Békés Megyei Hírlap, 1998. május (53. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-18 / 115. szám
8 Sportmagazin 1998. május 18., hétfő Atléták a Mezőbank és a Strang érmeiért _______________Nemzetközi korosztályos verseny Békéscsabán_______________ A Z UKRÁNOK HAT, A HUNGAROTEL-ESEK NÉGY „SZERARANYÉRMET” NYERTEK A Hungarotel TC versenyzői, balról: Váljon Ágnes, Szikora Zsanett, Szabó Emese FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Szombaton, a csapat- és az egyéni összetett versenyek során már sejthető volt, a Hungarotel Kupáért kiírt, ukrán, román, szlovák, német és hazai tornászok részvételével megrendezett viadalon a legtöbb siker az ukránoknak jut a vasárnapi szerenkénti döntők során is. Akkor megnyerték ugyanis a serleget a békéscsabaiak első és második számú triója előtt, amelynek során egy-egy serdülő, ifjúsági és felnőtt tornász alkotott csapatot, így is történt! A 12 vasárnapi döntőben hatszor kijevi, négyszer békéscsabai és kétszer szlovák tornász állhatott fel a dobogó tetejére. Érdekesség viszont, hogy a további dobogósok közt taroltak a békéscsabaiak, hat ezüst- és hét bronzérmükkel. Unyatyinszkiné Kara- kas Júlia edző mondta: a legfontosabb szinte valamennyi versenyzőjük számára a bizonyítási lehetőség biztosítása volt, náluk a „kicsik” közül például a KSI és az ÚTÉ utolsó pillanatban történt lemondása miatt nem kevesebb, mint kilenc versenyző lépett porondra, így Kiss Renáta, Bozó Csenge, Andó Csilla, Tóth Ildikó, Péntek Tünde, Sarkadi Ella, Sári Mónika, Kokavecz Erika és Fehér Zsanett. Mindannyian első nemzetközi versenyüket tudhatják maguk mögött. A külföldiek is többnyire ifjú, még kevéssé ismert tehetségeket vonultattak fel, olyan kivételekkel, mint az Nagy sikert hozott a teniszező újságírók idei Európa-bajnok- sága, amelyet mint mindig, ezúttal is Ausztriában, nevezetesen a Klagenfurt melletti Pörtschachban rendeztek meg. A tizedik alkalommal kiírt viadalt egyéniben a plusz 45 évesek kategóriájában dr. Thékes István, a Nemzeti Sport munkatársa, Csongrád megyéi sport- igazgató nyerte 6:2,‘6:2 arányban legyőzve a tavalyi címvédő ukrán Jaroslav Tatjana, aki két amyérmet nyert legutóbb a juniorok között Szentpétervárott. Apropó, Európa-bajnokság! Természetesen itt voltak a kontinensviadalon szerepelt békéscsabaiak is. Az Európa-bajnok Varga Adrienn, valamint Nyeste Adrienn többnyire a „szőnyeg szélén”, segédbírói minőségben, a többiek, élen az Eb-n járt Szikora Zsanettel, Váljon Ágnessel és Szabó Emesével viszont kivétel nélkül versenyeztek, mitöbb elnyerték a bírók tetszését is. A Hajdú László—Zsilinszki • Tünde edzőpáros nevében Zsilinszki Tünde így értékelte teljesítményüket: — Zsani nehéz sorozaton van túl, pedig gerendán 9,5 pontos gyakorlatot mutatott be, az ugrást és felemás korlátot viszont elrontotta, mert vasárnapra egy kicsit elfáradt. Emese mindkét napon maximálisan teljesített, Ági remekül talajo- zott és erőssége volt az ugrás is. Dicsérhetem Angélát és Tímeát is, rontás nélkül csinálták meg gyakorlataikat. A számos különdíj közül négyet emeljünk ki! A legeredményesebb külföldi tornász az ukrán Natalia Sirenko lett, a legeredményesebb békéscsabaiak pedig a három korosztályban: Szikora Zsanett, Szabó Emese és Kiss Renáta. (fábián) Az első napi csapatverseny végeredménye: 1. Ukrajna 108,5500, 2. Hungarotel TC I. osztrák Peter Musecet. (Thékes tavaly is fináléba jutott, de akkor sérülés miatt nem tudta lejátszani a döntőt.) Párosban is az élen végzett a Magyar Mezőgazdaság főszerkesztőjének, Hájas Lászlónak oldalán. Itt a tavalyi címvédő cseh Dusán Jurcik, Mila Zima duót győzték le 2:6, 6:4, 7:5 arányban. Egyébként 15 nemzet mintegy 150 újságírója vetélkedett a helyezésekért. 