Békés Megyei Hírlap, 1998. március (53. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-20 / 67. szám

MEGYEI KÖRKÉP 1998. március 20., péntek Soha ne engedjünk a ’48-ból! Tudományos konferencia és kiállítás Békéscsabán 1948-at, a „fényes szellők” nemzedékét és az 1848-as for­radalom és szabadságharc centenáriumi ünnepségének akkori eseményeit idézték fel tegnap Békéscsabán, a me­gyeházán a „Fényes szellők — Centenáriumi év — 1948” címmel megrendezett tudo­mányos konferencián. A ren­dezvényhez kapcsolódva dél­után kiállítás nyílt a megyehá­za földszinti előterében, mely egy héten át látható. A konferencia résztvevőit és a hajdanvolt közszereplő­ket Varga Zoltán, a megyei önkormányzat elnöke köszön­tötte, aki elmondta: március 15-ét sokan, sokféleképpen ünnepelték, volt időszak, hogy eltűnni látszott, és he­lyette március 21 -éből próbál­tak nemzeti ünnepet kreálni. Másfél évszázada annak, hogy az 1848-as polgári forra­dalom és szabadságharc száz­éves évfordulójára emlékez­tek, a kialakulóban lévő Rá- kosi-diktatúra árnyékában. A forradalom utóélete leg­alább olyan mozgalmas volt, mint maguk az 1848-as esemé­nyek. A történések tükrében mondhatjuk, soha ne engedjünk a ’48-ból, hogy soha semmilyen Püski Sándor könyvkiadó (áll) előadásában történelmi távlatokba helyezte a centenáriumi év történéseit. Mellette Szilágyi Menyhért, a megyei önkormányzat kulturális bi­zottságának elnöke és Varga Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke fotó: such tamás politikai akarat ne sajátíthassa kimárciusl5-ét—mondta V ar- ga Zoltán. A konferencián a cen­tenáriumi eseményeken túl, a kor művelődéséről, sajtójáról, az egyház szerepéről: Püski Sándor könyvkiadó, Köteles Lajos művelődéstörténész, Erdész Adám történész, Árpási Zoltán lapunk főszerkesztője, Szabó Ferenc történész, Kovács Pál tiszteletes és Pleskonics András nyugalmazott iskolaigazgató tartottak előadásokat. A konfe­renciát a megyei művelődési központ és a Karácsonyi János Flonismereti Egyesület rendez­te meg. K. A. Amit láttak, az orosházi és világszínvonalú Vannak, akik nem csak beszélnek a csatlakozásról, hanem tesznek is érte. A látottak optimizmusra adhatnak okot — e szavakkal kezdte sajtótájékozta­tóját dr. Varga István (MDF) országgyűlési képviselő', aki vendégeivel — dr. Medgvasszav László országgyűlési képviselő és dr. Baranyi István puszta- földvári polgármester-jelölt — az orosházi kertész, Majsai Zoltán gazdasá­gában tett látogatást csütörtökön délután, majd újságírókkal találkozott, ahol egy bejelentéssel kezdte mondandóját: Mezőgazdasági gépújdonságok Divatbemutató, (y) Ma 16 órától Békéscsabán, az Andrássy úti Fortuna üzletház előtti szakaszán rendezik meg a II. Westy Fashion Divat Show- t. A műsorvezető DJ. Levi, fel­lép a Double M. Stúdió és a Bajza utcai F. Fittness Központ. Ványa pályázik, (i) A dévaványai védőnői szolgálat eszközbeszerzésre pályázatot nyújtott be a Népjóléti Minisz­tériumhoz. A saját forrásként szükséges 114 ezer forintot a célra a nagyközség képviselő­testülete biztosítja. Lapostető-felújítás. (e) A közelmúltban elkészült a do­bozi közösségi ház lapostető- jének teljes újraszigetelése a nagyterem feletti részen. A be­ruházás 750 ezer forintba került, a garancia tíz esztendőre szól. Határsértők, (gh) A bat- tonyai olajkutaknál a határőrizeti kirendeltség járőrei a dolgozók segítségével március 17-én el­fogták Y. M. román állampolgárt, aki a zöldhatáron keresztül érke­zett Magyarországra. Dombegy­házon az egyik szabadságát töltő határőr a temetőnél tartóztatott fel egy román állampolgárságú határsértőt. S. P. egy veszekedést követően még a múlt héten hagy­ta el Romániában élő családját, majd átkelt a határon. Először egy Dombegyház melletti elha­gyott tanyában, később szárkú­pokban húzta meg magát. Az Orosházi Határőr Igazgatóság mindkét férfit visszaadta a ro­mán határőrizeti szerveknek. Könnyű sérülés, (e) Bé­késcsaba és Csorvás között teg­nap 11 óra 25 perckor két sze­mélygépkocsi összeütközött. A balesetben egy ember könnyeb­ben megsérült. „INKÁBB ELHASZNÁ­LÓDNI, MINT BEROZS­DÁSODNI.” (Diderot) — Pusztaföldváron a március végére kiírt polgármester-vá­lasztáson független jelöltként indul dr. Baranyi István állator­vos, aki élvezi az ellenzéki pár­tok támogatását. Valamennyien azt szeretnénk, ha a jövőben ő lenne a település első számú ve­zetője — tájékoztatta Varga doktor a jelenlévőket, majd ar­ról szólt, hogy képviselőtársá­hoz, dr. Medgyasszay László­hoz hasonlóan az országgyűlési képviselő-választáson ő is indul a 6. számú egyéni választókör­zetben az MDF és a Fidesz kö­zös jelöltjeként. — Azért hasznos szakmai programokon részt vennünk, mert ezek segítenek a megíté­lésben — ezt már dr. Med­gyasszay László mondta az orosházi kertész gazdaságában tett látogatásuk kapcsán, majd így folytatta: — Amit ott lát­tunk, az már a világszínvonalat képviseli, a gazda terméke ver­senyképes lesz az Európai Uni­óban is. Aktuálpolitikai kérdések kapcsán a sertéstartók ellehetet­lenítéséről, az agrárágazat tá­mogatásáról szólt a vendég, majd a program folytatásaként a résztvevők állatorvosokkal ta­lálkoztak Orosházán. Este Pusztaföldváron tartottak me­zőgazdasági fórumot és köz­meghallgatást. Csete Ilona Gépújdonságokat is felvonul­tatott a tegnapi vevőtalálko­zón, a napokban birtokba vett új telekgerendási alköz­pontjában a KITE Mezőgaz­dasági Szolgáltató és Keres­kedelmi Részvénytársaság. Az újdonságok híre igen sok érdeklődött vonzott: mintegy háromszázan vették szem­ügyre a világ mezőgazdasági gépgyártásában élvonalbeli­nek számító John Deere erő- és munkagépeket, amelyeket Bula Sándor gépértékesítési menedzser mutatott be a ven­dégeknek. Felsorakozott a KITE-vevő- találkozóra többek között a leg­nagyobb szántóteljesítményű univerzális traktor, vetőgépek, kombájnok, és a Magyarorszá­gon először most és itt bemuta­tott energiatakarékos kombinált talajművelő gép. Stefán László területi értéke­sítési igazgató, akit a cég múlt évi működéséről, az alközpon­tok szerepéről és a tegnapi be­Az Edináért és társaiért Ala­pítvány gyulai székhelyű, együttműködik a Mozgáskor­látozottak Gyulai Egyesületé­vel, helyük azonos a Kulcs ut­ca 10. szám alatt. Az alapít­vány a mozgássérült gyerme­kek gyógyítását, a műszere­zettség fejlesztését segíti. Me­gyénkből érkeznek hozzájuk a támogatások és a megkere­sések. Edina, a gyulai kislány német- országi műtété hívta életre az alapítványt 1990-ben. Edina ma már nagylány, a műtét sikeres volt. Az annak idején egyedül­álló alapítványt magánszemély, Ibrányi János és a gyulai moz­gáskorlátozottak egyesülete hozta létre. Fél éve az alapítvá­nyi elnök, dr. Tóth Ilona gyer­mekgyógyász, fül-orr-gégész. Tőle tudjuk, hogy vannak olyan gyógykezelési módok, amelye­ket az egészségbiztosítási pénz­tár nem tud teljesen finanszíroz­mutatóról kérdeztük, elmondta: az 1997-es évet mintegy 25 mil­liárdos nettó árbevétellel zárta a KITE Rt., az ország legnagyobb mezőgazdasági szolgáltató és kereskedelmi szervezete, amely teljes egészében magyar — és többségében termelői — tulaj­donban lévő vállalalkozás. Az ország egész területét le­fedő 12 alközpont a gépektől a kemikáliákon át a vetőmagig komlex szolgáltatást nyújt a termelőknek. Ilyen a telek­gerendási alközpont is, aminek sajátossága, hogy a legkisebb épülete az irodaház. A gépberu­házások finanszírozásához a KITE segítséget nyújt a hitelek megszerzésében, pályázatok el­készítésében. Jelenleg a kor­mányzat — ha a gépérték 25 százalékával rendelkezik a ve­vő — a másik 25 százalékot vissza nem térítendő támoga­tásként nyújtja, a fennmaradó 50 százalékra pedig támogatott kamatozású hitelt lehet igé­nyelni. T. I. ni, ám ha ezek orvosilag indo­koltak, az alapítvány segíthet. Most a gyulai gyermekkórház­nak szeretnének segíteni egy speciális ultrahangos készülék megvásárlásában. A japán ké­szülék ára mintegy egymillió forint. Alkalmas az agyi elvál­tozások kimutatására és más belszervi — szív, has — vizs­gálatokra, sugárterhelés nélkül. Az ilyen vizsgálatokat jelenleg a „nagykórházban” végzik