Délmagyarország, 1919. május (8. évfolyam, 99-122. szám)

1919-05-03 / 99. szám

miM KmmmsEím Nagysád, nem remeg meg arra a gondolatra, hogy igy is történhetett volna és utólag, el­késve .kiderült volna, hogy a fátyol mégis jó? Vagy tálén arra a gondolatra remeg meg, liogy olyan időket kezdünk élni, a terembu­ráját, amikor az ilyesmi már nem történhe­tik meg? Pardon, a fátyol a koTzón nem ngy volt megkötve, ahogy én az üzletben megkötöttem. Egyet azonban sehogy se tudok magamnak megmagyarázni, miért méltóztatott pogrom­ért esedezni, hiszen én nem vagyok — zsidó és egyik ősöm se volt az. Tiszteletté] Rőfös Geyza kereskedősegéd. Reöfeös Qeyza. HIREK 000 — Felavatták az uj Munkásotthont. Szép ünnepség keretében avatták fel május else­jén a Bérlini-köruton levő uj Munkásotthont, amelynek udvarát virágokkal és májusiakkal díszítették föl. Az ünnepélyes alkalomból ki­lenc-tizezer munkás jelent meg a földiezitett udvaron. A munkásdalárda és a régi mun­kászenekar a bejárattal szemben felálitott emelvény körül helyezkedett el. Az ünnepség ü munkásindulóval kilenc ónakcr kezdődött. A "munka imáját áhit atcs lelkesedé scl hall­gatta az ünneplő munkásság. Ezután Ferenci .József párttitkár méltatta a nap jelentősé­gét. Kijelentette, hogy a munkásság emelt tővel, büszke öntudattal veszi át az uj épü­letet, amely szintén szűknek fog bizonyulni az egyre növekő párthívek befogadására. .A tetszéssel fogadott beszéd után Olejnyik Jó­zsef elvtárs emolked-ett szólásra. Ismert tette az 1889-ben megtartott harmadik Internacio­nálé határozatát, amely május elsejét az egész világ munkásságának ünnepévé avatta. A nagyhatású beszédet több felszólalás, sza­valat. és énekszámok követték, majd -Feren­ezi párttitkár záiószavaiva'l az udvaron tar­tott ünnepség befejeződött. A munkásság ez­után az emeleten levő díszterembe vonult, a melynek színpadáról többen felszólaltak. Az impozáns ünnepség 12 órakor ért véget. A városi hatóság részéről Delire János kor­mányzóbiztos jelent meg az uj Munkásotthon felavatásán. — Megkezdődött a házbéremelés. Két nap óta városszerte sokat beszélnek arról, hogy a háztulajdonosok nagy része — élve az első kedvező alkalommal — májas 1-én fölemelte a házbért. A fölemelés mértékle az eddigi házbér 40—60 százaléka között mo­zog. A háztulajdonosok egy részének ez az offenzívája a polgárság belátásos. a helyze­tet mérlegelni képes rétegei előtt is a legn-a­gyoibb visszatetszést keltette. A .munkásság­nak persze megvan a külön véleménye erről az eljárásról. Vannak természetesen esetek, amikor -indokolt a házbéremelés. Az a nagy­mérvű emelés azonban, amelyei egyes házi­gazdák ' mindjárt az /első alkallommal élni akartak, egyetlen esetben sem indokolt s mél­tányos. A legtöb-h, ember, aki keresetére vari utalva, nem bírja el a nagy házbéremelést. A jogosulatlan eljárások ellen továbbra is vé­delmet nyújt a lakáshivatal. Ezer koronánál kislebb házbért nem lehet, ezer koronánál na­gyobb házbért pedigjesak tiz százalékkal le­het emelni. — Mit irnak Szegedről Szabadkán. A rendkívüli viszonyok miatt most a szomszé­dos városok is nagy távolságra esnek egy­mástól. Szabadkán épol.v kevéssé