Békés Megyei Hírlap, 2000. április (55. évfolyam, 77-100. szám)

2000-04-01-02 / 77. szám

2000. április 1-2., szombat-vasárnap Hétvégi magazin 9 Ötvenöt éve halt mártírhalált Győrben báró Apor Vilmos A jó pásztor életét adta a híveiért Vasárnap lesz ötvenöt éve annak, hogy Győrben, a Püs­pökvár pincéjében ért lövések után sebeibe belehalt báró Apor Vilmos püspök, egykori gyulai apátplébános. Ittas szovjet katonák emeltek rá fegyvert, amikor a nála mene­dékre lelt nőket védelmezte. Az akkori megrázó történe­tet idézzük most fel vitéz Csomay Ödönné elmondása alapján, aki Apor Vilmos gyulai munkatársa volt, s — mint vendég a győri Püspökvárban — szemtanúja az ese­ményeknek, majd egyike a sebesült báró ápolóinak. Nehéz tavasz köszöntött az országra 1945-ben, a II. világháború hetedik esztendejében. Hazánk nagy részén már elnémultak a fegyverek, de észak­nyugaton, Győr közelében éppen nagyhéten kezdődött a front áttörése. (Húsvét ebben az esztendőben április első napjaira esett.) A harcok egyre hevesebbé váltak, a visszavonuló né­metek érezték a vég kezdetét, a szovjet csapatokat pedig elfogta a végső győ­zelem mámora. A Rába parti város lakosságának egy része, valamint a keleti országré­szekből a szovjetek elől nyugatra me­nekülő családok közül többen a győri Püspökvárba kértek bebocsátást, mert az épület erős és szent volt. Püspöke, báró Apor Vilmos tárt karokkal várt minden bajbajutottat. Március 28-án, nagyszerdán mind a szovjetek, mind a németek erős tűz alá vették a várost. Találat érte az ősi püs­pöki székesegyház tornyát is, amely kigyulladt, és az egész nagy alkot­mány — tetején az István király által majd egy évezreddel korábban rátűze­tett aranykereszttel — lezuhant. A ha­rangok fájdalmasat kondulva elnémul­tak. (Pedig csak másnap, nagycsütör­tökön kellett volna — a liturgia szerint — elnémulva Rómába menniük.) A következő napon minden elcsendese­dett. A német és a magyar csapatok már elhagyták a várost, a szovjetek pe­dig még nem foglalták el, de a hűs ta­vaszi szellő már a dübörgő T 34-esek vészjósló moraját sodorta a kihalt vá­ros felé. Másnap, nagypénteken kisebb-na- gyobb csoportokban megjelentek a városban a pufajkás szovjet katonák. „Nyimecki szoldát”-ot kerestek. Ezt tették a Püspökvárban is. Délelőtt 11 óra tájban hat szovjet katona kért be­bocsátást és kutatta át a menekültek­kel zsúfolásig megtelt pincét. Kissé meglepődtek a sok nő láttán, de fi­gyelmüket hamar elvonta a miseborral telt kis hordók látványa. S mert kato­nát nem találtak, pár hordó bort vittek magukkal emlékbe. A menekültek, meg a püspök is kissé megnyugodtak, hogy talán ennyivel meg is úsztak a szovjetek bevonulását. Ennek ellenére a férfiak erős őrséget állítottak fel. A pince lejáratát maga a püspök őrizte. Estefelé, úgy hat óra körül a délelőtti vendégek visszatértek. A pince lejára­tánál őrködő püspöktől ötven nőt kö­veteltek kaszárnyájukba krumplit há­mozni. Mivel a katonák erősen ittas­nak látszottak, Apor báró rosszat sej­tett, s két papját azonnal elküldte se­gítségért a közeli szovjet kom- mandaturára. O maga pedig a pincé­Apor Vilmos apátplébánosként (középen) kongreganista lángok csoportjával Gyulán ben meghúzódó férfiakból és idő­sebb nőkből pró­bált ötven fős csa­patot szervezni „hadimunkára”. De