Békés, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894-06-24 / 25. szám

Melléklet a „Békés" 1894.25-ik számához. Junius 24-én d. u. a nagyobb fiúiskoláé, „ 25-én d. e. a nagyobb leányiskoláé, „ „ d. u. a kisebb fiúiskoláé, „ 26-án d. e. a kisebb leányiskoláé, I I d. u. a vegyes iskoláé. Mindezen közvizsgálatok nyilvános helyen a templomban tartatnak meg. Értesítés. A gyulai izr. fi- és leányis­kolában a folyó tanévi zárvizsgálatok a kö­vetkező napokon és renddel fognak megtar­tatni: E hó 26-án, kedden délelőtt 8—12-ig a 3. és 4. osztályban és 27-én, szerdán dél­előtt 8—12-ig az 1. és 2. osztályban. Ezen nyilvános zárvizsgálatokra a t. szülők és tanügybarátok ezennel tisztelettel meghivat­nak. Gyulán, 1894. junius hóban. A gyulai izr. iskolaszék A polgári iskolaszék vasárnap délelőtt Jantsovita Emil elnöklete alatt tartott ülésében elfogadta a polgári iskola ez évi zárvizsgáira nézve a tantestü let által szerkesztett és lapunk múlt heti számában már közölt tervezetet, kijelölvén azon iskolaszék tagokat, kik az egyes tárgyakra vonatkozó vizsgá kon megjelenjenek. Az igazgatói jelentésből sajno san szerzett tudomást az iskolaszék, hogy a tanulók előmenetele nem üti meg a kellő mértéket, ami részben, sőt főleg oly okokra vezethető vissza, me lyek feltárását még ugyanazon tekintet tiltja, ameb az iskolaszék többségét már ezúttal erélyesebb in tézkedések tételétől még visszatartotta és előre is őszinte sajnálatunknak adunk kifejezést, ha a hírlap- Írói kötelesség, nagy áldozattal fentartott polgár iskolánk veszélyeztetett érdekében a kímélettel való szakítást fogja reánk kényszeríteni. Elénk eszme- cserét provokált Schröder Kornél iskolaszéki tag megokolt indítványa, hogy a polgári iskolában lép tessék életbe a mostani szakrendszer helyett az ősz tályrendszert, mely indítványozó szerint a tanulók nak úgy szellemi mint erkölcsi fejlődésére nézve előnyösebb lenne. A kérdés hosszabb és beható vita után tanulmányozás végett a tantestületnek ada tott ki. Még elintéztek néhány apróbb ügyet és tudomásul vettek több intézkedést és ezzel a majd nem két órát igénybe vevő ülés befejoztetett. Zárvizsgák Scherer Benedek 6 osztályú leány iskolájában a vizsgálatok folyó hó 20—21-én d. u tartattak meg a tanfelügyelő, egypár iskolaszéki tag és nagyszámú szüle érdeklődése mellett. A tanfel ügyelő kijelentése szerint az előirt tananyag mind taníttatott és pedig olyan eredménynyel, a milyent igazán nem várt. — Hallva az apróság és na gyobbak nyugodt, értelmes, hangsúlyozott, bátor feleleteit, látva a tantárgyakban való otthonosságn kát, a földabroszon való teljes biztosságukat, arra a jóleső meggyőződésre kellett jutni, hogy a gyér mekek nagyon jó kezekre vannak bízva, s hogy Kocsié Anna kisasszony és Scherer Benedek igaz gató tanár úr nagyon, de nagyon kiérdemelték szülők hálás, köszönetét. A szakavatott, lelkiisme­retes, buzgó működésnek legyen e pár sor a nyi vánosság előtt szerény megjutalmazása. Iskola széki tag. Adakozások Kossuth Lajos szobrára. Gyula város polgármestere a képviselő tes tület határozata folytán gyűjtő iveket bocsátott ki Kossuth Lajosnak a fővárosban emelendő szobrára A gyűjtés eredménye időközönként lapunkban nyíl vánosan fog közöltetni, és azt az alábbiakban foly tatjuk : Özv. Fábry Már tonné uruö ivén: Özv. Fábry Mártonná í.— Ferenczy Alajosné —.50 Ambrus Ilona —.50 Léderer Lajosné 1.— Bülitz Vilmosnó 1.— Popovics Jusztin í.— Vido Istvánná —.50 N. N. —.20 Ujfalusy Gyuláné —.50 Miskucza Györgyné —.30 Popovits Jusztinná — 50 N. N. —.50 Ferenczy Magdolna —.50 Anuló Pálné —.60 Végh Gábor né —.60 Biberea Péterné —.30 Összesen: 9.30 Rácz János ur ivén: Hácz János 1.