Békés, 1902 (34. évfolyam, 1-53. szám)
1902-06-15 / 24. szám
a „Békés" 1902.24-ik számához. a legmesszebb terjedő hiteligényeket is kielégítő, egyszerű s tőkekamat visszafízetésü (amortizácziós) községi s magánkölcsönök nyújtásával bővitette ki üzletkörét. Medárd napja. Azt hisszük, Medárd napja volt akkor is, midőn Noé bárkát kezdett építeni, amikor aztán 40 nap és 40 éjjel a szakadatlan szakadó esőből vízözön lett. Ha a gondviselés mindig egyforma utakon haladna, úgy nekünk is erősen kellene most drukkolnunk a Medárd napjától, mert egy vizözönre rá szolgáltunk már a bűneinkkel. De hajh ! a gondviselés ma már máskép büntet, ma már nem a Noé bárkáját vetik a hullámok, hanem a bűnös embert vetik ide oda az élet hullámai s ezekközben ki kapja mindenki a kompetencziáját, a hogy megérdemli. A Medárd napja azonban, noha vizözöntől ma már nem tartunk 1 inkább a mont-peleói katasztrófán okulva a tüzözöntől félünk, mégis csak kritikus nap ránk nézve. Negyven napig tartó esőzésben lesz részünk, ha Medárd napján esett az eső, már pedig az idén esett s azért a gumi köpenye geknek, esernyőknek és kalucsniknak nagyobb a jelentősége, mint a nyári szalmakalapoknak. Ez azonban csak a hangulatos része a dolognak, a komoly valóság az, hogy a gazda keresztet vethet termésére, ha Medárd be találja váltani Ígéretét, az örökös esőben nem érik meg a gabona, melyben pedig a héten észlelt köd és kétszeri nagy záporeső igy is elég kárt tett. Időjárásunk a múlt hét folyamán nem mondható kedvezőtlennek, bár a függő termést illetőleg a legveszélyesebb tünetekkel volt szaturálva. Ilyen veszedelem, még pedig az összes elemi csapások között a legnagyobb, a legkárosabb: a köd, a gazdák mindenek fölött álló legnagyobb réme, kedden virradóra megyeszerte beköszöntött. Az a szerencse, hogy nem mindenik köd egyformán ártalmas, a keddinek veszedelmét enyhítette s ellensúlyozta az utána beállott hűvös idő s eső, mely a köd káros lerakományait a növényzetről lemosta. De igy is számos helyen fellépett és terjed a rozsda, mit a gazda közönség mégis a ködnek tulajdonit. A héten volt nagy esőzések — eltekintve attól a kártól amit a virágzásban álló búzában okoztak — egészen fel- üditették a növényzetet, különösen a veteményeket és a tengerit, mely utóbbi az esők jótékony hatása alatt rohamos növésnek indult. A búza Magyar- országnak, az Alföldnek és főleg Békésvármegyének még mindig legfőbb terménye s jövedelmi forrása. Évről-évre pedig junius második fele a legkritikusabb időszak a búzára, a küszöbön álló két-három héttől függ jóformán a termés és általa egy gazdasági esztendő sorsa. Évejc tapasztalata bizonyítja, hogy kedvező junius vég előző rendkívül rósz időjárás okozta károkat is képes helyrehozni, mig egy kedvezőtlen junius vég a legszebb reményeket és várakozásokat is le tudja rontani. Hirtelen eső nyomban rákövetkező forróság pedig egy óra alatt tönkre teheti az egész búzatermést. Ilyen körűimé, nyék között és ennek tudatábau nem csoda, ha i gazdaközönség ilyen tájban állandó szorongássá kiséri az időjárást és annak a legkisebb tünetét is Az idén — hála legyen Istennek ■— aránylag ke vesebb aggodalommal nézünk a búzatermés sorsa elé. Helyenkint — mint fenébb említettük — mu tatkozik ugyan némi rozsda, de az még sehol sem támadta meg a buzaszárat és igy nem mondható veszélyesnek. A gyulai határ sok részén hesseni légy felléptéről panaszkodnak, különösen