Békés Megyei Hírlap, 1995. augusztus (50. évfolyam, 178-204. szám)

1995-08-14 / 189. szám

© 1995. augusztus 14., hétfő gKÉS MEGYEI HÍRLAP Hill tizenkettedik győzelme Közvetlenül a 77 körös viadal startja előtt két érdekes hír is érkezett a toronyból a 10. Marlboro Magyar Nagydíj Forma—1-es mogyoródi via­dalról. Az egyik arról szólt, hogy a versenyzők tiltakozá­sának eleget téve még nem ve­zetik be az új előzési szabá­lyokat, a másik szerint pedig formai hiba miatt kellett visszavonni Irvine büntetését (a zsűri ugyanis az előírtnál később hozta meg döntését). A rajt remekül sikerült, a legjobbak közül csak Alesi nem tudta megtartani hatodik helyét, őt a nyolcadik kocká­ból indult Brundle szorította ki a pontszerző pozícióból. Häkkinen volt az első nagy vesztes, ő már a negyedik kör­ben kiállásra kényszerült. Az edzéskirály Hill bizto­san vezetett, mögötte csapat­társa, Coulthard fékezte a ta­valyi magyarországi futamon győztes Schumacher lendüle­tét. Ez a feltartóztató manőver a 13. körig sikerült, akkor ugyanis a német versenyző ki­bújt ellenfele mögül, s gyor­san faképnél hagyta. Ekkor több mint 15 másodperc volt Hill előnye a nagy rivális Schumacherrel szemben. A 17. körben Coult­hard ment ki először a boxutcába kerékcserére és üzemanyag-felvételre, majd nem sokkal ké­sőbb Hill, Schumacher, Berger és Brundle is követte példáját. Az éllovas és üldözője között egyre csökkent a különbség, már csak hat má­sodperc választotta el őket egymástól, amikor a 27. körben a Világbajnok német pilóta újra meglátogatta szerelőit. A táv második felébe lépve, a 39. kört köve­tően, mikorHill és Schumacher egyformán két- két kiálláson volt túl, már csak 1.271 mp-es különbséget regisztráltak közöttük a króniká­sok. A 48. körben Schumachemek támadt némi gondja az előtte kacsázó Brundle-lel, majd újabb szervizlátogatást ütemezett be, s ezzel Hill előnye megint tetemesre, több mint 20 mp- re nőtt. Valamivel később Hill, több mint 30 mp-es előny birtokában döntött a harmadik kiállás mellett, de első helye ezúttal sem forgott ve­szélyben. A hajrában az volt a legfontosabb változás a közvetlen élcsoportban, hogy né­hány körrel a vége előtt kigyulladt Schumacher kocsija, így Hill és Coulthard mögött Barrichello került a harmadik helyre! Már-már mindenki elkönyvelte, hogy ez lesz a befutó sorrend, ám az utolsó méterekre elfogyott a brazil versenyző üzemanyaga, ő ugyanis a többiekkel ellentétben nem háromszor, csak kétszer tankoltatott, így Berger lett a harmadik. A 34 éves Damon Hill, a háromgyerekes családapa, aki pályafutása 44. Grand Prix-viada- lán szerepelt, 12. győzelmének örülhetett. A Hungaroringen másodszor, ebben a szezonban pedig harmadszor diadalmaskodott. A 10. Marlboro Magyar Nagydíj (77 kör, 305.536 km) végeredménye: 1. Damon Hill (brit, Williams-Renault) 1:46:25.721 ó-172.248 km/ó átlagsebesség a 3968 méteres ringen, 2. David Coulthard (brit, Williams-Renault) 33.398 mp hátrány, 3. Gerhard Berger (osztrák, Ferrari) 1 kör, 4. Johnny Herbert (brit, Benetton- Renault) 1 kör, 5. Heinz-Harald Frentzen (né­met, Sauber-Ford) 1 kör, 6. Olivier Panis (fran­cia, Ligier-Mugen Honda) 1 kör. Leggyorsabb kör: Damon Hill 1:20.247 p a 34. körben. Hajómodellezők Európa-bajnoksága Évszaktól függetlenül a hajó­modellezők háza tájáról szinte minden héten érkeznek hírek, így van ez most is. Augusztus első hetében rendezték meg az FSR hajómodellek Európa-baj- nokságát Szlovénia festői kör­nyezetben lévő Velenje város­kájában. 21 ország 422 hajóval nevezett a versenyre. A magya­rok 16 versenyzővel képvisel­tették magukat. Nagy küzdelem árán ugyan, de volt magyar résztvevője a döntőknek. A felnőttek közül a budapestiek és a debreceniek szerepeltek szépen. Az Oroshá­zi Modellező Klub tagjaként in­dult első Európa-bajnokságán a békéscsabai Végh Sándor is, aki hydro kategóriában 14., FSR 3,5 köbcentisek között 27. lett. Hydro kategóriában megyénk válogatottja, Nóbik Gyula 5. lett. Az FSR kategória küzdel­meiben a 6,5 köbcentiméteresek között 12., a 15 köbcentimétere­sek között 27. lett. A felnőtt mezőnyben — kuri­ózumként — szerepelt Nóbik Nóra, az egyetlen hölgy. Vele be­szélgettünk hazaérkezésük után. — Korosztályt váltottál né­hány hónappal ezelőtt. Milyen érzés volt a felnőttek mezőnyé­ben versenyezni? — Igazi profikkal együtt haj­tani óriási élmény! Ami szomo­rúsággal tölt el, hogy nem jutot­tam a döntőbe. Mindössze egy másodpercen múlott, hogy le­maradtam a fináléról. így vi­szont apu segítőjeként vettem részt a döntőben. Csete Ilona A rendőröknek lesz videójuk A Fradi elleni meccs előkészületeiről dr. Ábrahám Béla, a megyei rendőr-főkapitány közbiztonsági helyettese A történelem majdnem ismétli önmagát. Tavaly augusztus 20- án, az idén egy nappal előbb, 19-én látogat Békéscsabára a Ferencváros labdarúgócsapa­ta, s vele együtt természetesen az állandó kísérő, a 2500—3000 fős szurkolótábor. Mint tud­juk, a „találkozó” különleges rendőri intézkedéseket tesz szükségessé, amint a Fradi- imádók lelépnek a gyorsvonat­ról. Hogyan készülnek a rend­őrök a szombati nagy feladat­ra? — kérdeztük dr. Ábrahám Béla alezredest, Békés megye rendőr-főkapitányának köz- biztonsági helyettesét. — A mérkőzés napjára a fel­készülést hetekkel ezelőtt meg­kezdtük — válaszolt Abrahám Béla. — A feladatunk sokrétű, szabályozni kell a megnöveke­dett gépjármű-forgalmat, ideig­lenes forgalom-elterelések vár­hatók, állandó rendőri jelenlét hivatott az utca rendjét fenntar­tani. A munkában öt megyei fő- kapitányság beavatkozó alosz­tálya, valamint a rendőri ezred vesz részt. Csak emlékeztetőül jegyzem meg, évek óta kialakult gyakorlat, hogy a szomszédos megyék a Fradi-meccsek alkal­mával kisegítik egymást. Leg­utóbb Debrecenben a mi rend­őreink is ott voltak. Ábrahám Béla, a megyei rendőr-főkapitány közbiz­tonsági helyettese — Milyen módon kívánják a rendet fenntartani? — Élőször is: a rendőri jelen­léttel meg kell előzni a jogsérté­seket, különösen a garázda, rendbontó cselekményeket. Megtörtént bűnesetre pedig azonnal reagálni kell, elfogni a rendbontókat, tehát csírájában elfojtani minden próbálkozást. A szurkolók vonulási útvona­lán, a köztereken túl a pályán is jelentkezhetnek feladatok, meg­osztva természetesen a rende­zőkkel. — Mi várható a mérkőzés után? — A feladatunk mindaddig tart, amíg az „eredeti állapot” nem áll helyre, vagyis a vendég­szurkolók és az itthoniak haza­tértéig. Ily’ módon szoros kap­csolatot tartunk a MÁV szakem­bereivel, a rendezőkkel és más hatóságokkal. —Ha netán elszabadul a po­kol, mi minden kerülhet elő a rendőrök fegyvertárából” ? Gumibot, vízágyú? — Szükség esetén a rendőr­ség előveszi mindazokat az esz­közöket, amelyeket jogszabá­lyok alapján alkalmazhat. Na­gyon határozott, ha úgy tetszik, szigorú intézkedésekkel akar­juk megtartani a rendét, termé­szetesen a törvényes eljárás ke­retein belül. A mérkőzés napján a stadionban és azon kívül vide­óval rögzítjük a szurkolók ma­gatartását, mozgását, vonulását, így az esetleges rendbontást is. Minderre nagy szükség van a rendőri intézkedések jogszerű­sége és szakszerűsége alátá­masztására, illetve a későbbiek­ben a bizonyításra. L. E. Perényi Béla-emlékverseny, Szarvas Két forduló után csak Dovzsik százszázalékos Szombaton délelőtt 10 órakor dr. Demeter László, Szarvas város polgármestere nyitotta meg a szarvasi nemzetközi sakkversenyt az Árpád Szálló dísztermében, amelyet immár negyedik alkalommal Szarvas város szülötte, a fiatalon el­hunyt Perényi Béla nemzetözi sakkmester emlékére rendez­nek. Az ez évi verseny minden eddigi csúcsot felülmúlt: első ízben játszik több, mint 150 sakkozó e versenyen, és a nem­zetközi mesteri normára mi­nősítő fő versenyen, Vadász László személyében először játszik Szarvason nagymester a tornán, amely igen magas minősítésű: FIDE ötös kategó­riájú. Az első fordulóra szom­baton délután került sor. Eredmények. 1. forduló. Nemzetközi mestercsoport: Papp Z. Csaba (Makó)—Dov­zsik Jurij (ukrán) nemzetközi mester 0:1, Volosin Vladimir (Szentes)—Marasescu loan (ro­mán) 0:1. Döntetlenek: Neve- rov Antanolij (orosz)—Vadász László nagymester (Hajdúszo­boszló), Krizsány László (Kecs­kemét)—Bíró Sándor (román) nkm., Berebora Ferenc (Szol­nok) nkm.—Molnár Béla (Aj­ka). 2. forduló: Dovzsik— Volosin 1:0. Döntetlenek: Va­dász—Molnár, Bíró—Berebo­ra, Marasescu—Krizsány, Ne- verov—Papp Z. Állás a második forduló után: 1. Dovzsik 2, 2. Marases­cu 1,5, 3—8. Bíró, Berebora, Krizsány, Molnár, Neverov, Vadász i—-1,9. PappZ. 0,5, 10. Volosin 0 ponttal. A nyílt versenyen nagy feltű­nést keltett az orosz nemzetisé­gű Erenburg Szergej, aki 12 éves kora ellenére már 2155 mester- jelölti értékszámmal rendelke­zik és az első két mérkőzését megnyerte. A nyílt versenyen 106 játékos startolt. Legmaga­sabb értékszáma a budapesti Postás nemzetközi mesterének, Sinkovics Péternek van, 2415 a FIDE értékszáma. Őt követi Su- torokin Vladimir orosz nemzet­közi mester 2365 értékszámmal, ők a nyílt verseny legnagyobb esélyesei. Igen jó eséllyel pályá­zik magas helyezésekre a szen­tesi Mokcsay Róbert, valamint Kádas Gábor mester is. De bele­szólhatnak a végső helyezések­be a Békés megyei élverseny­zők is, közöttük Petró József (Bcs. Építők), Andor László (Békés), vagy a fiatal Körösparti Sándor (Szarvas), akik vala­mennyien 100 százalékos telje­sítménnyel állnak e csoportban két forduló után. Velük együtt még összesen 19 versenyzőnek van két pontja. Az ifjúsági csoportban 34 gyermekversenyző indult. Két forduló után közülük heten áll­nak 100 százalékos teljesít­ménnyel az élen. A szarvasi La- bancz Balázs, Márton Melinda, Roszik Mihály és Takács Ta­más, valamint a békéscsabai Kokavecz András és Vereczkei László, valamint a kardosi Jan- sik György. Ók startoltak a leg­nagyobb eséllyel a végső győze­lemre. A további fordulókat minden nap 8 órától délután 2 óráig játsszák a szarvasi Árpád Szálló dísztermében. Ugyanitt kerül majd sorra szerdán délután az 5 perces villámverseny, amelyre ezúttal is felhívjük minden Bé­kés megyei sakkozó figylemét, ugyanis itt, a Perényi-emlékver- seny játékosain kívül bárki elin­dulhat. Bajusz György Játsszunk együtt augusztus 20-án a SPORTCSARNOKNÁL! Mindenkit várunk, aki szeret játszani, szurkolni, drukkolni, nézelődni, aki kellemes időtöltésre vágyik... PROGRAM 9.00— 11.30: Nyerj egy kerékpárt a rendőröktől (közlekedési vetélkedő). 10.00: Békéscsaba legerősebb embere — vetélkedő (a fiivön) Vezeti: Bökfi János. Nevezés a helyszínen 9.30-ig. 10.00— 14.00-ig: A kicsiknek ingyenes játszóház (az „A" márványosban) 15.00: Burek kenyértörés — játékos vetélkedő (a színpadon), nevezés a helyszínen. 17.00 Humorista (a színpadon) MILLA TRIÓ. Mindenkit szeretettel vár a rendező LXPO—TIAM Rendezvényszervező Kft., a békéscsabai városi sportcsarnok üzemeltetője. Támogatóink: Coca-Cola Amatil Italáru (Mo) Kft., Békéscsaba, Területi Központ, Kelet-magyarországi Sörértékesítő Kft., Burek Pékség. Pont nélkül A 31. birkózó-világbajnoksá­gon szombaton délután még re­ménykedtek a magyarok, hogy a versenyben lévő négyesfogat­ból valaki pontot szerez. Sajnos, nem így alakult. Mind a négy magyar vereséget szenvedett a harmadik fordulóban a B-ágon, és így kiestek, mindannyian pont nélkül végeztek. Az 52 kg-ban Kiss Károly az ukrán Mihail Kusnyir ellen még csak kezdeményezni sem tu­dott, a 74 kg-ban Fórizs a grúz George Makaszarasvili ellen nem tudott pontot csinálni, a 90 kg-ban Bacsa Péter a francia William Rombouts ellen 6:47 perc alatt kapott ki. A 130 kg-ban Valentényi Sándor a kazah Igor Klimov el­len elég félve állt ki, aztán elfá­radt és kazah ellenfele nyert. így vasárnap már magyarok nélkül zajlott a világbajnokság. Soha nem látott népes mezőny ült asztalhoz Szarvason FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET Damon Hill 12. győzelmét Mogyoródon érte el

Next

/
Oldalképek
Tartalom