a katonák eze­ket „sztarij”-nak (öregnek) találták, s fiatal nőket kö­veteltek. Kisvár­tatva a segítségért küldött papok visszatértek — se­gítség nélkül. Közben a dühöngő katonák egy része a pince homályá­ban levő nőket kezdte zaklatni, amikor egy ijedt leány a püspök segít­ségéért kiáltott. A lejáratnak háttal, a püspökkel szemben álló egyik hatalmas termetű katona — aki a csapat vezetője lehetett —, a vita hevében elkezdte rángatni a püspök mellkeresztjét. A főpap kifelé tessékelte a katonát, aki pár lépést hát­rált a falépcsőn, majd farzsebéből elő­rántotta fegyverét, s kibiztosította. A kattanás jól hallatszott a halotti csend­ben. Apor püspök, aki hívei védelmé­ben eddig nagy önfegyelmet erőltetett magára, meghallva a segítségét kérő leány hangját, mit sem törődve a rá­zz. János Pál pápa boldoggá avat­ta a mártírhalált halt püspököt szegeződő fegyverrel, gyors mozdu­lattal megragadta a meghökkent kato­na karját. „Hinaus! Hinaus! Hinaus” (kifelé!) kiáltással a kijárat felé tolva a pince előterébe tuszkolta az ittas ka­tonát. A lépcső végénél, a pince előteré­ben, a katona kiszabadult a főpap kar­jaiból, majd szembefordulva vele fegyveréből sorozat lövést adott le rá. Három golyó a püspök testébe, 4—5 pedig a mennyezetbe fúródott (ma is ott látható). A lövés után a katonák el­menekültek. A súlyos fej- és hassérüléseket szenvedett püspök a pince segélyhe­lyén kapott ideiglenes kötést, majd 12 ember ágyastól rohant vele a romos ut­cákon át a szükségkórház felé, amely­nek pince-műtőjében, gyertya-fény mellett, primitív körülmények között megoperálták. Amit lehetett, megtet­tek érte az orvosok. A has- és bélsérü­lések összevarrása után a püspök mély lázálomba merült. Apor báró megkezdte Golgotája útját Mesterével, Krisztussal együtt, akinek kegyelméből 0 is nagypénteken kapta a halálos sebet. Verítékes, sápadt arcán földöntúli boldog mosoly szendergett. Erezte, sikerült neki jó pásztorrá lennie, aki élete árán ugyan, de megmentette nyáját a vad ordasok karmaiból. Amíg a püspök haláltusáját vívta, a Püspökvárba menekültek felidézték erényeit. A gyulaiak elmondták, hogy negyed évszázadon át volt városuk szeretett apátplébánosa, aki nemcsak mint pap, de mint ember is mindent megtett annak érdekében, hogy testi­lelki segítséget nyújtson a rászorulók­nak. Hálából a „szegények báró ura” címet kapta. A győriek szerint nem­csak nagy ember és jó pap, hanem hat évszázados múlttal büszkélkedő csa­lád tagjaként olyan főnemes is volt, aki ha kellett, az egész haza ügyéért is bátran szembeszállt a hatalmaskodók- kal. Más főpapokkal együtt sok üldö­zött zsidón segített. Negyvennégy má­jusában megrázó állásfoglalásban for­dult Jaross Andor belügyminiszterhez, így tiltakozva a győri gettó létesítése ellen. Győri hívei felidézték az 1944 pünkösdjén a győri székesegyház szó­székéről mondott szentbeszédét, amelyben bűnösöknek nyilvánította mindazokat, akik helyeslik, vagy tá­mogatják az ártatlanok kínzását. Töb­ben emlékeztettek arra, hogy a győri zsidók deportálásakor a német őrségre ment kérve, engedélyezzék, hogy hí­veitől búcsút vegyen. A németek azon­ban a Führerre hivatkozva sem őt, sem paptársait nem engedték be a gettóba. Ekkor arra kérte az őröket, adják át Hitlernek az üzenetét: „Az isteni tör­vények a Führert is kötelezik! Eljön az id$ amikor majd Isten ítélőszéke előtt kell felelnie tetteiért!’