Békés Megyei Hírlap, 1994. április (49. évfolyam, 77-101. szám)

1994-04-30-05-01 / 101. szám

MŰVÉSZETEK- TÁRSADALOM 1994. április 30-május 1., szombat-vasárnap A trójai kincs kalandos sorsa Sophia Schliemann a Prianiosz-kincs ékszereivel A törökországi Hisszarlik- dombok mellett felfede­zett trójai lelet sok éven át izgatta a tudósok fantáziáját. A leletet az amatőrből ré­gésszé lett Heinrich Schliemann találta meg 1870-ben. Si­került átcsempész­nie Görögország­ba, ahol elrejtette. 1880-ban Schlie­mann a berlini mú­zeumnak ajándé­kozta a nagy értékű régiségeket. A gyűjtemény, amely arany- és ezüsttárgyakat is tartalmaz, 65 évig Németországban maradt. 1945 má­jusában azonban eltűnt. A legtöb­ben azt hitték, hogy az amerikai­ak vitték el. A szovjetek hallgat­tak. A rejtélyt az Art News című folyóirat fejtette meg 1991 áprilisában. A lapban két történész, Konsztantyin Akin- sa és Grigorij Kozlov közölte: a kincs valószínűleg Moszk­vában van. A Puskin-múzeum igazgatója, Irina Antonova azonban tagadta, hogy bárki is átadta volna neki „Trója kin­csét”. Meg kellett várni az orosz hatóságok hivatalos be­ismerését 1993-ban. Igenis: a Schliemann-leletet a moszk­vai Puskin-múzeumban rejtet­ték el. A kincset 1945 nyarán repülőgépen szállították el a szovjetek Berlinből. A ládák­ban számos értékes impresszi­onista festmény is helyet ka­pott. A szállítmányt a KGB felügyelete alá helyezték. A kulturális hatóságoknak sem­mi beleszólásuk nem volt az ügybe, s a múzeumok igazga­tói még csak nem is tudták, mit tartalmaz a lelet. Még ma sem tudják pontosan, hány darab­ból áll a híres kincs, mert sem­milyen leírás nem készült róla. Irving Stone amerikai író, aki Schliemann életrajzát írta meg, 12 ezer darabról tett em­lítést, Irina Antonova, a Puskin­múzeum igazgatója 8750-ről. Állítólag 1995-ig hivatalos leltár készül. Schliemann érté­kes arany nyakláncokat, ara­nyozott ezüst függőket és egy olyan diadémot is talált, ame­lyet szerinte a trójai „Szép He­léna” viselt. Trója kincsének jogi hely­zete meglehetősen bizonyta­lan. Magának követeli Török­ország, amelynek területén ta­lálták, és Németország, amelynek Schliemann adomá­nyozta. Jevgenyij Szidorov orosz kulturális miniszter sze­rint a kincsnek Oroszország­ban kell maradnia. Ez a véle­ményük Schliemann örököse­inek is. A kulturális miniszter véle­ménye szerint: „Ennek a gyűj­teménynek el kell foglalnia he­lyét az emberiség kulturális örökségében.” A terv az, hogy 1995-ben megmutatják a gyűj­teményt a tudományos kutatók­nak Moszkvában, s majd meg­láthatja a nagyközönség is. „Először Oroszországban, azu­tán Görögországban és Török­országban, utána pedig más or­szágokban is” —jelentette ki a Le Monde című párizsi lapnak Jevgenyij Szidorov. Az üstökös magányossága Erdélyi Attilára emlékezünk 60. születésnapján Mióta az embert tenyerére vet­te a Föld, jelekbe fonja vágya­it. A jelek olykor üstökösként lobbannak fel, s sokszor utána aláhullnak a névtelenség sö­tétjébe. Van, amikor e jelek csodává magasodnak. E cso­dák velünk vagy bennünk lé­teznek, csak a lélek kapuját kellene kitárnunk előttük, hogy elfogadjuk azt, ami rég a miénk. A művészvilág kirobbanó tehetségeire különösen igaz ez. Hatvan évvel ezelőtt, 1934. május 1-jén született Budapes­ten a XX. századi magyar és európai képzőművészet egyik legnagyobb ígérete, Erdélyi Attila. Pontosan az az ígéret, aki hányatottan rövid fiatal életében modem La Mancha lovagként űzte és hajtotta a maga távoli útjain örök Don Quijote-i álmait. Gyermek­éveit, majd diákkorának jó ré­szét Szarvason töltötte. 