Békés Megyei Hírlap, 1996. augusztus (51. évfolyam, 179-202. szám)

1996-08-27 / 199. szám

tRÉKÉS MEGYEI HÍRLAP­. MEGYEIKÖRKÉP 1996. augusztus 27., kedd Q A Rózsa Pávakört a közelmúltban Kondoros nagyközségért érdeméremmel tüntették ki FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Virult a Rózsa a tájházban Kondoroson a millecente- nárium tiszteletére nemrégi­ben avatták fel a magyar—- szlovák táj- és alkotóházat a helyi Faluszépítő Baráti Társa­ság szervezésében. Azóta fel­pezsdült az élet -az épületben, hiszen például tegnap a Ma­gyar Tel vízió, valamint a Ma­gyar Rádió szlovák nemzeti­ségi műsorainak stábjai is a helyszínen jártak. Többek kö­zött rögzítették a kondorosi Rózsa Pávakör műsorát is. A pávakör egyébként a közel­múltban kapta meg a település képviselő-testületének dön­tése alapján a Kondoros nagy­községért érdemérmet és a Ró­zsa tagjai a tájház kialakításá­ban is közreműködtek. (c) Csaknem hatmilliárdos tartozás Nem lett egyszerűbb a társada­lombiztosítás két fő ágának, az egészség- és nyugdíjbiztosí­tásnak a szétválasztásával az ügyintézés, főként % járulék­kintlévőségek behajtása. Erről meggyőződhettünk tegnap is, amikor a megyei nyugdíjbizto­sítási önkormányzat ülésén hallhattuk Kapás Józsefet, az egészségbiztosítási önkor­mányzat igazgatóját és dr. Víz­hányó Mihályt, a nyugdíjbiz­tosítási igazgatóság igazgató­ját. Az országosan számon tar­tott mintegy 230 milliárdnyi adóságból a Békés megyei „csak” 5,7 milliárd forint. A megyében tapasztalható nagy­mértékű munkanélküliség és az alacsony bérek miatt ennyi­vel kevesebb a tartozás, mint a módosabb vidékeken. A társa­dalombiztosítás végrehajtói kevesen vannak, mindössze 15-en, ők 1995-ben mégis 1 milliárd 660 ezer forintot hoz­tak be a tartozásokból. Míg a behajtással megbízott külső cégek eredménye 507 ezer fo­rint volt. A tb politikája: igye­kezzenek a tartozásokat úgy behajtani, hogy ne menjenek tönkre a cégek, ne kerüljön még több ember az utcára, hosszú távon biztosított lehes­sen a járulékfizetés. Elmaradt a társadalombizto­sítási adóskonszolidáció más pénzügyi ágazatokkal (például a bankokkal) ellentétben, eb­ben segíthetett volna a kor­mány. Dr. Vízhányó Mihály folytatta a tájékoztatást a jogor­voslati és peres ügyekkel kap­csolatosan. Tavaly a nyugdíj- biztosítás 15 ezer 890 alap­igényt bírált el, ezek közül 1588 esetben voltak elégedeüenek az ügyfelek. A tapasztalatok sze­rint a rokkantság kérdésében a legtöbb a gond, ez pedig kifeje­zetten orvosi, szakmai döntés. Tízezer igénylőből 1415-öt uta­sítottak el, akik másodfokú bi­zottsághoz vagy bírósághoz for­dultak. Kritikus téma még a nyugdíjmegállapításnál a szol­gálati idő kiszámításának kér­dése. Sok problémájuk támadt a mezőgazdasági végkielégíté­sek nyugdíjjárulékban játszott szerepe és az üzemi balesetek elismerése körül. A megyei nyugdíjbiztosítá­si önkormányzat tagjai számos kérdést vetettek fel és állás- foglalást fogalmaztak meg, amelyet továbbítanak a fel­sőbb szervek döntéshozóinak. Bede Zsóka Baloldali önkormányzati találkozó Miért adták fel magukat a cserbenhagyok? MZ tápos zsákokban Sikeres félév Ecsegfalván Kést rántott, sörösüveg csattant a fején lakást — s nyugalomra vágytak. Azóta nagyot fordult a világ. Ám a mára komoly önállóságot kiví­vó megyeszékhely vezetése a semmire se jó státuson mit sem változtatott. A közlekedési szakemberek szerint — ha nem közúti funkciókat szánnak neki — ki kellene tiltani a gépjármű- forgalmat, szét kellene választa­ni a gyalogos és a kerékpáros forgalmat, ha már közös utcába terelték őket. (A sétálóutcát mo­toros járművek ma sem vehetik igénybe.) Úgy tudjuk, hogy e szakasz boltjai, intézményei, vállalkozásai egy kivételével hátulról mind megközelíthetők. Állítólag születtek is ilyesmire tervek, ám a város vezetése a forgalmi rendet—s egyáltalán a rendet... — eddig elmulasztotta újra szabályoztatni. Talán majd a választások előtt? K. A. J. kötöttek szerződést. Ez a cég reggelente szállítja az esti és a reggeli tejet, ezért a megfelelő hűtésről gondoskodni kellett. A hűtőgépet nemrég cserélték ki, így a tejház most olyan állapot­ban van, hogy ott beindulhat egy vállalkozás. Az első félévi pézügyi beszá­molóból kiderült: Ecsegfalva gazdálkodása működőképes volt. Ehhez kapcsolódva a pol­gármester megjegyezte: ameny- nyiben nem jön nagy tragédia, reményei szerint a teljes évet is sikeresen zárhatják majd. M.B. A holtágért, (e) A Dobozt átszelő Fekete-Körös holtág rehabilitációjára pályázatot tervez benyújtani a nagyköz­ség. A területkiegyenlítést szolgáló támogatás elnyerésé­re készítendő pályamunkáról ma 13 órától rendkívüli ülés keretében dönt a helyi kép­viselő-testület. Köröstherm ’96. Az Energiagazdálkodási Tudo­mányos Egyesület Békés me­gyei csoportja október 7—8- án rendezi meg Gyulán, az Er­kel Hotel Gyógyszállóban a Köröstherm ’96 fűtéstechni­kai szemináriumot. Vésztő támogatja, (i) A szeghalmi tűzoltóság egy gyors, megbízható tűzoltó­technikával dolgozó gépjár­műfecskendő megvásárlását tervezi. A 35 millió forint érté­kű jármű árának egy részét ál­lami támogatásból, a többit pályázati pénzből, illetve az érintett települések felajánlá­saiból kívánják biztosítani. A vésztői képviselők legutóbbi ülésükön 250 ezer forintot szavaztak meg erre a célra. Polski a gazban, (ö) Augusztus 22-i számunkban kértük, hogy aki az előző nap hajnalán Gyulán ellopott, olaj- barna Polski Fiat 126-ról tud valamit, jelezze a rendőr­ségnek. A közzététel napjának reggelén már bejelentés érke­zett: Sarkadon, a cukorgyár közelében a gazból kilátszik egy kis Polski. Kiderült, azo­nos a körözött, Gyuláról ello­pottjárművel. Szerencsés eset. (t) Nem minden tanulság nélkül való eset esett meg tegnap reggel Békés­csaba és Doboz között, a köz­úton. A dobozi Körös-híd előtt 50 méterrel műszaki okok miatt megállni kényszerült egy autó­busz. A kényszerű várakozás idejét két fiatal utas azzal töltöt­te, hogy a jármű körül csalánnal kergették egymást. Egyikük a busz takarásából nekiszaladt az álló járművet éppen előző sze­mélygépkocsi oldalának. Az autó hátsó kereke átment a lá­bán, de komoly baj nem történt, a fiatalember könnyű sérüléssel megúszta az ütközést. „A TUDOMÁNY CSAL­HATATLAN; DE A TU­DÓSOK MINDIG CSA­LÓDNAK.” (France) A tiszántúli régió öt megyéjének baloldali önkormányzati vezetői találkoztak tegnap Orosházán. A megbeszélésen hangsúlyos szerepet kapott az önkormány­zatok finanszírozásának kérdé­se, valamint a közelgő BÖK- kongresszusra való felkészülés. A regionális ülés résztvevői egyetértésüket fejezték ki a Bal­oldali Önkormányzatok Közös­sége Országos Tanácsa