* Húsvét vasárnapra Apor báró kissé jobban lett. Elbúcsúzott szeretteitől, szenvedéseit fölajánlotta papjaiért, hí­veiért, hazájáért, az ország vezető em­bereiért, az egész világért. Megbocsá­tott ellenségeinek, s a hazája ellen vé­tőknek. Április 2-án, húsvét hétfőre virradóra adta át nemes lelkét teremtő­jének. Igaz emberként élt, s hőshöz méltóan távozott... Bár a „nagypolitika” annak idején nem engedte sem nyilvánosan eltemet- tetni, sem történetét ismertetni, hívei nem feledkeztek meg róla. Gyulán 1946-ban emléktáblát szenteltek emlé­kére, 1949-ben pedig teret neveztek el róla. Papi és emberi nagyságának elis­meréseként 1997-ben II. János Pál pá­pa boldoggá avatta, hogy az egész vi­lágon tisztelhessék az életét övéiért feláldozó Jó Pásztort! Hálás gyulai népe az elmúlt évben egészalakos bronzszobrot állított neki, így rótta le háláját nagy fia, a szegé­nyek bárójának emléke előtt... Farkas Sándor Ajánló CD-sikerlista 1. Pantera: Reinventing The Steel 2. S Club 7: S Club 3. Vengaboys: The Platanium Album 4. Modem Talking: Year Of The Dragon 5. Aqua: Aquarium 6. Five: Invincible 7. Celine: All The Way... 8. Dancissimo 9. Club Sandwich '99 10. Tankcsapda: Tankológia (Musicland Hanglemezbolt) Film Árvák hercege Hommer Wells árvaházban nőtt fel, mégsem érzi magát otthontalannak. A férfikor közeledtével felébred benne a világ és önmaga megisme­résének vágya, így egy fiatal pár se­gítségével megszökik a szeretettel­jes felügyelet alól. Hirtelen meg­nyílik előtte a választások tere és már maga sem tudja mit lépjen. Könyv A part Ritka pillanat, amikor egy könyv a be­lőle forgatott filmmel egyidejűleg ke­rül a piacra. Alex Garland munkájával most ez történt. A film — amelynek nagy sikere megjósolható — március 23-a óta megy a mozikban, a filmzene pedig már kapható a boltokban. Ösz- szehangolt akciónak tűnik tehát A part forgalmazása filmen, papíron, leme­zen. A kiadók, illetve forgalmazók biztosak lehetnek a sikerben, ha eny- nyire egyeztették lépéseiket. A part egyébként egy izgalmas nyár regénye. Vakítóan fehér, fövenyes part, szikrázóan kék vizű laguna, buja, érin­tetlen természet—ide, a thaiföldi sziget édeni állapotokat őrző, idillikus közös­ségébe érkezik Richard, a kalandot és boldogságot egyszerre kereső hátizsá­kos turista. A csalóka idillt azonban kö­nyörtelenül szétzúzza a feltartóztatha­tatlanul közelgő borzalom. Többet nem árulhatunk el a rendkívül olvasmányos és érdekfeszítő, 375 oldalas könyvből. A két öregúr, a vendéglő sarokaszta­lánál, se lát, se hall. Nem vágnak ugyan egymás szavába, de látszik, hogy mindkettőjüket feszíti a monda­nivaló. Vajon mitől vannak így felajz- va? Ez a kor bizony már a csendes örömök, halk nosztalgiák időszaka. A szerelmi mámor csak emlék. A haj­dan volt szakmai, közéleti sikerek im­már a földi hívságok közé soroltatnak — ha valaki nemcsak elég idős, ha­nem elég bölcs is. Maradnának a ku­lináris élvezetek. Csakhogy a csülkös bablevest, s a töltött káposztát daga- dóval, meg a kocsonyát (nemcsak kö­römmel, de tarjával) már nemigen bírja a gyomor. Még a kisfröccsök mellől is föl kell állni időnként — a természet szavára. Hanem visszatérve