Békés Megyei Hírlap, 1997. május (52. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-05 / 103. szám
«ÉS MEGYEI HÍRLAP• • z 1997. május 5., hétfő MEGYEI KORKÉP o Megkérdeztük olvasóinkat A hivatás a fontos vagy a pénz? — Nagy Ferenc, 55 éves, ke- vermesi vontatóvezető: — Már egy orvos vagy egy tanár sem mondhatja el, hogy biztos állása van. Szerintem főleg az autó-motor szerelő szakma megy most, más nemigen. A mezőgazdaságnak mindig szüksége lesz gépre, kérdés persze, hogy a gazdáknak lesz-e rá pénzük. Ha igen, akkor sem érthetnek mindnyájan mindenhez. Ezért mondom én, hogy a szerelő szakma viszonylag jó választás. Akár másnak javít az ember, akár magának. — .Szatmári Zsolt, 18 éves, dombegyházi középiskolás: — Az lenne az igazi, ha a hivatás és a jól fizető tevékenység egybeesne. Mindnyájan tudjuk, hogy ez csak keveseknek adatik meg. Manapság első a megélhetés, s ez behatárolja a pályaválasztást. Én érettségi után jogot szeretnék tanulni a szegedi egyetemen. Ha sikerül megszereznem a diplomát, azt hiszem, nem lesznek kenyérgondjaim, ráadásul azt csinálom majd, amit szeretek. — Georgievics Lyubinka, 18 éves, battonyai középiskolás: — Már az indulásnál nagyon fontos az anyagi háttér. Én nem választhatok pénzes iskolát, a mezőkovácsházi munkaügyi kirendeltség segítségével szeretnék közgazdasági-kereskedelmi ismereteket tanulni. Megbízható társról, szép családról álmodom én is, mint minden fiatal. Tudom, hogy a kétkeresős családmodellben egy nő nem lehet „csak” anya és feleség. — Höhn Henrietta, 18 éves, battonyai középiskolás: — Nagyon fontosak az álmok, de az anyagiak mérlegelésre késztetik az embert. Az elkövetkező éveket arra szánom, hogy valóra váltsam elképzeléseimet. Jó nyelvérzékem van, ezen a területen szeretnék boldogulni, eredményt elérni. Ha majd elmondhatom magamról, hogy vittem valamire, hogy lett belőlem valaki, csak akkor szeretnék családot alapítani. Ménesi György A SZERZŐ FELVÉTELEI Országos tűzoltóverseny Kevermesen rendezik meg a gróf Széchenyi Ödönről elnevezett országos diáktűzoltó versenyt május 17-én. Az 1903-ban megalakult Kevermesi Önkéntes Tűzoltó Testület, illetve utódja, a mai önkéntes tűzoltó egyesület évtizedeken át sikeresen szerepelt a hazai és a nemzetközi versenyeken, így érthető, hogy a nagyközség az idén megkapta a 8. országos verseny rendezési jogát. A kever- mesiek szeretnének méltó házigazdái lenni a nagy eseménynek, ezt jelzi, hogy a települési önkormányzat mellett számos gazdálkodó szerv és egyéni vállalkozó anyagilag is támogatja a rendezvényt. A szervezők köszönettel elfogadnak minden támogatást, a további felajánlásokat Tarr Józsefné polgármesternek vagy Domsik János tűzoltó parancsnoknak lehet jelezni személyesen, levélben vagy telefonon. M.Gy. Az ókígyósi Wenckheim kastélyban nemrégiben rendezte meg az Ipolyi Arnold Népfőiskola Magyarságismereti sorozatát. A kétnapos előadássorozaton dr. Bárdi László történész, a Janus Pannonius Tudományegyetem professzora, több kínai egyetem vendégelőadója, Kínában és Belső-Mongóliában végzett régészeti ásatásairól tartott előadást. A 86 éves Andrássy Kurta János szobrászművész a magyar nép szobrászatéról beszélt előadásában. A művész 10 bronz szobrából és több plakettjéből kamaratárlat nyűt a rendezvény alatt. A tárlatot Banner Zoltán művészet- történész nyitotta meg. A rendezvény utolsó előadójaként Falvay Károly koreográfus népünk hagyományos mozgásművészetéről és táncainkról tartott előadást. A magyarságismereti sorozat következő előadását május 8-án, a népfőiskola újkígyósi székházában tartják. Dr. Raffay Ernő előadásának címe: A történelmi Magyarország földarabolásának előkészítése. K. A. Több a lopás Dombegyházon A dombegyházi képviselő-testület április 29-ei ülésén megtárgyalta és elfogadta a kevermesi rendőrőrs parancsnokának, Balázs Tibor főhadnagynak