— 17 éves Ferencz fia —.50 Ifj. Gulyás Jánosné —.50 15 „ Zsuzsanna —.20 Ifj. Gulyás János t.— 13 „ János fia —.50 legifj. Gulyás János —.50 12 1 Erzsébet —.10 esete József 1 — 11 „ Juliánná —.10 Dékány Józsefné —.60 10 „ Mária —.10 Hoffman Józsefné —.40 Lajos fia, ki az nap szü Fábiáu Fercncz családja: letett, —.50 Fábián Ferenczné —.50 Összesen: 7 40 Fábián Ferencz családfő már más ivén adakozott. Eddigi gyűjtés eredménye: 610.40 a i r e Is. Előfizetési felhivás a „Békés“ 1S94. évi má sodik felére. Lapunk e hó végén XXVI. évfo lyamának első felét töltvén be, tisztelettel fel­hívjuk mindazon olvasóinkat, akiknek előfizetése márcziusban lejár, hogy azt mielőbb megújítani szíveskedjenek. A lap programmja, melylyel éveken át sikerült a közönség osztatlan bizalmát megnyerni, jövőben is a régi marad. Békésvármegye s abban a megye székhelye Gyulavárosa közigazgatási, társa­dalmi s közgazdasági érdekeit képviselni, tárgyila gosan, higgadtan, függetlenül, de óvakodva minden­nemű személyeskedéstől: ezt az eszmét tűztük zászlónkra s ezen eszme szellemében fogunk ezután is működni; összeköttetéseinknél fogva ama kelle­mes helyzetben voltunk és vagyunk, hogy elvont elméletek fejtegetése helyett kizárólag megyei s községi érdekeink istápolásával foglalkozhatunk és eme törekvésünkben megyénk és városunk kiváló fiainak közreműködése támogatja lapunkat; a vár megye s Gyula városa közönségétől reméljük az eddigelé és hálásan tapasztalt további szíves támo­gatást. Lapunk előfizetési díja szintén a régi marad pedig az július—deczemberi félévre 2 frt 50 kr, mely összeg vidékről „Békés kiadóhivatalának Gyulán “ czim alatt postautalványnyal küldendő be. Képviseleti közgyűlés lesz f. hó 25-én a kö­vetkező tárgysorozattal: 1. Küldöttségi jelentés gr. Almássy Dénes által épitendő lóvonatú vasút tár­gyában. 2. A regalejog tiszta jövedelméből a város részére kiutalt 3821 frt 72 krra vonatkozó minisz­teri rendelet, a tanács véleményével. 3. A képvi­selő testület felebbezése folytán a város lejtmére- zése ügyében hozott belügyminiszteri határozat. 4. A városi tanács előterjesztése a városi adóságok convertálása ügyében. 5. Az eperjesi és szabadkai tanítói fizetéseknek pótlására vonatkozó közigazga­tási bizottsági határozat a tanács véleményével. 6. A vármegyei tek. törvényhatósági bizottság határo­zata a vármegyén keresztül épitendő transversalis kőút tárgyában. 7. Az alsó-fehér-körösi ármentesitő társulat közgyűlési jegyzőkönyve. 8. Kossuth Fe rencz köszönő levele. 9. Dr. Bodoky Zoltán köszönő levele. 10. Április és május havi közegészségi álla pótokról szóló jelentés. 11. Április és május havi pénztári vizsgálatokról felvett jegyzőkönyvek. A békésmegyei helyi érdekű (sárréti) vasút részvéntarsaság folyó hó 17-ikén tartotta Terény Lajos elnöklete alatt a vármegyeháza kis termében harmadik rendes közgyűlését. Az igazgatóság jelen tése szerint az üzleti eredmény 25558 frt 45 k tiszta nyereséget mutat. A személy és árú forgalom az előző évhez képest némi emelkedést mutat, meri ínig 1892-ben 82770 utas és 24649 touna, addig 1893-ban 97114. utas és 26029 tonna árúszállitmány volt. A személy és podgyászforgalom után bevéte­tett brutto 23187 frt 54 kr, az árúszállitás után 40209 frt 68 kr, utóbbinak kezelési illetéke 7411 frt 54 kr, — a vasút üzemét kezelő m. kir. állam­vasutakat illető költségek 24001 frt 38 kr, a kóti csatlakozásért fizettetik évi 1560 frt. Múlt évi julius 1-eje óta a