Délmagyarország, 1929. április (5. évfolyam, 74-97. szám)

1929-04-20 / 89. szám

» \r.v i i>nt>C7 /929 április 20. Ha fáradt és izgatott, ha álmatlanságban és örökös félelemérzelben szenved, ha has­görcs, szivfájás, mellnyomás és fuldoklási rohamok kínozzák, akkor igyék reggel éhgyo­morra 1—2 pohár természetes „Ferenc József" ikeserfivizet, meri ez megszünieli az emésztési zavarok okait s elháritfa a vérfolulást. Az emésztőszervek gyógyításénak több orvos­tanára elismeri, hogy olyan tüneteknél, melyek a tápcsatorna tartalmának önmérgezéséből származnak, a Ferenc József viz kitűnően beválik. Kapható gyógyszertárakban, drogériák­éban és fuszerüzletekben. B.4 Automatizálják a szegedi telefont Jól értesült helyről azt az ínformációt kaptuk, hogy a szegedi telefonközpontot a közeljövőben •automatikus kapcsolásra alakítják át. Ugyanaz lesz tehát a rendszer, mint Budapesten, a készüléken 'lévő szám tárcsát kell forgatni és a központ jelent­kezése nélkül lehet a hivott féllel beszélni. Az nj rendszerrel kapcsolatban egyébként a ,(Vista azt tervezi, hogy bevezeti a beszédszám­lálá st is, úgyhogy — mint Budapesten — min­den beszélgetést meg kell majd fizetni a megálla­pított beszéddíj szerint. Az uj rendszer bevezetési munkálatai már folynak és valószínűleg a közel­jövőben már életbe is léptetik. — Szaval fik óms alakul Szegeden. Hont Ferenc Vezetésével szavalókórus alakul a Jótékony Magyar Asztaltársaság kebelében. A szavalókórusba egye­sületen kívül állók jelentkezhetnek vasárnap dél­után 3—4 óra között a Raffay-étterem (Kossuth Lajos-sugárut) különtermében. x Dreherben záróra reggel 4. 298 — Országos vásár. Május negyedikén és ötödikén országos vásár lesz Szegeden. Negyedikén a sertés­vásár, ötödikén pedig a ló- és szarvasmarhavásár. A marhalevelek »irányítását» április 22-én kez­dik meg. — Orvost hír. Dr. Buczkó Károly tb. kórházi főorvos párisi tanulmányútjáról hazaérkezett és rendeléseit Bocskay-ucca 11. szám alatti rendelő­jében ismét megkezdte- Telefon: 16-83. készen és rendelésre is ágy és asztainemüek paplanok, baby. női, férfi é* gyermek fehérnemflek Pofllák Testvéreknél 300 CicUonücs u. é* Feketesai u. tarok. — Hintázás — három halállal. Losoncról jelen­tik: Losonoon egy vásártéri hinta leszakadt. Egy osszonyt és két gyermeket agyonütött. Hat iskolás­gyermek súlyosan megsebesült. A hajóhinta tu­lajdonosát a rendőrség letartóztatta, mert meg­állapították, hogy a hinta rozoga volt. A hinta­tulajdonos életét a rendőrség mentette meg, mert .1 felbőszült tömeg agyon akarta ütni. — Egy versért: egy hónap. Budapestről jelen­tik: Ke ér Dezső a Népszava 1928. egyik má­jusi számában »Hadimuzeumc' cdmmel verset irt. A vers miatt hadseregelleni izgatás cjmén bűn­vádi eljárás indult meg ellene. Keér Dezsőt a törvényszék ma vonla felelősségre. Keér tagadta, hogy szándékában lett volna a katonák ellen, mint személyek ellen izgatni. Azzal védekezett, hogy a rendőrség cenzúrájának is bemutatták és nem találtak rajta semmi kifogásolni valót. A törvény­szék egyhónapi fogházra Ítélte. Ü ASINGER írógépek MÉGIS A LEGJOBBAK ! « 9r.6réf-félchnraxns kölnivíz njry illatánál, mint boraxtartalmánál foarva kitűnő hatású. Csak zárt üvegekben kapható a 91 Sxeni Rókus qyógysxertárban. KI* Üveg ára 1-20, nnny Uve«j Ara 2.40. Leg