Békés Megyei Hírlap, 1995. május (50. évfolyam, 101-126. szám)
1995-05-23 / 119. szám
Vüamrok Munkás- ti parasztul»!l Békés megyei WmdHw s NE PUJSAG NOV. 5, VASAINAP ' BÉKÉSMEGYEI MUNKÁS- ÉS PABASZTUJSAG Y. ÉVFOLYAM 258 SZÁM UH. NOVEMBER 1, SZERI) \ Ara: M liRFr ' 1. ÉVFOLYAM 2. SZÁN 1995. MÁJUS 23., KEDD ÁRA: 19,50 FORINT L. ÉVFOLYAM 119. SZÁM Üdvözlet az olvasónak. A fél évszázados Békés Megyei Hírlap Szerkesztősége köszönti a lap olvasóit jogelődje, a Viharsarok első száma megjelenésének ötvenedik évfordulóján Nekünk, a mostani szerkesztőségnek adatott meg a fél évszázados jubileum megünneplése. Az évforduló alkalom a számvetésre, a megőrzendő értékek számbavételére. Történelmi küldetésünknek tekintjük: sajátos eszközeinkkel segíteni a demokrácia megszilárdítását, a sajtó- és szólásszabadság megőrzését. A továbbiakban is olyan újságot szeretnénk írni, amely érzékeny a kisemberek problémáira, amely tükre Békés megyének és képviseli a térségben élők érdekeit. Olyan orgánumot kívánunk szerkeszteni, amely védi és segíti az elesetteket, amely mentes a pártérdekektől és a politikai széljárástól, s amely mindig az igazság mellé áll. Azt akarjuk, hogy lapunk nevét soha többé ne kelljen megváltoztatni, tőle senkinek elhatárolódni. Ötven év múlva pedig az akkori emlékező nyugodtan írhassa le, hogy a Békés Megyei Hírlap szerkesztősége figyelemre méltó fél évszázadot nyitott a lap történetében. Ehhez kérjük az önök biztatását, megértését és türelmét. Árpási Zoltán FŐSZERKESZTŐ Két fél évszázad között Irigylem azokat a nyugat-európai kollégákat, akik ötven, száz, százötven évvel ezelőtt alapított lapoknál dolgoznak. Évfordulós cikket írniuk nem számít nagy kunsztnak. Csupán lajstromba kell venniük hozzávetőleges történelmi pontossággal az alapítás óta eltelt éveket, a lap életében kiemelkedő eseményeket, és máris kész a leltár. Jöhet a következő ötven, száz vagy százötven év. Nyilván akadnak ott is kényes időszakok—a németeknél a fasizmus és a világháborúk kora —, de összességében kiegyensúlyozott polgári demokratikus viszonyok között szerkesztődtek a lapok. A nagy múltú újságokat legfeljebb a gazdasági gondok környékezték, a politikaiak alig. Egy- egy orgánum igazi műhellyé válhatott, nagy tradíciókkal, szakmai tekintéllyel. Az újságírók sem jöt- tek-mentek, aki pályára került, az tudomásul vette, az újságírás szakma, aminek éppúgy szabályai vannak, mint bármi más mesterségnek. Kóklerekkel, politikai mandátumokkal ott aligha lehetett sikert elérni. Tudom, nekem nem az a feladatom, hogy a külföldi demokráciák sajtó gyakorlatát ecseteljem, hanem évfordulós köszöntőt írjak, abból az alkalomból, hogy lapunk jogelődje, a Viharsarok ötven évvel ezelőtt éppen ezen a napon jelent meg először. Azért e fura bevezetés a visszatekintéshez, hogy érzékeltessem, jóval nehezebb helyzetben vagyok, amikor emlékező sorokat kell írnom az alapítókról, mint nyugati kollégáim. A költő szavaival: „Énnekem ezt a hom- loknyi országot, / ezt a kitépett szívnél nem nagyobb hazát, / e népet és e kor meredekjeit/adta sorsomul a lét, / ezt a néhány rövid tavaszt és hosszú telet, / ezt a földet és ezt a levegőt, / s a levegőhöz ezt, ezt a tüdőt, / ezt a rendet és ezt a zűrzavart.” Merthogy volt rend is és volt zűrzavar is. A lap fél évszázados múltja maga Magyarország zaklatott öt évtizedes történelme. Leképeződik benne mindaz, ami velünk itt történt. Oldalain visszatükröződnek reményeink, csalódásaink, megaláztatásaink, vereségeink és kevéske győzelmeink is. Már a lap nevének módosulása tipikus kelet-európai történet. Viharsarok, Viharsarok Népe, Békés Megyei Népújság, Békés Megyei Hírlap — mindegyik névváltozás egy-egy történelmi sorsfordulót tükröz. Ám nem fejezi ki semmi az újságírók, az elődök egyéni sorsát, amelyek szintúgy lenyomatai, keserves vagy vidám kiszolgáltatottjai voltak a komák. Sokan voltak a lapnál, akik nem politikai meggyőződéstől vezérelve, hanem szakmaszeretetből próbáltak lapot csinálni. Hiszem, a többség alázattal vette kezébe a tollat, készített újságot. Ezekben az ünnepi percekben fejet hajtok valamennyiük előtt. Azok előtt is, akik 1956 viharos napjaiban a fellázadt nemzet mellé álltak és kiadták, írták a Független Újságot és a Kossuth Népét. Tőlük most bocsánatot kérek azok helyett, akik ennek a lapnak ’56-os újraindításakor meghurcoltatásukhoz, a pályáról való eltávolítá- sukhozhozzájárultak. A Békés Megyei Hírlapot és elődjeit az elmúlt fél évszázadban hozzávetőleg egymillióan olvasták hosszabb-rövidebb ideig. A megye mai lélekszámának két és félszerese, az ország népességének egytizede! Hihetetlen szám, és hihetetlen felelősség a mindenkori lapkészítők részéről. Ok voltak azok, egymillióan, akiknek köszönhetjük ma ezt az újságot. Az ő fillérjeik — utóbb már forintjaik — tartották életben a lapot. Szidtak bennünket, amikor a szidalmakra rászolgáltunk, dicsértek amikor az elismerést ki- érdmeltük és tartották bennünk a lelket amikor rászorultunk. Ok voltak azok, akik naponta bizalmat szavaztak nekünk, ők, akik elfogadtak bennünket szellemi társnak. Köszönet érte. Köszönet a kiadó munkatársainak, a nyomdászoknak, a lapterjesztőknek, és köszönet a postásoknak, a hírlapkézbesítőknek, akik a közelmúltig vitték esőben, sárban, napsütésben a lapunkat.