1954 és ’56 között az akkori idők legnagyobbjai, Somogyi Jó­zsef és Pátzay Pál keze alatt tanult szobrászatét a Képző- művészeti Főiskolán. Az 1956-os szabadságharc buká­sakor néhány diáktársával együtt úgy látta, nincs maradá­sa többé abban a hazában, ahol a forradalom gyermekeinek bújdosóvá kell lenniük. Fran­ciaországi, majd németországi tanulmányok után végleg Pá­rizsban telepedett le. Ott alko­tott 1971-ben bekövetkezett tragikus haláláig. Kegyetlen művészsors volt az övé, aki szinte csak a halála előtti évek­ben tért át a szobrászatról a festészetre, de akkora elemen­táris erővel, hogy a párizsi em­bersűrűben született alkotáso­kon átüt a klasszikus európai hagyomány: monumentális képein egyszerre érezzük le­tűnt századokból Michelange­lo, Tintoretto, a spanyol Goya és a francia Delacroix szellemi testamentumának felvállalá­sát. Párizs egyszerűen nem vett tudomást művészetéről, annál inkább a halála után, 1972. ja­nuár 6—február 12-éig meg­rendezett posztomusz kiállítá­sán. A L’Ámateur d’ Art példá­ul ezt írta: „íme a legszebb kiállítás, amely jelenleg Pá­rizsban látható... Hogyan le­hetséges, hogy az utolsó 15 év folyamán — melyet köztünk dolgozva töltött — egyetlen műkritikus vagy képkereske­dő sem érdeklődött iránta? Mi­csoda botrány!” Szinte min­den francia kritikus úgy nyilat­kozott a Transposition Galéri­ában rendezett tárlat kapcsán a Cimetiere de Thiais — Párisi­én temetőben nyugvó művész képeiről, hogy az csak a legna- gyobbakéhoz mérhető. A magyar festészet barátai később a budapesti Történeti Múzeumban is láthatták gyűj­teményes kiállítását. Majd 1974 áprilisában a művész ma is Szarvason élő édesanyja: Markócs Józsefné (korábban Erdélyi Imréné) önzetlen ado­mányának köszönhetően 600 olajfestménnyel, vázlattal, ak- varellel és szoborral gazda­godhatott a Tessedik Sámuel Múzeum és Szarvas városa. A nagyközönség megdöbbenés­sel vette tudomásul, hogy mi­lyen korokon átívelő, örök em­beri értékeket felvállaló ha­gyatékhoz jutott hozzáT'Azu- tán hosszú évek teltek el és a művészet barátai előtt nagy ti­tok, zárt anyag maradt ez a roppant súlyú örökség. Mind­annyiunk kárára, mert Erdélyi Attila monumentális alkotásai akár jelképei lehetnének mindazon létkérdésnek és drá­mai szenvedésnek, amelyen e véres század európai embere végigment. Ma, a művész 60. születésnapján eszünkbe jut­hat a költőbarát, Parancs János róla szóló néhány sora a Fekete ezüst című kötetből: „Hangod egyre távolabbról, mintha víz alól vagy belülről hangzana, rövid csillogás, aztán zuhanás fejjel lefelé, s e zuhanás nem ér véget már soha.” Reménykedjünk abban, hogy e zuhanás egyszer mégis véget érhet, képei örökre haza­találhatnak és Erdélyi Attila művészete nem fog aláhullani a névtelenség sötétjébe. Szenes János A hagyaték Szarvas várost gazdagítja A képeken egyszerre érezzük Michelangelo, Tintoretto, Goya