Békés, 1910. (42. évfolyam, 1-52. szám)

1910-07-17 / 29. szám

1910 július 17. BÉKÉS 7 355—1910 8z. Békésvármegye közkórháza. Hirdetmény. A békósvármegyei közkórház ópitő-bizottsá- gának engedélyével a közkórház területén boncoló és ravatalozó, kapus páholy, téglakerítések, asp­halt ut téglajárda építésének biztosítására, tekin­tettel a munkálatok sürgős voltára, folyó évi augusztus hó 5-én délelőtt 9 óráig a gyulai Köz- kórház igazgatói helyiségében tartandó zást aján­lati versenytárgyalás hirdettetik. A versenyezni óhajtók felhivatnak, hogy a fentebbi munkálatok végrehajtásának elvállalására vonatkozó a kirási művelethez csatolt ajánlati költségvetéssel felszerelt és pecséttel lezárt sértet- lan borítékba helyezett ajánlataikat közvetlenül vagy posta utján a kitűzött nap délelőtt 9 órájáig a gyulai közkórház igazgatójánál annyival is in­kább nyújtsák be. mivel a későbben aérkezettek figyelembe nem fognak vétetni. Ajánlat tehető külön az egyes munkacsopor­tokra is, megjegyezvén, hogy az építtető az aján­latok közül elfogadásra bármelyiket szabadon vá­laszthatja. Az njánlat boritéka az ajánlati mintán kö­bölt módon cimzendő. Az ajánlatban és az ajánlati költségvetésben a vállalati végösszeg, illetve egys ségátak nemcsak számokkal, de betiiyel is ki- irandók. Ha az ajánlattevő bejegyzett cég, tartozik a cégbejegyzési kivonatot és hiteles cimyéldányt is mellékelni. Az ajánlathoz az általános feltételek­ben előirt és az ajánlati végösszeg 5 százalékának megfelelő bánatpénznek a gyulai m. kir. adóhiva­talnál (közigazgatási betét) történt letétet igazoló pénztári nyugta vagy annak közjegyzőileg hitele­sítet másolata csatolandó. Az ajánlathoz kész­pénzt vagy értékpapírt csatolni nem szabad. A munkálatok azonnal megkezdendők és 1910. évi szzptember hó 30 ig befajezeudők. A szóbanforgó munkákra vonatkozó kiírási művelet a hivatalos órákbn naponként megtekinthető. Az ajánlati űrla­pok, a kiírási költségvetések ugyanott 2 koronáért megszerezhetők. Gyula, 1910. julius hó 6-án, Békésvármegye közkórliáza 295 2—2. _______________igazgatósága.__________ Ki adó lakások. Gyulán a br. Weinckheim Béla-utca 17. szám alatti külön álló; és a Corvin-utca 17. számú úri lakással biró épület azonnal is kiadó. Érte­kezni lehet Rázel-utca 6. szám a tulajdonossal. 2913-3 Szives figyelmébe ajánlom a n. é. közönségnek - gépüzemű ablakgyáram, melyben kizárólag ab­lakok készülnek s úgy kiállítás, mint olcsóság tekintetében minden ver­senyen felül áll. fiaisch Antal asztalos, Gyula, Dobay utca 5 2903-3 Zalay Györgynek Csorváson a község alatt, — kó út, vasúti állomás, — 120 hold első minőségű szántó­földje, uj gazdasági épületekkel, — befásitva nagy ákácfákkal, két ákácfa erdővel. — több évre haszonbérbe kiadó, esetleg örök áron eladó. — Értekezni lehet a helyszínén, vagy Orosházán a polgári iskola mellett 404. szám alatt. 2 öl 3-3 Drezdai Motorgyár Részv.-Társ. Németország egyik legrégibb és legnagyobb motorgyára. Szállít szakkörökben elismert legjobb gyártmányú Benzin-, Nyersolaj-, Gáz-, Petroleum­motorokat és lokomobilokat valamint szivógázmotorokat. Meglepő EGYETEMES Újdonság! GENERÁTORUNKKAL a tényleges lóerő óránként csak körülb.l fillérbe kerül 266 3—6 Vezérképviselet : Gellert Ignácz és Társa Budapest. Teréz-körut 41. Telefon 12-91. Legmesszebb menő jótállás ! Kedvező fizetési feltételek ] Eladó szőlő. Nagyvárad mellett, a város középpontjától 30 percznyi távolságra, 4 kát. hold a legkitűnőbb szőlő fajokkal be ültetett, teljesen termő ; 8 hold 2 éves luezernás, összesen 12 kát. hold- nyi területű szőlőföld, rajta gazdasági épüle­tekkel és mintegy 500 darab a legkitűnőbb és legkülönbözőbb fajú gyümölcsfával, szabad­kézből eladó. A szőlő évi brutto jövedelme közepes években is mintegy 5000 korona. Fekvése nyílt és déli oldalon van. Megjegyez­tetik, hogy tejgazdaságra a legalkalmasabb és legczélszerübb hely és leginkább olyanoknak ajánlható, akik tejgazdasággal óhajtanak fog­lalkozni, mert mig a Nagyvárad városát tejjel ellátó tejgazdaságok mind távol vannak a vá­rostól, ezen hely közvetlenül a város tövében van. Értekezhetni Ardelean Jusztin ügyvéddel Nagyváradon, Rákóczi ut 10 sz. a. 276 2—3 ********* ********* PALMA KAUC5UK SAROK VAN CIPÓDÉN VÉDJEGYRE-o ^ 30 > I TESSÉK I 1 kipróbálni! %%% ^ I CLAYTON & SHUTTLEWORTH LTD Budapest, véossl=1iörút GB, által a legjutányosabb árak mellett ajánltatnak : Locomobilok és cséplőgépek, benzinmotoros cséplőkész­letek, magánjáró gőzgépek, szalmakazalozók, lóhere­cséplők, tisztító-rosták, konkolyozók, kaszálógépek, .marokrakó- és kévekötő-aratógépek, szénagyüjtök, ; , széna- és szalmasajtók, boronák, sorvetögépek, ‘ kPlanet jr. kapálók, kukoricza-morzsolók, szecska-^ ‘ vágók, répavágók, darálók, őrlőmalmok, egye­temes aczélekék, 2- és 3-vasu ekék és minden egyéb mezőgazdasági gépek. FISCHER® JANOS V., Nádor-utca 35. szám. Sürgönyeim: TURBINA. • Cs éplő készletek munfum eredeti svéd nyersolajmotorés lokomobilok BENZIN- és szivógáztelepek Í Legmeszebbmenö szava­tosság, legbiztosabb üzem. Árjegyzék és költségvetés ingyen. Eladó ház. Gyulán a Munkácsy Mihály utcában fek­vő 5-ik számú ház szabadkézből eladó. Értekezni lehet a Zielbauer ilajos tulajdonossal. 294 2-3 Kereskedelmi iskolát kitünően végzett fiatal szerény igényű leány kereskedelmi, vagy ipari üzletben alkal­mazást keres. Cim a kiadóhivatalban. LAPP HENRIK-fele Mélyfúrások, Bányatelepek és Bélyniövek Magyar R-T. íruua: " V., Báthory-utca 3. BUDAPEST Telefon 114—16. Gyár: X., Kőbányai-ut 45. Telefon 157 - 72. A munka szakszert) kiviteliért még a legnagyobb mélységnél is a legmesszebb menő szavatosság vállaltatik. ^tfuráso

Next

/
Oldalképek
Tartalom