olcsóbb bevásárlási forrás kerékpárok és ezek alkatrészeiben a világhírű „DIAMANT" íssös Goldmann Ignác varrógép, kerékpár és irógépraktára Utaa LOIQS körei.. .306 A hőforrással símben. Autótaxi 20%-kal olcsóbb a 300-as telefonon. x Rádió, Villany, Dentseh. Kárász-u. Tel. 8-71. Valódi amerikai ««párizsi fűzők, I melltartók, harisnya ártók, orvosi rendeletre has­kötők, nadrágok, kombinék minden Igényt kielégítő nagy választékban Káltfor J. és Tsa cégnél Kárász u. 8. Mérték otán] tflxők, haskOlftk, harisnvataXAk teljes fele'fia­séq melleit készfllnek. 204 és Faust A többszőrt sürgetések mégis csak meghoztáft az eredményt: a színház igyekszik minél több operaelőadást produkálni. Ezzel tartozik a közön­ségnek, tartozik azonban az operaelőadások szám­beli arányán kivül az előadásoknak megfelelő ní­vójával is. Hogy mostanában elfogadható opera­előadások vannak, nem jelenti aztv hogy ezt a nivót a színház már el is érte. Legfeljebb arra bizonyíték, hogy itt nálunk eseményszámba megy, ha az operát komolyan veszik. Addig is azonban, amíg országosan rendeződik ez a kérdés, elvár­nék a szegedi színháztól, hogy legalább olyan áldozatokat mutasson az opera terén is, mint a legigénytelenebb operettnél. Nem a kiállítás ra­gyogásáról beszélünk, hanem arról, hogy itt volna az ideje már annak is, hogy nagy énekesek, ki­váló operanagyságok vendégszereplése megkez­dődjön. Két éve van városi kezelésben a szinliáz, de két év alatt sem neves budapesti, sem kiváló külföldi énekes nem tette be a lábát a szegedi színházba. Tisztelet-becsület a házikezelésnek, de ennyire csak házilag mégsem lehet a Szín­házat kezeim. Kis európai levegőváltozás hiányá­ban a közönség ízlése elcsenevészesedik. Hosszú idő után a pénteki Faust előadása ho­fcott némi változatosságot a szereposztásban. Somi ó József, a budapesti Operaház tenoristája énekelte a címszerepet. Somló meleg lírai bel­cantoje ezúttal kissé fáradtan csengett, bár finom zenei kulturája sok ponton pótolta a ragyogóan emelkedő hang érzéki varázsát. Margaréta szere­pében egy fiatal énekesnő, M e d á k Sári mutat­kozott be. Csinos megjelenés és hangja különö­sen a magas regiszterekben szárnyalt bensősé­gesen. Arany a nehéz Mefisztó-szerepben elis­merésreméltót nyújtott. Alakítása nélkülözte ugyan Mefisztó eleganciáját, de egészséges, szép hangja megtette a hatást. Sokat fejlődött, de még mindég sokat kell csiszolni hangján. Bihari Valentin belépőjét hatáspsan énekelte, a haldoklás áriája azonban már ellaposodott. Patkó s Irma Siebelt énekelte kissé indokolatlanul elnyújtott tempóval, de a közönség nagy tapsaitól kísérve. Résztvettek még Fodor és Gaisler Lola. A zenekar, mint mindannyiszor, ha a karmesterpálca Fridi kar­mester kezében van, derekasan elvégezte munkáját. A közönség zajosan tapsolta az énekeseket és a karmestert, akiknek többször kellett a függöny és vasfüggöny előtt megjelenniök. L v. A színházi iroda hirei Faust. Ma este A. bérletben kerül színre Gounod operája, a címszerepben eruttal is Somló József­fel, a magyar kir. Operaház tagjával és Margaréta szerepében Medák Sárival, a Városi Színház tag­jával, mint vendégekkel. Ma délután ifjúsági előadás: Tüzek az éjsza­kában. Főszeréplők: Pártos Klári, Főidényi, Ko­vács, Herczeg, Vágó, Sümegi, Szakáts, Wlassics Györgyi, Uti