Békés, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1895-12-22 / 51. szám
51-ik szám Gyula, 1895. cLeczember 22-én XIV. (XXVII.) évfolyam Szerkesztőség: Templomtér, Dobay János kereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési dij: Egész évre . 5 frt — kr. Félévre ... 2 » 50 » Évnegyedre .1 » 25 » Egyes szám ára 10 kr. Társadalmi és közgazdászati hetilap. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő és kiadó tulajdonos: XDoToa<3r T=i:elos_ Kiadd hivatal: Templomtér, Dobay Ferencz háza, és könyv- kereskedés, hova a hirdetések és nyilt-téri közlemények küldendők. Hirdetések szabott áron fogadtatnak el Gyulán, a kiadó hivatalban. Nyilt-tér sora 10 kr. Hirdetések felvétetnek: Budapesten: Goldberger A. V. V&czi-utcza 9., Schwarz Gyula Váczi-utcza 11, Eckstein Bernát fürdö-utcza 4., Haasenstein és Vogler (Jaulus Gyula) Dorottya-utcza 8., Blockner J. IV. Sütö-utcza; Fischer J. D. IV. Hatvani-utcza 1., Beuter ügynökség és a Magy. Távir. Iroda Gránátos-utcza 1. Tenczer Gyula Szerecsen-ucza 7., Dannenberg J. Deák Ferencz-utcza 14. alatti hirdetési irodáiban, a szokott előnyős árakon. Karácsony „Hirdetek nektek nagy örömet, mely az egész népnek öröme leszen.“ így hangzott az égi szózat Jézus születése alkalmával. Pedig ha megvizsgáljuk az emberiség történetét a legrégibb kortól mai napig, aligha találunk hasonló jelenségre, eseményre, mely „az egész népnek öröme“ lenne. Sőt ellenkezőleg gyakran tapasztaljuk, hogy mi egyik embernek örömet ad, ugyanaz másnak szemeibe könyet szivébe bánat érzetet ültet. Az önzés bilincseiből szabadulni képtelen gyarló halandó csak nagyritkán bir fölemelkedni a testvéri szeretet ama magaslatára, mely képesíti őt az »egy akol, egy pásztor“ megvalósultának útját egyengetni .... Immár közel kétezer év választja el az emberiséget azon időtől, midőn az égen fel tűnt ragyogó csillag megjelölé az irányt, hogy feltalálható legyen az újszülött, ki a betle hemi jászolban feküdt, szegényen, minden fény, pompa nélkül, jelezvén e körülmény hogy ha az emberiség legnagyob jóltevője, megváltója ily szegénységben jött e világra, ez biztosíték a felől, hogy a legszegényebb sors szülötte is lehet az emberiség vezér csilla' gává; hogy a jótékonyság gyakorlása, neme sen érző szív, fenkölt gondolkozás tehetsége közös tulajdonságok, melyekkel gazdag és szegény, király és koldus egyiránt bírhatnak, Tudatlan pásztorok, csillagok útját vizs gáló bölcsek, szegénység kenyerén tengődő koldusok, bíbor és bársonyban pompázó gaz dagok szivét egyiránt örömmel árasztó el midőn megzendült a szózat: „Ma született nektek a Megváltó .............Jézus születése az egész népnek öröme“ lön .... De nem, még sem volt általános az öröm Volt egy szív, mely elszorult a Jézus szüle i&sezi ott... Ott, hol „Iduna“ már rég alussza álmát, Sok jeles férfinak láthatni sirhalmát, Ott hullott szememnek könnyzápora porba, Midőn a föld röge koporsóra omla. Nincs már nékem senkim kerek e világon1 Csak vihartól tépett kicsiny kis családom 1 „Itthon“-om még meg van, de az „otthon“ oda, Nem integet felém szülői ház soha. Anyák legjobbika, drága édes anyám Réges’ rég a sirban, menyből tekint reám; Most már nincs apám sem, — lettem egész árva ■ Csak emlékezetök szivembe bezárva. Hogyha majd nekem is üt a végső