Békésmegyei közlöny, 1901 (28. évfolyam) január-június • 1-52. szám
1901-05-05 / 36. szám
hogy alig birta zokogását visszafojtani, a közönség pedig minduntalan éljenzéssel szakitotta félbe. Mielőtt a képviselőtestület díszközgyűlése bezárult volna, engedelmet kért, hogy mint a kir. kormánynak e vármegyében képviselője, háromszoros köszönetet mondjon. Első sorban Csaba község közönségének köszönte meg, hogy Munkácsy Mihály, a nagy magyar művész emlékét ily kegyeletes módon raegörökitette. Ez a község, a virágzás legszebb utján, előljár minden kulturélis mozgalomban, a mi mindig dicsőségére fog válni. Köszönetet mondott Csaba város általánosan tisztelt ós szeretett képviselőjének : Zsilinszky Mihály államtitkárnak, ki magasan lobogtatja a kultura zászlaját, Csaba községet mindennemű előhaladásában támogatja s ezen a szép ünnepen nemcsak maga vesz aktiv részt, hanem közbenjárt, hogy a nagy művész özvegye is eljöjjön a messze távolból s gondoskodott arról, hogy hivatott költő jelenjen meg, aki a poézis erejével örökiti meg az elköltözött mester emlékezetét. Mindnyájunk legforróbb háláját és köszönetét tolmácsolta végül anagyfórfiu özvegyének, a nemes hölgynek, ki Géniusza volt Munkácsynak, ki tűzzel, sziv vel-lélekkel lelkesedik minden jóért, nagyért és nemesért s a kit ha megismerünk, meg tudjuk érteni: mi tette Európa legnagyobb dramatikus festőjévé Csaba város nagy fiát: Munkácsy Mihályt. Ezután Munkácsynó felé fordulva, francia nyelven köszöntötte őt a főispán s végül ismét magyarra forditván a beszédet, azzal végezte, hogy legméltóbban akkor fejezzük be a a közgyűlést, ha őszinte szivvel éltetjük a nagy férfiú özvegyét. £L magasan szárnyaló beszédnek nagy hatása volt; mikor Zsilinszkyről, Váradiról s végül Munkácsynéról beszélt a főispán, zav s éljenzésbe tört ki a közönség, végül pe^xg percekig éljenezte és tapsolta a szónokot. Ezutáö. M a rosí !György jegyző felolvasta a következő táviratot^ melyet Wl a s si cs Gyula'vallás és közoktatásügyi miniszter intézett az államtitkárhoz : Méltóságos Z silinszky államtitkár B.-Csaba. Örömm el és megelégedéssel vettem fud'tmásul, bogg Békés-Csaba hazafif •? közönsége Munkácsy emlékét oieCjöTökiti. Tolmácsolja meleg köszönetemet. ^ 5 rs. Wlassics. ' jos éljenzéssel fogadta a közgyűlés tots határozatilag kimondta, üogy mepély egész lefolyását s összes eligzottbeszédeket jegyzőkönyvébe iktatja. A biró ezután néhány szóval berekesztette a közgyűlést s felhivta a közönséget, hogy vegyen részt a leleplezési ünnepélyen. Az emléktábla leleplezése. A városházáról az egész közönség a Munkácsy-utcába vonult, hol a Lángi-íóle ház előtt már nagy tömeg volt összegyülekezve. a. ház falába illesztett táblát lepel takarta ; az ügyeskezü városi kertész zöld lombokkal és orgonavirággal feldiszitette az egész házat, mely eló'tt szőnyeggel borított emelvény várta az ünnepély szónokait. Az idő, bár néhányszor beborult az ég, mindvégig kedvező volt. A sok száz főnyi közönségben képviselve láttuk társadalmunk minden rétegét, a legtöbb egylet, a Rudolf-főgimnázium, a polgári leányiskola s az elemi iskolák testületileg jelentek meg. Mikor a vendégek s a küldöttségek elhelyezkedtek, a csabai Iparos "Daloskör, Gally János karnagy vezetése alatt elénekelte a Szózatot, amit kalaplevéve hallgatott a