Délmagyarország, 1910. december (1. évfolyam, 161-185. szám)
1910-12-18 / 175. szám
1910 december 15 BÉLMAGYARORSZAG 13 közönséggel állandóan érintkezve, tevékenységüket az állattenyésztés terén irányítani. Fölhívom a járási és városi magyar királyi állatorvosokat, hogy minden adandó alkalommal működési területűken az állattenyésztést állandó figyelemmel kísérjék, az apaállatokat megszemléljék s azokat esetleges hiányairól, nem megfelelő tartásáról vagy gondozásáról, kifogásolható állapotáról vagy pedig a szabályrendeletben megállapított tenyésziránytól való eltérő voltáról győződnének meg, erről, nemkülönben az állattenyésztés terén észlelt fontosabb mozzanatokról, vagy szükségletekről az elsőfokú hatósághoz tegyenek jelentést és jelentésük másolatát a törvényhatósági magyar királyi állatorvos utján hozzám terjesszék föl. Elvárom a magyar királyi állatorvosoktól, hogy az állattenyésztés fokozására irányuló törekvésemben is kellő buzgalommal, körültekintéssel ós tapintattal fognak munkálkodni. Serényi Béla gróf, s. k. (—) Arad város uj kölcsöne. Arad város pénzügyi bizottsága elhatározta, hogy a város különböző kölcsöneit konvertálni fogja és e célra tizenkét millió korona kölcsönt vesz föl. A pénzügyi bizottság kimondotta, hogy 5.20 százalék annuitásnál többet nem fizet és csak legalább 96-os árfolyammal engedi leszámitoltatni a zálogleveleket. (—) Bányafa-széldeszka-kartell van alakulóban az ezzel a cikkel való-üzlet szabályozása céljából. Ez a kartell a minden fűrészüzemnél keletkező széldeszkák jobb értékesítését akarja keresztülvinni, még pedig az eladás központosítása által. Erre a munkára a Központi Faértékesitő Részvénytársaság már vállalkozott is és a kartellnek a formális megalakulása már néhány nap múlva meg fog történni. A kartell első dolga lesz az árak fölemelése, másodsorban pedig a méreteknek a megszorítása, ami ellen azonban a bányák tiltakozni fognak. (-)_ A Délmajjyai'omági teksztilipar Auspitz Vilmos és társai részvénytársaság (Lúgos), amely egy millió alaptőkével alakult, gyapjuszövődével akarja üzemét kibővíteni ós az üzemágat mintegy negyven szövőszókkel és hatezer orsóval szerelné föl. E célból alaptőkéjét 2,800.000 koronára emeli föl, amely összeget az üzemágba fektetné be. Foglalkoztatna száz-kétszáz munkást és főcélja a legnagyobb fogyasztásnak örvendő gyapjukelmének a gyártása lenne. Az uj üzemágra öfc éven át évi harmincezer korona államsegélyt kért ós az ügy most van a kereskedelmi minisztériumban tárgyalás alatt. (—) A nagykikinda—aradi helyi érdekli vasat részvénytársaság vonalának építése annak idején, mint azt akkoriban jelentettük, megakadt, mert a vasút építője, Pallós Ármin, a negyvenkétezerkétszázkilencvenegy darab kétszáz koronás elsőbbségi részvény ellenértékét nem fordította rendeltetésére, hanem a maga céljaira használta föl. Erre a vasút építésénél érdekelt berlini pénzintézetek, nevezetesen a Nationalbank für Deutschland és a Berliner Handelsgeselschcift a kormánynyal léptek érintkezésbe a vasút anyagi helyzetének javítása érdekében és közbenjárásukra a kormány kimondta, hogy magára vállalja a vasút építéséhez még szükséges összeg kamatgaranciáját. A vasút azután kiépült és november 24-ón át is adták a forgalomnak. Az elzálogosított elsőbbségi részvényeket is megszerezték ós megsemmisítés végett a társaság rendelkezésére bocsátották. A megsemmisítés eszközlése végett a társaság december 16-án rendkívüli közgyűlést tartott, melyen elhatározták az alaptőkének tizenkétmilliótizezernyolcszáz koronáról hárommillióötszázötvenkétezerhatszáz koronára való leszállítását, a negyvenkétezerkétszázkilencvenegy darab kétszáz koronás elsőbbségi részvény megsemmisítése utján. (—) Postaépületek lebontása és uj postaépületek építése Rcsic&n. A temesvári postaés távirda-igazgatóság január 17-én déli tizenkét órára a következő munkálatok biztosítására hirdet két versenytárgyalást: I. Resicán a postaépületek, valamint ezek alapjainak lebontására, a bontásból kikerülő összes anyagok elszállítására és eladására. Bánatpénz ötszáz korona, II. A Resicán emelendő postaépület következő építési munkálataira: 1. föld, kőműves és elhelyező, 2. kő vagy műkő, 3. ács, 4. vastető, 5. vas, 6. vasbeton, 7. bádogos, 8. tetőfedő, 9. facementfedési, 19. linoleum-burkolat, 11. burkolati, 12. padozati, 13. szobrász, 14. asztalos, lakatos, mázoló, 15. üveges, 16. eszlingení redőny, 17. gördülő vasredőny, 18. önműködő vászonredőny, 19. szobafestő, 20. takaréktűzhely- ós kályhásmunkák biztosítására. Bánatpénz ötszázalék. Ajánlatok az I. és II. csoportoki •a külön teendők és január 15-én déli tizenkét óráig nyújtandók be. (—) A Temesvári első takarékpénztár megállapodást kötött az Első magyar általános biztosító társasággal, mely szerint az utóbbi » Temesvári első takarékpénztár 4.5 százalékos zálogleveleiből, a már azelőtt beszerzett 250.000 korona záloglevelen kívül, ujabb egy millió korona névértékűt vásárol befektetés céljából és azonfelül megszerzi magának az opciót e zálogleveleknek ujabb jelentékeny tételére nézve is. (—) A Máv. elad ócska anyagokat. A Máv. szegedi üzletvezetősége a vonalain 1911. évben összegyűlő ócska vasbádog, vascső, öntöttvas-forgács, huzal, kötél, forraszvas, zúzott vas, selejtpapir és hislladékpapír eladására pályázatot hirdet. Ajánlatok január 4-én déli tizenkét óráig a szegedi üzlet-vezetőség általános osztályának főnökéhez nyújtandók be. Bánatpénz ötszázalék. (—) Weisz József első délmagyarországi mechanikai pnmutszövőgyára (Temesvár), amely ezideig kétszázharmincezer korona befektetéssel negyvenkét szövőszékkel dolgozott, most hatvan uj mechanikai szövőszék beállításával és ujabb kétszázezer korona tőkebefektetéssel a gyárat kibővíteni szándékozik ós uj cikkek gyártására rendezkedik be. E célból tőkéjének harminc százalékát kérte államsegély gyanánt és állami kedvezményeket kórt tizenöt évre. Az országos ipartanács az állami kedvezményeknek tizenöt évre szóló megadá-a mellett nyolcvanhatezer korona (huszonöt százalék) államsegély engedélydzését javasolta a kereskedelmi miniszternek. (—) Útépítés Tolnamegyében. A gyönkhögyószi törvényhatósági közút 0—11.970 km. szakaszának kíépitésére ajánlatot tettek: Roheim Károly és fiai (Budapest) 176.409, Berger Miksa és fia (Köröshegy) 186.574, Frank és társa (Eszék) 173.102, Krausz és IVeisz (Siklós) 173.091, Weisz Lajos és társa (Mohácsi 171.822, Bemstein és Káldor (Székesfehérvár) 178.211, Horváth Andor (Kaposvár) 145.556 koronával, (kő- és kavicsanyag nélkül), Szalui Gyula (Enying) 188.536 koronával (kő- és kavícsanyag nélkül), Muraközi cementgyár (Perlak) 17.109 koronával (csak a műtárgyak építésére). Az ajánlatok döntés alatt állnak. (—) Délmagyarországi szappanyyár részvénytársaság (Temesvárj cég alatt a temesvári Holub-féle szappangyár részvénytársasággá van átalakulóban háromszázezer korona alaptőkével (ezerötszáz darab kétszáz koronás részvény). Az alapítók: Adler Endre szőlő- ós malomtulajdonos (Versec), Buchmann Béla malomtulajdonos (Detta), Buchmann Márton kereskedő (Detta), Csendes Lipút papírkereskedő, Deményi M. magánzó, Deutsch Manó magánzó, Dobroszláv Péter dr ügyvéd, Drexler Adolf biztosítási titkár, Ferschitz Ferenc cukrász, Hauser Rezső vegyészmérnök, Hemmerth Ádám szikvizgyáros, Háusser János vezérigazgató, Holub Ede gyártulajdonos, Holcz Lajos gyógyszerész, Joanovits Ágoston iparos, Klecker János (Weiterschütz G. utóda) kereskedő, Krémer József építész, Lichtfusz József kereskedő, Mayer József fakereskedő, Müller Péter vegytisztitóintézet tulajdonos, Oppert Mihály iparos, Scheiier Oszkár kereskedő (Versec), Vogel Antal bankigazgató, Wieder Gusztáv (Weisz M. Dávid) nagykereskedő ós Zimmer József iparos. A részjegyzés határnapja: 1911 január 15. (—) Fizetésképtelenségek. Arad, Brüller Lajos rövidáru-kereskedő (M. K. L. 3. sz.), aki már az idén, januárban fizetésképtelen volt, de kiegyezett hitelezőivel, most ismét beszüntette fizetéseit. Árukért jelenleg ötezerháromszáz, házbér fejében négyszázötven koronával tartozik, amivel szemben az áruraktára ezerhatszáz korona értékű. Jó kezesekkel harmincöt százalékot kínál. — Arad, Sommer József utóda kalap- ós férfidivatkereskedő cég (¡VI. K. L. 49. sz.) huszonháromezer koronával tartozik, amivel szemben az áruraktára tizenkétezer korona értékű, négy százalékot kínál a fia kezességével. A cóg tulajdonosaként Sommer sógornője van bejegyezve, mert az üzletvezetőként bejegyzett Sommer József körülbelül liusz év előtt csődbejutott. A cóg közel ötven éve áll fönn. — Kecskemét, Klein Lázár kereskedő (M. K. L. 50. sz.) árukért harminchatezerötszáz, pénzért kétezernógyszáz koronával tartozik, amivel szemben a tizennégyezer korona értékű áruraktár és kétezer korona követelés áll. — Újvidék, Petrovits Miklós szabó, tizenhat éves fönnállása után fizetésképtelen. Árukért harmincnégyezer, pénzért tizenháromezer koronával tartozik, amive! szemben az áruraktárból álló aktíva tizenkétezer korona. Négy százalékot kínál egy éven belül négy részletben fizetve. (—) A piaci árak. A szombati hetivásár igen forgalmas volt, tekintettel a közelgő ünnepekre. Az árak különösen élelmi cikkekben tartottak voltak: csirke egy pár 1 K 60 f, 3 K 40 f, tyúk egy pár 4 K, 5 K, kappan 5 K, 7 K, pulyka 10 K, 14 K, liba sovány 10 K, 12 K 50 f, liba hízott egy drb 8 K 12 K, kacsa sovány egy pár 4 K, 6 I\, kacsa hízott egy drb 4 K, 6 K, káposzta 100 fej 8 K, 12 K, krumpli egy kiló 7—8 í, gyökér 20—24 f, sárga répa 14—16 f, tej egy liter 20—24 f, marhahús egy kiló 1 K 44 f, 1 K 68 f, disznóhús 1 IC 88 f, 1. K 90 f, juhhus 1 K 20 f, 1 K 30 f, borjus 2 K 40 f, 2 K 80 f, zsír 1 K 80 f, 1 K 90 f, tojás egy drb 9 f. (—) Az állatvásár. Szombaton tartották meg az első heti állatvásárt, amelyet a miniszter engedélyezett Szegednek. A közvágóhíd melletti térségre ez alkalomból felhajtottak hat j bcrjut, kilenc birkát, százkilencvenhat sertést, i tizenkét lovat. Remélhető, hogy a közeli hetij vásárok még nagyobbak lesznek. A sertés kilogrammonkint élet nélkül ötvennyolc-hatvan krajcárért kelt el. Felelős szerkesztő Pásztor József Lapkiadó-tulajdonos a Dólmagyarország hirlap- ós nyomdavállalat Nyomtatta a Délmagyarország hirlap- és nyomdavállalat Szegeden, Korona-utca 15. (Bokor-palota.) SCHMUTZLER NÁNDOR mükönyukötő és tliszmüáru-készitő Szeged, Somogyi-utca 15-ik szám. A Budapesti Kir. Műegyetem könyvkötőié. — Mindennemű könyvek készítése. — Kézimunka montirozás. — Dobozok, képkeretek, passepartour remek kivitele. — :-: Aranyműves táblák készítés?. -:BÚTOROK Kitűnő minőségű csakis Kaktiszi Sándor műbútorasztalosnál kaphatók részletfizetésre is, bámulatos olcsó árakon. KAKÜSZI Saeged, Szillérí-sujfili'iii 18. sz. TELEFON 915. :::: TELEFON 915. .ca o <31 KI e en ea _3 w >ű: ás «SS ESS «S £2 OQ CJ o XS Ifj. Hodács János első alföldi kocsigyára SZEGED, Felsőváros, Kistisza-utca 4. szám. (Maros-utca folytatása.) Újonnan épített kocsigyáramat modern gépekkel és villanyvilágítással berendezve, motorerő hajtásra szereltem föl s ott a legjobb kivitelű, ízléses és tartós kocsikat készítek dus választékban. Meg rendeléseket a leggyorsabban s legmegbízhatóbban teljesítek. — Fényezéseket és javításokat jutányosán vállalok. Képes árjegyzék ingyen és bérmentve. Telefon 439. Állandóan nagy készlet különféle uj hintákból. Telefon 431*. o w 55ti: Sí