vasúton zónaszemély díjszabás van, mely hasznosnak bizonyult. Az igazgatóság mély fájdalommal jelenti két ügybuzgó tagja Jancsovics Pál alispán és Kohner Károly elhalálozását; Jancso vies Pál helyébe dr. Fábry Sándor alispán lépett az igazgatóságba, mig az ő helyére felügyelő bizott­ságba dr. Bartóky József főjegyző választatott meg. A felügyelő bizottság többi tagjai újra megválasz­tottak. A közgyűlés újból megállapította az elnöki tiszteletdiját és pedig az eddigi évi 1200 frtot 600 frtra redukálva. Ezzel a közgyűlés, melyen az igazga tóság fővárosi tagjai közül csupán dr. Fekete Ignácz és Hartenstein Zsigmond vettek részt, még kora dél­előtti órában befejeztetett. Kinevezés. Az igazságügyminiszter Nagy Zol tán nagyváradi kir. törvényszéki joggyakornokot a gyulai kir. törvényszékhez aljegyzőnek nevezte ki Békésvármegyének a főrendi házban szavazási joggal bíró mágnásai a kötelező polgári házasság második tárgyalása alkalmából következéleg szavaz tak: a javaslat mellett gr. Bolza József, gr. Bolza Géza, gr. Bolza Pál, br. Wodianer Albert, — ellene gr. Wenckheim Dénes, gr. Wenckheim Ferencz, gr Wenckheim Géza, gr. Wenckheim Henrik, gr. Wenck­heim István, — távol voltak: gr. Almásy Kálmán és br. Wenckheim Viktor. A szavazás eredményét csütörtök délután 5 órakor hozta meg a táviró s a kötelező polgári házasság négy szavazattöbbsége vegyes érzelmeket keltett Gyulán épp úgy, mint az egész vármegyében, csak abban értett egyet a vegyes érzelem, hogy sem pro sem kontra demon- strácziót nem keresett. A munkásmozgalmakkal kapcsolatban — mint annak idejében megírtuk — olyan jelenségek merül tek fel, mintha a vármegye egyes helyein utóbbi időkben is fordultak volna olyan körülmények, me lyek az elégületlenségnek természetes vagy jogos színezetet kölcsönöznének. Nevezetesen Csorvásról említették, hogy ott a munkások méltánytalan és jogtalan bánásmódban részesülnének. Tallián Béla főispán a konkrét panaszok folytán beható vizsgá­latot tartott eme állítólagos sérelmek tárgyában és illetékes helyről nyert felvilágositás alapján ama hely­zetben vagyunk hogy a felmerült panaszok teljes alaptalanságát konstatálhatjuk. De hogy specziális eseteket említsünk, Prág Bonifácz csorvási birtokos ellen beszélték, hogy gyermekeket 35 kr napszám mellett fogadott meg, s 30 krjával fizetett ki, s ne vezett ezen különbséget a panaszosoknak azonnal kifizette, annak daczára, hogy az ő állítása szerint nem 35 krért lettek megfogadva, hanem a szokásos napszámért, ami akkor 30 kr volt; a vizsgálat ki­derítette, hogy nevezett gazda úgy ismerétes, mint aki soha el nem von cselédjeitől vagy napszámo­saitól, s igen sok jótékonyságot gyakorol. Egy ki­sebb jelentőségű dologról kitűnt hogy ezelőtt 8 év­vel történt, s igy a vizsgálat eredménynyel nem tartható meg, mert azt most már megállapítani, hogy 8 évvel ezelőtt 60 hold volt-e a kiosztott föld, vagy 40, nem lehet. Úgy Csorváson mint más községek­ben a kukoricza harmadosokkal kétfelé egyesség köttetik, egyik szerint meghagyják a szárakat is, másik szerint nem, például a gr. Wenckheim Antal örökösöknél a községtől távol eső major részben kapnak a harmadosok szárat -és a közel esők nem s ez, előre kötött egyességeken alapulván, intézke­dés tehető nem volt. Gróf Wenckheim örökö­sök ispánja, különben elkerülendő minden lehető panaszt, kijelentette, hogy az uradalom jövőben mindig a községi elöljáróság előtt fogja a napszámo­sokat megfogadni, s ott bejegyezni a napszám­könyvbe a napszámot. A hesseni légy valóságos közgazdasági csapás íny lett majdnem vármegyénk egész területén, mely be körülmény a maga szomorúságában csak most az aratás küszöbén domborodik ki. Az apró rovar ál-|n.