folytatni kell a disputát. Hogy miről? Hát a tücsök­ről! Nem tévedés, arról az egyenes- szárnyú szökdelő rovarról van szó, melynek tucatnyi fajtája ismert ho­nunkban, s amiről minden gyerek tud­ja... — Nézd, magyarázza asztaltársá­nak az őszebb úr, a gyerekkel én rend­szeresen foglalkozom; tényleg sokat tud a tücsökről, de ezek az ismere­tek... — Mi a csuda, annyit változott vol­na a tücsök a mi időnk óta? — Nem a tücsök változott kérlek, hanem a tanterv, vagy a tanítás me­chanizmusa, vagy mit tudom én. Az­zal kezdődött, hogy a gyerek nem akart iskolába menni, mert a tücsök­ből kell majd felelnie. Persze nem vettem komolyan, hisz' a nyáron fog­tunk házi tücsköt — ugrattuk, hall­gattuk, s mikor elpártolt tőlünk, elég volt kiülni az erkélyre; a nyári esté­ben ezer tücsök hegedült. — De tő­lem nem ezt fogják kérdezni — nyö­szörgőn a gyerek. Nahát az ölembe ültettem, s elmondom neki a La Fon­taine tanmesét — a tücsökről meg a A TÜCSÖK hangyáról. Sőt, még a persziflázst is, tudniillik, hogy a hangya egész nyá­ron szorgalmasan gyűjtögetett, a tü­csök meg csak hegedült, s mikor jött a hideg tél — mindketten megdöglöt- tek. — Hát ez nagyon jó, igazán remek — derül az asztaltárs. Majd rezignál­tam hozzáteszi: van benne valami mély realizmus. — A gyerek is értette, de mit szólna a tanító néni ha ezzel állna elő. Jól van, kicsim, most leemeljük a polcról a jó öreg Brehmet, s mindjárt a Pallas (Téba—Zsuzsok) 16. kötetét is. Az öregúr most fölteszi pápaszem­ét, majd cédulát húz elő zsebéből, s ol­vas: „Földi lyukakban laknak, növényi és állati anyagokkal táplálkoznak... Mellső szárnyuk kiváló hangszer, amelyek segítségével a tücsök csicse­reg, piricskel, csüröl, ciripel, vagy he­gedül”. — Hát, kérlek, ez a sok gyö­nyörű hangutánzó szó (ezeket talán még Szabó Lőrinc is méltányolta vol­na) egyáltalán nem hatotta meg a gye­reket, aki azt kérdezte: és milyen a tü­csök feje? — Mit szólsz hozzá, ebből is fel voltam készülve! — folytatja beszá­molóját a nagypapa. Szépen, tagoltan felolvastam a lexikon szócikkének ki­másolt mondatát: „Fejük vagy gömbö­lyű vagy félgömbös, illetőleg tojásdad, vagy lapított szívformájú”. — De hát milyen tulajdonképpen? — pityeredett el a gyerek. Áz öregúr — mint itt a kisfröccs mellett, barátjának bevallotta — nem bírta tovább. Ordítani kezdett: A tücs­kök feje üres, kisfiam, nagy fekete üres fejük van! Mint a tanító néninek mint neked és nekem is. Mert mi mindannyian tücskök vagyunk vala­hol a föld alatt. Ahol nincs költészet csak sár van és szar és ahol nem ciri­pel, nem hegedül a tücsök, csak dög- lődik. Az öregúr rendkívül szégyellte ezt a kirohanást. Szégyellte a gyerek előtt, a család előtt, s gondolatban többször bocsánatot kért a tanító né­nitől is. Végül elballagott az iskolá­ba, s szinte alázatosan kérdezte a tanerőt: miként közelíthető meg a tü­csök lénye, lényege — a tücsökség maga? — De hisz' van a tankönyvben egy négy soros definíció! — mondá a tanerő s elbocsátá az öregurat. Előbb azonban lelkére kötötte: leg­fontosabb a definíció! Barátom, mert természetesen én vagyok az asztalnál a másik nagyapa, azóta nyugtalan, s beszámolója azzá tesz engem is. A hatodik kisfröccs után mindenesetre megpróbáljuk magun­kat definiálni. Gyarmati Béla

Next

/
Oldalképek
Tartalom