Békés, 1896 (15. évfolyam, 1-53. szám)

1896-11-29 / 49. szám

V BIB'DBISSS BT. eeeeeeeeeeee Házeladás. Özv Lázár Sándorné örökösei tuladonát képező ház Gyulán a „Magyar -utczában szabad kézből eladó. Értekezhetni Gáthy Bálint, 294 1—3 megbízottal. oioiQToroiaioioioio 5899.—1896. Szeghalinijárás föszolgabirájától. Pályázati hirdetmény. Körös-Ladány községben szervezett s 300 frt évi fizetés és 100 írt lakbérrel javadalmazott irnoki állásra* valamint az ezen állás betöltésekor netán megüre­sedő s 300 írt évi fizetéssel javadalmazott második irnoki állásra pályá­zatot nyitok. A pályázati kérvények az eddigi alkalmazást s az iskolai képzettségét igazoló bizonyítványokkal, valamint erkölcsi bizonyitványnyal felszerelendők s hozzám annak felemlitésével, vájjon a pályázó mindkét irnoki állásra, vagy a kettő közül, melyikre kíván pályázni, a folyó évi deczember 31-ig beterjesztendők. Szeghalmon, 1896. november 25-én. Ambrus Sándor, 293 1—1 főszolgabíró. ZONGORA!! kerestetik megyételre, esetleg havi bérbe is ke­restetik. Czim a kiadóhivatalban. 279 3­Maager Vilmos-féle valódi, tisztított MA JÓL AJ ILv4Islslger T^ilaan-ostól Bécsien. Az első oivosi tekintélyek által megvizsgáltatott és könnyű emészthető­ségénél fogva gyermekeknek is különösen ajánltatik és rendeltetik mindama eseteknél, melyeknél az orvos az egész testi szervezet, különösen a mell és tüdő erősítését, a test súlyának gyarapodását, a nedvek javítását, valamint ál­talában a vér tisztítását elakarja érni — Egy üveg ára I forint és kapható a gyári raktárban Bécsben III 3. kér., Heu markt 3. valamint az osztrák-magyar monarchia legtöbb gyógyszertárában. GYULÁN: Ferentzy Alajos, Reisner és Wolf, ifj. Kohlmann Ferencz fűszer kereskedésükben. Főraktár és főéi árusítás az osztrák-magyar monaichia részére : 272 5—18 Maager Vilmos, Bécs, 111/3.. Heumarkt 3. oioioroioioio !00000000@@®®®000®| Diószegi Sándor butorraktára Gyulán, a Sugárúton. Ajánlja dúsan és újonnan berendezett állítva. a n. é. közönség figyelmébe. Nagy rak­tár saját készítésű bútorokban, melyek a legutolsó divat szeriut saját műhelyemben készülnek, s a legdíszesebben vannak elő- A n. é. közönség pártfogását kérve, biztosítva a legpon­tosabb kiszolgálást. 286 3—3 ?r bankforgalmi intézet (a hollandi hitelbank vezérképviselösége) Budapest, Xerepesi-ut 73. Fennálló jelzálog! kölcsönök bélyeg- és illetékmentes konvertálását és pedig földbirtokra 3 és fél, 4°o-os, egész 60 évi törlesztéses kölcsönökre elvállal és ezek, va­lamint uj kölcsönök elnyerése iránt levélbeli tudakozódá­sokra és minden megkívánt felvilágosítással szolgál. 2000 írton alóli ügyletek ez idő szerint el nem fogadtatnak. 252 9-15 gwte&íte sh sfe "-f eta fnrftniinTrfrffllirnnTTTfftrrfw?™ Nincs többé szükség vegyi festésre. Mindenki otthon festhet minden spinben és árnyalatban ruhát és fehérneműt -= TÍZ IFT^CZ ALATT. =­Korszakalkotó találmány 500% megtakarítással, . ZE SOA angol festő szappan. Legújabb találmány házi festésre. Fest minden színben és árnyalatban. Tizenöt perez ulatt mindenki egy kevés forró vízzel és ezzel az angol festő Szappan­nal ruhát, blúzt, függönyt, zsebkendőt, selyem és ezérna keztyüt, inget, harisnyát, gallért, selyem szöveteket, szalagot csipkét, atlaszt, bársonyt, struez tollat, báncs- kalapokat mb. megfest A festés színtartó es nem fakul! Minden ruhát újjá és modernné varázsol. Méregmentes és a szövetet nem rontja. Egy darab ara 40 kr. (Fekete 50 kr.) 8 ezzel egy női blouse megfesthető. Minden darabhoz használati utasítás van mellékelve. 289 2—3 Szabadalmazott az egész világon! Vczérképv. Ausztria-Magyarország, Balkán államok, Görög- és Törökországban. bécsben, Mariahilferátrasse 105- és Budapest, % BálYány-n. 5. Gyulán Deutsch Jakab czégnél kapható. "Dffi Hirdetmény. A Betér-utezában levő 1242. számú (Kiskéri-féle) ház szabad kézből örök áron eladó. Ér­tekezhetni Szalczer Nándor kór­házi gondnokkal. Gyula, 1896. november 9. Szalczer Nándor. 285 3-3 megbízott. DV Újdonság! Itt először látható. Újdonság ! 'DG A Világ legkisebb embere 75 cm. magas, négy gyermeknek atyja, ki az egész világ csodál ! Csak néhány nap látható. ESitlcaságr és fontos rxiincieiilsiiiels:. A világhírű GONDOLATOLVASÓ. Van szerencsém a nagyérdemű közönséget értesíteni, miszerint átutazásom alkalmával helyben néhány napig időzni fogok ! Mathematikai kézi és arczkóp tanulmányaim által képes vagyok bárkinek nevét, évkorát vagy zs- bében levő pénzmennyiséget megmondani, és egyszersmind tanácsot is adok, szerelmi és családi viszonyokban, kül- és belföldi utazásokra nézve,továbbá keres­kedelmi és gazdasági ügyekben stb. stb. a „Komló“-ban. Lakásom: Földszinti szoba az udvaron 1. szám. Gondolatdij: minden egyes gondolat után 10 kr. — Működésem: reggeli 8 órá­tól esteli 10 óráig. Becses pártfogásokért és tömeges látogatásokért esedezik Ovits S. Eizik, a világ legkisebb embere. 296 i—i Staubén igazgató. ®®®@®®®®®®®® Kiadó lakások. Gyulán, a Pacsirta - utczában fekvő 1270. számú házban 4 szoba, konyha, kamara, 2 „ «» » 9, & j) ?> . *< lakrészekből és mellékhelyiségek­ből álló lakások kiadók. Értekezhetni a házban lakó tu­lajdonossal. 273 3—10 ®®®®®®®®®®®® Qyulátn, 1806. a kladötulajdouos Dobay Jänos nyomdája.

Next

/
Oldalképek
Tartalom