Békés Megyei Hírlap, 1993. október (48. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-11 / 237. szám
ijte MFliVFI HIRIAP MEGYEIKÖRKÉP 1993. október 11., hétfő' O Sík Ferenccel, jubileumi évad után „Minden tisztességes embernek és intézménynek szembe kell néznie a saját múltjával.” fotó: kovács Erzsébet Rekonstrukciós munkák A békéscsabai városháza előtt, az István király tér páratlan oldalán komoly rekonstrukciós munkákat végez a Dégáz. A kivitelező megígérte, hogy a munkálatokat — a város újratelepítésének 275. évfordulója alkalmából november 22-én tervezett emlékkő avatásáig — befejezi, és a területet eredeti állapotába visszaállítja. Válaszol a pszichiáter Dr. Marsai György pszichiáter várja október 13-án és 27-én délután fél 4-kor Békéscsabán, a Diáktanyán az érdeklődőket, a problémás fiatalokat, vagy azok szüleit az őket érintő kérdések közvetlen megbeszélésére. Pályázat Köröstarcsán a község önkormányzata a létesítendő szennyvíztisztító telep építésére pályázatot nyújtott be, s ezen elnyerte a beruházási költségek felét, vagyis 22 millió forintot. A munkálatokat a jövő év elején kezdik, s várhatóan három esztendő alatt készül el. (Folytatás az 1. oldalról) hogy dramaturgiai ellentmondások voltak benne. Ezeket a Mester most kijavította. A Cigánybárónál az volt a legfontosabb, hogy nézték-e vagy sem. Nézték! Nyolc előadáson majdnem kétszer annyi néző volt jelen, mint ahányan a tóparti székeken elférnek. A Háry Jánossal megpróbáltuk bevonni a város kulturális eredményeit, tehát a gyermek énekkart és tánccsoportot. Megrendeztük a színművészeti főiskolák találkozóját, ami csak részben volt sikeres, mert főként egymásnak játszottak a résztvevőik. Jó lett volna, ha valami fiatalos hevület járja át a várost, a maga rakoncátlan- ságával, bővérű életszereteté- vel. A félamatőrökből toborzott nemzetközi műsornak sokkal inkább sikerült ezt a célt megvalósítani. Zenés programunk évek óta a Kolozsvári Magyar Operára épül. Ezzel egyrészt segíteni tudjuk a társulatot, másrészt bizonyságot tehetünk arról, hogy a magyar kultúra, s így a színházi élet is szerves egész, attól függetlenül, hogy országhatárok választanak el bennünket. — Kidőlt a sorból az alkotó társ. Vajon a Várszínház életében is egy korszak lezárását jelenti Havasi Istx’án elmúlása? — Forrongásban lévő társadalmi átalakulás közepén vagyunk. Minden tisztességes embernek és valamennyi tisztességes intézménynek szembe kell néznie a saját múltjával. Amikor mi számvetést készítettünk a két évtizedes együttműködésünkről, egyetlen olyan előadást se találtunk, amelyet ne tudnánk vállalni. Voltak színvonalas és kevésbé sikerült produkciók, de becstelen, tisztességtelen dolgot nem csináltunk. Emelt fővel léphet a Gyulai Várszínház bármilyen rendszerváltásba, mert azokat az elveket, azt a filozófiát, amit vállaltunk, soha nem adtuk fel. A humanizmust, a szabadság, a függetlenség, a nemzeti önállóság eszményét. Jóleső érzés volt ezzel szembesülni. Mindez olyan módon történt, hogy egyrészt konokul ragaszkodtunk saját arculatunkhoz, de közben mégis folyamatosan változtunk. Ha két, egymást követő évad műsortervét nézzük, akkor semmi változást nem észlelünk. De ha öt év kihagyás után végzünk összehasonlítást, akkor már teljesen megváltozott a színház. Szerintem ez a Várszínház életképességének a legfőbb biztosítéka, az állandóság, az eszmei hűség és az örökös változás harmóniája. így én nem lennék híve egy koncepcionális váltásnak. Csak úgy szabad a jövőt tervezni, hogy hasznosítsuk a múltat, építsünk az elért eredményekre. Persze, most nem vagyok abban a helyzetben, hogy túlságosan előre nézzek, inkább csak a jelenről beszélhetek. — Távolba tekintő embernek ismertem, meglep, hogy csak a jelenről kíván szólni. Bár nem hagyom ennyiben, de kérem, hogy most beszéljen a jelen helyzetről. — Pillanatnyilag legfontosabb a játszási hely kérdése. Az a véleményem, hogy a Gyulai Vászínház addig létezik, amíg a vár belső udvarán is vannak előadások. Hála istennek, már elődöm, Miszlay István eleve beletalált a dolgok közepébe: a vár udvarán olyan színházat alapított, amelynek sajátos légköre van, ahol suttogni