Békés Megyei Hírlap, 1993. február (48. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-17 / 40. szám
Leninnek hívták az alperest — még 1989-ben —, ám nem Vlagyimir Iljicsnek, hanem mezőgazdasági termelőszövetkezetnek. Azóta magyarosított az eleki közös: a Haladást tisztelhetjük benne. A felperes maradt, aki volt: Ábonyi Lajos, a téesz nyugdíjasa. 1989. október 26-a óta vívja szélmalomharcát egykori kenyéradójával. Ügyvédek nélkül bizonyította igazát sok-sok fórumon — a másik oldal már a második jogtanácsost fogyasztja —, de jogerős ítélettel a kezében sem juthat jussához. A téesz ugyanis él a jogával. El? Húzza az időt, mert aki időt nyer, életet nyer. BOTRÁNYKÖVEK 1993. február 17., szerda róság döntését törvénysértőMég 1989 márciusában az eleki téesz babtermeltetési és értékesítési szerződést kötött Abonyi Lajossal és közel 300 társával. A téesz azt vállalta, hogy a tagok háztájiján vetőmagbabot termel. A szerződés szerint a téesz a szolgáltatási díjat levonhatta. Abonyi Lajos meg azt vállalta, hogy a maga 6 ezer négyzetméterén — amennyiben az időjárás miatt a gépi betakarítás akadályba ütközne — kézzel takarítja be a termést. A téesz nem akart kockáztatni, legalábbis erre utal a szerződés: „...amennyiben a mennyiségi és minőségi szerződést nem tudjuk teljesíteni, és a termeltető vállalatok a termelőszövetkezet felé kötbér-kártérítési igényt nyújtanak be, úgy a területek arányában a tagok felé a ködbér- kártérítés szétosztásra kerül”. A hiba az időjárásban van — A bab betakarítását augusztusban, legkésőbb szeptember 10-éig kellett volna elvégezni—mondta Abonyi Lajos. — Az időszak végén beesősödött, ezért géppel nem tudtak betakarítani, de nem rendelték el a kézi betakarítást sem. Szóltunk, hogy nyűni kell a babot. Azt válaszolták: az utolsó érést meg kell várni. A termeltetők közül 170- en nyugdíjas tagok. Számítottak a bevételre, ezért Abonyi Lajos tizedmagával 1980. január 22-én levélben kérte a vezetőséget: árulják már el, milyen eredményt értek el a bab értékesítésében. Ezt megelőzően még október 26-án Abonyi Lajos bement a tsz- elnökhöz, mert azt hallotta, nemhogy pénzt kapnának, a művelési költséget levonatja vagy befizetteti a téesz. Az elnök megerősítette a hírt. A levélre ugyancsak az elnök, Anuló Péter válaszolt. Az értékesítési gondokat az időjárásra vezette vissza, s közölte: a bevétel nem fedezi a művelési költséget, de igyekeznek eladni a babot. A téesz szerint addigi babbevételük 6 ezer négyzetméterenként 7920 forint volt, a beművelési költség pedig 12 ezer 90 forint. Az ügy a téesz döntőbizottsága elé került. Az 1990. március 20-ai ülésen Farkas János ágazatvezető elmondta: augusztus 18-án kezdték a betakarítást, 21-étől folyamatosan esett, szeptember 5-éig 61,5 milliméter csapadék hullott. A cséplés szeptember 12-én indult. A bab nedvességtartalma 14—16 helyett 21 százalékos volt. Abonyi Lajos megemlítette, hogy az augusztus 30-ai küldöttértekezleten szóba hozta a betakarítást. Az elnök akkor megnyugtatta: rendben folyik, kézi betakarításra nincs szükség. Farkas János a bizottság előtt elismerte: ez a vélemény tőle származott, mivel úgy látta, hogy nincs értelme a kézi beavatkozásnak. Az elnök a tárgyaláson azt állította: nem a betakarítással, hanem