korai vetések ben, ami bajnak baj ugyan, de szerencsére nem olyan általános, mint a köd, a rozsda, vagy a nagy hőség, mely az egész búzatermést tönkre tudja tenni Uj ügyvéd. Dr. Márkus Mihály Gyulaváros árvaszéki ülnöke a héten tettele az ügyvédi vizsgát Budapesten. Irodáját Gyulán, Lukács Péter-fél házban nyitotta meg. Lemondás *Dr. Márkus Mihály, Gyula város árvaszéki ülnöke ezen állásáról, miután ügyvéd irodát nyitott, a héten beadta lemondását. A megürült állásra többen fognak pályázni. A vármegyéből dr. Bucskó Eorjolán vármegyei számtiszt és Moldoványi János közigazgatási gyakornok is aspirálnak az állásra. Nagy szerencsétlenség történt csütörtökön délután a Fehér-Körösön levő duzzasztóműnél. Kör- mendy Sándor gátfelügyelő 6 éves kis fia * zsilip körül játszadozott társával, aki egy vesszővel tréfából ütögette a kis fiú lábait. A fiú az ütések elől hátrálva, a zsilip széléig jutott s még egy lépés s a szerencsétlen kis gyermek hanyatt bu kott a több ölnyi vizbe. Azonnal elmerült. A kétségbeesett apa messzebbről látva a szörnyű esetet segítségül rohant, de már későn. A kis fiút elnyelték a habok, többé fel sem bukva a vizbő Egész napi keresés daczára sem akadtak reá. A szerencséilenség nagy részvétet keltett. Rendőri hirek. Elfogott tolvaj. Furka György suhancz, már régen űzi a tolvaj lés mesterségét, de a héten kézre került. A rendőr éppen akkor csípte el, midőn egy tejosarnok udvaráról ellopott szűrt akart értékesíteni. Vallatáskor kisült, hogy Pomák János, Singer József, Fáskerti István, Kertész András és Enyedi Istvánt is meglopta. Hűvösre került. — Hirtelen halál. Ge'czi Katalin kórházi mosónő pénteken este hazamenet a villamtelep előtt rosszul lett, szivszélbüdés érte s szörnyet halt. — Öngyilkosság Dobos István 15 éves béres, Illich Antal tanyáján felakasztotta magát. Eljegyzés. Berbekucz György gyulai törekvő fiatal iparos eljegyezte özv. Kovács Mihályné békés csabai földbirtokosnő kedves leányát Mariskát. Nyugdíjazott 48-as hadnagy és őrmester. Az 1848—49-kihonvédeket nyugdíjazó bizottság Kuczkay János endrődi lakos, mint volt honvédhadnagyot és Zlinszky Istvánt, mint volt honvédőrmest nyugdíjazta. A békési ref. egyház kegyelete. A békési ref egyháztanács jun. 7-én tartott gyűlésén az elnöklő Kecskeméti Ferencz lelkész, akként tett jelentést a feledhetlen érdemű esperes Szabó János haláláról, hogy a beérkezett gyászjelentéseket előterjesztetté s egy árvaszóval sem méltatta az elhunyt nagy férfiú érdemeit. Akadt azonban egy presbyter, ki indítványozta, hogy az egyháztanács jegyzőkönyvileg adjon kifejezést az egyházfő elhalálozása feletti részvété- A nek, annak érdemeit örökitse meg és özvegyéhez részvét iratot intézzen, az indítványokat az egyháztanács el is fogadta. Ugyanazon presbyter az iránt is kérdést intézett az elnökhöz, hogy miért nem intézkedett azonnal, midőn a haláleset tudomására jött, hogy a nagy népes egyház méltó képen adjon kifejezést részvétének, mire Kecskeméti Ferencz elnök kijelentette, hogy nem tudta eltalálni mi a teendő! (saját szavai!) Kitétette aztán a gyászzászlót és barangoztatott és a templomban kijelentette,1 hogy az esperes meghalt ! Ennyi volt az egész. A presbyteri gyűlés különben dr. Hajnal stvánnak gondnokká, dr. Bodoky Zoltánnak jegyzővé történt megválasztását örvendetes tudomásul vette. Dankó Pista, a legjobb magyar népdalszerző s zenevirtuoz tiz tagú művészi