is lehet, és ahol a csillagos ég alatt történik meg a mindennapi varázslat. Ezt a páratlan lehetőséget veszélyezteti néhány ambiciózus műemléképítő, akinek útjában van a Várszínház. Azt hiszem, hogy nem egészen átgondolt és nem a legjobb megoldás szerint próbálják megvalósítani álmainkat. Félő, hogy nagyon tehetséges, fiatal építészek ambíciójának fog áldozatul esni egy műemlék. A színház részéről mindig megvolt a rugalmasság: Miszlayék azért mentek oda, mert az adott lehetőséget ki tudták használni. Hangsúlyozom, ha egy átgondolt terv szerint történik a műemlékvédelem, akkor a színház ebben jó partner lesz, mint ahogy eddig is segítettünk, alkalmazkodtunk. Bárhogy alakuljon a színház vezetése, számomra csak az a fontos, hogy jó kezekbe kerüljön. De mint mondom, ez a jövő kérdése, lehet, hogy nem is nekem kell hadakoznom érte. —Szomorú, hogy két évtizedes munka után is bizonytalan a holnapban. — Kénytelen vagyok ezt mondani, mert ugyan magánbeszélgetéseken azt hallom a polgármester úrtól meg a kulturális bizottság elnökétől és mindenkitől, hogy természetesen ennek a színháznak a vezetése olyan lesz, ami nekem megfelel. De határozat erre még nem született. November végéig tart az igazgatói megbízatásom, és nem lehetek olyan inkorrekt, hogy előkészítsek egy szezont, amelynek a megvalósítása nem rám tartozik. Ha már október közepén tudnánk, hogy az ön- kormányzat hogyan dönt, akkor- is hat hetet nyernénk, ami irtózatosan nagy idő. Hiszen, ha most ősszel nem tudunk művészeket szerződtetni azt a jövő évad sínyli meg. És ez senkinek se jó. Andódy Tibor A barátság mindentől független Az ötven éve Orosházán együtt katonáskodó bajtársak — a csabai Fabulya György s az ungvári Csendej Iván — boldogan ölelték át egymást a viszontlátás pillanataiban FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET A halál gyorsabb volt A testvéreit szerette volna látni, A nemzetiségekhez tartozó állampolgárok anyanyelvűk megtartása mellett általában szorosan kötődnek szülőhazájukhoz, mégis gyakran kerülnek hátrányos helyzetbe. így volt ez a békéscsabai, szlovák származású Fabulya György és az ungvári, ukrán Csendej Iván esetében is, akiket Magyarországon megélt nemzetiségi létük tett barátokká ötven évvel ezelőtt az orosházi laktanyában. A kapcsolatok kuszaságáról a Békéscsaba újratelepítésének 275. évfordulója alkalmából megrendezett szlovák hétvégén beszélgettünk az egykori bajtársakkal. De hogyan is került sor a már egyáltalán nem remélt viszontlátásra? A megemlékezésre készülve a Békéscsabai Szlovák Klub meghívta a kulturális napokra a környékbeli országok szlovákságának képviselőit Romániából, Ukrajnából, a Vajdaságból és természetesen Szlovákiából. Az Ungvárról érkezett válaszlevélből kiderült, hogy a küldöttséggel a klub egyik tagjának, Fabulya Gyuri bácsinak egykori bajtársa is Békéscsabára érkezik. Nagy volt az öröm, s a szlovák iskola egyik vendégtanára azonnal felvette a kapcsolatot Csendej Ivánnal, feltétlenül jöjjön, mert őt különösen váiják. A nagy találkozásra a Békési Úti Közösségi Házban került sor, ahol leírhatatlan örömmel ropogtatták meg egymás bordáit az ölelő karok. Ahogy mondani szokták: szem nem maradt szárazon. A két régi barát ezután elhalmozta egymást kérdésekkel, melyekből volt bőven, hiszen közel ötven éve nem látták egymást — Honnan származik az ismeretségük? — kérdeztük a csillogó szemű barátokat. Gyuri bácsi kezdte a választ. — 1942-ben vonultam be Orosházára katonának, ahova egy év múlva Ungvárról is érkeztek bajtársak, közöttük Iván is. Ungvár akkor még Magyar- országhoz tartozott, de ők ukránul beszéltek jobban, s nehezen értették a magyar vezényszavakat. A szlovák nyelv hasonlít az ukránhoz, s én igyekeztem nekik segíteni, hogy ne származzon hátrányuk nemzetiségi mivoltukból. Lassan azután összebarátkoztunk. —A beszélgetésükből hallottam, hogy még egész jól emlékeznek a régi parancsnokokra, katonatársakra—fordultam az ungvári vendéghez, aki jól érthető magyarsággal kapcsolódott a beszélgetésünkbe. — Örömmel idézzük fel emléküket, csak az a baj, hogy már nagyon sokan meghaltak közülük. Sajnos nem sokat lehettem az orosházi