103,9500, 3. Hungarotel TC III. 102,3250 ponttal. Egyéni összetett. Felnőtt: 1. Sirenko Natalia (ukrán) 36,900, 2. Szikora Zsanett (Békéscsaba) 34.600, 3. Kurucz Erika (Békéscsaba) 33,825. Ijfúságiak: 1. Jaroslav Tatjána (ukrán) 37.000, 2. Sekerova Zsuzsa (szlovák) 36,750, 3. Szabó Emese (Békéscsaba) 35,100. Serdülők: 1. Saluva Olga (ukrán) 34,650, 2—3. Péntek Tünde (Békéscsaba) 34,250, Kiss Renáta (Békéscsaba) 34,250. Szerenkénti döntők. Felnőttek. Gerenda: 1—2. Szikora Zsanett (Békéscsaba), 9,500, Sirenko Natalia (ukrán) 9,500, 3. Kurucz (Békéscsaba) 8,500. Korlát: 1. Sirenko Natalia 9,300,2. Szokolai (Békéscsaba) 8.600, 3. Kurucz 8,200. Ugrás: Sirenko Natalia 8,950, 2. Kurucz 8,800, 3. Rusan (román) 8,675. Talaj: 1. Szikora Zsanett 9.000, 2. Sirenko 8,900, 3. Rusan 8,850. Ifjúságiak. Gerenda: 1. Jaroslav Tatjána (ukrán) 9,700, 2. Szabó (Békéscsaba) 9,650, 3. Sekerova 9,400. Korlát: 1. Jaroslav Tatjána 9,700, 2. Sevcova (szlovák) 9,550, 3. Szabó 9,000. Ugrás: 1. Sekerova Zsuzsa (szlovák) 8,950, 2. Stiffler (Békéscsaba) 8,850, 3. Jaroslav 8,825. Talaj: 1. Sekerova Zsuzsa 9,300, 2. Jaroslav 9,250, 3. Váljon (Békéscsaba) 9,200. Serdülők. Gerenda: 1. Saluva Olga (ukrán) 8,800, 2. Tóth I. (Békéscsaba) 8,750, 3. Kokovecz (Békéscsaba) 8,700. Korlát: 1. Saluva Olga 8,950, 2. Luca (román) 8,800, 3. Sarkadi (Békéscsaba) 8,600. Ugrás: 1—3. Sarkadi L. 8,550, Luca 8,550, Fehér (Békéscsaba) 8,550. Talaj: 1—2. Kiss Renáta (Békéscsaba) 8,900, Bozó Csenge (Békéscsaba) 8,900, 3. Péntek (Békéscsaba) 8,850. A verseny támogatói: Hungarotel Rt., Prima Protetika, Mezőberényi Faipari Szövetkezet, Pepsi, Hetes Kft., GALLICOP, Csapda söröző, Fríz tej. Mezőbank Rt., Csabai Konzervgyár Rt., PATRICK, Hotel Silver, Épcenter, Bábolna Baromfi, Kaltenecker, Yamaha, Sziszi-Szita. Héra bronzérmes Budapesten befejeződött az j Első Szombat nemzetközi j sakk mesterverseny. A via- ! dalon remekül szerepelt ifj. Héra Imre, a Csabai Kon- j zerv SE ifjúsági táblás ver- | senyzője és a 13. fordulós versenyen 8 ponttal bronzérmes lett. A viadalt az ör- J mény Karatoroszjan nyerte { 10,5 ponttal. „Utánpótlás nélkül nincs élsport sem. Tudjuk, ezt támogatni nem olyan látványos, amíg módunk van, mégis szívesen segítünk.” Vígh Jánostól, a Strang Rt. műszaki vezetőjétől idéztük ezt a felettébb szimpatikus mondatot a cégükről elnevezett békéscsabai országos atlétikai versenyen, amely mellesleg egyben az Európa-bajnokság jegyében és a Mezőbank hathatós támogatásával együtt lebonyolított Eb Kupa is volt a Kórház utcában. „Bár valamivel több indulót vártunk, de így sem lehetünk elégedetlenek.” — mondta Marik Lászlóné, a közös rendezvény egyik szervezője, főleg az Eb Kupára célozva. Ami a legjobbakat illeti, a különböző korosztályokban, a 60, 100, 800 méteres távokon, a 11—12 évesektől felfelé a következők: Szabó László, Csúz Réka (mindkettő Gyula), Pet- rencsik Ferenc, Such Gabriella (mindkettő Bcs. 2. sz isk.), Oláh Péter (Bcs. Kereskedelmi), Szabó Adrienn (Bcs. Rózsa), Békési Nándor (Bcs. Rózsa), Laczó Máté győzelme Kolozsvár adott otthont szombaton a román—magyar felnőtt és ifjúsági kor- osztályos válogatott dobóversenynek. A viadalon Máté Gábor, a Békéscsabai AC versenyzője az ifjúsági korosztályban diszkoszvetésben képviselte a magyar színeket és jó teljesítménnyel, 56,59 m-es dobással legyőzte román vetélytársát. Hl Budapesten, a Bácsalmási Péter-emlékversenyen a békéscsabai Széli Tibor a 400 m-es síkfutásban 47,95 másodperccel győzött, a nőknél klubtársa, Kun Alice 54,39- el második helyen ért célba. Mindkettőjük ideje nagyon színvonalas. Ilyen még nem volt! Ezt a több, mint kétezer szurkoló, a főszereplők és a szakemberek egyöntetűen állították a hét végi, Orosházán rendezett nemzetközi autocross verseny végén. A sokak szerint európai színvonalú, rendkívül gyors pályán sokáig emlékezetes küzdelmet vívott a csaknem hetven autós. A közép-európai zóna trófea első fordulójára szlovák és cseh autósok is volánhoz ültek, és igazolták, hogy mesterei a sportágnak. Igaz, a dömsödi színekben versenyző osztrák Gusenleitner is jelentős fölénnyel nyerte kategóriája döntőjét vasárnap délután. Ä nagyoknál a második sorból rajtolva a két szlovák mögött ott robogott az orosháziak két versenyzője, Jelinek Zsolt és Nóbik Ferenc is. Végül óriási ováció közepette Jelinek a hazai összesítésben harmadik helyen ért célba. „A legjobban arra kellett vigyázni, hogy hátulról ki ne lökdössenek, ezért el is engedtem Kiss Sándort, nekem a bajnokság egy kicsit fontosabb. Hogy mit szólok az új pályához? Nekünk ez mindig új, most rettenetesen felgyorsult, a rajt utáni enyhe ív végére akár 160 km-es tempóra is felgyorsul az autó.” Az orosháziaknál először ült autóba Rácz János, akinek Toyota Corollája az utolsó pillanatban lett kész, és dicséretére legyen mondva, élete első versenyén a harmadik legjobb edzésidőt futotta a Divisio I-es kategóriában. Rita (Bcs. Evangélikus), Tábor Miklós (Bcs. Józsa A.), Havasi Zoltán (Gyulai Implom), Fűfa Péter (Gyulai Erkel) és Nyem- csok Tamás (Szarvasi Vajda P.). A Strang Kupa jobb eredményeket elért győzteseinek névsora. Serdülő négypróba B- változat. 14 évesek: Keresztes Orsolya (Bcs. József A.). C- változat. 13 évesek: Bardos géta (Bcs. Szabó Pál téri), 14 évesek: Máté Katalin (Bcs.). Fiú nyolcpróba: Szabó László (Bcs.). Fiú serdülő gerely: Laduver Róbert (Bcs.), ifjúságiak: Pelle Róbert (Bcs. RFG). Eredmények. Lada-cross, 1400 kcm alatt: 1. Somogyi Géza (Orosháza), 2. Bartos (Tótkomlós), 3. Szabó (Szentes). 1400 kcm felett: 1. Sülé Sándor (Orosháza), 2. Kiss (Tótkomlós), 3. Kersmayer (Orosháza). Szuper döntő: 1. Sülé Sándor, 2. Somogyi, 3. Bartos. Ifjúságiak: 1. Balta Ferenc (Magic Autocross Team), Honda, 2. Farkas (K-Speed), MOTO, 3. Gombár (Szentlő- rinc), Trabant. Divisio III, 1600 kcm alatt: 1. Johann Gusenleitner (Dömsöd), 2x Honda, 2. Fajkus (cseh), Lada, 3. Michal (cseh), Honda, 4. Radák (Magic Autocross Team), Moto, 5. 800 m. Gyermek: Tábor Miklós (Bcs. József A.). 800 m, 13 évesek: Havasi Zoltán (Gyula). 15 évesek: Fűfa Péter (Gyula). Leány gyermek: Haáz Csilla (Gyula). Távol. Serdülők: Dávid Róbert (Oh. Táncsics). Ifjúságiak: Herczegfalvi László (Oh. Táncsics). Súlylökés. 15 évesek: Bártfai Szabolcs (Oh. Táncsics). 100 m női ifjúsági: Bobcsek Emese (Bcs. RFG). 