közönség. Zsilinszky Mihály beszéde. Zsilinszky Mihály államtitkár lé pett ezután az emelvényre, hogy elmondja emlókbeszédét. A nemes hévvel elmondott gyönyörű beszédet egész terjedelmében közöljük: Tisztelt Közönség 1 Ez a mai ünnepély, melynek fénye oly szép világot vet Csaba város értelmiségének nemes érzelmeire és hazafias gondolkodására, a kegyeletes megemlékezés ünnepe. Kegyelettel visszagondolni a múltra; meghajolni önként a szellemi nagyság előtt; tisztelni az elhunytak emlékét és keresni módot arra, hogy ez látható és állandó jellel megörökitessék: ezt csak nemesen ^gondolkodó lelkek szokták gyakorolni. Es Csaba város elöljárói ós polgárai ezt cselekszik akkor, midőn azt az igénytelen házat, melyben egykor Munkácsy Mihály élt és szenvedett, emléktáblával díszítik fel. Hogy ki volt Munkácsy Mihály ? Ezt minden iskolás gyermek tudja ; s valóban felesleges volna ez alkalommal elbeszélni viszontagságos élettörténetét, lefesteni művészetének varázsát és. bfvjsét^ jeVitíG.e.z.ni törekvéseit — és babérainak jelentőségót. De, azt hiszem, a jelenlevők közül kevesen ismerik azokat a körülményeket és viszonyokat, melyek őt — a későbbi nagy mestert — itt Csabán Langi Györgynek asztalos műhelyébe kényszeritettók. Munkácsy tragikus életében nem az asztalos évek voltak a legnehezebbek. A szenvedések iskolájának, melyen neki is, mint.) minden nagy embernek, keresztül kellett mennie, ez csak előcsarnoka volt Az isteni gondviseles úgy akarta, hogy ő korábban Ízlelje meg a szenvedés fájának keserű gyümölcseit, mint más halandó emberek; de másfelől, — mintha kárpótolni akarta volna a fájdalmakórt, — bővebben is jutalmazta, mint bárki mást a dicsőség babérkoszorúival! Ami öröm ós fájdalom, ami fény és árny volt életében, az mind szoros kapcsolatban állott a haza sorsával ós azon család viszonyaival, mely őt, szüleinek elvesztése után, kebelébe fogadta. A világosi megrenditő csapás után valóban megnehezült az idők viharos járásafelettünk. Alkotmányunk védfalaiösszeomlottak ; a haza fiai, kiket a börtön pe- j nésze ós az öldöklés kegyetlen angyala megkímélt, visszavonultak a közélettől és — szerte bujdosván, nem lelek honjukat e hazában. Mindenütt romlás ós pusztulás ; s alig volt család e hazában ós e városban, mely veszteségei fölötti fájdalmában önkeblébe visszafolyó vérkönnyeket nem hullatott volna végső elkeseredésében. Városunk országgyűlési képviselője, Boezkó Dániel és az innét kikerült számos honvédtiszt : Omazta Ferdinánd, Szilárd, Lajos ós László, Uhrínyi László és Pál, Sztraka György, Endrefi Károly, Jeszenszky Miklós, Rausch János, Nóvák Dániel, Szeberónyi Lajos és a többiek várfogságáról ós szenvedéseiről egész legendák jöttek forgalomba. Nemcsak családaik : az egész város remegett életükért. Ezen reménytelen, sötét korszakban érkezett a szüleit elvesztett Lieb Miska, mint hat éves gyermek Csabára; védszárnyai alá azon Reök Istvánnak, aki 1848. tavaszán Pesten, mint „a radikál kör" jegyzője irta a lelkes proklamációkat ós mint Klauzál Gábor miniszternek titkárja, közvetlen tanuja és részese volt az első magyar független minisztérium küzdelmeinek. Ez a szereplés az ötvenes években rosz ajánlólevél volt. Természetes, hogy ő is az üldözött hazátlanok közé került. Az abszolút hatalom megfosztotta egyetlen kereseti