társulatává! tartott országos kőrútjában folyó hó 17-én kedden Gyulára érkezik s akkor este a Göndöcs népkerti csarnokban előadást tart. Dankónak sokkal jobb neve hire van, sem hogy őt hosszabban kellene közönségünk figyelmébe ajánlani. A békéscsabai muzeum-egyesület Békéscsabán junius hó 15-én, ma délután 3 órakor a Rudolf főgymnasium tornacsarnokában tartja rendes évi közgyűlését a következő tárgysorozattal: 1. Elnöki megnyitó beszédet mond Yarságh Béla. 2. Az ősi mezőgazdaságról irt tanulmányát előadja dr. Zsilinszky Mihály, az egyesület védnöke. 3. A praehis- toricus ember legelső nyomairól előadást tart dr Reisz Miksa, az egyesület alelnöke. 4. Főtitkári jelentés, előterjeszti Maros György. 5. Elnöki zárszó Gömblövészet Vésztőn. A Sárréten csak nem hagynak fel a régi jó szokásokkal s mint minden évben, midőn a vadásztilalmi időszak alatt pihennek a Nimródok és a nyulak, ez idén is gömblövészetet rendeznek. Elsőnek tartja meg e mulatságot Vésztő. Az érdekes ünnepély e hó 22-én lesz a mizériháti erdőben, ahol persze kitűnő juniál ist is tartanak egyúttal. Versenydijak : A) hölgyek dija I. és II. dij. B) Nimród-dij I. II. III. díj. C) Yigaszverseny I, dij. A tét 3—3 korona. Kellemetlen idő esetén a mulatságot elhalasztják, amit a rendezőség előre tudat posta vagy telefon utján. Benka Gyula jubileuma. Az a kitüntetés, melylyel 0 Felsége Benka Gyula szarvasi főgimnáziumi igazgató érdemeit méltatta s részére a Ferencz József rend lovagkeresztjét adományozta, negyven éves tanári működés jutalmát képezi. Benka Gyula 40 éve neveli az ifjúságot mint tanár s az ő működése még mindig fáradhatatlan és odaadó, mint 40 évvel ezelőtt. Bölcs tanítása tanítványai fogékony lelkében örök nyomokat hagyott s hálásan emlékeznek vissza mindannyian szeretett igazgatójukra, a kit mout a legfelsőbb helyről is kitüntettek. Ebből az alkalomból a szarvasi ág. h. ev. főgimnázium felügyelő-bizottsága folyó hó 17-én nagyszabású ünnepélyt rendez, melyre a meghívókat szétküldte. Az ünnepély sorrendje a következő: „Délelőtt 11 órakor a tornacsarnokban : 1. Tanulói dalkar énekli a „Hymnuszt.“ 2. Elnöki megnyitó. 3. Békésvármegye főispánja, Lukács György ur ő méltósága az ünne peltnek átadja az 0 Felsége által legkegyelmeseb ben adományozott Ferencz József-rend lovagkeresztjét. 4. A fenntartó arad-békési, békési és csanád csongrádi egyházmegyék képviselői, a tanári kar és a tanuló ifjúság üdvözlik az ünnepeltet. 5 Testületek üdvözletei. 6. A szarvasi férfi-dalkar záróéneke. Déli 1 órakor az „Árpád“ szállóban közebéd.“ Az ünnepségre igen sokan készülnek a vármegyéből s a volt tanítványok az egész országból Fürdés áldozata- Alighogy megindult a fürdőzés idénye, máris van több áldozata. Tóth János 14 éves szarvasi fiú Brachna Mihály halásztelki birtokosnál mint kanász szolgált, e hó 3-án a nagy melegtől eltikadva a halásztelki védgát melletti kubi kok vizében fürödni kezdett, fürdés közben a mélyebb kubikba ment hol ellepte őt a viz s mivel úszni rém tudott, ott lelte korai halálát. Vizbefult tanuló, cJzeghalomról jelenti levelezőnk, hogy több szegény zsidó tanuló, akik az iskola czéljaira gyűjtöttek, útközben a Berettyóhoz érve, abban megfürdöttek. Egyikük azonban ott lelte halálát. Fürdés közben nyomtalanul eltűnt, társai bejelentették a csendőrségnél és az izr. hitközségnek a szerencsétlenséget. A csendőrség keresésére indult a vizbefult tanulónak, kinek hulláját másnap találták meg tutajosok. A hulla személyazonosságát a nála levő igazolványból állapították meg, melyből kitűnt, hogy Dávidovics Jánkél, hurincsi illetőségű 17 éves tanuló. Az izr. hitközség temette el Szeghalmon. A szarvasi uj pénzintézet. A hitelbank részvénytársaság vezérigazgatójául az igazgatóság Nagy Lászlót, a szarvasi takarékpénztár vezértitkárát választotta meg Nyugalomba vonuló rektor. A körösladányi ev. ref. egyház negyvenkét éven át biven szolgáló érdemes rektorát Szabó Istvánt saját kérelmére nyugdíjazta a vallás- és közoktatásügyi miniszter, kifejezvén elismerését és méltánylását az ő kiváló érdemeiért. Lelkész megerősítés. A vésztői ev. ref. egyház e hó ö-kén kapta meg az esperesi hivataltól újonnan választott lelkészének, Csák Aladárnak megerősítését. A vésztőiek most már sürgetik is papjokat, hogy állását minél előbb foglalja el. Beiktatását a követ kező vasárnapok valamelyikén várják. Halálozások. Békéscsabán Beke Ferenczné postakiadónő élte 40-ik évében elhunyt. A megboldogultban Beke Ferencz békéscsabai h. fővégrehajtó szerető hitvesét s gyermekei szerető édes anyjukat veszítik el. — Mezőberényben Paulinyi Károly ev. ref. lelkész kis fia Károlyka elhunyt. A Körös áldozatai. Varga Mária dobozi illetőségű hajadon az Uj-Körösbe fűlt. Hulláit a vashalmi révnél fogták ki. Békésen, Francz János szentendrei születésű szitás-segéd, több társával fürödni ment az Uj-Körösre, hol társai szeme láttára belefult a mély vizbe. Testét Köröstarcsán fogták ki. Pórul járt szorbsk. Ferencsik József körösladányi jómódú gazdához beállított két szerb atyafi s pedig névszerint Rámái György és Keszsch Misó mokrini lakosok, kik a házigazdának egy öt koronásokat: gyártó gépet ajánlottak megvételre potom áron. Ferencsik látszólag alkudozásba bocsájtkozott azonban az alatt titkon a közel levő csendőrörsöt értesítette a dolog felől. Erre csakhamar megjelent Oargya őrmester és a két szerbet vallatóra fogta, mikor a szerbek látták, hogy baj van, a gépet a Ferencsik ágyába dugták, hol a csendőrök megtalálták. A csendőrség a két gyanús embert azonnal letartóztatta, Szeghalomra kisérte, hol a további vizsgálat kiderítette, bogy a két szerb is csalás áldozata, mert állítólag Rámái a gépet ezelőtt 2 évvel egy ismeretlen embertől vette 260 koronáért Körösladányban. Persze a géppel nem tehetett gyártani pénzt, mert az egész gép csak játéktárgy volt mit most vesztökre, értékesíteni akartak. Á két szerb bazatolonczoltatott illetőségi helyére, Mokrinba hol ellenők a további eljárást megindítják. Különleges előnye a Khuner Manó és fia ezég által készített „Kunéról“ garantált tiszta növény- zsírnak nagy tartóssága. Miután „Kunéról“ valamennyi állati éB más növényi zsiradéktól eltérőleg minden zsírsavtól mentes, alkalmas módon egy évig is eltartható anélkül, hogy minőségében a legcsekélyebb kárt is. Foulard-selyem 60 krajczártól 3 frt 65 krig méterenként, blousok és ruháknak való „Henneberg selyem,“ fekete, fehér és más színekben 60 krajczártól 14 frt 65 krig méterenként. Mindenkinek bérmentve és vámolva, házhoz szállítva. Minták pósta- fordulattal. Schweitzba kettős póstaportó. — G. Henneberg selyemgyára, (cs. kir. udvari szállító) Zürich. ------ ío t7—so Bé késvármegye Közművelődési Egyesülete. Jegyzőkönyv. Felvétetett Békésvár-megye Közművelődési Egyesülete állandó bizottságának Gyulán 1902. évi jüníüinr-ín~ tartott üléséről. Jelenvoltak: dr. Lukács György elnök, dr. Bodoky Zoltán alelnök, Rezey Szilviusz és Kóhn Dávid titkár. Elnök előterjeszti, hogy a jelen ülés tárgyát a Békésvármegye közművelődési alapjából a közművelődési egyesület rendelkezésére bocsátott ez évi 1000 korona segélyösszegből a megállapított 300, 200, 150 és 100 koronás jutalomdijaknak a magyar nyelvet sikeresen tanító békésvármegyei tanítók közül az érdemesebbeknek leendő odaítélése, a 100 korona jutalomdijnak óvónők között leendő kiosztása, végű jutalomban részesített néptanítók szorgalmas növendékei részére hasznos magyar tankönyvek miként lleendő beszerzése feletti határozat hozatala képezi! [Előterjeszti továbbá, hogy a 28/900. b. gy. számú várm, szabályrendelet függelékét képező 7. és 8 §§ ának rendelkezései szerint az áltandó bizottság helyi tagjai az egyes iskolákat megvizsgálván, ezen vizsgálat alapján a kir. tanfelügyelő által a jutalomdijaknak mikénti odaítélése iránti javaslatot terjeszt elő Rezey Szilviusz kir. tanfelügyelő a megtartott vizsgálat alapján a 300 koronás díjjal jutalmazandó- nak Lichtenwerther Antal szarvasi rám. kath. tanítót ajánlja, mint a ki a magyar nyelv tanítása körül jeles eredményt mutatott fel, a nélkül, hogy az által bármely tantárgy háttérbe szorittatott és az általános eredmény csökkent volna. Tót ajkú növendékei egymással magyarul társalogni képesek és magyar vallási éneket is tudnak énekelni. A 200 koronás díjjal jutalmazandónak Galli János békéscsabai ág. hitv. ev. tanítót, a 150 koronás díjjal Laukó Mátyás szarvasi ág hitv. ev. tanitót, a A 100 koronás díjjal Lauko Vilmos békéscsabai fövenyesi község tanyai tanitót ajánlja jutalmazandónak, mint a kiknek iskoláiban a tót ajkú növendékek — habár vallásos énekeket magyarul nem tudnak is — a magyarul tanított tárgyakat teljesen megértik, azokból magyar kérdésekre teljesen érthető magyar feleleteket képesek adni és a magyarul való tanítás által az általános taneredmény nem csökkent. A kisdedóvókat illető 100 koronás dijat két részre osztani javasolja és ezen 50—50 koronás díjjal jutalmazandónak ajánlja: Dús Erzsikc mező- berényi s Mihályfi Emma szarvasi óvónőket, mint kik a magyar nyelv tanítása körül szép eredményt értek el. A bizottság a kir. tanfelügyelő javaslatát, — mint a mely a 28/900. bgy. sz. vármegyei szabályrendelet függelékét képező »szabályzat« 3. §-ában foglalt rendelkezéseknek teljesen megfelelő, egész terjedelmében magáévá teszi és ehez képest a 300 koronás dijat Lichtenwerther Antal szarvaai róm. kath. tanítónak, a 200 koronás dijat Galli János békéscsabai ág. ev. tanítónak, a 150 koronás dijat Lauko Mátyás szarvasi ág. ev. tanítónak, a 100 koronás dijat pedig Lauko Vilmos békéscsabai közs. tanyai tanítónak ítéli oda. A kisdedóvókat illető 100 koronás dijat két részre osztja és 50—50 koronával Dús Erzsiké mezőberényi s Mihályfi Emma szarvasi óvónőket jutalmazza. A jutalomdijakat a jutalmazottaknak a közművelődési bizottságok által ünnepélyesen kézbesittetni rendeli. Egyben az állandó bizottság vidéki tagjainak és Rezey Szilviusz kir. tanfelügyelőnek — mint a kik az iskolák megvizsgálásánál résztvettek — buzgalmukért elismerését és köszönetét fejezi ki. A jutalomkőnyvekre előirányzott 60 és a múlt évről rendelkezésre álló ugyancsak 60, ösz- szesen 120 koronát Rezey Szilviusz kir. tanfelügyelőnek azzal a kérelemmel utalványozza ki s bocsátja rendelkezésére, hogy a szabályzat követelményeinek megfelelő magyar tankönyvek beszerzése és kiosztása iránt intézkedni s a 120 korona mikénti felhasználásáról az elnökséget értesíteni szíveskedjék. A bizottság felkéri az elnökséget, hogy ezen határozatot a szabályzat 10. §-a rendelkezéséhez képest a vármegye alispánjának az 1000 korona kiutalványozása czéljából mutassa be. Ezen határozatról értesitendők : a jutalmazott tanítók • és kisdedóvók, Rezey Szilviusz kir. tan- felügyelő és az állandó bizottság vidéki tagjai. Kmf. Elnök a megjelent tagokat szívélyesen üdvözölvén, jelentést tesz az egyesület által készített. »Árpád és a honfoglalás« czimü kép elárusitásának ez idő szerinti stádiumáról, mely örvendetes eredményt bizonyít. Nevezetesen a Cosmos müintézettől vett értesítések szerint a képelárusitók eddigelé 4300 képet rendeltek és fizettek ki s mindössze néhány száz kép elárusitása szükséges, hogy azok előállítási költségei s ezzel a Cosmos müintézet számlája s követelése fedezve legyen. örvendetes tudomásul vétetik. Kóhn Dávid titkár előterjeszti a községi közművelődési bizottságoknak a »népkönyvtárak« forgalmáról és működéséről az egyesülethez beterjesztett jelentéseit, a melyek mindegyike örvendetes bizonyítéka a népkönyvtárak megizmosodásának és ama mérlegelhetlen haszonnak, a mely erkölcsi, társadalmi közművelődési szempontból egyaránt mutatkozik minden községben, a hol a népkönyvtárak létesittet- tek. A népkönyvtárak működéséről beszámoló jelentések az egyesület hivatalos lapjában közöltettek. A jelentések örvendetes tudomásul vétetnek ; egyidejűleg az igazgató-választmány ismételt hálás köszönetét és elismerését nyilvánítja a népkönyvtárak kezelőinek nagy fáradságot igénylő, önzetlen, hazafias működésükért és kijelenti, hogy mihelyt az egyesület megfelelő anyagi helyzetbe jő, nevezetesen a mikor az első pontban említett összes képek elárnsitása megtörténik, a népkönyvtárak kezelése körül buzgalmat kifejtő megbízottakat, az egyesület anyagi viszonyaihoz mért jutalomban fogja részesíteni. Ily irányú törekvésének igazolására a tiszteletdijak sorozatát már ez alkalommal megnyitja és Horváth Mihály vésztői tanító népkönyvtár kezelőnek 100 korona tiszteletdijat szavaz meg és annak kifizetésére a pénztárnokot utasítja. A gyomai közművelődési bizottság előterjesztése alapján a gyomai helyi bizottság czimére az ottani népkönyvtár ’ könyveinek lebélyegzése czéljából ruggyanta bélyegző készítése engedélyeztetik és Bánnák beszerzésével egyesületi titkár megbizatik. A köröstarcsai községi közművelődési bizottság bejelenti, hogy Fábián Gábor biz. tag hajlott korára való tekintettel eme tisztéről lemondott. Fábián Gábornak eddigi működéséért jegyző- könyvi köszönet szavaztatik és helyére bizottsági tagnak dr. Biró László községi orvos választatik meg. A vallás és közoktatásügyi miniszter a békésmegyei közművelődési egyesületnek régiségtára és iparművészeti gyűjteményének gyarapítására 400 korona államsegélyt utalványozván ezen államsegély a pénztárra bevételül utal- ványoztatik ; egyben az igazgató-választmány eme 400 korona államsegély felhasználását illetőleg elhatározza, hogy abbőfoasándorhegyfs^^^^^ határban levő oskon témetoEeTonajtja élásatni, mely határozatának jóváhagyása iránt a múzeumok országos főfelügyelőségét felkéri. Békés Gyula fényképész a közművelődési egyesület részére néh. Oláh György alelnök megrendelése alapján készített hely és néprajzi felvételek és készítményekért • fenálló 572 korona követeléséből még fizetetten 200 korona számláját beterjesztvén : a 200 korona követelés az egyesület pénztárából kiadásul utalványoztatik. Balog János pénztárnok jelentése szerint az egyesület rendes tagjai száma 165. Az 1901. évi pénztári napló a következő eredménynyel zárult: Bevétel Kiadás Maradvány az év végén A pénztár mai állása 1902. évi bevétel Kiadás Készlet Behajthatlan követelések 5540 korona 34 fillér 4820 korona 91 fillér 719 korona 43 fillér, következő: 2543 korona 32 fillér 452 korona 80 fillér 2090 korona 52 fillér 460 korona — fillér. Kóhn Dávid, titkár. Lukács György, elnök Jegyzőkönyv. Felvétetett Gyulán. Békés vármegye Közművelődési E^yesületé- nek Gyulán 1902. évi junius 8*án tartott igazgató-választmányi üléséről. Jelenvoltak: dr. Lukács György elnök, dr. Bodoky Zoltán alelnök, Rezey Szilviusz, Bánhegyi István, dr. Fábry Sándor, Keller Imre, Csák György, dr. Berényi Ármin, Keller Imre választmányi.tagok, Domonkos János h. muzeumigazgató, Balog János pénztárnok és Kóhn Dávid titkár. A pénztárnoki jelentés tudomásul vétetvén a számvizsgáló-bizottságnak kiadatik, a kimutatott 460 korona behajthatlan követelés pedig leírásba hozatik. Kmf. Kóhn Dávid, Lukács György, titkár. / elnök. Tarka képek. (Kizárt publikum — bezárt vádlott. Falbszerii időjárás. Nép- kerti séták. A locsolás költségei. „Békés" palotája. Fürdőzés. Színi szezon részletfizetésre. Kirándulás ünnepélyével. Lakék kert nélkül.) Elmúltak az esküdtszéki tárgyalások és jó, hogy elmulának, mert ha még tovább tartanak, az esküdtek »esküdt ellenségei«-vé lesznek a különben sem népszerű jogintézménynek. Az időjárás pedig már kezdett kedvezni úgy, hogy a zárt. ülésekről még a meleget is ki lehetett zárni, nemcsak a publikumot, legfelebb a vádlottnak volt melegei,^a, ki a bezárástól drukkolt. A nyilvánosság kizárásából kezdődő és a vádlott bezárásával végződő ülésekről bővebbet nem tudunk. Az időjárás egyébként egészen falbszerii. Falbot már nem is úgy képzeljük; mint híres tudóst, hanem mint valami legcsalhatatlanabb »leveli békát«, vagy legjobb kalendárium- csinálót, a kinek a százesztendős jövendőmondásai mind sorra beválnak. A falbiádák ellen idestova vihar-ágyúkat kell használni,, máskép nyár derekán nem kánikulában, hanem téli kabátban sétálunk. Nemcsak az időjárás, de a polgármester is gondoskodik, hogy a népkertben kellemessé tegye a sétálást. A múlt szombaton »lapunk zártakor« értesültünk róla, hogy locsolják a népkertet, ezennel tehát helyreigazítjuk, a mit a múlt héten irtunk s elismerjük, hogy most már — eltekintve attól a körülménytől, hogy egész héten esett az eső — nincs por a népkertben s - port hintenénk á sétáló közönség szemébe, h^ tovább is panaszkodnánk. Mint halljuk, legközelebb gyűjtés indul meg — a locsolás költségeinek fedezésére. Ez a gyűjtés legújabb neme. Eddig gyűjtöttek a tüzkárosultak javára, ezután előre fognak gyűjteni — yizifuskára. Hiába, nagy a pótadó, nem lehet megterhelni ilyen luxus kiadásokkal. Az adózó polgárok tehát örülhetnek, nem emelkedik a városi pótadó, hanem e helyett díszes pénzügyi palota fog emelkedni Gyulán, a vármegyeházával szemben. Van már törvényszéki palotánk, lesz pénzügyi palotánk s ha igy haladunk, nem sokára a »Békés«-nek is saját külön palotája lesz valamelyik főtéren, a hol iv-