amikor aztán a háború alatt a németek megteremtették as önálló Lengyel­országot, tagja volt a Posenban székelő államta­Régi vágású politikus, még Badénben k tóttem Tele barátságét. Most újra találkoztunk, a aok aaáz esztendős velencei ghetto házai között. — Három millió rfdó él Lengyelországban — mondta. Három millió ember él keskeny, stdk ueoákban. ahova nem jut el a napungár. Tudó­sok állapították meg. hogy Elssászbtn ás WOr­temberg egyes vidékein a parasztok ugyanezt a nyelvet beszélik, mint mi Ma embermilliók ol­vasták Salom Asch megráz j regényeit a jiddis kultvának piktorai vannak és Lengyelországban láthatatlan íaÜsl körülvett ghettódban *sük szo­bák páriái sötét éjszakákon a regények, versek és újságok betűi fölé hajolnak... ámde ennek a kultúrának, ennek as irodalomnak, ennek a müvéscetnek külön vonaW, külön utjai vannak. As irók, a festók, a szobrászok ott keresik és ott találják meg a témáikat, ahol élnek: a ?sük sikátorokban. — A Jiddis festók vásznain nincsen tavasz, itt nincsenek nyíló virágok, csöndesen csörgedrső pa­tak, amelynek partján lila ibolyákat kelt életre a májusi meleg. Szyk vásznain csak őszi levélhullás •aa. száraz faágak a kopár tikságon. Es magas berak, ahol nem tudja felolvasztani a kékesen eafUogó havat as elkésett napsugár. Világfájdalom ál a legényekben, ahol nincsen szerelem és hiány­aik a hapy and. A humoruk keserű, fájdalmas - A lengyel sMdó egész külön életet él. - foly­tatta Rosenblatt Mor. — FoHHkai, gaslaságl, társadalmi éa kultarális tárén egvaránt Külön szervezetekbe tömörül A kávéházban külön asz­talnál ülnek ssldók ás lengyelek. Külön egyesü­letük van a r*dő kereskedőknek, ügyvédeknek, borbélyoknak, rikkancsoknak, teztflgyárosoknak, fü'jKTcteknek, susztertoknak, külön klubjuk festők­nek, szobrászoknak, — Elképzelhetetlen mértékben dühöng Lengyel­országban as antiszemitizmus. Gazdaság 'éren, abol csak lehet kiüldözik a zsidót. A kormány berniün­ket csak egyetlen törekvésünknél támogat. Ahol a palesztinai kivándorlásról van szó. A népszövet­ségnél a lengyel kormány a leglelkesebb szószólója a cionizmusnak. Miért? Hogy a zsidó kivándorol­jon. «s a zsidó, aki nem tud tenyeret keresni a családjának, ald nem tud megélni odahrza, ván­dorbotot vess a kezébe... Egyre-másra kelnek ut ra a szomorú csoportok. Telve velük a vonatok harmadik osstálya, as óoaáajárók fedélkőre. Men­nek Palesztinába, Amerikába. Az utolsó tiz eszten­dő alatt hatvanezer zsidó vándorolt ki az ország­ból. ... Ott messze ászahon, ahol jobban hajlik ro­mantikára a lélek, ahol hidegebb a napsugár és nehezebben olvad Ja a hegyek lejtőjén a hótakaró, ahol későbben nyflík a virág, mint a Quamero öblében, áll mág a klsépfcer. Alinak a ghettó fa­lai a kaftánokoa és a ssakettokon ott a sárga folt, még akkor la. ha nincsen azine. Száraz kenyér a szük sikátorok tömegkaszárnyáinak három lépés széles és öt lépés hosszú szállásain ritka vendég. Sipol a sziréna, fütyül a vonat: újra tizezrek lettek hontalanokká... Prál :6b. csak prtaia áfa 9 algóizén Dorpgl brikett Telefonszám 11 mrefc fii A Keáá Róm kath. Ist Ján^s. Protas­MMM táns Zoltán. Nap kél 6 óra 28 perc­kor, nyugszik 17 óra 55 perckor. A Somogyi könyvtar olvasóterme nyitva vaa: köz. oapofcon délelőtt 104Ő1 Mg, délután Uól 7-ig. A Hwi nyitva délelőtt 10-től fél 1-lg minden­aapt vasárnap, ünnepnap Is. Egyetemi könyvtár (központi egyetem L eme­let; nyitva vasárnapok kividével mindennap Szegeden a gyógyszertárak kósfli szolgálatot tar­tanak: Apró Jenő, Kossuth Lajos-sugárut 59. (Te­lefon 1996.) Borbély József, Tisza Lajos-körut 30. (Tel. 2268) Gerie Jenő, Klauzál-tér 