Békés Megyei Hírlap, 1996. szeptember (51. évfolyam, 203-228. szám)
1996-09-20 / 220. szám
1996. szeptember 20., péntek VILÁGTÜKÖR A magyar-román alapszerződés több évszázados küzdelemnek vet véget, s az aláírás ugyanolyan jelentőségű Közép- Európa szempontjából, mint amilyen a francia-német megbékélés volt annak idején Nyu- gat-Európa számára - szögezte le a Párizsban megjelenő angol nyelvű napilap, az International Herald Tribune csütörtöki számában az Egyesült Államok magyarországi, illetve romániai nagykövete. A két diplomata, Donald M. Blinken és Alfred H. Moses közösen írt cikkében ugyanakkor elismeri: a megállapodás igazi próbája a végrehajtás lesz. Az EBESZ-trojka csütörtökön a svájci Bellinzonában tartotta ez évi negyedik értekezletét. A svájci, a magyar és a dán külügyminiszterből álló testület a bosznia-hercegovinai választásokat, a csecsenföldi és a kara- bahi helyzetet vitatta meg. A kelet-európai országoknak egyelőre felesleges attól tartaniuk, hogy az Európai Unió állatpiaci válsága miatt csökkenteni kell az oda irányuló marhaexportjukat - közölte az Európai Bizottság. A boszniai parlamenti választások nem hivatalos eredményei szerint a boszniai musz- lim-horvát föderáció területén az Alija Izetbegovics boszniai államfő vezette Demokratikus Akciópárt (SDA) győzött. A második helyen a horvátok legerősebb pártja, a Horvát Demokrata Közösség áll. A boszniai Szerb Köztársaságban a Szerb Demokrata Párt végzett az első helyen. Szeptember végéig új székhelyére, a felújított Grassalko- vich-palotába költözik át Mi- chal Kovác szlovák államfő. Az 1762-ben épült palotát, a szlovák államfő véglegesnek ígérkező rezidenciáját több mint három évig, 280 milliós ráfordítással újították föl. Semmi esélye sincs Butrosz Gálinak arra, hogy ez év december 31. után is megtartsa ENSZ-főtitkári tisztségét - jelentette ki szerdán Madeleine Albright asszony, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete. Leszögezte, hogy Washington szükség esetén élni fog „vétójogával” a Biztonsági Tanácsban a diplomata újraválasztásának megakadályozására. Négy izraeli katona megsebesült csütörtökön Izrael dél-libanoni „biztonsági övezetének” határán a Hezbollah nevű, iráni támogatást élvező síita fundamentalista csoport harcosaival vívott tűzpárbajban. Az izraeli légierő gépei az összecsapás után rakéta- és bombatámadást intéztek a gerillák állásai ellen. Bajtársakat köszöntött Göncz Árpád a kontinens szívében Európát nem lehet feldarabolni Amióta Göncz Árpád köztársasági elnök hivatalos útján Luxemburgban tartózkodik, a sajtókíséret tagjai nem találkoztak olyan helybélivel, aki ne lett volna büszke a hazájára, fővárosára, no és az uralkodó hercegi párra. Azt mondják, ha a belgák Brüsszelt Európa fővárosaként emlegetik, akkor Luxemburg a kontinens szíve. Göncz Árpád a miniállam központjában a polgármester asszonyt köszöntve úgy fogalmazott: Be kéne tiltani minden várost, ami Luxemburgnál nagyobb. Ez teljesen emberi, átfogható, az ember át tudja ölelni, s olyan érzése van, hogy mindenkit ismer. A nagyhercegi pár a n. Orániai Vilmos téren fogadta Göncz Árpádot és feleségét — a ceremóniára sok száz járókelő volt kíváncsi —-, majd hasonlóan méltóságteljes külsőségek közepette az államfő megkoszorúzta a Nemzeti Szolidaritás Emlékművet, amit all. világháború koncentrációs táborainak áldozatai, foglyai emlékének emeltek. „Most találkoztam először olyan emlékművel, amelynél a hősök is megjelentek — mondta. — Nem ismerem őket, legfeljebb csak bajtársak lehettünk a háborúban, de jólesett a bajtársiasságukat megérinteni.” A vendéglátó és vendége délután a Colpachi-kastélyt kereste fel, ahol Göncz Árpád megkoszorúzta Munkácsy Mihály és Liszt Ferenc emléktábláját. „Liszt és Munkácsy igazolja: Európát nem lehet feldarabolni, senki nem tarthat kizárólagos jogot egyik művészre sem. Európa egészében és részeiben is közkincs”—hangoztatta a magyar államfő. Munkácsy művészete Göncz Árpád mai programjában is kitüntetett helyet kap. A luxemburgi Szépművészeti Múzeumban a köztársasági elnök megnyitja a világ eddigi leggazdagabbnak, legnagyobbnak nevezett Munkácsy-kiáUítását. László Erzsébet Egységbontás Az olasz rendőrség házkutatást tartott az ország északi részének elszakítására törekvő