a csép- léssel volt gond. Farkas János viszont megerősítette: az eső miatt nem tudtak betakarítani. Egy tény: nem nagyon beszéltek össze. Nem vette fel a pénzt A döntőbizottság elutasította a tagok kérelmét: „a termelőszövetkezet szakvezetése mindent megtett annak érdekében, hogy a tagságot kár ne érje... A beművelési költség tételes ellenőrzését a belső ellenőr és az üzemgazdász elvégezte, így az nem tekinthető irreálisnak”. Dehogynem. Abonyi Lajos legalábbis bátorkodott annak tekinteni. A Gyulai Munkaügyi Bírósághoz fordult, mely hatályon kívül helyezte a szövetkezeti döntőbizottság határozatát, mondván, nem is volt hatásköre az eljáráshoz. Közben a téesz — másokhoz hasonlóan — 2640 forint járandóságot fizetett (volna) Abonyi Lajosnak, aki ezt méltánytalannak tartotta, s nem vette fel. A Legfőbb Ügyészség törvényességi . óvást emelt. Mind a gyulai munkaügyi, mind az ügyet fellebbezés folytán tárgyaló megyei bínek ítélte. A Legfelsőbb Bíróság 1991. március 13-án alaposnak találta ezt az ügyészi véleményt, s az ügyet a Gyulai Városi Bírósághoz utalta. A városi bíróság 1991. október 28-án hozta meg döntését. Kötelezte a téeszt, hogy Abonyi Lajosnak 8 napon belül fizessen 42 ezer 117 forint kártérítést és 1989. október 26-ától a kifizetés napjáig évi 20 százalékos kamatot. S akkor még nem szóltunk a 2650 forintnyi illetékről, a 4370 forint perköltségről. Az indokolás szerint a bab betakarítását az adott évben már augusztus 4-e körül meg kellett volna kezdeni. A téesz fellebbezett. A megyei bíróság 1992. február 18-án helyben hagyta az első fokú ítéletet, ezzel az jogerőre emelkedett. Ez azt jelenti: az ítélet ellen további fellebbezésnek helye nincs, az ítéletet végre kell hajtani. A téesz azonban továbbra sem fizetett, ezért a bíróság első fokon végrehajtási végzést hozott. Ez ellen már ismét fellebbezhetett a téesz. A megyei bíróság 1992. július 28-án helyben hagyta a végrehajtási végzést, s kimondta: végzése ellen fellebbezésnek helye nincs. (E végzést azonban csak október 6-án kézbesítették ki Abonyi Lajosnak.) A bíróság lányos zavara Újabb fordulat: a téesz november 27-én perújítást kezdeményezett. A bíróság végzése: „A bíróság a perújítási kérelmet, mint érdemi tárgyalásra alkalmatlant, elutasítja”. A téesz ezúttal is a lehetséges legutolsó napon fellebbezést nyújtott be. Állítólag új tényre bukkantak, mondván, hogy ők a szakértők által megállapítottnál később kezdték a vetést. Csoda-e ebben a kavarodásban, ha a bíróság lányos zavarában az 1992. december 11- én érkeztetett fellebbezés ügyében december 10-ei dátummal küldött levelet Abonyi Lajosnak: írja le észrevételeit. Leírta. S itt tartunk most. Számolgatunk. Nem Abonyi Lajos pénze itt a gond: ha a per precedenst teremt, s mindenki követeli a pénzét, a téesznek ez hozzávetőleg 20 milliójába kerülne. S éppen most, amikor pert vesztettek a hibridkukorica-termeltetés ügyében, s ha igaz, 12 millió forintjuk úszott el ezen. A téesz él a jogával: jogállamban élünk, vagy mi? Igaz, közben becsapott, megkurtított öregek és fiatalok küszködnek a mindennapi megélhetésért. Abonyi Lajos csodálatos küzdeni akarással kereste, keresi igazát. Elszánt: megtalálja úgyis. Csak a napok, az évek ne rohannának annyira... Az