által ki­adott állásfoglalás-tervezettel, amelyben felhívják a kormány és a parlament figyelmét a tör­vénytervezetek önkormányzat­okra gyakorolt hatásaira és az ezzel kapcsolatos ellentmon­dásokra. Mint a tevezetből kide­rül, egyetértenek azzal, hogy az önkormányzatoknak is részt kell vállalni a gazdasági stabilizáció terheiből, azt azonban sajnála­tosnak tartják, hogy még nem került sor az államháztartási re­form részeként az önkormány­zati finanszírozás átfogó re­formjára. A BÖK Országos Tanácsa el­fogadhatatlannak tartja, hogy mi­közben az önkormányzatok egy­re több feladatot kötelesek meg­oldani, addig finanszírozásuk az egyre csökkenő feladatú közpon­ti igazgatáséhoz arányul. Mint megtudtuk, az orosházi megbe­szélésen szó esett még a BÖK ügyvivőrendszerének átalakítá­sáról is. ke (Folytatás az 1. oldalról) Megtudtuk, hogy a jobb sors­ra érdemes Andrássy út „félsétá- lós” szakaszán, ahol a baleset történt, legfeljebb óránként 20 kilométeres sebességgel szabad közlekedni. A motor vélhetően ennél lényegesen gyorsabban haladt az ütközés pillanatában. Első ránézésre az is bizonyos­nak tűnik, hogy amennyiben a két fiatalember nem menekül el, ma gondjaik töredékével kelle­ne csak szembe nézniük: nem gyanúsítanák őket segítségnyúj­tás elmulasztásával. A rendszerváltás hajnalán közszájon forgott az a — ne fir­tassuk, alapos vagy alaptalan! — vélekedés, hogy az akkor Ta- nácsköztársaság útjának neve­zett utat azért „sétálóutcásítot- ták”, mert egy pár megyei vezető azon a tájon szerzett magának Ecsegfalván 1997. jaunár elsejé­vel az önkormányzat vállalko­zásba adja a tejházat — döntött tegnapi ülésén a helyi képviselő- testület. Dr. Szoboszlai Árpád polgár- mester kifejtette: ezt a tevékeny­séget a tsz-től örökölte az önkor­mányzat. Ám veszteséges, ezért a továbbiakban nem szeretnék működtetni. A forgalmazás utá­ni jutalékot januárban emelték literenként két forintra. Ecseg­falván évente mintegy 350 ezer liter tejre lehet számítani, azaz az évi bevétel tehát 700 ezer fo­rint. A Sárréti Tejjel több évre Szombaton kis híján delet ütött az óra, amikor segélyhívás érke­zett a gyulai rendőrségre: az Y sörözőben egy férfi késsel fenyegetőzik! A belépő rend­őrök mindjárt az ajtóban, a föl­dön két dulakodó férfit pillantot­tak meg. Körülöttük minden csupa vér, a ruhájuk is teljesen átázott a vértől. A rendőrök fel­szólították a dulakodókat: a tör­vény nevében hagyják abba! Addigra egyikőjük a fején, a má­sik a kezén több sebből erősen vérzett. A rendőri segítséget a helybe­li hölgy, Gy. kérte: kiszaladt a sörözőből, átfutott a szomszéd­ba, s onnan vissza sem mert jön­ni, amíg a kapitányság munka­társai meg nem érkeztek... Gy. a délelőtti órán a sörözőben is­merkedett meg P.-vel, beszélge­tésbe elegyedtek. Ekkor megje­lent a régi ismerős, a helybeli L., aki számon kérte Gy.-t, miért beszélget más férfival. Szó szót követett, L. elment, ám kisvár­tatva visszatért egy barna táská­val a kezében. Italt rendelt, majd elindult a beszélgetőpáros felé, miközben a táskájából elő­rántott egy nagykést. A táskát eldobva kiáltotta P.-nek: Most megdöglesz! „Vetélytársa” nya­kára tette a kést, hogy elvágja a torkát. P. sem volt rest, felugrott és a kezében lévő sörösüveggel fejbe vágta támadóját. Pillana­tok alatt vérbe borultak. Amikor leesett a kés, a lélekjelenlétét megőrző pincér gyorsan a pult mögé rejtette. L. szellemi elborulását fel­tehetően — a sörözőben állapo­tuk miatt csak személyazonos­ságukat lehetett megállapítani — a féltékenység okozta, úgy gondolta, P. el akarja venni tőle Gy.-t. Ő járt rosszabbul, mert 8 napon túl gyógyuló, P.-t 8 napon belül gyógyuló sérüléssel vitték a mentők a gyulai kórház balese­ti osztályára. —ö— Békés megyét kevés kiállító képviseli (Folytatás az 1. oldalról) állategészségügy, takarmányo­zás, a környezet- és tájgazdálko­dás, az agrotechnika, az élelmi­szeripar, az erdő- és vadgazdál­kodás, az agrárökonómia, lesz­nek nemzetközi és megyei be­mutatók. A magyar mezőgaz­dasági felsőoktatás központjá­ban a gödöllői egyetem 80 hek­táros központi területén, körül­belül négy kilométer hosszú út­vonal mentén sorakoznak a szakmai és vállalati standok, be­mutatóterek; összesen 30 ezer négyzetméter a fedett, és 25 ezer négyzetmétert tesz ki a szabad kiállítási terület. Az egyetem főépülete előtt felállított, egész nap működő színpad lesz a hely­színe a megnyitó és záró rendez­vényeknek, műsoroknak, díját­adásoknak. Békés megyéből — lapunk előzetes információi szerint— nyolc cég szerepel a 72. OMEK- on: a mezőhegyesi Génbank Kft., a mezőkovácsházi Hortseed Kft., az orosházi Mezőgép Rt., a béké­si OPTIGÉP Kft., a békéscsabai P. Z. S. Vállalkozás, a Szarvas- Fish Kft., a szarvasi Agrár Rt. rizsfeldolgozó üzeme, valamint a szarvasi Innoflex Kft. Bács, Békés és Csongrád me­gye közös megyei napon mutat­kozik be az OMÉK-on, mégpe­dig szeptember 6-án. A prog­ramban fellép a Balassi tánc- együttes, a fórum vendége lesz Baja Ferenc miniszter, a fórum témája pedig a területfejlesztés. Tóth Ibolya Az OMÉK-ot a ballon kosarából is megtekinthetik a bátor érdeklődők Társadalmi vitán a nonprofittörvény A Művelődési és Közoktatási Minisztérium felkérésére au­gusztus 31-én délelőtt 10 órától, Békéscsabán a megyei műve­lődési központban (Luther utca 6.) rendezik meg a nonprofit­törvény társadalmi vitáját. A nonprofit — hivatalos nevén a közhasznú magánszervezetek tevékenységéről szóló törvény — az alapítványok, egyesületek működését, különböző adó- és járulékkedvezményekre való jugosultságát szabályozza majd. Ma Magyarországon kö­zel 42 ezer nonprofit — azaz nem nyereségérdekeit — szer­vezet működik, a terület szabá­lyozása azonban mindeddig nem volt megfelelő. A kidolgo­zott törvénykoncepció, tevé­kenységüktől függően, öt kate­góriába sorolná a különböző szervezeteket. A kategorizálást a nonprofit-felügyelet végezné, mely az adó- és vámhatóság képviselőiből, valamint a támo­gatott területek küldötteiből áll­na, és vezetőjét a köztársasági elnök nevezné ki. A társadalmi vita során a tör­vény előkészítői nyitottak min­den kezdeményezésre az érin­tettek részéről. A viták befejez­tével szeretnék még az idén elfo­gadtatni a törvényt, hogy elő­írásai már a jövő évi költségve­tésbe beépülhessenek. A megyei művelődési köz­pont és kézműves szakiskolája, valamint a Közösségfejlesztők Békés Megyei Egyesülete szer­vezésében zajló tanácskozáson a művelődési minisztérium szakértője is részt vesz. A társa­dalmi vita nyitott, a rendezők szeretnék a törvénytervezetet minél szélesebb körben ismer­tetni és megvitatni. Kovács Attila

Next

/
Oldalképek
Tartalom