óra, S fáradt testem leszáll sirba nyugovóra: Nem lesz ki felöltse lehullt palástomat, „Ároni családom“ nem hajt papi sarjat___ __________ Dombi Lajos. Fa ntomok az éjben. Rólad álmodtam elveszett édenem. Láttalak szépen, lebontott hajjal, virágos fátyollal pihenő kebleden,, éreztem a csókod, forró suttogásod, karjaidnak erős, lázas ölelését s boldog voltam újra. Virágok közt jártál. tósének hirére. Volt egy palota, melynek fényes termeit nem világító be a szépen tündöklő fényes csillag; volt egy férfiú, kinek lelke meg rázkódott midőn hallotta, hogy betelt a próféták jóslata „Krisztus, a testben eljött“ .... Heródes inogni érezte maga alatt fényes trónját ... A kétségbeesés vett erőt az elsápadt uralkodón, az önzés sugalta félelem nem engedő őt „örülni az örülőkkel“. De mégis valósággá lett az üdv Ígéret. Jézus születése „az egész nép öröme“ lett, mert nélküle nincs élet az életben, mert „Jé zus e világ világossága“ 0 az „ut és igazság“. Ma már tudjuk, érezzük, hogy „az Ur megváltottai megtérnek és nagy énekléssel Sionba mennek és örökké való öröm lészen az ő fejükön, öröm és vigasság veszi őket körül és eltávozik tőlük a keserűség és nyögés“ . . . A tündöklő napsugár özönét hasztalan kisérlené meg bárki barlang sötét üregébe zárni be, hogy világosságának s melegének jótékony erejét ne érezzék a teremtmények milliói; a csillagok táborát emberi erő meg nem semmisítheti, le nem rabolhatja az ég kárpitján ... A Jézus születésekor feltűnt hit fénylő csillaga ma is ragyog s tündökölni fog az idők végtelenségéig; Krisztus evangéliomának melege átjárja a lelkeket! Midőn azért fölhangzik lelkűnkben Karácsony ünnepén ama szózat; „Hirdetek nek tek nagy örömet, mely egész népnek öröme lószen.“ Nyissuk meg sziveinket az örömbe fogadására s mondjuk mindannyian egy szívvel lélekkel: „Dicsőség a magasságos me nyékben Istennek, e földön békesség és jó akarat emberekhez.“ Szívvel, lélekkel arra munkáljunk, hogy Jézus születése valóban „az egész nép öröme“ legyen. Dombi Lajos Megváltás ünnepén. A megváltás tényének s benne a kér világ és társadalom legmagasabb évfordulati ünnepének emlékét üljük. Hüs, harmatos éjszaka nehezedett a falura A sötétség rémeit elűzte a csillagok fénye, az ablakon átszürődő imbolygó mécsvilág, melynek sugarai körülragyogtak, hogy olyan voltál, mint egy tündérnő az ezeregy éjszaka meséiből. Ilyennek ismertelek mindig, hiszen máskép nem tudtam volna összetörni a lelkem. Két nagy, könnyes szemednek- a ragyogásával babonáztál meg, s az ölelésed, a csókod felkorbácsolta a vérem, hogy a hindu vezetők fanatizmusával futottam utánad, ragaszkodtam hozrád. Több voltál nekem az istenemnél, mert mindenem föláldoztam érted: ifjúságom, szerelmem, egy egész menyországom. Hiszen olyan szép voltál! — És milyen okos 1 ... Értetted a módját, hogyan kell a vágyat, a lázas sóvárgást észbontóvá növelni a lelkemben, fel tudtad kelteni alvó szenvedélyem, s mikor már egy poklot ültettél a szivembe, akkor a kielégített örömek nyugalmával mosolyogtál fölöttem. Lásd én emlékszem, Az első csókra, első ölelésre, amiket azon a langyos nyári éjszakán adtál, mikor együtt hallgattuk a csalogány énekét, pásztor furulyáját. Rég volt, nagyon régen. Azóta hosszú idő röpült el, az eskü szavalt széthordta a szél, ez a hideg, fagyos áramlat, mely éjszakánkint megzörgeti ablakaimat, s kihalt, elveszett virágról mesél nekem. És én mégis, mindig csak rólad álmodom I... Dicső nap, magasztos évfordulati ünnep ez, melyhez hasonlót még nem jegyzett az évezred tanulságos emlékét megörökitő történet iró kéz! Mennyire nemes, örök időkre szóló és megfizethetlen kincsek azok, mik az emberi- ség egyházi és társadalmi életében ez évforduló megváltási tényéhez fűződnek . . . csór dálatos módon kapcsolva egy időponthoz múltat és jövőt! Visszatérjünk-e ennek bebizonyítása végett ama szomorú idők történetének teljes mértékű ecseteléséhez, melyek a betlehemi echóban elhangzott megváltó szózat előtt tényezőiket szerepeltették? Feltárjuk-e a sötét leplet, mely a tudás és hasznos ismeretek tiszta egét, léteiének okát, végczélját oly át- hatlan burkolattal vonta be az ó-viiág szeme előtt? Ismertessük-e a vakösztönt, mely lép- ten-nyomon ábrándokba merité, kétség és tévelygés útjaira vezérlé szenvedélyének áldozó birtokosát ? Szemléltessük-e a ridegen számitó ész művét; fejtegessük-e az általa létesített törvény lelketlen betűjét? Jelemez- zük-e a meghunyászkodó félelmet igénylő „erős bosszúálló« Jehovát; a kizárólagosságára és partikulárismusára oly sokat adó s ugyanazt frigy-ládájában nagy előszeretettel őrizni szerető alattvalót? Óh ne! Zárjuk be e sötét lapokat s ne feszegessük parányi részletekig annak az időnek történetét, mely önmaga méhében hordozza megsemmisülésének csiráját! Csak egy általános tekintet s belátnunk kell, mennyire hibás alapon állt az egyed s a társadalom A szenvedély és gyűlölet har- cza évezredeken keresztül folyt, de arra nézve, hogy uj alapra fektesse az emberiség szelleméletét, hogy az egyetértésben a közjóra s egymás boldogitására czélzó szeretetben egyesüljön : haszontalan volt minden emberi törekvés! Ezt hozta — amazokat szüntette mega megváltás nagy napja az első karácsony ünnepe! Jézus születésével, a vele és általa földre költözött istenszerint való tanokkal tehát pusztulni és vesznie kellene mindannak, a mi előtte hibás alapon vezette és szabályozta az emberiséget. De a romba dőlt világ omladékain egy uj, szebb élet hajnala tárult fel a kereszténység elvei intézményeiben. Az egyéni és családi erények, miket a krisztusi vallás boldogító ereje fejtett ki éB szentelt meg; a polgári társadalom és szabadság, miket a krisztusi szeretet szívhez szóló törvénye alapított meg és a jogtisztelet tart fenn, a különféle jótékony intézetek eszméi, melyek által a szenvedő emberiség gyá- molitást, az elhagyatott özvegyek és árvák felsegelest és gyámolitást nyernek ; az emberi méltóság érzése; a szabadság, egyenlőség éB testvériség; mind megannyi szép és magase- tos eszmék, melyek megvalósításától az emberiség s a valódi kultúra előhaladását méltán várhatjuk; mindegyik ama betlehemi csillagból sugárzott ki; mindegyik karácsonyi áldás, karácsonyi öröm s bennök határozódik valójában a megváltás dicső ténye és tana. Ezekben érte el az emberiség azon életirányt és alapot, melyen ma is áll, melyen biztosan haladhat czélja felé, melyen egyházi és társadalmi létezésének jogosultsága, — önmaga nemesítése és fejlesztése érdekében valódi hivatásához illetőleg, mindenkor sikeresen közreműködhet. Tizenkilencz századon keresztül halad már a keresztény világ az itt jelzett élet- rány felé, tizenkilencz század óta építgeti az itt körvonalazott alapokon az emberi társadalom egyetemének épületét s az épület kellő szilárdnak még ma sem nevezhető. Nem, mert századokon keresztül épen a legfontosabb és legtartósabb épület anyagot: a sze- retetet mellőzi el felhasználni az épület megszilárdítására ! Csak egy tekintet a tizenkilenczedik század uralkodó eszméire és társadalmára: látni fogjuk, mennyire ki van forgatva a széptan, a megváltás tana az ő eredetiségéből. Pedig az a fényes csillag, mely az egyszerű hit emberét oly hamar elvezérelte a megváltó eszmék szülendő bölcsőjéhez, mai Nem akarlak a templomok madonnáihoz hasonlítani, mert megbántanám vele az Istent, a ki igy is igen nagyon megvert. Pedig az oltár festménye és közted nagy a hasonlatosság : hideg és érzéketlenek vagytok Te is, az is. A márványkoczkákon, az orgona bús zsongása alatt, abban a misztikus homályban, mely a hitet megerősíti, még nem térdeltem soha, mert a földi élet gyönyöreit nem ismerve, a túlvilág üdvét sem kívántam; — hanem előtted, a te piczike lábaidhoz sokszor borultam a porba A2t hittem, hogy magamhoz tudlak édesíteni. Oda nőttél egészen, elválaszthatatlanul a szivemhez, hogy még most sem tudlak letépni róla. Soha sem is tudlak, pedig ez a szenvedély a kárhozatba hajszol. Előttem állsz a szépség ezerféle változataiban, Látlak vig emberek között, bóditó illatár ban, a mint a czigány nótájára tánczolsz és látlak gyászban, talpig feketében, halovány ar- czoddal, mintha az elveszett üdvösséget siratnád a ravatal mellett. Szép vagy, szeretlek!... • Hiába tördelte szét reményeimet az élet mostohasága, hiába omlott össze keblemben a szerelem oltára, a te neved most is ott ragyog annak egyik zugában s az én fohászom most is csak hozzád száll. Pedig hát te mondtad : — Virág a szív, s ha elmúlt a nyár, mely szirmait növelte, haldoklása következik 1... Pedig, magányos szobám egyik zugában a szárnyas amorett, ajkára tett ujjával, mintha az örök némaság mély titkára figyelmeztetne. Kerülget az álom. A rózsaszinü lámpa szétáradó sugarai fantasztikus alakokkal népesítik be a falat, melyek incselkedve intenek felém s hívnak magokkal, keresztül a jégvirágu ablakokon, hófuvásos mezőn, a hol csak tavasz van s nyíló virág terem. Ott látlak téged is a fantomok között s megyek — utánnad. Madárdallos réten visz által az útunk, a hol kis patak zúg s kakukfá bólintgat a part oldalán. Az árvalányhajas domb lankás oldalán, zúgó erdő csendes rejtekén tartunk pihenést, Még szebb vagy, mint voltál! Szavaidnak lágy, hullámos rezgése, mámoros lélekzeted újra életre támasztják szivem halottak s az őrület, a vágy, a gyönyör sóvárgásával zárlak magamhoz, hogy végre-valahára légy az enyém egészen, osztatlanul, hogy ne legyen hozzád még a kósza szellőnek sem, a csillagok fényének egy parányi része sem. Leborulok ismét lábaidhoz, hogy imádkozzam hozzád. És ekkor ?... Az éjszaki szél egy jeges fuvalma viharosan rázza meg ablakaimat s felrettenve álmomból, hallom a gúnyos, kárörvendő nevetést, mely nappal is mindig a fülembe cseng, — A bibliai paradicsomot kígyóval teremté isten, miért volna a földi éden vipera nélkül ? ' Bibó Lajos. Ijapuuk mai szämAHoz fél iv melléklet van csatolva.