3 (Tel. 1359.) Moldván Lajos, Újszeged, Vedres-o. 1 (Tel. 1846.) Nagy Gy. örök: Takács István, Boldogastzony­sugárut 31. (Tel. 2125.) Selmeczi Bála, Somogyi­telep. (Tel. 3425 ) - Főispáni Installáció Mákén Mákéról jelentik; Fáy István kecskeméti föianánt. akit a kormányzó Purgly Emil földmivelési mini ster utódjául Cgi. nád—Arad—Torontél közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék főispánjává s kincr-seit. ma iktatta be ünnepélyesen a vármegyék V<z~n,ége. Délelőtt istentisz'elet volt, majd utána diazkóz­S ülésen tórlént meg vt installáció. A d síiőzgvü­sen megjelent vitéz Purgly Emil fóldmmlési miniszter, Zsitvav Tibor igaza i#ügymjnlsztcr és Shvoy Kálmán, a >zegedi vegvesdandár páran s noka. - A Lfoyd-Táfflitat közgyűlése. A Szegedi Llovrf­Társulat vasárnap délután tisztujitó közgyűlést tar­tott, amelyen a beteg Bokor Adolf helyett Hof­fer Jenő elnökölt. Az évi jelentésekkel kapcso­latos felszólalásokban a súlyos válsáabin síny­lődő kereskedelem bajaira mutattak .á. A vá­lasztmányból ezután tizenhat uj tagot választottak. As uj választmányi tagok a következők; dr. Barta Dezső, dr. Csányi Mátyás, Fischer Lipót, Fenyő Hugó, Hir&chfeld Lipót, Kertész Emő, Kórós Al­bert, Kolozs Lajos, Kardos Mihály, dr Ornstein Lipót. Reitif.r Mikló®, Seidcn Hermann, dr Siager István, Szántó József, Vadász Ferenc, Wieaner falamon s Náthást kérjen Hapcik rémet a Kígyó Pati­kában. Klauzál-tér, Kárász-u sarok. A Piarista Diákszövetség va­sárnapi knltarifttfánjának műsorát dr. Tóth Lá'zló sikeres szavalata verette be. Utána dr. Révay József olvasta fel a megbetegedett Kö­rösi Albinnak Calderonóról a katolicizmus legna­gyobb drámaírójáról írt tanulmányát, amit a kö­zönség hangos tetszéssel fogadott - A kereskedelmi eHaetmaeofak U^yOéee. Va. agrnap tartották meg a Kereskedelmi Alkalmazot­tak Egyesületének évi rendes közgyűlését Deuteeh Gynla alelnök megnyitója után a Jelentéseket baS­gatták meg, majd a költségvetés elfogadása ás a felmentvények megadása után megválasztották az uj tisztikart Az egyesület uj elnöke Deutsch Gyn­la lett, a tisslikar többi része változatlan maradt. - AS Ipart bejelentések atán nem sasba* pót­díjat szedni A kereskedelemügyi minisztérium ér­tesítette a kereskedelmi és iparkamarát, hogy a törvényhatóságok első tisztviselőjéhez leiratot in­tézett, amelyben megállapította, bogy az ipari be­jelentések, továbbá as ipari Jogosítványok után városi illetéket vagy bármily más pótdijat szedni nem szabad. Az iparhatóságok csakis a megállapított ipardijat és az állami bélyegilletéket követelhetik meg a felektől. Ha valahol » városi vagy egyéb illetékek szedésére szabályrendeletet hoztak vol­na, ugy esek « szabályrendeletek nem tekinthe­tők érvényben levőknek és a saabálytalanul sze­dett dijak megkövetelést haladéktaknul be kell szüntetni. - Előadás a reformátusoknál. Kedden délután fél 6 órai kezdettel a református egyház tanács­termében (Kátvin-tér J.) vetitettképes előadást tar­tanak a magyar református egyház külmissziói munkáiról. Megfelelő magyarázat" mellett a hely­színen készült felvételekben bemutatják a kinaiak, a pápuák és a mohamedán törökök között végzett missziói munkásságot. Az előadásra beléptidij nincs. _ KUI« irasl. A MIEFHOE kedden este folytatja a mult félévben megindított kuKurestjének soro­zatát Kárász-ucca 6 szám alatti heh s qében Az első kulturest előadója dr. Kecskeméti Ár­min főrabbi egyetemi magántanár. 