Békésmegyei közlöny, 1910 (37. évfolyam) július-december • 53-104. szám

1910-09-11 / 73. szám

Békéscsaba 1910 szept. 25. • BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY dőre a paloták gyönyörű kettős sorfala lesz. Tizenöt évvel ezelőtt még zsebmetszők és rablók tanyája volt a Lipótvárosnak ez a tájéka. Nincs bizonyos célzatosság nélkül, hogy éppen ideépitették a törvényszéket, az országházat, az igazságügyminiszteriumot, nemsokára - pedig a pesti part Lágymányosa lesz ez a terület. Mokry Sámuel hagyománya. Még egyszer a csabai főiskoláról. Mult számunkban megemlékeztünk már Csaba egykori köztiszteletben álló polgáráról: Mokry Sámuelről, aki 180.000 koronás hagyományával örök időkre beirta nevét nemcsak Csaba történetébe, de azok közé is, akik a mi szép hazánkban a közjóért és a kulturáért nagyobb áldozatokat hoztak önzetlenül, semmi jutalmat nem várva érte. Már múltkori cikkünkben is méltattuk e nagy összegű hagyomány jelentőségét. A blazirtak és szkeptikusok bizonyára kicsinylő, gúnyos mosolylyal olvastak az ideális lelkű öreg ur nagyszerű álmáról, aki 180000 koronából akar Csabán egyetemet létesíteni, amihez milliók és milliók kellenek. Pedig a b'azirtaknak és a sz eptikusoknak egyáltalában nincsen igazuk, a mikor mosolyognak. Legfeljebb azt árulják el, hogy nem tudnak a jövőbe látni. Mokry Sámuel podig oda látott. Éles szemmel figyelte azt a nagyszerű gazdasági és kulturális föllendülést, melyen Magyarország az utolsó 30 óv alatt keresztül ment; látta a fejlődésnek azt a magas fokát, amelyre a magyarság ez idő alatt szinte meseszerű, vagy mondjuk, amerikaszerü gyorsasággal feljutott ós gyönyörű perspektíva nyilt meg előtte Magyarország jövőjébe. Ez a perspektíva neki egy hatalmas, gazdag, boldog országot mutatott, hol a kultura csodálatos vívmányai támadnak egyre-másra és kelnek versenyre egymással, amely országnak őserejü, teremtő lelkű népéhez azok a nemzetek is eljárnak majd tanulni, amelyek most előtte állanak és műveletlennek, barbárnak tartják. Azok a nemzetek akkorára elvégzik szerepüket az emberiség előhaladása terén, kimerülnek ós átveszi szerepüket a magyarság. Mokry Sámuel ezt látta és szinte természetszerűleg született meg agyában az a kérdés, hogy miért ne lehetne a mostani meglehetősen elmaradt Csabából nagy város, egyetemi város? A viszonyok erre nézve már most is a lehető legkedvezőbbek. Közlekedési gócpont, ipara, kereskedelme úgyszólván rohamosan fejlődik, lakossága kezd kivetkőzni tartózkodó maradiságából és idomul a modern élet követelményeihez. Ezek a gondolatok juttatták Mokry Sámuelt arra az elhatározásra, hogy egy nagyobbszabásu adománnyal már most megveti az alapját a később felállítandó főiskolának. Nagy pénz ám 180.000 korona. Egy félszázad alatt kamatos kamataival milliók lesznek belőle és akkor már nem tűnik fel utópisztikus álomnak az egyetem felállítása. Ezért minden igaz csabai polgárnak tisztelettel és hálával kell meghajolnia Mokry Sámuel emléke előtt. Koleragyanus esetek Füzesgyarmaton. Fogoly német és magyar munkások. A Sárrétet most izgalomban, de inkább derűs izgalomban tartja egy kis történet, amelynek fő mozgató ereje a fekete rém, a kolera. A mosoly ül ki mindenki arcára, valahányszor az a tiz munkás kerül szóba, akik Füzesgyarmaton, egy elhagyott üres házba bezárva várják a szabadulás óráját. Valószínű, sőt több mint bizonyos, hogy itt a tulbuzgóság is jelentékeny szerepet játszik, de mint mondani szokás, ilyen veszedelmes járvány idején móg a tulbuzgóság is indokolt. A túlbuzgóságot ebben az esetben pláne a körülmények ' is mentik, amely körülmények alkalmasak a gyanú felkeltésére ós megerősítésére. Istennek hála, Magyarország legnagyobb részét még elkerülte meszsze a kolera, az Alföld pedig egészen mentve van a bacillusoktól, de azért nem lehet tudni, melyik pillanatban üti fel borzalmas fejét az a fekete rém és változik a mostani nyugodtság rettegéssé. A mult heti nagy esőzések folytán beállott hűvösebb időjárás ós a tisztább levegő egyébként nem kedveznek semmiféle bacillus terjedésének s igy nagy remény lehet arra, hogy a veszedelemtől megmenekszünk. A füzesgyarmati kolera történet a következő: Gróf Blankenstein Pál ottani nagybirtokos a régi kastélyt most revonáltalja. A renoválási munkálatokat egy füzesgyarmati épitósi vállalkozó végzi a gróf teljes megelégedésére. Már csaknem be volt fejezve a hét elején a munka, csak a családi cimer domborműve hiányzott a kapu fölött. Ezt a domborművet már a füzesgyarmati, különben ügyes kőmivesmunkások nem i tudták megcsinálni. A gróf, mint hü osztrák származású polgárhoz illik, nem budapesti szobrászokkal csináltatta meg a reliefet, hanem egy német vállalkozóra bizta, aki a mult hét középén két alkalmazottját küldötte füzesgyarmatra. A német sógorok hozzá is fogtak nagy szakértelemmel a munkához. Pontozták, vésözték a terméskövet, melyből a cimer készül. De bármily szorgalmasak is az istenadták, nem voltak hozzászokva a magyar vízhez, a magyar koszthoz, a magyar levegőhöz. És ez okozta a bajt. A németek gyomor- és bólhurutot kaptak. Sáppadoztak, jajjgattak, mintha valami rettenetes nagy baj gyötörné őket. Másnap már a munkát is félbehagyták, sőt készültek is haza. — Nem maradunk mi ebben a barbár országban, ahol csak beteg lesz az ember — erősködtek a németek az intéző előtt. Az intéző termószetesen nem hallotta szívesen ezeket a kijelentéseket. Tanácskozott tehát ismerőseivel. — Azoknak a németeknek — mondották — biztosan kolerájuk van. Az a nyavalya épen ugy kezdődik. Meg aztán honnan jöttek? Németországból, vagy Ausztriából? Mindkét országban pusztít a kolera. Azok onnan hurcolhatták be a veszedelmet. Talán már a magyar munkások is elkapták tőlük. Jó lesz vigyázni! Az intéző gondolkozóba esett e szavakra és belátta, hogy igazuk van. Azonnal kijelentette tehát a német munkásoknak, hogy ő tovább nem engedi őket. — Itt fognak maradni néhány napig. Van itt régi üres ház, ahol megférnek. És ugy is lett A németeket az intéző bekvártélyozta egy régi házba, amelyet kolerakórháznak nevezett ki. Ez azonban nem volt elég. Etővigyázatból oda internálta a németekkel dolgozó magyar munkásokat is, akik pedig váltig erősítgették: — Nincs nekünk uram épensóggel semmi bajunk. Mindegy. A törvény törvény. A közegészség közegészség. Menniök kellett. De nincs ám ott rossz dolguk. Jól élnek. Esznek, isznak, ami nekik tetszik. A beinternálás után azonban a 6-ik napon rájött a tiszttartó, hogy talán nagyon is megfogja terhelni a grófi büdzsét. Irt tehát a grófnak Bécsbe. Megvázolta a tényállást és felvilágosítást kért arra nézve, hogy mitévő legyen ? Blankenstein Pál gróf fe.kereste a bécsi illetékes köröket és az azoktól nyert utasítás alapján válaszolt: — Nagyon helyest n tette, hogy a nyilvánosságtól elzárta azokat a gyanús embereket. A törvény értelmében még 25 nnpig fogva tartandók ós megfigyelendŐK. Csak annak eltelte után szabad őket kibocsájtani. A 10 munkásnak tehát akár betegek, akar nem, ott kell csücsülni, vagy feküdni a füzesgyarmati járványkórházban. A gyomai vasúti elgázoiáshoz. A biztosito'-tái sulatok a Máv. ellen. Mult vasárnapi lapszámunkban közöltük, hogy a gyomai vasúti állomáson a Máv. vonatáról leszállani akaró Weiszberg Emil vagyonos szeghalmi kereskedő lebukott ós a vonat kerekei alá esett, melyek aztán a sze, rencsétlen embert teljesen összeron, csolták. A hatóság részéről termószetesen megindult a vizsgálat abban az irányban, hogy terhel-e valakit felelősség az elgázolás körül vagy csak a véletlenség volt okozója a halálos szerencsétlenj sógnek. A Weiszberg családján kívül I különösen két biztosító-társaság akarja i a való tényt felderíteni, móg pedig azért, j mert Weiszberg élete százezer koro-'. nára volt biztosítva. Ötvenezer korona , élet- és ötvenezer korona baleset-bizi tositása volt. A megindult vizsgálat folyamán az államvasút közegei azt állítják, hogy Weiszberg Emil aludhatott ós ál| mából felriadva, az ellenkező oldalon ; szállott le. Mikor a síneken akart átha! ladni, akkor történt a szerencsétlenség. Ugyanazon vonaton, de más kocsiszakaszban utazott négy szeghalmi lakos, kik szintén a Dóvaványa felé induló vonatra akartak felszállani. Azok viszont azt mondják, hogy Weiszberg I a waggon lépcsőjón állhatott s mikor a Máv. vonatja Gyomára, az állomásra beérkezett, nagy zökkenóssel egy pillanatra megállott, de nyomban lassan tovább haladt, hogy a mozdony vizet ve' hessen. Az er:s zökkenós alkalmával eshetett Weiszberg a vonat kerekei alá. A kerekek aztán vonszolták tovább, mely a szerencsétlen embernek koponyáját szétmetszették, két kezét, lábát levágták ós ketté metszették a törzset. Csak gyenge bőr tartotta össze. A hullát összeszedve, ebben a borzalmas állapotban találta a járásbíróság bírája: Domokos István, aki Gyomára kiszállott, hogy a boncolást megejtesse. A kiszállásbor már ott várta az Első magyar ált. biztosító-társaság aradi főügynökségének főtitkára Dániel és a baleset-biztosító társaság sürgönye a bírót. Utóbbi azt kérte, hogy a boncolást ne ejtesse meg, mert ahhoz a társaság egy egyetemi orvostanárt fog kiküldetni. Domokos járásbiró azonban ezt a kórelmet nem teljesíthette, mert a hulla már is három napos volt, hanem F e 1 rima n n törvényszéki, E i s 1 e r járási és dr. N a gy Ernő községi orvosokkal a boncolást megejtette. A boncolási jegyzőkönyv 28 oldalra terjed s az orvosok is azt a véleményt táplálják, hogy Weiszberg a vonat zökkenése folytán esett le a waggon lépcsőjéről s tovább haladva, törte kerékbe a szerencsétlent. Valószínűvé teszi ezt az is, hogy Weiszberg felső kabátján, a háton erős szakítás van, ami onnan eredhet, hogy esés közben előbb a kabátot kapta el a haladó kocsi s igy vonszolta a kerekek közé. A boncolásnál jelen volt Weiszberg Szalontán lakó veje, Goldner orvos is, ki azt mondta jegyzőkönyvbe, hogy apósa egy házvótel ügyében hozzá igyekezett s valószínűleg 8—10 ezer korona is lehetett nála. Azonban kikutatva zsebeit, pénzt nem találtak, hanem a mellényzsebében benne volt sértetlenül a szerencsétlen kereskedő cwikkere. Mint értesülünk, a biztosító társaságok, legalább a baleseti összeg erejéig, viszónkeresetet indítanak a MAV. I ellen, mert annak a gondatlansága okozta a szerencsétlenséget. Apróságok Mokry Samuról. Békéscsaba nagylelkű adományozójáról, ki e községet száz év múlva egye- J temi városnak képzelte el ós az ő száznyolcvanezer koronás alapítványával azzá is lehet: egész sereg apró, de jóizü történetecske elevenedett föl. Mi most is látjuk az öreg urat, j amint Gerendásról, nagy, rosz kondícióban levő lovaival hetenkint behajtatott 1 Csabára s a Vasut-utcán leszállva, szent 1 Péter esernyőjével ós csibukjával a fő- ' téren baktatott, sok ismerősei közül ' i csak nagyon keveset üdvözölve szivó' lyesen. Mokry mint evang. segédlelkész került Csabára s azt is kötelessógóvó tették, hogy az algimnáziumban a tanulókat oktassa. Jó előadó volt, de tul szigorú is, mert a nádpálcát ugyancsak használta. A szószéknél és a katedránál jobban szerette a szabad természetet. Nagy örömmel pályázta meg a gazdasági egyesületi titkári állást. Hogy itt mit alkotott, az meg van örökítve az egyesület jegyzőkönyveiben s a gazdatársadalom köztudatában és gyakorlatában. Mokry volt az első, ki például az úgynevezett „lófogu" tengerit e vidéken termesztette. A rózsa-burgonyát is ő vetette elsőnek. Messze vidékről, nagynehezen szert tett néhány rózsa-kfumpíira s Mokry az Inkey-bérleten egy darabka földön az első év őszén egy-két szakajtó rózsakrumplit szedett fel. Nagyon jó barátságban volt G. mostani jegyző szüleivel s igy Mokry a család fejét szintén megajándékozta vagy öt darab rózsa-krumplival, dicsérve annak nagy termését és ízletes voltát. Rákövetkező héten Mokry ismét ellátogatott G-hez, ahol ugyancsak dicsérték, hogy a rózsaburgonya milyen ízletes. — Hát hogyan tudjátok ? Csak nem főztétek meg ? — kérdezte Mokry ijedten. — De biz' igen. Mokry fogta a csibukját ós esernyő jét és haragosan, köszönés nélkül távozott. O a burgonyát elvetés céljából ajándékozta s G-ók elfogyasztották. Ezt a búvár barbarizmusnak tartotta. * Abban az időben, mikor Mokry a buza nemesítésével foglalkozott és e kérdésről sokat is cikkezett: nem voltak móg műtrágyagyárak. Csak az istállótrágya volt a gazda termónyfokozója. Mokry a trágya teljes ammóniák gazdagságát akarta valami módon biztosítani. Beállított egy napon az öreg patikába s azt kérdi a gyógyszerésztől, kivel igen jó barátságot tartott: — Ugyan, kórlek, mivel kötöd le az ammoniákot? — Spárgával, — volt a rövid kérdésre a még rövidebb válasz. * Kezdetben Mokry a buzanemesitési kísérletekkel elért eredményre nagyon büszke volt s azt hirdette a szaklapokban, hogy az ő nemesitett búzája ellenáll a buza legveszedelmesebb bajának, a rozsdának is. De az időjárás ugyancsak megtréfálta azon a nyáron szegény Mokryt, mert a rozsda tönkretette teljes búzatermését. Az öreg Rimler Pál, ki Apponyinak van gazdatisztje s az irást igen szerette, ugyancsak kiszerkesztette Mokryt az ö nemes búzájával, melyet még kapáltatott is, — mondta a maliciózus Rimler. Mokry aztán nem is hirdette többé nemesitett búzáját vetőmagul. Tanácsülés Békéscsabán. Tanyák házszámozása. — Uj iskola Gerendáson. — Az uj Sugárut. — Freskó a -"Fiúméi-bán. — A mészárosok bódéi. Békéscsaba elöljáróságának pénteki tanácsülésén számos érdekes ügy került tárgyalás alá. Ezek közül is különösen kettőt kell kiemelnünk. Egyik az Apponyi-Gerendáspusztai lakosok kórelme állami elemi iskola felállítása iránt, másik a mészárosoké árú-bódék építtetése érdekében. Az egyik kórelem kulturális, másik pedig közegészségügyi fontosságú. Apponyi-Gerendáson most csak egy iskola működik, amely már képtelen annak a hatalmas területnek a kulturális szükségletét ellátni. Éppen ezért dicséretes dolog, hogy éppen maga a lakosság sürgeti az uj iskola felállítását. Ilyen körülmények között a községnek meg is kell tenni minden tőle telhetőt arra nézve, hogy ott állami iskola létesüljön s a gyermekek ne kényszerüljenek a művelődés áldásait nélkülözni. A közegészségügy szempontjából nagyon fontos a mészárosok kérelme is, amelynek intenciója az, hogy a község a Csirkepiacon állandó vásári bódékat ópitsen. A tanács ezt a kérelmet igazán érthetetlen okból elutasította. Pedig az e téren fennálló állapotok már tűrhetetlenek. Mindenki láthatja, hogy a mészárosok ós hentesek hetivásárok