ismerik a szegedi állapotokat, mint ahogy Szabadká­ról ás többször terjednek el Szegeden valót­lan hirek. Igy történhetik meg, hogy az egyik szabadkai lapban a következő tudósítás je­lent meg feltűnő helyen szegedi keltezéssel: iMa itt a francia parancsnokság védelme alátt magyar eUenkormány alakult. A kor­mány tagjai részben a polgári pártok, rész­ben a mérsékelt szocialisták soraiból kerültek ki. Az uj kormány legelső feladata lesz uj emzeti hadsereget szervezni. Közelebbi rész­letek hiányoznak. — Mii rí nem. jelen! meg a Délmagyar­ország. A villanygyJfT munkások áZidén ugy értelmezték a május 1-i munkaszünetet, hogy az április 30-án esti 12 órától május elseje esti 12 óráig tart. A lapok erről a megálla­podásról előzően nem tudtak, a lapokat tehát ki is szedték, de kinyomni nem lehetett őket, nnert a villanyáram 30-án este 12 órakor meg szűnt. A villanygyári munkások trnmkaszü­nete május elsején este háromnegyed kilenc óráig tartott. Május 2-án" azért nem jelent meg a Délmagyarország, mert elsején a mun­kásiinnep miatt a szervezett munkások nem dolgoztak. — Fontosán kell járni az egyetemre. Budapestről jelentik; A szovjetkor.mány az összes főiskolai hallgatóktól, akik tényleg Bu­dapesten tartózkodnak és az előadásokat lá­togatják, bekérette az indeíkgzeket. Ezáltal meg akarja állapítani, kik a tényleges egye­temi hallgatók s a jövőben mint ilyeneket csak ezeket fogja elismerni. Azokat, akik csak beiratkoznak és aztán felé sem néznek az egyetemnek, nem tekintik főiskolai hall­gatóiknak. — A város nem fogad el kátszázkoroná­sokf»t. A közélelmezési hivatal, mint ismeretes, nagyszabású kereskedelmi akciót kezdett. En­nek egyik fontos része a tengeriboszerxés. Egy métermázsa tengeri 220 korona lesz,r.ha az arái előzetesen >eiiizetik. Fizetési eszközül azonban a. közélelmezési hivatal nem fogad el kétszáz és huszonöt koronás -bankjegyeket. Ne.n tekintve azt. hogv egvik szegedi keres­kedő cég, mint a lapok hirdetései közt olvas­ható, 140 koronáért ajánl egy métermázsa tengerit, mégis csuk fel kell szólalni az ellen, hogy maga a város értékeli igy le bankje­gyevüket. Föltétlenül vissza kell vonni ezt a rendelkezést, mert káros és indoko'átlan. A hatóság bünteti azokat, akik a bankjegyeket orzo Telefon: igazgató: Telefon: 11-85. j VASS sANDOB. 11 -85. 151 Szombaton és vasárnap A szenzációk szenzációja nagy sláger dráma 4 felvonásban. \ filmgyártás egyik leg­kiválóbb produktuma. Előadások fél 6 és fél 8 órakor, vasárnap 3 fél 5, 6 és fél 8 órakor Szeged, 1919. maja % 3. nem fogadják el, a város sem utasíthatja te­hát azokat vissza. — Tápé, Algyő. Dorozsma csatlakozása Szegedhez. Közölte* a Délmagyarország, hogy Tápé, Algyő és Kiskun dorozsma községek előljáróságniuak vezetőségei tárgyalást kezd­tek a várcsi tanáccsal, nem lehetne-e a köz­ségeket közigazgatás tekintetében porosab­ban Szegedhez csatolni. Tápé, Algyő. Dorozs­ma, épp ugy, mint Szeged; teljesen el vannak zárva Budapesttől és a megye székhelyétől, Szentestől s igy minden központi irányítás nélkül, egyedül a maguk csekély anyagi ere­jére támaszkodhatnak. Azt remélik, hogy Szegedhez való csatoltatásukkal könnyebben