laktanyában, mert kivonultunk a frontra. Rengeteg meleg helyzetet éltünk át közösen Gyuri barátommal, de a visszavonulásnál elsodródtunk egymástól, s azóta nem találkoztunk. Gondoljon csak bele, fél évszázad telt el közben, emberek születtek és haltak, határok változtak meg, ugyanazokat a dolgokat hol szégyellnünk kellett, hol kitüntettek érte, s most mi újra együtt vagyunk. Szinte felfoghatatlan. — Úgy tudom, hogy Önből időközben neves író lett. — Valóban írással, újságírással kerestem a kenyerem. Arra nagyon büszke vagyok, hogy én lehettem az első, aki Móricz Zsigmond novelláit lefordítottam ukrán nyelvre, de Jókai két kisregényét is az én fordításomban ismerhették meg az egykori Szovjetunióban. Elmondhatom, hogy szinte minden műfajt kipróbáltam életem során: írtam novellát, regényt, drámát, s talán nem is rosszul, mert 1987- ben például megkaptam a legjobb ukrán regényért járó kitüntetést. Műveim közül többet meg is filmesítettek, s 1965-ben egy filmfesztiválon nagydíjjal jutalmazták a forgatókönyvem. — Gyuri bácsinak mivel telt az élete? — Mezőgazdasági cselédként kezdtem dolgozni, majd az István Malomba kerültem, és onnan is mentem nyugdíjba. — Gyuri most is olyan szerény, mint volt — szólt közbe a régi bajtárs. — Arról nem beszél, hogy mindig fogékony volt a művészetek iránt, ezért is értettük meg egymást olyan jól. —Hogyan telnek majd el találkozásuk napjai? — fordultunk ismét Gyuri bácsihoz. — Természetesen részt veszünk a szlovák hétvége eseményein, majd ellátogatunk Orosházára a laktanyába. A rövid beszélgetés után magukra hagytuk az egykori katonatársakat, akik három nyelven idézték fel az együtt átélt, s a külön megélt évek eseményeit. Lenthár Márta Hófehér házacska Kétegyhá- zán, ahol megállók. De patyolatfehér az ablakokon a függöny is. Az udvaron mokány kis legényke egy lovat sétáltat. Mellettük egy fehér-fekete pettyes dalmata kiskutya szaladgál. — Kit tetszik keresni? — kérdezi a fiú. Mondpm, hogy kit. A gyerek helyett egy fekete ruhás, barna hajú, szép asszony válaszol bánatos hangon. — Meghalt az édesanyám. — Borzasztóan sajnálom, ne haragudjon... — nyögöm ki a szegényes szavakat. — Ugye tudja, miért kerestem? Olvastam egy hetilapban, hogy az Ön édesanyja, Szögi Borbála, aki Oros községben született 1935-ben, a testvéreit keresi. Ahogyan a rövid írásból kiderült, még két fivére volt, János és András, de volt egy féltestvérük, Mária. Az édesanyja úgy tudta, ketten Nagykállón éltek, András Nyíregyházán lakott. Édesanyja szeretett volna velük találkozni. Érezte, hogy nem sok ideje van hátra, mert súNagybánhegyesen a nyár közepén kapcsoltak rá 250 új telefonigénylőt a már korábban kiépített hálózatra. Ezzel egyidősen a településen a volt pártház épületében elhelyeztek egy automata központot, amelynek segítségével a helyiek közvetlen vonalon beszélhetnek. A külső hívásokat továbbra is a magyarbánhe- gyesi központon keresztül lehet jegyeztetni. Mivel mindlyos beteg. Sajnos megérzése beigazolódott. — Meghalt szegénykém, mielőtt találkozhatott volna a testvéreivel, akiket harminc éve nem látott — sírja el magát Faragó Ibolya. — Tudja, az az érdekes, hogy amíg élt az édesanyám, nem igazán törődtem a távollévő testvéreivel. Most viszont ügy érzem, kell, hogy találkozzunk. Nem érdekel, hogy gazdagok, szegények, én a rokonságot szeretném ápolni. Elcsuklik a hangja, amikor az utolsó mondatot kiejti a száján: — Olyan jó lenne, ha karácsonykor találkozhatna a család. Legalábbis azokkal, akik még élnek. Mert egy rövidke levélben arról értesítettek, hogy Mária sincs már az élők sorában... Ha megtenné, hogy a Nyíregyházán megjelenő lapba is megírná a mi kívánságunkat, hátha jelentkeznének a nagybátyáim, s összejöhetnénk a szeretet ünnepén. két településen nőtt az igénylők száma, a közös telefonközpont kapacitását is bővíteni kellett. Élvileg minden második házban van telefon. Egy bekötés ára 40 ezer forint és a lakosság az OTP-től kedvezményes hitelt is igénybe vehetett. Ebből visszaigényelhető a közműfejlesztési hozzájárulás, valamint két éven belül 5-8000 ezer forint díjkedvezmény is elszámolható. B.V. Négyszáz telefon Nagybánhegyesen