ügyben szerettük volna megszólaltatni Anuló Pétert, az Eleki Haladás Mezőgazdasági Szövetkezet elnökét is. O azonban mindenfajta nyilatkozattételtől elzárkózott. Kiss A. János // Nyárfavita az Or utcában Bár a gépek munkára készen álltak, de a favágás — egyeló're (?) — elmaradt fotó: lehoczky péter A baba halála Olyanok, mint két szárnyaszegett madár. Öregesen, egymásba kapaszkodva sétálnak a kihalt úttesten. Pedig alig lehetnek túl a kö- zépkorúságon. Kérdeznem sem kell, érzem, hogy őket keresem. Talpig feketében az asszony, fekete szalaggal kabátján a férfi. Pár napja, hogy eltemették a másfél hónapos kisfiúkat. Keresem az együttérzés szavait. Érzem, ezek csak formalitások. A fájdalmat ezekkel aligha enyhítem. Békéscsabáról, az Őr utcából telefonáltak zaklatott hangú olvasóink tegnap reggel, hogy a városgazdálkodási vállalat gépekkel és emberekkel vonult ki, hogy kivágjanak három öreg, de életerős nyárfát. A lakók azért emeltek szót a fák megmentéséért, mert nyáron legalább árnyékot biztosítanak és a benzingőzös, szennyezett levegőt némiképp semlegesítik. Ezzel szemben állt a másik oldal, akik a polgármesteri hivatalhoz fordultak a kivágás végett. Ók a nyári, szálló pihékre hivatkoztak, amely egészségre ártalmas — emiatt ablakot sem nyithatnak — és tűzveszélyes. Bár a városgazdálkodási vállalat munkásai engedéllyel rendelkeztek a kivágásra, a vitát nem kívánták ezzel eldönteni. Később önkormányzati, városgazdálkodási illetékesek érkeztek a helyszínre és kompromisszum született, miszerint egy hetet várnak a döntéssel, addig a lakók egyezzenek meg egymás között. Ny. L. Ez már sok Szép Sándorék orosházi lakásán nehezen indul a beszélgetés. Szépné Marika mintha egyáltalán nem akarna megszólalni. A férj töri meg a csendet: — Nem tudom mitévők legyünk — kezdi. — Mi itt maradunk, a feleségemnek hosszú ideig lesz még szüksége orvosi kezelésre... tulajdonképpen nem akartuk, hogy újságcikk legyen, de a kisfiúnk halála után azt mondtuk: ez már sok! — Igazolhatom, hogy nem Önök hívtak. Orosházán viszont különböző feltételezések terjednek. Jó lenne tisztán látni, mi is történt? — A harmadik gyermekünket vártuk. A feleségem terhessége panaszmentes volt, illetve a baba keresztfekvéses volt. A kezelőorvos valószínűsítette, hogy császármetszést kell alkalmazni. Dr. Kovács István főorvos úr viszont az esetet sima szülésnek nyilvánította. — Patakfalvi János, a kezelőorvosom a világ legbecsületesebb embere — csatlakozik beszélgetésünkhöz az asz- szonyka —, soha egy fillért el nem fogadott tőlünk. Ha császároztak volna, nem történik meg a baj... —Elmondaná, mi történt? — A feleségem nem sokra emlékszik. Tíz nappal a szülés előtt befeküdt az orosházi kórház szülészeti osztályára. A szülés megindításához infúziót kapott. — Rövid idő múlva elájultam — emlékszik vissza arra a november 19-ei napra Marika. — Tudja, a főorvos úr behívott, amikor a feleségemet kivitték a műtőből — veszi vissza a szót Szép Sándor—és elmagyarázta, hogy Marika magzatvíz-embóliát kapott, s a műtét során 17 liter vért adtak neki. A baba 4 kiló 17 deka volt. Talán semmi baj nem történik, ha császározzák a feleségemet... Aztán teltek a hetek, a baba egészségesnek látszott. Úgy volt, hogy január 4- én jöhetnek haza. Erre mi történt? Január 3-án a mi egészségesnek hitt kisfiúnk állítólag félrenyelt és meghalt. Eddig nem fordultunk sehova. De ez már mindennek a teteje... Az orosházi kórház szülészetén ülünk le hárman beszélgetni a szűk kis főorvosi szobában. Patakfalvi doktort sikerül az elején felidegesítenem, pedig nincs szándékomban. Gondolom a hozzá nem értésem bosszantja. Rosszat róla még véletlenül sem hallottam. A mama (rövid) halála... —Azt mondja az Ön paciense, ha császározzák, tekintettel arra, hogy 39 éves, meg arra, hogy a baba nagy súllyal érkezett a világra, ráadásul harántfekvéssel, nem történik meg az, amin mindannyian keresztülmentek. — Először is a baba far- és nem harántfekvéses volt. Másodszor én nem valószínűsítettem, hogy császározni kell. Ilyet nagyon ritka esetben mondunk. —Ne legyen rám dühös, természetesen azt mondom, amit hallottam. S köteles vagyok hinni a mamának éppúgy, mint annak, amit Önöktől hallok. — Nézze — veszi át kollégájától a szót dr. Kovács István. — Két esetben végzünk császármetszést. Ha a mama élete a szülésnél veszélyben van, vagy előre elhatározott ez a beavatkozás. Szépné a szülés előtt két héttel befeküdt az osztályunkra. A gyerek medencevégű fekvésű volt. —Azt mondják, Ön be akarta bizonyítani, hogy természetes szüléssel segíti életre a babát. — A szülést nem én vezettem, hanem Patakfalvi doktor. Én akkor vettem át, amikor a mama magzatvíz-embóliában meghalt. —Meghalt?!! — Igen. Tíz-húszezer szülésből egyszer fordul elő. 50 és 90 százalékra tehető, hogy ilyen esetben az édesanya meghal. Szerencsére minden személyi és tárgyi feltétel megvolt ahhoz, hogy ebben az esetben két percen belül visszahozzuk az életbe. Harminckét éves praxisom alatt háromszor fordult elő a mag- zatvíz-embólia, de ez az első eset, hogy a klinikai halál állapotába került a szülő nő. — És ha császározták volna? — Még nagyobb a gyakorisága a magzatvíz-embóliának. — Ha jól értem, akkor ez a fajta embólia kivédhetetlen... — így van. S ha ez az eset este történik, akkor nem tudunk segíteni. így sikerült két percen belül a szívműködést és a vérkeringést beindítani, s ezért szellemileg sem károsodott Marika. Teljes vércserére volt szükség, mert az embólia következtében nem volt véralvadása. — Biztos vagyok abban, hogy heroikus volt a küzdelem. Megmentették az édesanyát, aki örült, hogy van egy egészséges babája. (Zárójelben jegyzem meg, szörnyű belegondolni, hogy napszakon múlik egy ember élete, mert ezek szerint este nincs úgy felkészülve a kórház, hogy megmentsenek bárkit.) S egyszer csak váratlanul közlik a mamával hazamenetelük előtt egy nappal, hogy a baba félrenyelt és meghalt. — Azt hiszem nem az én feladatom, hogy erről nyilatkozzam. De véleményem szerint az lenne a helyes, ha megvárná a boncolási eredményt. A halál oka 0 Heteket vártunk a boncolási jegyzőkönyvre, mert mi is úgy éreztük, szükség van arra, hogy tájékoztassuk a közvéleményt, valóban félrenyelt-e a baba és az okozta a halálát? Laikus vagyok — bevallom —, de úgy érzem nem sokra megyünk ezzel a jegyőkönyv- vel. idézek: „A boncolás a halál közvetlen okára nézve nem nyújtott felvilágosítást.” Enyhén szólva is fura ez a vizsgálati eredmény... Béla Vali Egy eleki nyugdíjas pereli téeszét Nem babra megy