Északi Liga veronai és milánói irodáiban, valamint a párt vezetőinek otthonában. Umberto Bossi, az Északi Liga vezetője és néhány más tisztségviselője ellen három olasz ügyészség is vizsgálatot indított, hogy megállapítsa: a padán függetlenség vasárnapi kikiáltásával elkövették-e az állam egysége elleni támadás bűntettét. A párt ugyanis Itália kettéválását szorgalmazza, mondván: a gazdaságilag fejlettebb északi tartományok, melyeket Padánia összefoglaló névvel illetnek (lásd térképünket), szakadjanak el a fejletlen, s ezért támogatásra szoruló Déltől. Magyar kábítószercsempészt fogott el a rendőrség Würzburgban Szorgalmas a drogmaffia Tíz kilogramm heroint szállító magyar kábítószercsempészt fogott el a német rendőrség Würzburgban. A húsz darab, egyenként ötszáz grammos csomagot a vezető melletti ülés alatt, illetve a hátsó ülés mögött elrejtve találták meg. A feketepiacon mintegy tízmillió márkát érő heroint Budapestről Brémába próbálta szállítani a 43 éves kábítószercsempész, akit egy autópálya parkolójában végzett ellenőrzés során lepleztek le. A férfi beismerő vallomást tett, de egyelőre nem tisztázott, hogy most először vett-e részt ilyen bűncselekményben, vagy rendszeresen szállított kábítószert. A küldemény címzettjeit - egy török és egy libanoni állampolgárt - már letartóztatták. Á német rendőrség szerint valószínűleg Afganisztánból vagy Pakisztánból Törökországon át került Magyarországra a lefoglalt kábítószer. Az utóbbi időben lengyelek, magyarok és oroszok egyre gyakrabban vállalkoznak ilyen bűncselekményekre. Az európai drogmaffiában a prímet kétségkívül a moszkvaiak és a varsóiak viszik. Ok - a német szövetségi hírszerző hivatal jelentése szerint - már a kilencvenes évek elején szerződést kötöttek a hírhedt kolumbiai Calí-kartel- lel kokain Oroszországba szállításáról. Azóta a szervezet tevékenysége kibővült, és földrajzilag is sokkal szélesebb körben mozog. Elképesztő nyereséggel dolgoznak a csempészek. A Lengyelországon, Ukrajnán, Oroszországon és Magyarországon átáramló kábítószerből tavaly legalább 1500 milliárd forintnak megfelelő forgalmat bonyolítottak le. A német elhárításnak adatai vannak arról, hogy a megvesztegethető politikusok, a rendőrségbe, a vámhatóságba és az igazságszolgáltatásba beépült bűnözők közreműködésével immár gyakorlatilag korlátlan mozgástérre tettek szert az egymással szövetségre lépett drogmaffiák. Hírháttér Pápavizit - vitákkal Immár ötödik alkalommal látogat Franciaországba a katolikus egyházfő. II. János Pál tegnap kezdődött, négynaposra tervezett útját ezúttal a megszokottnál is nagyobb figyelem kíséri. Egyrészt mert romló egészségi állapota világszerte aggodalmat kelt a hívők táborában; ófrancia vizit lesz utolsó külföldi utazása, mielőtt októberben vakbélmíitétre kórházba vonul. Másrészt pedig tény, hogy a látogatást kísérő, időnként kissé disszonáns sajtóvisszhang és a vegyes fogadtatás azért elüt az átlagos pápai utak légkörétől. Tiltakozó gyűlések előzték meg már az érkezését. Nantes-ban a napokban egy misét zavartak meg a tüntetők. A bírálók úgy vélik, hogy a vizit megkérdőjelezi az 1789-es forradalom alapelveit, illetve az állam és az egyház alkotmány szerint Frankhonban is érvényes szétválasztását. Mások arra emlékeztetnek, hogy II. János Pál számos kérdésben vallott nézetei napjainkban túl konzervatívak. Elsősorban a családtervezés, a fogamzásgátlás, a nők pappá szentelése és a papi nőtlenség témáit emlegetik. Az 58 milliós francia lakosság döntő hányada katolikus, s a pápai út is egy történelmi eseményhez kötődik: 1500 esztendeje keresztelték meg Klodvig frank uralkodót. Igaz, a bevándorlók aránya folyamatosan módosítja a képet, növelve az iszlám hívők lélekszámút. Maga a pápa következetesen úgy fogalmazott, hogy mostani útján a „szenvedőkkel és szegényekkel való szolidaritást” állítja mondanivalójának középpontjába. Szondy Gábor Németország közvetít Jövő tavasszal megnevezik az esélyeseket A színfalak mögött jóval előbbre tart az észak-atlanti szervezet bővítése, mint ahogyan ezt a hivatalos közlemények tükrözik. Jelenleg a német diplomáciára hárul a közvetítő szerep Washington, a felvételre váró országok, illetve Oroszország között. Értesülések szerint Lengyelország, Magyarország, Csehország és Szlovénia számíthat arra, hogy esélyes tagjelöltekként megnevezik őket a jövő tavasszal tartandó brüsz- szeli NATO-csúcsértekezleten. Nemrég még szó sem volt Szlovéniáról, ám amerikai nyomásra most már a balkáni ország is a jelöltek között szerepel. Politikai szempontból ez annak kifejeződése, hogy a NATO-t nem csupán keleti, hanem déli irányban is bővíteni kívánják. Katonai jelentősége pedig abban áll, hogy Ljubljana összeköttetést teremt Magyar- ország és Olaszország között. A bonni külügyminisztérium oroszlánrészt vállal az úgynevezett „biztonságpolitikai charta” kidolgozásában is, amely Moszkva szemszögéből elfogadhatóvá teszi a szövetség bővítését. Tervek szerint Kinkel német külügyminiszter decemberig többször is találkozik orosz kollégájával, hogy tisztázzák a vitás kérdéseket. Bob Dole kételkedik Clinton egészségében Orvosi jelentés az elnökről Clinton kihívója, a 73 éves Bob Dole minden idők legidősebb elnökjelöltje, aki nagy meglepetésre megkérdőjelezte a Fehér Ház hivatalban lévő lakójának egészségét. Bili Clinton mindössze 50 éves, ám a jóval idősebb republikánus vetélytárs aggódik az egészségéért. A riporterek nem is hagyták annyiban a kérdést: a sajtótájékoztatókon firtatni kezdték az elnök állapotát. A Fehér Ház végül megelégelte a kérdezősködést, és közleményben adta tudtul a szakorvosok véleményét. Eszerint a panaszok elhanyagolhatóak: a sok sav gyakran okoz gyomorégést, néha rekedtség lép föl. Clinton allergiás a virágporra, érzékeny az arcbőre. Rosszabbul hallja a magasabb frekvenciájú hangokat, olykor fáj a dereka, egy síbaleset következtében pedig vállában megkeményedett a kötőszövet. Tarkójáról nemrég távolítottak el egy cisztát. Nem állapítottak meg nála magas vérnyomást, cukorbajt, tuberkulózist, nemi betegséget, rákot, agyvérzést, illetve szív- betegséget. 1990-ben AIDS- vizsgálatnak is alávetették, amelynek eredménye negatív volt. Hírek szerint az ellentábort nem nyugtatta meg a közlemény. Pedig Bob Dole egészsége - nemcsak koránál fogva - sokkal sérülékenyebb. Az elnökjelölt a háborúban megsebesült, később pedig prosztatarákkal operálták. (toronyi) Összekapcsolódott az Atlantis és a Mir. Az amerikai űrrepülőgép a tervek szerint visszaviszi a Földre Shannon Lucid amerikai űrhajósnőt, aki 188 napot töltött az űrállomáson. Ilyen hosszú ideig egyetlen nő sem tartózkodott a kozmoszban. fotó: peb/rf.utf.r Megtalálták az Ebola ellenszerét? A kutatók még nem ismerik pontosan a vírus terjedését Antwerpenben, az Ebola-vírus kutatóinak tanácskozásán bejelentették a várva várt jó hírt: amerikai kutatók közel kerültek ahhoz, hogy megtalálják a halálos fertőzés elleni gyógyszert. Az amerikai hadsereg laboratóriumaiban már régóta kísérleteznek a tudósok olyan szerek előállításával, amelyek megakadályoznák az Ébola-vírus szaporodását, a fertőzést, valamint elősegítenék a halálos kór gyógyítását. Emellett felkérték a gyógyszergyárakat, hogy saját kísérleteik „melléktermékeit” ne semmisítsék meg, hanem küldjék el nekik további vizsgálat céljaira. így került látókörükbe a Cac3 Abo nevű szer, amellyel fertőzött egereket már meg tudtak menteni az Ebola okozta biztos haláltól. A hatásos ellenszer megtalálásához a kutatóknak még pontosabban kell ismerniük a vírus terjedésének folyamatát. Az eddigi feltételezések szerint a járványt - amely eddig hétszer bukkant fel - rovarok, denevérek, majmok és házisertések terjesztik. Mindazonáltal a tudósoknak a legutóbbi időkig fogalmuk sem volt arról, hogy a járványok közötti időkben (amikor nincsenek megbetegedések) hol és hogyan lappang a ftlovírusok családjába tartozó Ebola. A lehetséges válasz éppen nem Afrika szívéből, hanem a dán Királyi Állatorvosi és Kertészeti Égyetemről érkezett, ahol évek óta vizsgálnak egy szálastakarmányt pusztító vírust, amelyről azt gondolták, hogy aprócska levélugró rovar terjeszti. Az elektronmikroszkópos vizsgálatok során kiderült, hogy a levélugró rovar éppenséggel az Ebolához különösen hasonlító filovírusfajta hordozója. Az egyelőre puszta feltételezés, hogy az Ebola-vírust az afrikai levélugró adja át a disznóknak, majd azok tovább az embernek. Vagyis az Ebola terjedése egy kirakós játékhoz, még inkább piramishoz hasonlít, amelynek csúcsán az ember áll. Ferenczy Europress