Délmagyarország, 1930. augusztus (6. évfolyam, 172-195. szám)

1930-08-26 / 190. szám

Y930 augusztus 26. DÉLMAGYARORSZÁG 9 A szegedi egyelem a) Ideggyógyász tanára: dr. Mlskolczy Dezső Budapest, augusztus 25. A kormányzó a val­lás- és közoktatásügyi miniszter előterjeszté­sre dr. Miskolpzy Dezső egyetemi magánta­nárt, budapesti Pázmány Péter tudomány­egyetemi tanársegédet a szegedi Ferenc Jó­^f Tudományegyetemen üresedésben levő elme-. és ideggyógyászati tanszékre egyetemi nVjlvános rendkívüli tanárrá kinevezte. D város gazdasági szakértőjének memoranduma a bárföldek értékesítéséről (A Délmagyarország munkatársától.') Vá­mossy Mihály, a város gazdasági szakértője a Szeged környékén levő bérföldekről statisz­tikát készített és megállapította, hogy. a város határán tul levő bérletekért többet fizetnek a bérlők, mint a szegediek. Vámossy Mihály a statisztikát a Csongrád vármegyében levő föl­dekről készítette és pedig azokról, amelyek Kisteleken, Sövényházán, Mindszenten, Tö­mörkényen, Csanyteleken, Hantházán,. Puszta­szeren fekQsznek. Körülbelül háromszáz bér­letről sorakoztatja fel adatait a gazdasági szakértő, aki megállapítja, hogy ezek a bér­letek jobban vannak értékesítve, mint a sze­ffsdielc. Ezért készítette el azt a beadványát, amely azt célozza, hogy a város a jövőben a bérföhfeket pályázat utján adja ki, ne' pedig nyilvános árlejtésen, Vámossy Mihály szerint nemcsak azért van­nak .jobban értékesítve ezek a környékbeli bérletek, mert a bérlők magasabb béreket fizetnek, vagy mert csak hattól tizenkét évig terjedő időre kaphatják bérbe, hanem azért is, mert a bérleten végzett beruházásokat, amikor a bérlő kiköltözködik, nem téritik meg neki. Ezzel ellentétben, ha egy bérlő Szeged város földjéről hurcolkodik el, akkor minden beru­házást megtérít a város. Vámossy most a pol­gármesterhez intézett beadványát ki fogja egé­szíteni azzal, hogy a város, ha uj bérleti rend­szert akar bevezetni, akkor azt csakis ugy oldja meg, hogy a városhoz legközelebb eső földjeit csupa egg- és kétholdas kisparcellák­ban adja bérbe. Ezzel eléri a leginkább óhaj­tott célt: a végleges telepítést. Azokat a föl­deket amelyek a várostól távol esnek, mint például a csengeleiek, ki lehet szerinte adni akár száz-, százötvenholdas parcellákban. Elhalasztották a zenedei énektanárnő választást (A Délmaggqrország munkatársától.) Meg­írta a Délmagyarország, hogy a városi zene­iskolában üresedésben levő énektanszak tanári állásit rendkívüli kisgyülésen töltik be. A választást megelőzőleg kedden délelőtt 11 órára ^szehivták a zenedei szakbizottságot, ennek a bizottságnak kellett volna megejteni a je­löléseket a 27-re kitűzött kisgyülési válasz­tásra. Értesülésünk szerint a szerdára tervezett kisgyűlést azonban mégsem hívják össze és igv a választás elmarad. aminek következtében természetesen nem tartják meg a keddre Össze­hívott zenedei bizottság ülését sem. A választás elhalasztásának érdekes oka T«.n. Dr. Somogyi Szilveszter polgármester a fogadalmi templom felszentelési ünnepségei alkalmából előadandó Dohnányi-misén ugyan­is számit az énektanári állásra pályázók közre­működésére is; viszont ha a választást most megejtik, valószínűnek tartja, hogy a meg nem választottak távolmaradnak a kórusból. Bfgguk a gyermeket a Fiit védelmére* S rovarok