Békés Megyei Hírlap, 1994. november (49. évfolyam, 258-283. szám)
1994-11-08 / 264. szám
1994. november 8., kedd NAGYVILÁG Haiti és kuvaiti csapatkivonás Bili Clinton amerikai elnök jóváhagyta a védelmi minisztérium tervét, amely előirányozza, hogy az Egyesült Államok Haitiről december 1 -jéig 6000, Kuvaitból pedig december 22-ig 7800 katonáját kivonja. A hírt a The Washington Post közölte tegnapi számában. A Reuter jelentése szerint Clinton elnök vasárnap, a nyugati partvidéken indított kampánykörűtja alatt fogadta el, és hagyta jóvá a Pentagon csapatkivonási terveit. Szakértők szerint a döntés nem a belpolitikai csatározások miatt született meg, az amerikai katonák hazatérésének híre azonban mindenképpen „jó pontokat” szerez Clintonnak a törvényhozási választások hajrájában. Haitira az Egyesült Államok 21 ezer katonát küldött ez év szeptemberében, hogy segítsék Jean-Bertrand Aristide demokratikusan megválasztott elnök hatalmának vissza-* állítását. A most hazarendeltek távozása után 9000 amerikai katona marad a szigetországban. Washington több mint 29 ezer fős szárazföldi alakulatot küldött a körzetbe az olajemírség védelmére, amikor Szad- dám Husszein ősszel csapatokat irányított a kuvaiti határtérségbe. A hatóságok által engedélyezettnél jóval kevesebben vettek részt a 9 millió lakosú Moszkvában hétfőn az októberi forradalom 77. évfordulóján tartott felvonuláson és nagygyűlésen. A parlamenti képviselettel rendelkező, Gennagyij Zjuganov vezette Orosz Kommunista Párt és a Dolgozó Oroszország nevű mozgalom hívására mintegy ötezren gyűltek össze délelőtt a volt Október (ma Kaluga) téren. Ä vörös zászlók alatt gyülekező tömegben a kommunisták mellett ott voltak a sztálinisták és Szentpétervárról trockisták is érkeztek. A moszkvai megemlékezésen az MTI tudósítójának helyszíni tapasztalatai szerint döntő többségben voltak a nyugdíjasok és az elesett emberek. Hétfőn az ország szinte minden nagyvárosában megemlékeztek az évfordulóról Dél-európai áradások - több mint 100 halott A legtöbb halálos áldozat Olaszországban van Összecsapás a tüntetőkkel. Gumibottal verte a kijevi rendőrség tegnap délben az októberi forradalom áldozatairól megemlékező és a nacionalista pártok által szervezett felvonulás kisebb csoportját. Az incidensre akkor került sor, amikor a tízezres tömeg át akart menni azon az útvonalon, amin a másik menetoszlopban gyalogló, körülbelül négy-öt ezer kommunista felvonuló haladt. A nagy számban jelen lévő rendőrség igyekezett távol tartani egymástól a két menetet és tőlük az eseményeket rögzíteni akaró külföldi tudósítókat, köztük az MTI munkatársát is. Az incidensben több felvonuló és rendőr is megsérült, ám a hatóságok senkit sem tartóztattak le. Az oldal külpolitikai tudósításai az MTI hírei alapján készültek A heves esőzések okozta hétvégi áradások miatt immár 100 ember vesztette életét, több százat nyilvánítottak eltűntnek Dél-Európában. A legtöbb halálos áldozat Olaszországban van, ahol kitelepítettek ezrei kényszerültek átmeneti lakhelyekre. Az eső hétfőre veszített valamit hevességéből Eszak-Olaszor- szágban, ám nem valószínű, hogy a nap folyamán elállna. A megáradt vizek hidakat, utakat, vasúti pályákat sodortak el, illetve rongáltak meg. Sok lakóház romba dőlt. Piemonte tartomány legnagyobb részén szünetel a közúti és a vasúti forgalom. Eszak-Olasz- ország autópályáin kilométeres sorokban vesztegelnek a járművek, a víz több száz falvai elvágott a külvilágtól, elöntötte a földeket. A legnehezebb helyzetbe Piemonte került, de áradásokat jelentettek más körzetekből is, így Liguriából, Lombardiából és Val D’Aostából is. Piemontéban a 74 ezer lakosú Asti nagy részét három méteres víz borítja, Montalto Dora városka lakóit pedig gátszakadás veszélye miatt kitelepítették —jelentette az AP. A mentésben több mint tízezer ember vesz részt, a helyi polgári védelmi alakulatokat az ország más területeiről érkezett tűzoltók, rendőrök és katonák segítik. Gian Paolo Brizio, Piemonte tartomány regionális kormányának vezetője azt kérte a központi kormánytól, hogy nyilvánítsák természeti csapás sújtotta területnek Piemontét. A heves esőzések komoly anyagi károkat okoztak Közép- Olaszországban és Szicíliában is. Nemcsak Olaszországban, hanem Dél-Európa más részein — Franciaországban, Spanyol- országban —, sőt Marokkóban is falvak százaiban működés- képtelenek a telefonvonalak, villamosvezetékek, az utak víz alá kerültek. Franciaországban hat ember halt meg az áradásokban. Keddig lezárták a nizzai repülőteret. a Newsweek írja Keményebb kézzel A kommunisták alatt a bűnözés Oroszországban államtitok volt. Úgy 10 évvel ezelőtt a moszkvai gyilkossági ráta kiderítése érdekében a rendőrakadémia hallgatójának kellett álcáznom magam, és így felkeresnem a város több bűnügyi hullaházát és meginterjúvolnom a patológusokat szomorú foglalkozásuk statisztikáiról. Azóta nagyon sok változás történt. A bűnügyi statisztikák széles körűen hozzáférhetőek. A bűncselekmények száma Oroszországban megkétszereződött 1989 és 1993 között, a korrupció és a védőpénz-kizsarolás virágzik, és az engedély nélkül tartott tűzfegyverek száma az égbe szökött. Az orosz maffia, amelyet a, rendőrség és a KGB megtizedelt az 1950-es években, most újra trónon ül. Különféle számítások szerint a szervezett bűnözés napjainkban 2500 bűnbandából áll, ameíyek közül egyeseknek többszáz tagja van. Együttesen 40 ezer vállalatot és több mint 200 bankot ellenőriznek. Egyelőre a bűnözők visszatartására irányuló összes erőfeszítés szánalmas kudarcot vallott. Ennek két fő oka van: a liberalizálás és a pénzhiány. Az orosz bűnözők a demokratikus reformok minden előnyét megragadták, teljes hasznot húztak az állami javak privatizálásából és a külföldre való szabad utazásból. A jogrendszer nyugatias változásai is a gengsztereket segítették. Vegyük például az ítélethozatali folyamatot. A múltban az ítéletet egy bíró és két ülnök hozta meg. A bíró véleménye volt a döntő. Az idén sok orosz bíróság amerikai stílusú esküdtszéket kezdett alkalmazni. Elvileg ez pozitív változás. A gyakorlatban azonban az esküdteket túl gyakran befolyásolják a vádlottak mentségei vagy a rokonaik könnyei. Ezekkel nem tudja felvenni a versenyt az államügyészek száraz, lélektelen szereplése, akik nem képzettek a versenyző bírósági technikák területén. Ennek következtében számos gyilkost és nemierőszak-elkövetőt felmentenek, noha bűnösségük meggyőzően bizonyított. November 14-én nyíló elektronikai üzletünkbe műszaki eladói munkakörbe munkatársakat keresünk. Ha Ön szeretne egy új, színvonalas üzletben egy sikeres eladói csapat tagja lenni: jelentkezzen1. Feltétel: szakirányú kereskedelmi, műszaki végzettség. Elsősorban békéscsabai férfi kollégák jelentkezését várjuk. Szakmai önéletrajzával személyesen jelentkezzen (november 10-éig) a Békéscsabai Regionális Munkaerőfejlesztő és Képző Központban, Békéscsaba, Kétegyházi út 1, Bakos Katalinnál vagy Madarász Tibornál. Mi már karácsonyra gondolunk! Csökkentettük árainkat! Már nem csak AT 386-os gépeket kínálunk AKCIÓS áron, hanem Tintasugaras HP nyomtatókat, valamint RAM-okat is. KÉRÉSRE DÍIMENTES ÁRTÁIÉKOZTATÓKAT KÜLDÜNK. Prakticomp Számítástechnikai Kft. Jlft Gyula, Városház u. 23. I WÍ9 Telefon: (66) 463-448, (66) 463-181. Ne feledjék egy Prakticomp számítógép kézenfekvő' megoldás! Autót venne? Otthonra gyűjt? Érdeklődni: (66) 448-448/26. Szarvas, Vajda Péter u. 16. Békéscsaba, Andrássy út 6.11/49. Telefon: (66) 312-710. Iliescu: A románok egyharmada a határokon túl él Románia megelégedéssel értékeli az új magyar kormány realistább alapállását a kisebbségi kérdésben, miként Bukarest is abból az alapelvből indul ki, hogy a jószomszédi viszony továbbfejlesztése a cél — szögezte le Ion Iliescu román államfő a La Libre Belgique hétfői számában megjelent nyilatkozatában. Á romániai magyar kisebbségre vonatkozó kérdés kapcsán Iliescu kifejtette: valójában a kisebbségek problémája nem szűkíthető le csak magyar kérdésre, hiszen az jelen van egész Európában. Alig akad olyan nemzet a kontinensen, amelynek ne lennének az anyaország területén kívül élő honfitársai is — jegyezte meg, és utalt rá, hogy ez alól Románia sem kivétel. „A románok egyharmada a határokon túl él: huszonhárommillióan vagyunk, de több mint tízmillióan közülünk külföldön élnek” — mutatott rá. Milyen alapon téma csak a magyar kisebbség ügye? — tette fel a kérdést, úgy vélvén, hogy ugyanígy beszélni kellene a német, az olasz és a többi etnikum helyzetéről is. Ami Romániát illeti, az országban tizennégy kisebbség létezik, és valamennyi jelen van a parlamentben — tette hozzá. ¥ Nem hiszem, hogy közvetítőkre lenne szükségünk — jelentette ki Ion Iliescu román államfő a Vocea Romaniei című kormánylapnak, amely arról kérdezte, támogatja-e Románia azt a gondolatot, hogy Németország közvetítsen a Magyarországgal kötendő alapszerződés ügyében. Az esetleges német közvetítés témájával kapcsolatban a román államfő utalt arra, hogy a német fél is hivatalosan cáfolta, hogy ilyen ajánlatot tett volna. Iliescu hangsúlyozta, hogy Romániának normális diplomáciai és politikai kapcsolatai vannak Magyarországgal. A román vezető szerint Németország, mint az Európai Unió soros elnöke, „jelezte készségét arra, hogy hasznossá tegye magát, ez azonban más dolog”. „Nem gondolom, hogy óvodások lennénk, akit kézen fogva kell hogy vezessen valaki, aki megtanít a párbeszédre. Felnőttek vagyunk államként is és politikai erőként is, és képesek vagyunk a civilizált párbeszédre”. Iliescu kifejtette, hogy Románia magatartása állandóan nyitott Magyarország iránt és a maga részéről értékeli a magyar kormány részéről érkezett pozitív jelzéseket, nyitást. A román elnök megjegyezte: Magyarországgal „nincs válsághelyzet a kétoldalú kapcsolatokban”, normális a viszony gazdasági, diplomáciai, emberi, sőt katonai vonalon is. „Most arra van szükség, hogy tegyük tartalmasabbakká ezeket a kapcsolatokat, s hogy ezeket egy mindkét fél számára nagy fontosságú politikai dokumentumba foglaljuk.” Hírek egy mondatban Kalkuttai Teréz anya, a Szeretet Misszionáriusai apácarend alapítója négynapos látogatást tett Lengyelországban. O A 42 éves Emomali Rahmonov, eddigi parlamenti elnök nyerte a vasárnap tartott elnökválasztást Tádzsikisztánban. O Szaúd- Arábia 330 millió dollárt fizetett a Perzsa-öbölben a múlt hónapban végrehajtott katonai felvonulásért — közölték arab diplomata források Rijádban. O Harminckilenc kubai menekült sziklákról a vízbe vetette magát a guantánamói amerikai haditengerészei támaszponton és visszaúszott kubai területre — közölte a miami menekülttábor szóvivője az AP jelentése szerint. • Anasztasziosz Jannulatosznak, Albánia ortodox érsekének távoznia kell az országból, ha a vasárnap megtartott referendumon a többség az új alkotmányra szavazott — erősítette meg az AFP- nek Edouard Selami, a kormányzó Demokrata Párt (PD) elnöke. • Az izraeli hatóságok hétfőn 48 órára megnyitották Hebronban a Pátriárkák Sírját, melyet — a Palesztin Hatóság tiltakozása ellenére — kettéosztottak a zsidó és a muzulmán hívők számára. • Sztrájkra és tüntetésre bujtogatásért háromévi börtönbüntetésre ítélték hétfőn a legnagyobb független indonéz szakszervezet vezetőjét. • Egy magdeburgi bíróság kilenc hónap és két év közötti felfüggesztett.szabadságvesztés büntetést szabott ki hétfőn négy bőrfejű fiatalra, akik rendszeresen külföldieket bántalmaztak. • Kína és Kanada nukleáris együttműködési megállapodást írt alá hétfőn, amely arra kötelezi Pekinget, hogy csak békés célokra használja az észak-amerikai országból vásárolt nukleáris berendezéseket és technológiákat. Mindennap feladhatja 'S/UPtítlPitSS/ hirdetését 50%-os felárral, ha azt szeretné, hogy a másnapi újságban megjelenjen. Hirdetését személyesen adhatja fel a Békéscsaba. Munkácsy u. 4. szám alatti irodában 8—16 óráig, valamint a Mednyánszky u. 8. szám alatt 8—13 óráig. Műtrágyavásár. Medgyesegyházi Szamosi Tüzépen 34 százalékos amonitrát kapható 1450 Ft/mázsa. Telefon: 48. Import, felújított hűtőszekrények, fagyasztók, vitrinek Békéscsabán, a volt Skála-udvarban az Újkígyósi Tüzéptelep mintaboltjában! Telefon: (66) 444-344/22-es mellék. Vágólovat, csikót (1 évnél fiatalabbat is), magyar lovat, főleg sodrott lovat vásárolok. Hívásra házhoz megyek. Telefon: (66) 453-528. Kitűnő' állapotban új, 1 db 1 ló után is, 1 db 2 ló után is használható gumis lovas kocsi eladó. Békéscsaba, Szarvasi út 22.