- tal okozott kár Békésvármegyében százezrekre rúg P< és a védekezésre nézve, bármily értékes legyen a m szakemberek javaslata, — sajnos — csak kombi- lei nácziókra vagyunk utalva, olyan kombinácziókra, melyek már kiindulási pontjukban is szkeptikussá! at teszik a gazdaközönséget. Nevezetesen tudunk olyan pl eseteket, hol a hesseni légy csak a kora vetéseket a lepte el s ahol a késői vetések egészen menttekjse maradtak, a szomszéd dűlőben pedig homlokegye- bi nes ellentétben az október végén vetett búza vetés a van inficziálva s ugyanazon gazdának ugyanazon pl táblában történt korai vetésében nyoma sincs a|hi hesseni légynek. Helyenkint ugar földbe levő vetést! támadott meg, s a kukoricza tarlóba vetett búzátj s: megkímélte, másutt epen megfordítva. Ugyan ilyen] u tapasztalatokat szerzett a földmivclésügyi miniszter] e] által Békésvármegyébe a hesseni légy által okozott la károk megvizsgálására leküldött Lovasy SándorL keszthelyi tanár is, aki különben azt konstatálta, é kogy a hesseni légyen kívül egyéb rovarok is pusz- ti titják vármegyénkben a vetéseket. n Időjárásunk a lefolyt héten szintén nem járult n hozzá, hogy kilátásaink az idei termésre vonatko-K zólag kedvezőbbekké válhattak volna, amennyiben r/i a többször jelentkezett rövid pásztás esők a szá- k razság enyhítésére alig voltak némi befolyással, c addig a kalászosoknak, de különösen a búzának|l határozottan csakis ártalmára szolgáltak, az utánuk|t közvetlenül jelentkező hideg széllel együtt. Váro-|s sunk határában egészen jónak nevezhető búzatábla]i alig található, legnagyobb részben a búza vetések]i ritkák, több helyen kevés rozsdakárral, sok szárazh kalászszal. 6 m.-mázsás termés az idén különös jó-|t nak lesz nevezhető. Az árpa vetések a száraz ta vasz miatt nem bokrosodtak meg kellőleg, szinténjj ritkára maradtak alacsony szárral, kis fejekkel je- j lenlegi állapotukban rósz közép termést Ígérnek ah zabbal együtt termelőiknek. A kukoricza a határi egyes részeiben még tűrhetően áll, töltögetik is már i kevesebb esőt kapott helyeken, Szabadkán, Sióré­ten, Biczerében és az Oláh réten felette gyenge és l itt több helyen a kiszántás lehetősége sincs kizárva. Takarmány félékben pedig épen nagyon rosszul] állunk, amennyiben burgundi, répa vetés valóság­gal ritkaság számba megy, a csalamádé több helyen kisült a szárazságtól és a hideg szelektől, a lege­lőre az eső egyáltalán nem volt befolyással. A csabai negyedik patikára újra van folya­modó : Rolkó Kálmán okleveles gyógyszerész, aki nek kérvényét a belügyminiszter tárgyalás végeit leküldötte a vármegyéhez. Törvényhatósági segélyt kér a Nagyvárad-be lényes-vaskóhi vasúttársaság Békésvármegyétől, a tervezett Hollód- kötegyán- vésztői vasút kiépítésé­hez. Nem óhajtunk a vármegye közgyűlésének praejudikálni, de azt hisszük, hogy a vicinális vasút] 1 segélyezésekkel Békésvármegyében torkig vagyunk; nincs az a vasútterv, amelynek kedvéért még egy­szer belémásszunk, elég volt belőlük két sütet. Állategészségügy. Gr. Wenckheim Antal örök. vésztői határhoz tartozó, kertmegi gazdaságában 1 sertés orbáncz lépett fel. Az állategészségügyi óvin- 1 tézkedéseket megtették. Füzes-Gyarmaton Pardi János ottani lakos 1 háza f. hó 6-án villámcsapás következtében leégett. ■ A kár 700 írtra rúg, biztosítva nem volt. Puszta-Földvár községe, a közigazgatási bizott- t ság révén harmadik iskola felállithatása végett állami segélyért folyamodik. i A törvényhatósági távbeszélő oszlopok beszer­zése tárgyában hirdetett pályázat f. hó 17-én lejárt, i amely napon a beérkezett ajánlatok Békésvárme- l gye árlejtező bizottsága ülésében felbontattak a kö- i vetkező eredmény nyel: 1. Diósi Lajos és fia ezég i N.-Váradról a 6'/2 meteres oszlopokat 1 frt 59 kr. • á 8 meteres oszlopokat 1 frt 98 kr. egységi árban, i 2. Braun, Czinczár és Löwy Albert ezég a 6 V2 m. • oszlopokat 1 frt 70 kr. a 8 m. oszlopokat 2 frt i egységi árban. 3. Leidner Bernát aradi ezég az i összes szállítandó oszlopot 4500 frt felül fizetéssel i 4. Az arad-csanádi h. é. vasúttársaság igazgatósága i átirattal tudatta, hogy Gurahonczon átvéve illetőleg átadva, 1 frt 20 kr. és 1 frt 50 kr. egységi árak I mellett hajlandó az oszlopok szállítására. A bízott— t ság az 1., 3. és 4. számú ajánlatokat részben mert i feltételesek voltak, részben pedig mert az ajánlatok ■ a hirdetményben kitett kellékekkel nem bírtak, fi­gyelmen kívül hagyta és a szerződést a Braun, Czinczár és Löwy Albert czéggel megkötötte. Szarvas-mezöhegyesi vegyesvonat. A m. kir. • államvasutak igazgatóságától vett értesülés szerint i a mezőtúr-mezőhegyesi vonalon Szarvasról Mezőhe- [ gyesre közlekedő reggeli vegyesvonatnak mentrendje r f. évi junius hó 25-töl kezdve változást szenved, a- mennyiben a jelzett naptól Szarvasról 55 perczczel t korábban, (azaz reggeli 4 óra 10 perez helyett már , 3 óra 15 perczkor) indíttatva, Orosházán a Caaba- 1 Nagyvárad valamint a Szeged felé induló reggeli i vonatokhoz csatlakozást fog találni s Mezőhegyesre i 1 óra 2 perczczel korábban azaz reggeli 8 óra 48- perez helyett már 7 óra 46 perczkor fog megér ■ kezni. Ezen vonat menetrendjének megváltoztatása i következtében a kis-szénás-kondorosi szárnyvonal í csatlakozó reggeli vegyesvonatainak menetrendje is- egyidejűleg megváltozik olykép, hogy az első vonat- Kondorosról 55 perczczel (reggeli 5 óra 30 perez helyeit 4 óra 30 perczkor) fog indulni és ugyanany­ai korábban Kis-Szénásra, illetve Kondorosra .’kezni. Eljegyzés. Borbély György városunk szülötte st.-miklósi m. kir: adótiszt eljegyezte magának •ovics Alexandrát, Petrovics Szvetozár n.-szt.- lósi gör. kel. román esperes-plébános kedves lyát. Templom építés Szarvason. Említettük volt ak idején, hogy a szarvasi evangélikusok tem- not akarnak építeni s eddig a felett folyt a vita ivek közt, vájjon két kisebb templomot épit- ek-e vagy egy nagyot. E kérdésben az építési »ttság a napokban döntött és azt határozta, hogy ílius 1-én tartandó közgyűlésnek egy nagy tém­ái építését fogja javaslatba hozni s a templom yéül a piaczteret jelölte ki. Mennek a színészek! Tiszay Dezső debreczeni itársulata csaknem egy teljes hónapi itt időzés n ma vasárnap és holnap hétfőn tartja az utolsó adásokat. Vasárnap délután gyermek és népelő- isul színre kerül „Stern Izsák a házaló zzidó vagy a mi népünkből“ czimü kedvelt és mulattató ikes életkép. A czimszerepet Krémer játsza, a 'bi szerepek is mind első rendű kezekben van- r. Este Szigligeti rég nem adott pompás népszin- ;ve a „Czigány“• kerül színre. A főbb szerepek rny Berta, Galyasi Paula, Locsarekné, Bács, Kré- r, Földvám, Pethes, Püspöki, Péchy és Rózsahegyi zeiben lesznek. Az utolsó és búcsú-előadás — ily egyszersmind a karszemélyzet jutalomjátéka z — hétfőn tartatik. Előadásra kerül az elpusz- aatlan vonzerejű „Próbaházasság“ lehető legjobb sreposztással. Ezután a társulat tagjai szabadság- >re szélednek el s julius hó 21-én kezdik meg ca működésüket Mármaros-Szigeten, hol már ké- ;n várja a társulatot a csinos és czélszerüen épi- :t villanyvilágitásu tágas színkör. A hétfői búcsú-előadás iránt, mely a szintár- lat 18 tagból álló derék karszemélyzetének lesz a falomjátéka igen élénk érdeklődés mutatkozik min- mfelé, a mit legjobban bizonyítanak a mér pén- ken történt előjegyzések. A szinrekerűlő „ Próba- ízassaga-ot a több oldalról jött óhajnak engedve Jasztották. A fő női szerepet Tiszayné E. Hona szony vállalta el, kinek ez egyik legpompásabb erepe, a többi szerepeket is mind elsőrangú tagok gják játszani. A második felvonásban Galyasi aula a gyulai közönség előtt még nem énekelt iinpás dalokat fog előadni zenekar kísérettel. Je- fék válthatók Dobay János ur könyvkereskedésé- an. — Szóval — mint az előjelekből látszik — legjobban igénybe vett karszemélyzetet teleház igja megjutalmazni fáradtságukért. ítészünkről is legmelegebben ajánljuk a búcsú-előadást a kő- ínség figyelmébe. Térzene. A Göndöcs-népkertben f. hó 28-tól ezdve minden hétfőn és csütörtökön Badé Pista anekara fogja a közönséget szebbnél szebb uj nó- íkkal mulattatni. Zene estély a pavillonban. A körünkben időző sintársulat zenekara Klinner Károly vezetése alatt ia este az előadás után változatos műsorú zene- atélyt rendez, melyre a n. é. közönséget tisztelet- il meghívják. Babona. Hogy mennyire el van terjedve kü- inösen a köznép között a babona, azt számtalan- sor volt alkalmunk látni és tapasztalni, de élénken gazolja a következő eset is, melynek hőse nem is reg ember vagy asszony, hanem egy fiatal legény mber. Ifjú Kasuba János szarvasi tanyai lakos a jjébe vette azt, hogy Rétes Györgyné az o édes tyját Kasuba Jánost megigézte, illetve megrontotta, nnek következtében karja és lába folyton ránga- Sdzik, álmából folyton felriad s ilyenkor ordit mint gy sakál. A fiúi szeretet rettentő nagy lobbot ve- 3tt benne s ezért el is határozta, hogy minden áron 'gyógyítja az öreget. Hogy ki adta neki a tana- sot az eddigelé titok, elég az hozzá, hogy múlt ét csütörtökjén Rétes Györgynével elindult az or- zágúton sétálni, s midőn már kellő biztonságban rezte magát, neki esett Rétesnének úgy, hogy az jedtében majdnem sóbálványnyá vált, össze kötözte s egy nagy birka nyíró ollóval annak összes haját őből levágta a azt magához vette azon czélzatból, ogy azzal majd édes atyját kigyógyitja a bajból, logy miféle módon viszi véghez a hős Kasuba a mtétet, vagy hogy lesz-e foganatja annak, azzal lég eddig nem szolgálhatunk, hanem majd annak lején ha mindezekről számot adott Kasuba a szar- asi járásbíróság előtt — ahová az esetet Lepényné ejelentette — talán írni fogunk róla. A mai nap folyamán nyílik meg a helybeli Veisz Mór és Társa ezég által pompásan berende- ett cognac, bor, sör és édesített italok csarnoka a todoky-féle házban. A ezég tisztán kezelt italai a évben megtartott mezőberényi gazdasági kiállitá- on a legmagasabb kitüntetés, arany diszokmány- yal lettek jutalmazva. Ajánljuk a csinos üzletet a . nagy közönség figyelmébe. Vasúti szerencsétlenség. Folyó hó 16-án Zsurkó ítefán és társai déznai illetőségű honpolgárok, a lékési vásárról hazafelé tartva, Gyulán a 42. számú írháznál lévő sorompóhoz értek, ott — miután a orompó lebocsájtva nein volt — szekereikkel ke- esztül akartak hajtani, egy szekér keresztül is laladt szerencsésen, de a második szekér még a línekre sem ért, midőn a szekér elé fogött két ikröt — az éjjel 10 óra 18 perczkor — Gyuláról Csabára menő 12-es számú személyvonat elütötte, lletőlog a sínekről szekerestül kilökte, úgy hogy íz ökrök azonnal kiadták párájukat, a kocsin Ülő

Next

/
Oldalképek
Tartalom