Giza, Szilágyi, vitéz Végh, Szilassy, Nagy György, Veszely, Keleti Erzsi, Rónai. Be­vezető előadást tart dr. Benkő István áll. reál­gimnáziumi tanár. Legénybucsu. Strauss Oszkár páratlan sikerrel felújított operettje vasárnap este szerepel újból a színház játékrendjén a felújítás elsőrendű szerep­osztásában. A. Harmath Hilda, Dayka Margit, Tol­nay, Páger, Vágó, Veszely, Egyed Lenke, Szi­lágyi és Rónai játszák a főszerepeket. Vasárnap délután mérsékelt helyárakkal: Nc­bántsvlrág. Hervé gyönyörű muzsikáju operettje vasárnap délután mérsékelt helyárak mellett ke­rül szilire, a főszerepekben Dayka Margit, Tolnay Páger, Vágó, Herczeg, Veszely, Bojár Lili, üti Giza és Rónaival. Hétfen huszonnegyedszer — Az utolsó Verebély lány. A szezon legnagyobb operettsikere. Az utolsó Verebély lány huszonötös jubileuma előtt hétfőn este kerül ismét színre, az ismert és elsőrendű szereposztásban. A színház pénztára kivételesen már nla megkezdi Az utolsó V^ipbély lány hétfői elqaóására * jegyet árosit^sáA. Madió • A nagyobb leadóállomások mai műsora Budapest. 9.15: A Rádió házitriójának hangver­senye. 9.30: Hirek. 12.05: Az 1. honvédgyalogezred zenekarának hangversenye. 12.25: Hírek. 14.30: Hi­rek. 17.10: Irodalmi délután. 18: Balctt-délntán. 19.25: Az Operaház előadásának ismertetése. 19.30: Az Operaház »Rigoletto« előadása. 22.20: Farkas Jenő és cigányzenek arának hangversenye. — Bern. 17: Szórakoztató zene. 20: Hedy Batt zongora­hangversenye. 20.15: Kurt Götz »Mina Magdaléna« hangjátékának előadása. Közvetítés Zürichből. 20.45: Ncpszerü hangverseny. 22.40: Tánczene. — 5. G. B. Davcntry Experimentál. 16.30: Tánczene. 18.45: Könnyű zene Hardy Williamson (tenort közreműködésével. 21: Szimfonikus hangverseny. — Leipzig. 12: Gramofonzene. 16.30: Hangverseny. — 2. L. O. London. 13: Déli hangverseny. 21.35: Rádió-revü. 22.35: Tánczene közvetítése a May Fair Hotelből. — Milánó. 11.15: Gramofonzene. 12.20: Jazz-band. 17: Rádió-kvintett. 19: Jazz-band. — München. 14.30: Szórakoztató zene. 16: Hangver­seny. 18: Schrammel-zene. 22.45: Zenekari hang­verseny. 24: Éjjeli hangverseny. — Nápoly. 20.45: Egy opera közvetítése a SL Cario-szinházból. — Róma. 13: Rádió-trió. 17.30: Hangverseny. 20.45: A finánczenekar hangversenye. — Bécs. 11: Zene. 16: Hangverseny. Josef Vöík énekes közreműkö­désével. 17.35: Kamarazene. 20.05: Don Pedro Cal­deron: »Die Locken Absolons« -drámájának elő­adása. Utána: Esti hangverseny. Rádiót legjobbat, legolcsóbban Vargha mér­nöknél. Kigvó-ucca 1. Szaktanács ingyen. 133 gyártmányú kötöttáru különlegességek 6B2a gyönyörű kivitelben rendkiviili olcsó gyári árakon Poliák Testvéreknél Csekonics ucca és Széchenyi tér G. F. B. gyártmányok gyári lerakata Olcsóbb leli a báránybus! Nagy MályéS mészárosnál a Valéria téri hús­piacon és Rókuson. ai. Üstökös uccai mészárszékben. 1 kg. elefe 1-70. 1 kg. hátulja 1'90. 28« Kapható naponta minden időben. ű ! u i 122 Építtetők figyelmébe! TERRENOL it BSBESTCEMENTPAII hengerelt eljárással gyártott, rugalmas, faayálM>, vihar­611« és vizöíhaíSan 20 év óta forgalomban. Szakkörök és közhatóságok által elismerve. Kapható minden szinben és méretbea Mfskolczi és Társa atbeitcemenl-palagyár Piszke Szeged és környéke gyári lerakatto« Neumann Dezső Vidra ucca 3.

Next

/
Oldalképek
Tartalom