hiába törnek életére. • közOl t ötéves koron alul elhalt gyermel di&rrho© áldozata. Ennek és még sok más beteg­ségnek legfőbb okozója a közönséges légy. Pnsz* •.ftsuk el a legyeket és mentsük meg drága kia* dedeink életét. Permetezzünk Elitet. Fiit megöli a legyeket, szúnyogokat, bolhákat, tetveket, mo­ly okat, hangyákat, svábokat, poloskákat... ée el* pusztítja petéiket is. Veszélytelen, Nem hagy foltot Elit nem tévesztendő össze más rovarirtókkal] Sárga kanca — fekete sávall F LIT JjGyorsabban- őj 8y6gya*»nw(nr«ssstl audae««t. VI, PigyaM mm Itt. MMMMMWM MMMMMMMM mmimmmmfmmtmtmfmmtmjmmm**** Halálos fog&uscás A rendőrség nyomozást Indított a logtec&niHus ellen (A Délmaggarország munkatársától.) A rendőrség j szombat óta egy rendkívül érdekes ügyben nyo­moz. Az eset előzménye az. hogy Vasút Mihályné 53 éi es Bárka-uccai asszony szombaton a közkór­házban tetanusmérgezés következtében meghalt Vasút Mihálynét néhány nappal ezelőtt vitték be a mentők a kórházba tetaniismérgezéssel. Az esz­méletlen asszony több injekciót kapott a közkór­házban. ugy, hogy pénteken délelőtt visszanyerte eszméletét és elmondotta, hogy a betegsége egg foghúzástól származik. Vasutné az elmúlt héteá felkeresett egy szegedi fogtechnikust, aki kihúzta fájós fogát. A foghúzás után annyira rosszul lett. hogy ágynak dőlt A hozzátartozóik elhivatták a fogtechnikust, aki hi­degvizes borogatást rendelt a fogra. Az asszony állapota azonban nem javult, sőt napról-napra rosszabbodott. Ismét elhivatták a fogtechnikust és előadták, hogy orvost fognak hivni, mivel a betegség rendkívül aggasztó A fogtechnikus azon­ban. valószínűleg attól való félelmében, hogy ki­tudódik beavatkozása, lebeszélte őket az orvosról é? kijelentette, hogv az asszonynak múló rosz­szulléte van. Alig hogy a fogtechnikus elment, Vasút Mihályné elvesztette az eszméletét, mire ki­hívták a mentőket Alig, hogy ezeket elmondotta Vasutné, újból elvesztette az eszméletét. Az orvosok lemondottak az asszony életéről, megmentésére már gondoln sem lehetett Vasút Mihályné szombaton sulyó kinok között kiszenvedett A közkórház a halál esetet jelentette a rendőrségnek, amely azonaa megindította a nyomozást hogy megállapítsa mennyiben terheli felelősség a fogtechnikust. Vasú Mihályné holttestét beszállították a törvényszék bonctani intézetbe, ahol felboncolják. Súlyos szerencsétlenség történt Léva mellett a cseh hadgyakorlatokon Pozsonyi jelentés szerint a cseh h>dgya korlatok alatt Léva közeiébea, Nagykálna mel lett az utászok a Garam folyón pontonhidai vertek. A hid az átvonuló csapatok alatt le szakadt és a katonák a Garam sebesen folyé vizébe zuhantak. Az utászok néhány katonái kimentettek, de állítólag sokan a hullámok­ban lelték halálukat. Magán értesülés sze­rint 30—40 ember a vizbefult, de a halottak számát még nem állapították meg. Több ka­tona súlyosan megsebesült. Belvárosi Mozi ""s""1"" »•»-«-»»••»» ••> Fiatalság bolondság. Greta Garbó A végzet (Én ta.ik„. a- k „•„„ k»<Min< «mnrl fi'rrsie Főszereplő : _ - , • • • - * Augusztus 26 án, kedden Korzó Mozi Augusztus 26-án, kedden (Sp testben ép lélek) Charles Rogers. A l'aromounl nagv hangos sporl '''mic Főszereolő Azonkívül a Hangos SICC FILMEK Egy különös szerelem története 10 fe'vonásban és IMÜrdlClÓ*

Next

/
Oldalképek
Tartalom