forrásától : ügyvédi oklevelétől; s ekként ő maga is mások támogatására volt utalva. Nehéz helyzetében ide menenekült Csabára, hol Sarolta nővére, mint gróf Apponyi György gazdasági főintézőjének: Steiner Jakabnak neje, jólétnek örvendett mindaddig, mig egy hallatlan vakmerő rablóbandának áldozatávánem lett. Ilyen családi és országos viszonyok között ugyan minő benyomásokat nyerhetett az isteni szikrával megáldott, szerencsétlen átva gyermek kedélye ? Mit érezhetett, mikor naponta szomorú ós kétségbeesett aicokkal kellett találkoznia? Mikor látta és tapasztalta, hogy nagybátyjától kezdve, minden hazafi tétlenségre és nyomorúságra van kárhoztatva, mert a közélet igazgatása idegenek t&Zöbe jüfcoVt. Iszonyatos korszak volt ez, melynek még nem akadt méltó törtónetirója. Munkácsy élénk lelkének első benyomásai csak lehangolok lehettek. Nevelő nagybátyja, jeles hegedűs, többnyire csak szomorú dalokat játszott, mert az idők jobbrafordulását nem remóllette. Csoda-e, hogy ily körülmények között az eleven eszű gyermek sem tartotta érdemesnek a tanulást, mert a müveit, tanult emberekre és jó hazafiakra kegyetlen idők jártak. Jobb dolga volt az egyszerű iparosnak ... S ez lélektani magyarázata annak, mórt lett Miskából az önkény korszakában asztalosinas. Azonban a természet törvénye nem ismer örök éjszakát. A szabadságot nem lehet örökre elföldelni, mert az a koporsóból is kitör ós eget kór ! A nemzeti újjászületés hajnalán Reök István is remélni kezdett. Gyulán közjegyzőséget vállalt. Miska pedig, mint asztalos segéd nagyobb középiskolai tanulókkal kezdett barátkozni, mintha vágyai magasabbra emelnék, mig végre ismét nagybátyjához kerülvén, egy nagy betegség után váratlanul kipattant lelkéből a művészet szikrája, miként a villám a sötét felhőből, hogy tűzben égő betűkkel irja fel nevét az ég Jancsi: (Kirohan.) Apám! Édös apám! Baracs: (A karjaiba kapja.) Hát megösmersz, te ! ? Jancsi: Édös apám! (Az arcát simogatja.) Baracs: (Elérzékenyülten.) Kedves, édös fiam! (Csókolgatja.) Kedves kis elszállott madaram te 1 Szunyogné: Nem ragadja-e el azt a fiút? ! Juli: (Megretten.) Talán csak nem. Baracs: Hoztam neköd valamit. Nézd-e, mi ez ? (A tarisznyából kis kardot vesz elő.) Jancsi: Kard! Huszár leszek! Kösse föl. Szunyognó: Mönj ki, mer elragadja ! Juli: (Tétován kimegy. Meg-megáll.) j Baracs: (Rá se néz Julira.) Hát nem vagy beteg, lelköm ? Oh, ón édös kis huszárom, csakhogy mögen megláthattalak! Juli: (Elfogódással, a szemét lesütve.) Agyon Isten. Baracs: (Félvállról, komoran.) Agyon Isten. Juli: (Szégyenlősen) Mór ül kend itt az uton? Baracs: (xi pipáját a szájába teszi. Fölnéz. Dacosan.) Nem hozzád gyöttem ! Juli: Tudom, hogy nem hozzám gyütt.. Baracs: (Ismét felnéz.) Csak a fiamat rtam látni. >li: Odabe is láthatja. ^ -acs : Ideki is lőhet. Juli" 1 : %öjjön be ! Meglátják . litániárul gyön a nép . . . Baracs : (A - , , ,, •„ , x Juli: Inkább 'ü fel e P llla I^ kából, ha éppen nen? 6^ addlg a SZ 0" Jancsi: Gyöijön be .'-Áj - , (Megfogja a iLL szűr^L^ ^fü ket csücske közé buj— s a szu r Baracs: f aJ u feló m t ^ , komolyodik, Jancsihoz.) Nono! (Teszi, minü'a va, búzza W eié) -íi , ' a Jancsi erejének engedne s mindig emeltebb hangon.) Nono ! . . . nono ! . . . Szunyognó : (Bent Mihályhoz.) Gyön! Begyön! Hát mégis van benne böcsület ! (Törli az asztalt, szókeket.) Mihály : Hogyne von a ! Baracs: (Belép a házba.) Mihály: Isten hozott, Imre. Szunyognó : Ülj le, telepedj le nálunk, tessék ! (Megtörli a széket.) Isten hozott ! (Ülteti az asztal mellé.) Baracs: (Komoran.) Nem nagyon igyeköztem. (Jancsihoz szeretettel.) No, hát mit akarsz ? Minek húztál be ? Jancsi: A szűrt! . . . A szép szűrt ! A szép szűrre akarok feküdni ! Baracs : (Húzódozva) Most akarsz feküdni ? Jancsi: Almos vagyok ! A szép szűrön akarok feküdni Szunyognó : hát add oda neki. Mindig azt emlegette. Baracs: (Leveti a szűrt.) Nesze no ! (Leül s pipázik. Nézi a fiát.) Szunyognó : (Elveszi a szűrt. Teríti a búbos mellé s Jancsit ráfekteti.) Juli: (Baracstól távol leül ós továbbiak alatt lesütött szemmel hallgat. A csipkekendőjét babrálja. Szünet.) Mihály : (Zavartan Baracshoz.) Tegnap esső vót nálunk . . . Szunyognó: Az ám esső vót . . . Mihály : De már annak mi haszna.. . Ámbátor az őszi szántásra van idő. (Szünet.) Szunyognó : (Julit meglöki.) Szólj hát te is neki ! (Szünet.) Mihály: Te se szántottál még ? Baracs : (Komoran.) Nem. Mihály : En se. (Szünet.) Szunyognó: Hát arra milyen idő jár, lelköm ? Vót-e ott esső ? Baracs : Vót. (Szünet) Mihály: Hát a Julinak nem szólsz-e semmit ? Baracs : (Vállat von.) Szunyognó : Szólj hát te asszony ! Beszólj az uraddal. Mihály: A hitvös-társaddal. Szunyognó: Mert'a mi vót, az vót. Nem lőhet a harag örökkévaló. Mihály: Csak a szeretet lőhet az. Szunyognó: (Baracshoz.) Juli nem haragszik. (Szünet.) Mihály: Adjatok kezet egymásnak, no aztán mögvan. (Szünet.) Szunyognó: Más helyön is mögesött mán, hogy összezördültek a házastársak . . . Mihály : Mög kibékültek. Szunyognó: Mer a jó Isten nem azór szorzotté össze a sziveket, hogy igy elszakadjanak Mihály : Hanem hogy hóttig öggyütt éljenek. Szunyognó : Ami vót köztetök felej tsótek el. Zivatar után lám a nap is kisüt. Mihály : Szöbben diszlik a vetés. (Szünet.) Mihály: No, adjatok kezet egymásnak ! . . . Asszony, ne légy konok ! Embör, ne légy keményszívű. (Szünet.) Mihály : (Szunyognóhoz) Mönjiink mi ki. Ok a maguk nyelvét jobban értik. (Mind a ketten el.) Juli: (Ránéz Baracsra.) Baracs : (Félig elfordultan komoran pipázik.) Juli: (Fölkel. Tétován, időnkint Baracsra pillanatva a szekrényhez megy. Kiveszi a bort ós egy poharat, s hozza. A bort Baracs elé teszi az asztalra s töredelmes hangon rebegi:) No igyék . . . hajói esik. boltozatára, mely fényével bevilágítsa a töld összes müveit nemzeteit. És ezen fénynyel terjeszté saját nemzete fényét ós dicsőségét is. Azontúl róla is elmondhatta volna Arany János, hogy „hazája szóles e világ." De Munkácsyt a hirnóv nem tette hűtlenné hazájához. Miként a költőnek, neki is csak egy hazája volt; ós e hazában gyermekés ifjúkori küzdelmeinek kedves emlékei leginkább Csabához fűződnek. Valahányszor lelke a nagyvilág zaját ós művészete dicsőségének terheit megunta ; valahányszor életének egy-egy válságához, vagy kellemes fordulatához jutott: mindannyiszor ide sietett Ő, hogy a Reök-család rokoni körében testileg, lelkileg felüdüljön ós felidézze lelkében ifjúkori élményeit ós bohóságait. Nem egy hiressó vált képének vázlatát ott készítette a kismegyeri Reöktanyán, ahol házasságának mózesheteit is töltötte és ahol a nagybátyja által épített atteliórje még most is fenáll. Kevesen tudják, mennyire rajongott Munkácsy a szabad természet és a népélet tárgyai iránt. Mint ahogy Petőfi tolla leirta az alföldi puszta szépségeit, a végtelen rónát, a kutgómet, a gulyát, a ménest, a csárdát ós szegény legények életét, ugy Munkácsy ecsetje is megörökített mindent, ami a pusztán vagy a nép életében lelkét megragadta. Itt rajzolta le a gerendási tanyát, a delelést, a dűlő szénás szekeret, a pusztai zivatart, a húsvéti locsolást és a falu hősét, melynek minden alakja Reök doháuyos kertészeiből van kiválasztva. íme, az emlékek aranykapcsai, melyek őt városunkhoz csatolták és melyek indokul szolgáltak arra, hogy Elöljáróságunk emléktáblával jelölje meg -—• nem ugyan azt a gróf Trautmannsdorf-féle házat, melybon nagybátyjával lakott, mert: az már n«m létezik, — hanem azt, melyben mint usztalosinas kezdte első rajzolásait Azóta 45 óv folyt le az örökkévalóság tengerébe. Ünnepelt mesterünk már ott vari, akov.iím művészete aredett az egek honában, ahol csak dicsőség van — gyász és szenvedés nélkül; s örök nyugalom — zaj és hiúság nélkül. Mi pedig a kegyelet őszinte érzelmeivel itt vagyunk, hogy áldozzunk emlékének ezen kis ház tövénél, melynek régi lakói sejtelemmel sem bírhattak arról: milyen fényes tehetség szendergett azon inas lelkében, akit ők, finomabb arcvonásai miatt „c. rfinak" csúfoltak ! Mától fogva e ház, mely előtt eddig közönyösen jártuuk el, a kegyelet által megszentelt emlékké változott. Aki ezentúl fog elhaladni mellette, az bizonyára szent áhítattal fogja olvasni falán Munkácsy Mihály nevét . . . S nemcsak olvasni fogja, hanem fel fogja idézni lelkében a művészet, hódító erejét és az örökké „Szép" isteni eszméjének hatalmát. Ekként leszen ez egyszerű emléktábla a nagy tehetségek ébresztőjévé, a bátortalanok biztatójává és a haladók lelkesítőjévé. Kérem a város érdemes Elöljáróságát, legyen kegyes ezen emléktáblát az utókor számára megőrizni; működjék azon, hogy Munkácsynak alkotó szelleme áldott legyen e város fiai között; s a szép, jó ós igaz eszmék iránti érzék, melyet ma örömmel tapasztalunk, szálljon át örökség gyanánt nemzedékről nemzedékre. Ez lesz a legszebb és legméltóbb maradandó emléke a mai napnak ; de egyúttal azon névnek is, mely az emléktábláról fog leragyogni reánk. Ám hulljon le róla a lepel; hálatelt szivünk pedig emelkedjék fel az ég és föld legtökéletesebb művészéhez, a mindenható Istenhez azért, hogy saját örök lényének egy sugarát közölte velünk Munkácsynak lánglelke által. Zugó éljenzés hangzott föl a költői szépségekben gazdag emlékbeszéd után, melyet többször is félbeszakított az éljenzés. Az emléktábla. Az államtitkár e szavainál: „Am hulljon le a lepel" — előtűnt az emléktábla. A tábla, mely fehér karrarai márványból készült, egy méter magas ós nyolcvan centiméter széles s körülbelül két méter magasságban van a Lángi-féle ház falába illesztve. Aranybetükkel ez a felírás csillog rajta: E házban töltötte el (1855-1858) asztalos inas éveit a festőmíívészetnek legnagyobb magyar mestere MUNKÁCSY MIHÁLY a kinek dicső emlékezetére hálás kegyelettel állitá e szerény emléktáblát BÉKÉS-CSABA KÖZÖNSÉGE MDCCCCI Zsilinszky beszéde után előlépett Zsíros András biró, Békés-Csaba község nevében átvette az emléktáblát ós igórte, hogy mindig meg fogja őrizni.