és Delacroix szellemi testa­mentumának felvállalását A pártlistáról szíve szerint válasszon egy pártot, amelyre rábízná az államkasszát. Az egyéni listáról pedig küldjön utána egy független ellenőrt! László Tibor független országgyűlési képviselőjelölt POLITIK \l III IC IM I I S AKIT MÁK ISMERÜNK. AKI MÁR TETT F.RTT JNK. DR. PÁSZTOR GYULA független jelölt A 3. számú választókörzet érdekében kiszámítható képviseló't a PARLAMENTBE! Könyves Ildikó versei: Befejezetlen festményeidhez Szeretem az egeidet. A kék eget fölötted. Szeretem a szótlanságot a tárgyak felett — de ajtód csukódása után egyre a morajlást hallom. Valahol az egeidben vagyok otthon — de festményeidben egyre a tenger zúgására vágyom. Kimaradtam az iskolából... Hétköznapok • A hideg a konyhában és az óraketyegés — egy ajtó mögötti dermedt világ cinkosai REGGELEDBEN. Tényleg elhiszed, hogy ma pontosan tudod mit akarsz. ESTEDBEN már csak az aznapi postát szereted — egy ajtó mögötti dermedt világ utolsó küldöttét. Amit nem érthet Anglia sosem Még fekete a fű. Még szárnyal a nap. Még sóhajt a tenger — még megállíthatlak. Még otromba és kérges — még öreg ez a föld. Szeretném látni ahogy szívemet szívemmel összekötöd. (A költészet napjára meghirdetett pályázatunk anyagából.) Dreyfuss és a színpad varázsa Hamlet, aki túl sokáig időzött az egyetemen Richard Dreyfuss, sok-sok vi­lágsikerű, köztük több Spiel- berg-rendezte amerikai film Oscar-díjas főszereplője az idén egy kicsiny, 380 nézőt befogadó birminghami szín­házban rendezi Shakespeare Hamletját, mert — mint mondta — nem élet az élet addig, amíg ki nem próbálhat­ja igazi színpadon, vajon má­soknak is olyan érdekes-e az ő Hamlet-felfogása, mint saját magának. Dreyfussnak egyéni elkép­zelései vannak a Hamletról. Már minden híres New York-i előadást megnézett, és most kíváncsi, milyen lesz a sajátja. Úgy gondolja, hogy Dánia erőteljes politikai hatalom volt, Claudius nagyszerűen uralkodott, Hamletnek pedig az volt a baja, hogy túl sokáig időzött a wittenbergi egyete­men és túl sok mindent tömött a fejébe. Dreyfuss barátunk úgy véli, hogy Shakespeare a gondolat, a gondolkodás ha­talmáról, de veszélyeiről is ír­ta ezt a darabot — mondta Neal Foster, a birminghami Old Rep színház igazgatója, aki egyébként a tulajdon házá­ra fölvett jelzálogkölcsönből finanszírozza a kísérletező színpadi műhelyt. A 47 éves Richard Dreyfuss a szokásosnál kisebb rendezői honoráriumot kér, de saját zsebéből nem támogatja az előadást. A bemutató szep­temberben lesz. Dreyfussnak már sok bajt okozott Shakespeare-szerete- te. A hetvenes években Cassi­us szerepét kapta egy New York-i, Central Parkba terve­zett előadásban, de a műsort már a próbák alatt lefújták, és Dreyfuss idegösszeomlást kapott. Később Jágót játszot­ta. A The Goodbye Girl című filmben egy keserves sorsú színészt játszott, akit tönkre­tesz egy diktatórikus hajlamú rendező azzal, hogy felhábo­rítóan giccses manírokra kényszeríti III. Richárd szere­pében. Dreyfuss Oscar-díjat kapott ezért az alakításért, és állítólag ez időben határozta el azt is, hogy egy napon Sha- kespeare-t rendez, úgy, aho­gyan csak ő tudja.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom