Békés Megyei Hírlap, 1994. május (49. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-10 / 109. szám
o I 1994. május 10., kedd NAGYVILÁG IRÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Külföldi reagálások a választásokról Nagy-Britannia szívesen együttműködik bármilyen demokratikusan választott magyar kormánnyal—így tolmácsolta hétfőn Londonban a brit külügyminisztérium szóvivője a brit kormány első hivatalos reagálását a magyar választási eredményekre. Korábban — egészen pontosan tavaly, a lengyelországi választási eredmények megismerésekor — a brit külügyminisztériumban hangsúlyozták, hogy a baloldali előretörés önmagában nem „golyóz ki” egyetlen országot sem akár a jövendő EU-tagságból, akár a NATO-hoz való közeledésből, amiként az EU-ban és a NATO-ban magában is jó az együttműködés a konzervatív kormányok és a szocialista kormányok között. Minden azon múlik, hogy milyen az egyes kormányok politikája — mondták akkor. * Francia részről folytatni akarják a baráti, együttműködési kapcsolatok fejlesztését Magyarországgal, s továbbra is támogatni kívánják Magyar- ország közeledését az Európai Unióhoz. Ezt jelentette ki hétfőn a francia külügyi szóvivő az MTI tudósítójának a magyarországi választások párizsi megítélésével kapcsolatos kérdésére. Richard Duqué ugyanakkor elzárkózott a szavazás bármiféle kommentálásától, mondván, hogy még nem ismeretes a végeredmény, s azt is meg kell várni, milyen lesz a választások nyomán kialakuló magyar vezetés orientációja. * Heinz Fischer, az osztrák Nemzeti Tanács elnöke és az Osztrák Szocialista Párt (SPÖ) elnökhelyettese hétfőn táviratban fejezte ki jókívánságait Horn Gyulának, a Magyar Szocialista Párt elnökének az MSZP vasárnapi választási sikere alkalmából. Az APA értesülései szerint a bécsi parlament elnöke örömmel értesült arról, hogy Magyarország második demokratikus és szabad választásain a szoci- alisiták ily nagy mértékű bizalmat kaptak a lakosságtól. „Ezután bizalommal nézhetünk a magyar választások második fordulója elé, és kifejezhetjük meggyőződésünket, hogy a magyarországi demokratikus átmenet tovább szilárdul és teljességgel visszafordíthatatlannak tekinthető” —idézte Fischer sorait az osztrák hírügynökség. * A Frankfurter Allgemeine Zeitung című napilap munkatársa hétfőn megjelent tudósításában kiemelte az 1989/90- es fordulatot követő második magyar országgyűlési választások immáron megszokott jellegét. Matthias Rüb egy zuglói választóhelyiségben szerzett benyomásait úgy összegezte, hogy a választópolgár most csupán a demokráciával járó mindennapi teendőt végezte el; a mostani választásokat nem övezte történelmi légkör, nem úgy, mint négy évvel ezelőtt, amikor a kommunista párt több évtizedes egyeduralma után első ízben több párt vetélkedett a szabad és demokratikus választásokon. A Frankfurter Allgemeine szerint egy dolog a parlamenti választások után sem lesz kétséges: a magyarok népének négy év erőfeszítés után az elkövetkezendő négy évben is erőfeszítéseket kell tennie. A Továbbra is folytatódik a MINDEN NAPRA EGY NYEREMÉNY! A júniusi fordulóban tehát harminc nyeremény az Elektroházból. A játékban minden előfizető részt vesz/ Külön igazolás nem kell, mert a nyerteseket - közjegyző jelenlétében - számítógépes nyilvántartásunk felhasználásával sorsoljuk ki, A sorsolást június 13-án rendezzük meg. A nyertesek névsorát a június 18-ai lapszámunkban közöljük. német újságíró megkérdőjelezi azt a jóslatot, hogy az MSZP választási győzelme visszafordítaná a rendszerváltozást, amelynek keretében Magyar- országon az egypártrendszer- ről és a tervgazdálkodásról áttértek a demokráciára és a piacgazdaságra. Csupán a reformok tempója kérdéses, jóllehet az állandó lassítás a végén magukat a reformokat sodorhatná veszélybe — írja Rüb. A tudósító arra is felhívta a figyelmet, hogy mind Horn Gyula, mind az MSZP többi vezetője óvakodott az ígérgetéstől; az MSZP elnöke egyik utolsó választási fellépésekor csak erőfeszítéseket és nehézségeket tudott ígérni a hallgatóknak. Ilyen formán nem meglepő, hogy az MSZP választási győzelem esetére nem állított hivatalos miniszterelnök-jelöltet. Választási győzelem esetén elfoglalna ugyan fontos pozíciókat, de a miniszterelnöki tisztséget inkábba átengedné egy lehetséges koalíciós partnernek — írja a Frankfurter Allgemeine, ismét helyt adva annak a feltételezésének, hogy a miniszterelnök Kuncze Gábor lesz. Védelmi pénzként fizették ki A tokiói rendőrség különleges vizsgálócsoportja megerősítette, hogy a Szumitomo cég 100 millió forintnak megfelelő összeget juttatott az egyik szélsőjobbodali szervezetnek. Az összeget „védelmi pénzként” fizették ki, vagyis azért, hogy jobboldali szervezet járjon közbe a cég ellen tiltakozó alvilági szervezeteknél. A Szumitomo nehézipari részlege tavaly jutott Ibaraki kormányzóságban egy komolyabb állami megrendeléshez, szemétégető beruházás kivitelezésére vállalkozott. Kémper Varsóban A varsói katonai bíróságon tegnap zárt ajtók mögött megkezdődött annak a lengyel állampolgárnak (Marek Z.) a pere, aki a szovjet, majd az orosz katonai felderítésnek szolgáltatott ki bizalmas adatokat. A lengyel törvények értelmében a tettest akár sokéves szabadságvesztésre, sőt halálra is ítélhetik. A 49 éves vádlottat, aki 1989-ig a lengyel belügyminisztériumban dolgozott — tavaly tartóztatták le, amikor titkos adatokat akart átadni az orosz katonai attasénak Varsóban. Az oldal külpolitikai tudósításai az MTI hírei alapján készültek a FOREIGN íria A AFFAIRS irJa Az orosz csapda Az a politikai átrendeződés, amely Oroszországban az 1992 közepén végrehajtott kormányátalakítással kezdődött el, véget ért. Efelől semmi kétség nem maradt, miután távoztak a kabinetből a fő politikai és gazdasági reformerek. Addig még, a reakciós erők decemberi választási sikere ellenére is azt hihettük, hogy az oly nagyon szükséges reformok folytatódni fognak, még ha csak félintézkedések formájában is. Most azonban világossá vált, hogy nem lesznek reformok, még rosszak sem. Szociális politikának álcázva visszatér a tervgazdaság. Kivitelezői Viktor Csemomirgyin és szövetségesei lesznek. Jelcin ezentúl csak díszlet. Ha mégis lesz reform, a munkát mások fogják elvégezni. A külügyminiszterként helyén maradó Kozirev tovább tanulja majd, hogyan hirdessen kemény külpolitikát, hogy kiüsse a fasiszta képviselő Zsirinovszkijt. A Nyugat ki fog tartani amellett, hogy Jelcin képviseli a demokráciát. Oroszország — ahelyett, hogy követné az idők szavát — továbbra is a Nyugat kontra szláv körben fog mozogni, amelynek orosz gondolatát Pjotr Csadajev fogalmazta meg a XIX. század elején. Ez a feszültség újabb olyan konfliktusok árnyékát vetíti előre, mint amilyen az 1991. augusztusi puccskísérlet és a parlament októberi erőszakos feloszlatása is volt. A forradalom előtti Oroszországban a nép tudata alapvetően tradíciókra és mítoszokra épült. Az irracionális volt az uralkodó, pogány és keresztény gondolatokkal és eszmékkel. Az emberek nem észérvek alapján, hanem babonáktól vezérelve éltek és cselekedtek. Szabadságuk határait szellemi korlátok és megszokások szabták meg. 1917 után e szabadságot újabb korlát vonta még szűkebb- re. Ezúttal a marxizmus-leninizmus állítólag racionális ideológiája. Oroszország azért nem tudja elkerülni a totalitarizmust —sem 1917 előtt, sem utána—. mert sohasem volt polgári társadalma. Erős a magyar demokrácia A választások első fordulójáról Habsburg Ottó pöckingi otthonából a következőket nyilatkozta: — Úgy gondolom, a magyar demokrácia már elég erős ahhoz, hogy a négy évvel ezelőtt elkezdett változások folytatódjanak. A legfontosabb természetesen az, hogy a teljes jogú Európai Unió-tagság érdekében mindent elkövessünk, s ennek megítélésében a választások előtt is minden párt egységes volt. Azzal, hogy a szocialisták nyernek, mindenki tisztában volt, csak azt nem lehetett tudni, milyen arányú lesz a győzelmük. Biztos vagyok abban, hogy ők folytatják azt a vonalat, amit ígértek. Azt nem felejthetjük el, hogy négy éve ők tették a legtöbbet a vértelen átalakulásért, végső soron ők szabadították fel az országot. Dolgoztam már velük, elhihetjük, hogy nemzetünk tovább halad a demokratikus úton. Aminek igazán örülök, az a nagyarányú részvétel, ez is bizonyítja, hogy a magyar választópolgár az európai hagyományok szerint él jogaival és lehetőségeivel. Újra megnyitották A földrengés után újra megnyitották Los Angelesben a Santa Monica autópályát. A január 17-i földrengés után erősen megrongálódott a Santa Monica autópálya, egyike a Los Angelest Amerika többi részével összekötő legforgalmasabb útvonalaknak. Az újjáépítést a várható földrengések figyelembevételével végezték el, hogy a híd rugalmasan alkalmazkodjon a földmozgásokhoz FEB-fotó Szabad területére a legjobb megoldás, ha kukoricát vet! Kukorica-vetőmagot is a CHEMOL RT.-től! ChemoL OCCITAN MARISTA 130 nap tenyészidő 154 nap tenyészidő 70 000 mag/ha 70 000 mag/ha 4760 Ft + 10% áfa 1 hektár költsége 4820 Ft + 10% áfa 1 hektár költsége Címünk: CHEMOL RT. Békéscsabai Képviselete, Békéscsaba, Szarvasi út 79/1. Telefon: (66) 442-042, 442-187, fax: 441-307. ChemoL