és a szállítás plusz terhet jelent a be­teg gyermekeknek. Ha valaki még nem rendelke­zett volna adójának egy száza­lékáról, az alapítvány adószáma 19057581—1—04. Az OTP gyulai fiókjánál vezetett szám­laszámúk pedig 11733027— 20018580. Fontos, hogy hely­ben oldódjon meg minden. Áz időbeni diagnózis, kezelés azt jelenti, a betegség nem válik olyan súlyossá vagy egyáltalán nem is lesz — vallják. Szőke Margit A gyermekkórháznak gyűjtenek Elvesztette uralmát, (e) Átmeneti megállóhellyé változott a Békéscsaba irányából Sza­badkígyósra bevezető út tegnap 10 órától. Az autóbuszok utasai gyalogosan folytatták útjukat, a gépkocsik visszafordultak vagy várakoztak, a bátrabbak pedig a földutat választották, amelyen döcögve talán beértek a megyeszékhelyre. A bonyodalmakat a Békéscsaba felől haladó traban- tos okozta, aki elvesztette uralmát a jármű felett, és hátulról nekihajtott egy IFA tehergépkocsi­nak. Az ütközéstől kisodródott az út közepére, és frontálisan „találkozott” a szemből szabályo­san haladó Wartburggal. Személyi sérülés nem történt, a két személyautó viszont alaposan összetört fotó: kovács Erzsébet Bölcsőde vállalkozásban? Gyomaendrőd önkormányzata pályázatot ír ki a bölcsőde július 1-től vállalkozásban való üze­meltetésére — így döntött teg­napi ülésén a képviselő-testület. Az önkormányzat a nyertes pályázót minden beíratott gyer­mek után havi 10 ezer forinttal támogatja. Kikötötték továbbá, hogy az évi összes városi támo­gatás maximum 3 millió forint lehet, s feltétel az is, hogy az in­tézményt a jelenlegi helyén kell működtetni. Emellett az állami normatív támogatás is a vállal­kozást illeti meg. A döntést első­sorban azzal indokolta a testület, hogy a városi bölcsőde fenntar­tása évről évre egyre többe ke­rül. A gyomaendrődi bölcsődés korú gyermekek hat százalékát íratják be a bölcsőde, amelynek kihasználtsága 68 százalékos. Elhangzott, amennyiben ered­ménytelenül zárul a pályáztatás, a költségcsökkentés lehetőségeit újból számba véve a bölcsődét továbbra is működtetni fogja az önkormányzat. —r— Befogadta őket a főváros A gyulai Aquarell modem jazzt játszó együttes lassan már fővá­rosi zenekarnak számít. Kará­csony előtt jelent meg első CD- jük, melyről kedvező kritikákat lehet olvasni a zenész szakla­pokban. A Gramofon márciusi száma igényes, jól képzett mu­zsikusokról ír minden hangsze­ren. Ügyes kompozíciókról, jó arányokról mind az együttesen belül, mind a repertoár összeál­lításában. A Rockinform ugyancsak e havi száma szerint megszégyenítették a hazai szak­ma önnön korlátáikat átlépni képtelen nagy öregjeit... A gyulai quartett — Pfeff Márton basszus, Kovács Zoltán gitár, Szabó Zoltán billentyűs, Köles Márk dob — már hetente játszik a fővárosban, a legneve­sebb jazzklubokba hívják őket zenélni. A tévé- és rádióműso­roknak folyamatosan szereplői. Áprilisi naptáruk tele nem akár­milyen meghívásokkal. Köles Márkot a ceglédi nemzetközi dobos bemutatóra hívták, amely április 25-én lesz Dobshow cím­mel. Szabó Zoltánt a Magyar Rádióba, a zsűri felkérésére in­dul a 25 éven aluliak jazz-zon­gorista versenyén, melyet május elsején a rádió, a Duna Televízió közvetít. Áprilistól a zenekar ál­landó tagja lesz az In-line együt­tesből Csepregi Gyula, a nem­zetközi hírű jazz szaxofonos, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Fő­iskola jazz tanszakának tanára. Áprilisban tartják Székesfehér­váron a magyarországi jazz-ze- nekarok kétnapos fesztiválját, melynek szintén meghívottjai. Április 17-én a Long jazzklub­ban, a hely születésnapján is ők zenélnek híres hazai muzsiku­sokkal egyetemben. A legközelebbi koncert azon­ban Békéscsabán lesz az Ifi Casinóban, március 21-én, szombaton 22 órától. A fiatal zenészek készülő, második le­mezükről is adnak ízelítőt. Sz. M. ...ha a legközelebbi Ford márkakereskedőhöz ellátogat, mivel a szalonban kiállított autók áraira nem rászámolnak, hanem ameddig a Keresse a ponttal jelölt Fordokat, és az ár Önnel szemben alul marad! Jövőbe vezet

Next

/
Oldalképek
Tartalom