100 m férfi ifjúsági: Békési Nándor (Bcs. RFG). Mezőbank Eb-kupa középdöntőjét a győztesek részvételével június 6-án, a Népstadionban rendezik meg. Nagy (K-Speed), Moto. 1600 kcm fölött: 1. Tony Lackó (szlovák), Audi HSB, 2. Sykora (szlovák), Tátra, 3. Gombár (Szentlőrinc), Porsche, 4. Kiss (K-Speed), Porsche, 6. Jelinek (Orosháza), BMW, 7. Nóbik (Orosháza), Skoda 2400. Divisio I: 1. Bubor Zoltán (BGM Szentes), Lancia, 2. Sinko (szlovák), Lancia, 3. Pupala (szlovák), Mazda, 4. Kiss (K-Speed), Porsche..., 6. Laczkó (K-Speed), VW. Golf..., 12. Somogyi (Orosháza), Lada. Csapat: 1. K-Speed, 2. K- Speed II, 3. Orosházi Technikai Sportok Egyesület. F. I. Jelinek Zsolt boldogan integet a szurkolóknak A SZERZŐ FELVÉTELE A díjátadó Európa-bajnok Varga Adrienn két szerdöntő között természetesen bemutatta — méghozzá „szétszedve”, részletekben, majd aranyérmes formában is klubtörténeti ugrását, de „csak” a második számút. Nagy tapsot kapott érte, miként vele együtt később Gary Carpenter úr, a Hungarotel Rt. vezérigazgatója is, amikor Vargától a köréjük sereglett csabai tornászok közt átvette a „Legnagyobb szponzornak” kijáró, köztársasági címerrel díszített aranyérmet. Eközben jelentették be, hogy az amerikai tanulmányai újabb szakaszát befejező, ma hazaérkező Ónodi Henrietta olimpiai bajnok táviratban gratulált az Európa-bajnok Varga Adriennek és edzőjének. Lukács Józsefnek. Újságíró kontinensbajnokság ______________________Gyalogló ob, Ózd______________________ Ur banikékat most megelőzték Nem úgy sikerült teljesen a szombaton Ózdon rendezett 10 és 20 km-es távú országos gyalogló bajnokság a békéscsabaiak számára, mint ahogy azt eltervezték. Igaz, a női csapatban 10 km-en a Békéscsabai AC — Urbanikné Rosza Mária, Szabó Andrea, Tóth Ágnes összetételű triója, edző Tóth Sándor — 2:28:08 órás idővel megelőzte a Honvéd-Schwechater és az SZVSE gárdáját, de az egyéni viadalon nem jutott az aranyéremből a liláknak. A férfi 20 km-es bajnok a szegedi Dudás Gyula lett 1:22:46 órával, a cél előtt 400 méterrel előzte meg a békéscsabai Urbanik Sándort, aki ezúttal 1:24:03 órát teljesített., Tóth Balázs 9., Leczki tizedik, a békésiek közül Trescsik Szabolcs 16., az ötven évéhez közeledő Kovács Károly 19. lett. közeledő A csapatversenyt az SZVSE nyerte, a Békéscsabai AC 4:39:48-al ezüstérmet vehetett át. Ami a női egyéni 10 km- es versenyt illeti, Szebenszki Anikó (DMTE) a táv háromnegyedétől gyalogolt az élen, a 44:26 percet gyalogoló Urbaniknét Ilyés Ildikó (ARAK) és Pesti Mónika is megelőzte. Az ötödik helyen Szabó Andrea (Bcs. AC) végzett 47:45 perccel. Tegnap Tóth Sándor így kommentálta az ózdi versenyt: — Sanyi — akinek 22 nap alatt ez volt a negyedik versenye, ráadásul előtte sérüléssel bajlódott — csaknem végig vezetett, amikor az addig, úgymond szélámyékban lépegető Dudás megelőzte. Tanulságos 20 kilométer volt! Ettől még a csapat első lehetett volna, de sajnos a végére elfáradó, a versenyről az Ebfelkészülés miatt egyenesen Szlovákiába utazó Leczki elfáradt. Rosza Mari inkább lélektanilag fáradt el, hiába diktálta a tempót 7 és fél kilométerig. Szereplése csak felületesen szemlélve csalódás, negyedik helyében az is közrejátszott, hogy férje az ő rajtja előtt szenvedett vereséget... Viszont nagy öröm, hogy Szabó Eb-indulási szintet teljesített és csapatunk biztosan lett aranyérmes. Mi azt szeretnénk, ha majd az idei legfontosabb versenyen, a Népstadionban az Eb-n teljesítsenek maximumot! Ilyen autocross még nem volt Orosházán Legjobban Jelinek Zsoltot ünnepelték