a közrend és a közbiztonság helyzetéről szóló beszámolóját. A bűncselekmények számának növekedése elsősorban a munka- nélküliségre vezethető vissza. Dombegyházra elsősorban a lopások, illetve a betöréses lopások elszaporodása a jellemző — mondotta Balázs főhadnagy. Ez utóbbi megállapítás igazolására Gyarmati Jánosné polgármester felidézett két közelmúltban történt esetet: ismeretlenek ellopták az új szeméttelep drótkerítését, illetve a halottszállító autóból az akkumulátort és az üzemanyagot. A Dombegyházt is ellátó rendőrőrs részére egyébként 250 ezer Ft (üzemanyag-)támogatást szavazott meg idei költségvetésében a helyi önkormányzat. Második napirendi pontként került volna sor a polgárőrség tevékenységének megvitatására, ezt azonban az előadó,Fekete Béla egyesületi elnök indokolt távolléte miatt egy későbbi időpontra halasztották. Dönteni kellett viszont az egyik háziorvosi állásra érkezett pályázatról. Az egyedüli jelentkező az a dr. Páger Lajosvolt, aki már dolgozott Dombegyházon, és akinek egy korábbi pályázatát a testület elutasította; dr. Páger most sem kapott elegendő „igen” szavazatot. (gh) Birkahúsból is fenséges a saslik Könnyen lehet, hogy a jövő évi Szent György-napi országos juhászversenyen a birkapörkölt- főzés mellett önálló versenyszámként szerepel majd a sas- liksütés. A nemrégiben Hódmezővásárhelyen rendezett versenyen a gyomaendrődi Bethlen Gábor Mezőgazdasági Szakközépiskola egyik kárpátaljai hallgatója lepte meg a zsűrit — egyelőre versenyen kívül—ezzel az étellel. Mint az Hunya Elek, a gyomaendrődi tanintézet gya- korlatioktás-vezetője beszámolójából kiderült, tanítványaik a verseny többi ágában is kitűntek. Ifjúsági kategóriában a leánycsapat 3. helyezést ért el, tagjai közül pedig Urbancsok Zsuzsanna egyéni 2. helyezett lett. Különdíjat kapott Fodor Szilvia és Földesi Márta. A juhterelő versenyen Tari Attila és Möller Gyula, a juhászversenyen pedig Majoros Zsolt lett különdíjas. A versenyre való felkészülés komoly néprajzi kutatómunkát igényel. A gyomaendrődieknek sikerült igazi ritkasággal, egy 1800-as évekből való butyelkával meglepniük a zsűrit. Ilyen égetett cserépedényből oltotta valamikor a szomját a juhászember. A felkészülés során érdekes cseréppipákra, kolompokra, csengőkre, s a különböző kenőcsök tárolására szolgáló használati eszközökre bukkantak még a diákok, amelyeket sorra bemutattak a versenyen. Ismerniük kellett továbbá ennek a mesterségnek a hagyományos viseletét, a juhászok s a családjuk életmódját is. Számot adtak gyapjúismeretből is, valamint a bírák előtt végre kellett hajtaniuk egy állat körmözését. Cs. R. A főnök egy MERT megtalálta a legjobb megoldást a cég energiaproblémájára. Kényelmes, tiszta, környezetbarát és gazdaságos megoldást. Amit úgy hívnak: Prímagáz. MERT a számításokkal alátámasztott, okos döntés eredményeként most rendeli meg az energiát biztosító tartályokat, hogy kihasználja a rendkívül kedvező feltételeket is: Közületi vásárlók részére a Prímagáz most mind a külső telepítést, mind a belső gáztechnológiai rendszer elkészítését kamatmentes részletre kínálja*. Nagyösszegű megtakarítási lehetőséget teremtve ezzel partnereinek. * A finanszírozás mértéke a fogyasztás nagyságától fiigg. • Szeretnék levélben bővebb információt kapni a Prímagáz tartályos rendszeréről. Részletes információt adunk Önöknek, ha felhívják a 06-40 660-440 telefonszámot, vagy kitöltik és visszaküldik címünkre az alábbi kupont. Ekkor - előzetes egyeztetés után - képviselőnk személyesen felkeresi cégüket. Az ajánlat visszavonásig érvényes. jg PRÍMAGÁZ PRÍMAGÁZ Cég neve: Í PRÍMAGÁZ ENERGIA tg) Ügyintéző neve: Cím: pn23 _________________________________________________________________________________________ T elefon: □□□□□□□□□ Postacím: PRÍMAGÁZ TARTÁLY. 1300 Budapest. Pf.: 246 BMH Népfőiskolái előadások