szrezhetnek majd pénzt, esetleg élelmiszert. Az ügy a francia kormányzóság elé került, ahonnan dr. Dettre János kormányzóbiztos pénteken a következő átiratot kapta: Minthogy a jelenlegi körülmények foly­tán Algyő, Tápé és Kiskundorozsma községek észak felé nem közlekedhetnek, közigazgatá­silag Szeged városához csatolandók. Neve­zett községek polgármestereik kérelmére. Szeged város kormányzóbiztosának lesznek közvetlenül alárendelve. Betrix ezredes, vá­roskormányzó. — A rendő'Ség különválasztása a kar­hatalmi kirendeltségtől. Betrix ezredes, vá­rosparancsnok ugy rendelkezett, hogy a vá­rosi rendőrséget külön kell választani a határ­rendőrségtől, csendőrségioj és a katonai őr­ségből szervezett csapatoktól. A rendőrség -kőzveülenüí a polgármesternek, a karhatalmi kirendeltség Tabódy Zsolt parancsnoknak van alárendelve. Amennyiben a kenőnek együtt­működése szükséges, arról dr. Dettre kor­mányzóbiztos -intézkedik. — Újszegedről elvonultak a szeibek. A szerb katonaság szerdán reggel parancsno­kuk, Nikolics százados vezetésével -elvonult Újszegedről. Távozásuk előtt kocsikat, lova­kat és kincstári tárgyakat rekviráltak a szer­bek. A szerb csendőrség és határrendőrség" Újszegeden maradt. A szerb csendőrségnek a vezetője egy Popoy nevű őrmester, aki ez­előtt városi rendőr volt. A szerb katonaság elvonulásával ismét aktuális lett Újszegednek közigazgatási egységesítése Szegeddel. Re­mélhető, hogy ennek most már nem lesz aka­dálya. — Zavar a munkaügyi bit óságon. A sze­gedi bíróságok pénteken megkezdték műkö­désűket. A munkaügyi bíróságon azonban az elő nap kis zavar támadt. Betrix ezredes ren­delete értelmében ugyanis a régi rend szerint kellett volna tárgyalni, vagyis ugy, hogy az egyik ülnök munkavállaló, a másik munka­adó, Csillag László és Kiss Samu járásbiró­nál azonban a munkavállalók kijelentették, hogy őik nem hajlandók abban az esetben az ülnöki tisztet betölteni, ha a másik ülnök mun­kaadó. A munkavállalók elhatározásukhoz ragaszkodtak, igy nem is lehetett letárgyalni azokat az ügyieket, amelyek ennél a -két bíró­nál voltak tárgyalásra kitűzve. Az Ivánkovies Árpád járásbiró mellé beosztott munkavállaló hajlandó volt az uj rendszer mell lett is betöl­teni az elnöki tisztet, itt a péntekre kitűzött tárgya 1 ásokat megtartották. — Fogytán a íevélbélyeg. A szegedi pos­tának a forgalomból való, szinte teljes kizára­t-ása, súlyos hátrányokkal jár. iA posta is ki­fogyott. a pénzből s az. állami segítségre nem tárna szkodhatlk. Kifogyott a posta a lerélbé­lyegekből is, amelyekből már csak igen kevés készlet van. A bélyeg most nem igen kell le­velekre, hiszen a levélforgalom minimális. Áy. áprópénzhiány azonban már régóta arra késztéli az embereket, ling.v a postabélyeget fizetési eszközül használják. A távirdán, a telefonközpontban kellenének bizonyos anya­gok, amelyeket időnként pótolni kell. Ezért a főposta vezetőség:' részéről azt kérték pénte­ken a koí'mányzésbiztostól, eszközölje ki a francia parancsnokságtól, hogy » szegedi fő­posta Megbízottja Budapestre ütazftia^ék. — A hídon szabad a közlekedés. Hiva­talos hirdetményt közüliek, amely szerint áp*

Next

/
Oldalképek
Tartalom