1 z-'D estén mutatkozik be a MIEFHOE szavaló kórusa. z Kérjen mindenütt Gergely kakukfüoakorkál. NI esibéizMazak ÍR I aa d va a s I w Va n aa l^^wwwRH Még nem került meg Liiid berg h gyermeke Keuyork, március 7. A kis Lindbergh Chir­lia August még mindig nem került elő A fantasztikus méretű nyomozás mindeddig nem produkált semmiféle kézzelfogható eredményt. Az Ptnerika! közvélemény érdeklődése nem lankadt éa a részvét, amely » Lindbergb­házaspár irányában eddig megnyilvánult, egy. re nagyobb elkeseredéssé változik a nyomozó hatóságokkal szemben. A trentoni rendőrség egy fiatal nőt tartóz­tatott la, aki azt állította, bogy Lfrdbergb csecsemőjének elrablói szombaton repülőgép­pé! elrepültek LMbergh birtoka feletti azért, hogy ejtőernyővel leejtsék m atcsemöt, ét ugy látszik; az utolsó pillanatban cserben­hagyta a rablókat bátorságuk. Spltale nevft hírhedt newyork! bandavezér* akinek közben­járását Lindbergh kérte, hírlapi nyilatkozat­ban felszólította a gyermekrablót, hogy bárki legyen is, lépfen vele azonnal érintkezésbe. toirteir'Az'!!utrák^kormány Intézkedései értel­mében idegen utasok Ausztriába külföldi áe oszt­rák fizető eszközöket (pfas, váttó, csekk, utal­vány) korlátozás nélkül v&eteek In. Ajánlatos, ha az utasok Ausztriába való belápéeük alkalmá­val a magukkal vitt öassegeket a határasáli vám­vissgálat alkalmával útlevelükön nyugtáztitták, mert az ilyen összegek Mt hónapon belül a kül­földre ismét akadálytalanul kivihetők. Célsaerü azonban, ba idegen utasok több schillinget nem vismek magukkal, mint amennyit előreláthatólag elköltenek, mert 200 schillingnél nagyobb öse­ssegü osztrák valuta kivitele as Osslrák Nemaeti Bank engedélyéhez van kötve. Az Ausztriában való • tartózkodás ideje alatt Idegen bankjegyek, utazó­csekkek és Idegen valutára szóló UMMtk as arra jogosító pénzintézeteknél schilling eUtnéban eladhatók. Külföldi valuták a Jogosított pénzin­tézeteknél az útlevél ós külföldre szóló vetteti Jegy dőmutatáse ellenében kurtított mennyisét-, ben vásárolhatók. Szállodai számláikat ée toeáaár-! lásaikat az idegenek idegen valutában Is esZkó­zölhetik. Schilling ellenébea Idegenek eaak a de. tafl forgalomban vásárolhatnak. Ajánlatos, ba ausztriai tartózkodásuk alatt az idegették külföl­di valutákból csak annyit váltanak be, amaay­nytt Vlőreláthatólag elköltenek, mert as tdefm valuták beszerzéséhez, valamint a W scMHing­nfl nagyobb kivitelhez az Osztrák Nemzeti Bank engedése szükséges. — Adomány. A nagy nyomorban !é-ő Karekea­né * családja részére N. N. t pengőt küldött be szerkesztőségünkbe. Az adományt rendeltetési he­lyére Juttattuk. — A Katolikus Népsvövrfséfi A Katolikus Népszövetság vasárnap délután az alsóvárosi zárdában alak utógyűlést tartott Dr. Czettter Jenő * katolikus társadalom szervezke­désének fontosságát hangsúlyozta, majd P. Schnei. der Vencel plébános Ismertette a Katolikus Nép­szövetség céljait és csatlakozásra szólította fel a megjelenteket. Dr. Tóth Imre a liberalizmusról, a szocializmusról és a kommunizmusról beszélt és azt mondotta, hogy ezek az emberi előrehala­dás kerékkötői. A gyűlés elhatározta hogy felirat­ban tiltakozik a debreceni krematórium felállítása ellen. — As Egyetem Bará'e* Egyesülete természettu­dományi szakosztálya értesiti tagjait és az érdeklő­dőket, hogy szerdára hirdetett szakülése közbe­jött akadályok miatt elmarad. Balvárosi Mozi wd, Könnyelmű Kfuság •RendőrgN jlkoO irgalmas dráma CAMLLLA HORN és WALTF.R RILLA fóaiereplésé^. Azonkívül HIRADö és BIMBÓ. A SZERELMI' POSTÁS. Előadások 5. 7. 9 órakor KOrZÓ NOZl kedden | Nyolcadik oszlály romantikus diáktórténet 10 fdvonásbaa. Főszereplő I BESSIE LO^. Azonkívül.- Arigót te etaln. burleszk ÉS HÍRADÓ. Előadások I. 7, • órakor. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom