Délmagyarország, 1927. január (3. évfolyam, 1-24. szám)

1927-01-14 / 10. szám

12 DÉL-MAGYARORSZÁG 1927 január 9. dejálék csak rosszra vezethetett és az is meg­történt, hogy az igazgatósági tagok saját hitelre vásárollak értékpapírokat. Bárdos Ede védelmében dr. Eisner Manó ki­fejtette, hogy az igazgatóságnak még nem állott módjában az üzleti mérleg elkészítése, mivel még nem volt vége az üzleti évnek. A tőzsdei játékokat a Pénzintézeti Központ nem ki­fogásolta, mert igenis, a bank nagyon helyesen cselekedett, hogy romló papírkorona vagyonát ér­tékpapírokba fektette. Védence nem vett részt az üzletszerzésekben és a vállalatnak csak egyszerű alkalmazottja volt. Dr. S c h w a r c z József, Schwimmer Adolf védelmében szólalt fel, majd a bíróság bere­kesztette a délelőtti főtárgyalást és az itéletkihir­detés idejét délután négy órára tűzte ki. A délutáni főtárgyaláson a bíróság kihirdette az Ítéletet s csalárd tmkás vét­ségében mindkét vádlottal bűnösnek mon­dotta ki és 4M—4M pengő pénzbüntetésre Ítélte őket, amelyből 161) pengőt az el­szenvedett vizsgálati fogsággal kitöltöttnek, illetve kifizetettnek vett. Az ítélet indoklása megállapította, hogy a b a n k a helytelen üzletvezetés folytán ju­tott csődbe. A vádlotlak tényleg nem folytak bele a vállalat vezetésébe, azonban a törvény előtt az igazgatósági tagokat egye­temleges felelősség terheli. Bűnösek még abban, hogy a köteles ellenőrzést elmulasztották, amit ha megtettek volna, a bank elkerülhette volna a csődöt. A bíróság az Ítélet kiszabásánál súlyosbító körülményeket nem talált. Enyhítő kö­rülménynek vette azonban a vádlottak büntetlen előéletét, családos állapotát és hogy évek óta állanak vád alatt, amiért is velük szemben az enyhítő szakaszok alkalmazását szűkségesnek tar­totta o. bíróság. A vád az enyhítő szakaszok alkalmazása, a vé­delem pedig a bűnösség megállapítása miatt fe­lebbezéseket jelentett be. MMWMMNWWMMMMMMMWMMMIMIIM n belzi hivők titokban Bécsben nyomatták a kiátkozó munkácsi röpiratokat. (A Délin agyarország bécsi tudósító­jától.) A munkács-belzi rabbi-háboruság már hetek óta foglalkoztatja az európai sajtót és előz­ményei, valamint fantasztikus részletei annyira közismertek, hogy szükségtelen azokat megismé­telni. Amint most azonban a Délmagyarország bécsi tudósítója jelentheti, a munkácsi rabbi­háboruskodás szálai Bécsbe vezetnek. A gya­lázkodó, átkozódó röpiratokat, amelyeknek alá­írása »Chassidin Belz, Wien, Lemberg és Prze­ínysl« Bécsben nyomták. A belzi zsidó kö­zösség a háború alatt alakult meg az osztrák fő­városban és tagjai a belzi rabbi Bécsbe költözött hivei, akik a bécsi zsidóság kebelében saját szek­tát képeznek, amelynek létezése hivatalosan ugyan nincsen elismerve, de a szekta tagjai az egyes hivők lakásain gyülekeznek az ünnepeken és ott tartják meg saját rabbijuk vezetése alatt az is­tentiszteleteket. A belzi közösség Bécsben is épp olyan életet él, mint Belzben. A férfiak kaftánban járnak és fu világ minden kincséért sem mennének a rendes templomokba imádkozni. Előimádkozójuk a belzi-rabbí család egyik tagja, akit a bécsi bel­ziek szintén csoda-rabbiként tisztelnek. A belzieken kivül még más ilyen szekták is élnek Bécsben és az izraelita hitközségnek ed­dig nem sikerült közöltük rendet teremteni. A csehszlovák hatóságok gyanúja szerint a belzi átkozódó röpiratok Bécsben készültek a bécsi belziek rendelésére. Bécsben valóban több héber nyomda van, ezek azonban nem szolgáltatták be a röpiratokról a köteles ügyészségi és rendőrségi példányokat és mivel a nyomda nincsen feltün­tetve, a bécsi rendőrség azt hiszi, hogy a röp­iratokat titokban szedték ki és nyom­ták ki a nyomdatulajdonos részvételével maguk a a hivők éjjel, amikor a nyomdai mun­kások távol voltak. A bécsi rendőrség most ebben az irányban is nyomoz, mivel az illető nyomdatulajdonos a titkos munkával sajtó-vétsé­gei követett el, amely az osztrák sajtótörvény ér­telmében szigorú büntetés alá esik. Celíári őét! >11 a a készlet tart! Visszamaradt egyes pár női és ÍO pengőért férfi C1J30MC Válfynál CStélyi és báli Cipők nagy választékban Koronái és Clc&tman clpőlcUlönlegességl raktá­j-«í#>"n Szegeit, Kölcsey ucca 1. sz. Royal-épUlet. Telefon 18-15. A DÉLMAGYARORSZÁG támogatja a munkásságot, a munkásság támogassa a DÉLMAGYARORSZÁG-ot. MMMMMMIMMMM ¥/1sÉ Péntek. Róm. kai. Bódog. Protestáns / " Hilár pk. Nap kel 7 óra 45 perckor, nyugszik 16 óra 33 perckor. Somogyi-könyvtár nyitva d. e. 10—12-ig. Egyetemi könyvtár (központi egyetem 1. eme­let) nyitva d. e. 8—l-ig, d. u. 3—7-ig. Szegeden a gyógyszertárak közül szolgálatot tar­tanak: Franki Antal Szent György-tér (telefon 118), Zakár Sándor Valéria-tér (telefon 695), Te­mesváry József Dugonics-tér (lelefon 793), Salgó Péter Mátyás-tér (telefon 296), Moldvány Lajos Új­szeged (telefon 846). A Délmagyarország bécsi szerkesztősége: Wien, II., Taborstrasse 7. (Wr. Auslandskorrespondenz). Telefon: 40—3—22. Bécsi kiadóhivatal, olvasó­terem és hirdetési képviselet Ausztria részére: Wien, I., Wildprelmarkt 1. (Osterr. Anzeigen A.-G.) Telefon: Serie 62—5—95. — Időjárás. A Meteorológiai Intézel jelenti: Hazánkban az idő a normálisnál magasabb hő­mérséklet mellett változóan felhős. Kisebb csa­padék majdnem mindenfelé volt. a keleti részek­ről havazást jelentetlek. Jóslat: Túlnyomóan borús idő, lényegtelen hőváltozással és sok helyütt csa­padékkal. — ítéletek — felfelékerekitésérl. Budapestről je­lentik: Az V. kerületi rendőrkapitányságon ma ítélkeztek először a pengőátszámitás miatt elkö­vetett kíhágási ügyekben. 26 kereskedőt idéztek be, akik a pengőátszámitás bevezetése után, vagy pa­pirkoronában tüntették fel áruikat, vagy pedig felfelé kerekítettek. A megidézettek közül az egyik kereskedőt 2, a másikat 3 napi elzárásra, ezen­felül mindegyiküket pénzbüntetésre Ítélték. 4- Szegedre akar költözködni a kecskeméti erdő­igazgatóság. A kecskeméti erdőigazgatóság és Sze­ged város hatósága közöl t^jn ár régebben megindul­tak a tárgyalások a hivatal Szegeden való elhe­lyezése érdekében. Az erdőigazgatóság most kö­zölte a város hatóságával azokat a feltételeket, amelyeknek teljesítésétől teszi függővé átköltözé­sét. Az erdőigazgatóság mindenekelőtt hivatalos helyiségeket kíván, még pedig az állami erdő­hivatal Dugonics-téri épületében. A város tehát gondoskodjon az épület hat lakójának másutt való elhelyezéséről. Ezenkívül biztosítson a vá­ros az erdőigazgatóság kilenc családos alkalma­zottja számára megfelelő lakást. A tanács ezeket a feltételeket teljesít hetetleneknek talál­ta, de a polgármester kijelentette, hogy mindent meg kell ígérni, mert fontos városi érdek az, hogy minél több állami hivatal telepedjen le Szegeden. "Tö N ! J~ö N ! f élete, szerelmei és \ fCiUII dicsőséges halála Hétfőtől szerdáig a Korzó Moziban. \ 58 — Telefonközpontot kap a Somogyi-telep. So­mogyi-telep lakossága már régebben mozgalmat indított a telefon bevezetéséért. A város tanácsa nemrégen ugy határozott, hogy az uj iskola szol­gájának lakasán nyilvános telefonállomást szerel­tei fel és ebben az ügyben átiratot intézett a sze­gedi postaigazgatósághoz. A postaigazgatóság mosl értesítette a város tanácsát, hogy hajlandó bi­zonyos feltételek mellett a Somogyi-telepen kü­lön telefonközpontot felállítani. A feltételek közé tartozik, hogy a város a telepi telefontulajdo­nosoktól legalább évi húszmillió korona telefon­bért garantáljon és gondoskodjon a felállítandó központ számára inegíelelő helyiségről is. A ta­nácshoz ugyanekkor beadványt intézett a posta somogyitelepi ügynöke, aki felajánlotta erre a célra saját lakását és közölte, hogy eddig h a 1 telepi lakos reflektál külön telefon­r a. így a tanács a posta mindkét feltételét tel­jesítheti. Erről értesítették a postaigazgatóságot és igv valószínű, hogy rövidesen felszerelek az uj faluban a telefonközpontot. x Bácskai Ubertné divatszalonjában estélyi ru­hák eredeti modellek után készülnek. 45 — A Tiszántúli Husipíros Szövetség bálja. A Tiszántúli Husiparos Szövetség február 6-án Deb­recenben nagyszabású szövetségi bálal rendez. A nagyszabású bálra meghívták a Szegeden székelő husipari szövetségei is, védnökül pedig felkérték Wimincr Fülöp kamarai elnököt, Kiss Gézát a Dél magyarországi Husipari Szövetség elnökét, va­lamint Cserzy Mihály dr. kamarai titkárt. x Tiszta-tejes, kövér sóshering Kocsisnál. 61 * Dreherben ma délelőtt finom halleves. 478 — \z első hamis pengő. Budapestről jelentik: Dr. Okolicsányi Zoltán ügyvéd neje bejelentette a rendőrfőkapitányságon, hogy sógornője do­hánytőzsdéjében ismeretlen tettes hamis 1 pen­gőssel akart fizetni. A bűnjelként lefoglalt hami­sítvány olyan tökéletlen, hogy első pillanatra fel­ismerhető. A rendőrség széleskörű nyomozási in­dított a hamisítás felderítésére. — Az uj vasúti üzletigazgató a polgármesternél. A Máv. igazgatósága, mint ismeretes, R a bong szegedi üzletigazgatót a vasutigazgatósághoz he­lyezte át. Utóda, Geher János, a miskolci üz­letigazgatóság volthelyettes vezetője már el is fog­lalta uj állomáshelyét. Csütörtökön tisztelgő lá­togatást tett dr. Somogyi Szilveszter polgármester­nél. — Halálozás. B. Bak András nyugalmazott honvédtüzéralezredes 55 éves korában váratlanul el­hunyt. Temetése pénteken délután fél háromkor lesz a Széchenvi-tér 17. szám alatti gyászházból. Az aránylag fiatalon elhunyt alezredes halála osz­tatlan részvétet keltett. — Miniszteri rendelet a gyermekek gyári fog­lalkoztatásáról. Budapestről jelentik: A kereske­delmi miniszter január 1-től kezdve rendeletet adott ki, amely szerint a 12. életévüket már betöl­tött, de 16. életévüket még el nem ért fiatalkorúak gyárakban csak akkor alkalmazhatók, ha hatósági orvos igazolja, hogy a gyáripari foglalkozás az egészségének nem árt és a testi fejlődést nem gátolja. A 12. életévüket még el nem ért gyerekek­kel ipari üzemekben és vállalatokban semminemű munkát végeztetni nein szabad. — festő, aki 6" éves korában lép a nyilvánosság elé. Budapestről jelenlik: A Nemzeti Szalonban holnap liz magyar művész csoportos kiállítása nyilik meg. A kiállítás érdekessége az, liogy Rezeg Cölesztín is szerepelni fog a tárlaton. Re­zeg, aki mint erdész élte le életét, 67 éves és maga képezte ki magát a festészetben. — Chaplin megszökött Los Angelesből. Los An­gelesből táviratozzák, hogy Chaplin ellen a vá­lópör során nyilvánosságra jutott viselkedése miatt olyan nagy a felháborodás, hogy a művész jobb­nak látta a filmvárosból megszökni. A pör során felbecsülték Chaplin vagyonát, amelynek egy ré­szére felesége igényt tart. A hires filmművész 16 millió dollár vagyont vall be. x Kiel-i füstölt Sproltni és Biickling Kocsisnál, A Délmagyarországot, Szeged egyetlen liberá­lis napilapját támogatja, aki nyomtatványszükség­letét a Délmagyarország-nyomdában (Lflw Llpót­ucea 19.) szerzi be. Telefon 16—34. ° / (i v í JÖN / || élete, szerelmei és SS dicsőséges halála II Hétfőtől szerdáig a Korzó Moziban. || ízléses báli 82 és estélyi cipők meg­érkeztek !!! felülmúlhatatlan* Tartósságban, m in őségben, árbe t aged Mngaaa Del-Ka Harisnyák fogalommá váltak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom