Békés Megyei Hírlap, 1992. november (47. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-14-15 / 269. szám
MŰVÉSZETEK- TÁRSADALOM & 1992. november 14-15., szombat-vasarnap Szorító Mohy Sándor is megérkezett Fogadására a magyar művészet főpályaudvarán, a Nemzeti Galéria D épületének III. emeleti időszakos kiállítási termében számosán felsorakoztunk (bár nem valamennyien, akik hivatalosnak érezhették volna magukat, mert például a médiák tüntetőén távolmaradtak), s személyes jelenléte hiányában illően tisztelegtünk életműve előtt, amelynek 40 darabját Szűcs György művészettörténész válogatta ki erre az alkalomra. Művészettörténeti igazságszolgáltatás ez a tárlat; elsősorban nem is korára való tekintettel, noha nem tudom: találunk-e a Kárpát-medence magyar művészetében még egy 90 éves festőt, aki (a kiállítás előtt nyolc nappal bekövetkezett váratlan megbetegedésének pillanatáig) reggeltől estig fütyörészve festene, fest műtermében? Azért művészettörténeti igazságtétel Mohy Sándor megérkezése Budapestre, mert a kolozsvári mesternek ez az első egyéni bemutatkozása Magyarországon. Mohy Sándor majdnem a századdal egyszerre, 1902- ben született a ma már Ukrajnához tartozó, Bereg megyebeli Dercen községben, de a ma már Romániához tartozó Szatmárnémetiben nőtt fel, hogy miután az 1925-ben alapított, első erdélyi művészeti főiskolán, Kolozsvárott elvégezte tanulmányait, ugyanide térjen vissza rajztanárnak és festőművésznek, hiszen e két mesterséget mindig együtt gyakorolta. Átmenetileg Dés- re költözik át, majd a második kolozsvári főiskola megalakulását (1948) követően végleg Kolozsvárra telepedik. Mohy Sándor: Mikrokozmosz Soha nem lépte át Románia határát, mégis őt tartjuk az erdélyi művészet egyik legeuro- péerebb jelenségének, aki előbb a holland kismesterek meg Vermeer és Rembrandt méltóságát, illetve zaklatottságát, majd a Cézanne utáni forradalmakból a szerkezete- sebb kubista formaeszmény fegyelmét öltötte magára ahhoz a szertartáshoz, amelyet a bezárt és egyre szűkebb korlátok közé kényszerített kisebbségi létforma különösségéről celebrált. Mohy művészetének jellege ekkor, a két világháború közötti időszakban, akárcsak például a Szolnay Sándoré, Nagy Imréé, Ziffer Sándoré — némileg a Nyolcak és a Gresham-kör problematikájának a körébe írható. (S nem árt mostantól kezdve úgy vizsgálni az egyetemes magyar művészet régióinak a jelenségeit, ha egyre inkább a kapcsolódásokat s nem a törésvonalakat hangsúlyozzük.) Ekkor még a művészi vállalás szempontjai elsődleges lehetett a közösségi-transzilva- nista vállalással szemben; 1944 után azonban az itt és most vállalása elől senki sem térhetett ki. Mohy megmarad hát a maga sajátos, intim, mégis monumentális hatásra törő, sarkított, színes síkokból építkező félig-kubizmusa mellett (ki is zsűrizik rendszeresen a tárlatokról; „formalizmus” címén), de közben azért felfedezi az erdélyi tél tragikus fehérjeit, újra összerakja a középkori templomok faragott kőkockáiból a történelmet, emléket emel a menekülők kolozsvári Guernicájának, s titokzatos, belső ragyoságú életképeket fest a Kolozsvár-kömyéki falvakról, Székről, Györgyfalvá- ról, Kalotaszegről a városba szakadt, népviseletes lányok és legények korzózásairól, arról, ahogyan sörüket isszák az állóbüfében, biciklire pattannak, vagy hazafelé ingáznak, ölükben az új rádióval vagy televíziós készülékkel. Végül, nem lévén született harcos: az utóbbi évtizedekben visszazárta érdeklődési körét a kis dolgok (gyümölcsösök, cserépedények, sütőtökök, arcok, groteszk kis- kompozíciók) festői-filozófiai univerzumába, s e valóságbeli „semmik” végtelen szellemi dimenzióiban keresett menedéket, elégtételt az elvesztett illúziókért s a megtiport igazságokért. Ám hinnünk kell, hogy a századvég művészettörténeti mérlegén ennek a konzerváló- újrateremtő hűségnek is helye van; hogy a nagybányai— alföldi, illetve az avantgarde művészet vonulatai között létezik harmadik magyar út, az Egryk, Szőnyik, Bemáth Aurélok stb. látvány- és funkcióértelmezéséhez kapcsolódó Szolnay Sándorok, Nagy Imrék, Ziffer Sándorok, Nagy Al- bertek és Mohy Sándorok vonulata, amely elsősorban mindig meg-megújuló esztétikai otthonteremtés igényeit szolgálta, méghozzá az alkotás örök, de legalábbis állandó értékeinek a fenntartásában különösen érdekelt mindenkori értelmiség javára. (Elhangzott a Magyar Nemzeti Galériában, Mohy Sándor kolozsvári festőművész kiállításának megnyitóján, november 4-én.) Banner Zoltán Csorvástól Miskolcig - zenével Az európaibb ifjúságért Abony, Heves, Mohács, Visznek, Hatvan, Zalaegerszeg... Ha a kedves olvasó a felsorolt helységek egyikében vagy akár közelebb, mondjuk Békésen él, és netán kedveli a komolyzenét, életkorától függetlenül tiszteletbeli tagja lehetne az ifjú zenebarátok helyben működő Jeunesses klubjának, fölvállalva ezzel azt az ügyet, melyet ez a se párt, se politikai tömörülésű szervezet a fiatalok nevelése érdekében évek óta kitartóan végez. Egy ilyen tiszteletbeli jogosítvány olyan föl nem fedezett területekre kalauzolná a szimpatizánsokat, melyek első hallásra napi, kenyérkereső gondjaink közepette talán mellékesnek tűnnek, ám a jövőkép, az emberformálódás szempontjából értékmentőnek bizonyulnak. A Jeunesses „levegője” az elmúlt napokban bizony sokakat megérintett közelről is, beltagokat és érdeklődőket egyaránt, mind, akik részt vettek a november 6—9-éig megrendezett Európai Koncertek budapesti, soproni, szolnoki sorozatának valamelyikén és a JM-szervezet országos küldött- értekezletén. Az Európai Közösségek Bizottsága örömmel üdvözölte és jelentős anyagi támogatásban részesítette a magyar Jeunesses javaslatát, mely e rendezvényekkel a népek közötti párbeszédet kívánja segíteni. Az országos közgyűlésre Budán, szintén a Kulturinnov épületében került sor muzsikusok és zenekedvelő fiatal küldöttek, versenyrendezők és táborvezető pedagógusok, zenei és közéleti személyiségek részvételével. Az ottlévők számára egyértelműen kiderült, hogy a belső meggyőződésből fakadó, alulról jövő kezdeményezéseknek van megtartó erejük, és a zenei nevelés területén is sokkal inkább a fiatalság értékesebb rétegeire támaszkodva, a jó példa erejével kell ,,beoltani" és nyitottá tenni a tömegeket a nemesebb dolgok befogadására. A „kivezényelt” közönségű, műveltséget erőltető koncertkoncepció — mint minden kényszerízű dolog — megszűnőben van. Hangverseny élményt (az ifjúi közönség hangoskodását vagy érdektelenségét legyűrve) bármely művész csak akkor tud adni, ha a befogadó közeg érzelmileg, tartalmilag és érettségben megfelelően előkészített a műélvezetre. Az egész országot behálózó Jeu- nesses-klubok ezt a fajta alapozást kínálják. Csorvástól Miskolcig, a falusi könyvtáraktól a nagyvárosi konzervatóriumokig 67 településen működnek életképes sejtjei a mozgalomnak. Egy-egy (nem feltétlenül ének-zene szakos) tanár, könyvtáros köré csoportosulnak itt a fiatalok, és a saját örömükre, az iskolai tananyaghoz kapcsolódva vagy azon túl is hallgatják a zenét, játszanak, kirándulnak, rejtvényt fejtenek, vendégeket fogadnak, beszélgetéssel egybekötött klubkoncerteket rendeznek. Észrevétlenül „ráéheznek” a közös szórakozásra, és ismeretekben is észrevétlenül gyarapodnak. A szervezet bázisát ők jelentik. Megyénkben Békéscsabán kettő, Mezőkovácsházán három, Békésen és Csorváson egy-egy ilyen klub működik. Az országos hálózathoz csatlakozik még 12 zenei tábor, közülük négy nemzetközi. A szervezet évente delegál alapítványa segítségével muzsikusokat a Világkórusba és a Mahler Világzenekarba. így bővítve a kört, az Ifjú Zenebarátok Szervezete nem csak a Magyar Zenei Tanács aktív tagja, hanem a Nemzetközi JM Federációnak (FIJM) és az Ifjúsági Zenei Versenyek Európai Uniójának (EMCY) is. Mindez Schanda Beáta főtitkár beszámolójából derült ki, akit az újjáválasztott 25 tagú országos vezetőség köz- megelégedésre ismét megerősített tisztségében. A hozzászólásokból a fiatalok érzékenysége, őszintesége és ten- niakarása érződött. Külön öröm volt hallani a megyei küldött Takács Katalin és Gyumbier Tímea békési zeneiskolások hozzászólását, akik a zene és klubjuk küldetéséről beszéltek, osztatlan sikert aratva. Forral Katalin, a Magyar Zenei Tanács elnöke és Klenjánszky Tamás, az Interart Fesztiválközpont igazgatója a további együttműködés lehetőségéről biztosította a szervezetet. Végre egy olyan gyűlés, ahonnét vita, viszály, veszekedés nélkül, tervekkel feltöltődve távoztak a résztvevők! Látva, hallva hangulatukat, re- ménytkeltően erősödik az a mozgalom, mely egy európaibb ifjúságra támaszkodó, zenei közéletért pergeti hétköznaPJait- p pálfy Zsuzsa A nyíregyháziak énekegyüttese. Lehet, hogy magyar King’s Singers lesz belőlük? A szöveg szent Fekete könyv Haiman György munkásságáról Ezen a vidéken — ahol Tevannak és Knemek sikerült tehetségével és munkásságával a sivatagban narancsligetet, a könyvművészetben évtizedekre meghatározó hagyományt teremteni — ugye nem kell bizonygatni azt, hogy a nyomdászat és a könyvművészet kimagasló korszakai egy-egy nyomdászdinasztiához kötődnek?! A mesterségbeli tudás, a szakma iránti alázat, a ma is példaértékű szellemiség, a piaci igény és az értékteremtés égyüt- tes szolgálata jellemzi ezeket a nagy nyomdászelődöket. Aki szereti a szép könyvet és rácsodálkozott már arra a hosszú nyomdai folyamatra, amíg a megálmodott tervekből valóság lesz, szívesen olvassa Tevan és Kner visszaemlékezéseit, bölcs szavaikat a könyvgyártásról és a szakma iránti elkötelezettségről. A Kner Nyomdaipari Múzeum füzetei sorozat 24. száma Erdész Ádám gyulai levéltáros műve, Haiman György munkásságáról szól, címe: Tervező, kutató, tanító. A több mint tíz órás beszélgetés rövidített, szerkesztett változata ez az életrajzi interjú, amely a Békés Megyei Levéltárban készült, ott, ahol a Kner- hagyaték legnagyobb részét őrzik. A nyomdaalapító Kner Izidor és a magyar tipográfia megújítójának, Kner Imrének örökségét a család harmadik generációjának tagja, Haiman György viszi tovább. Mint ahogyan az a Kner családban szokás volt, gyermekként ismerte meg a nyomda világát. Könyvek egész sora dicsérte hamarosan fiatal keze munkáját, később folyamatosan tanított. 1968-ban lett az Iparművészeti Főiskola Typo-Grafikai Tanszékének vezetője, 198T-ban vonult nyugdíjba, de továbbra is foglalkozott hallgatókkal. Ezenkívül Haiman György külföldön is elismert nyomdászattörténész. Olvashatunk a könyvben Haiman indíttatásáról, a családi háttérről, arról, hogy könyvek között ringatták bölcsőjét, éppúgy, mint tipográfiai elveiről. Arról, hogy „a tipográfia gondolatok, s ezek nyelvi alakzatokban való megformálódásának látható tükre. A látható nyelv — írta Zolnai Béla.” A tipográfus feladata: „a hűséges, sőt hatásos interpretálás.” S hogy „mindenben a mérték és az arány, mint a tipográfiai alkotás legfőbb eszköze” legyen a meghatározó. „Ha ezzel az eszközzel sikeresen él, akkor alkotása nemcsak közvetít, hanem hat” — vallja Haiman György. Szerinte „a szöveg szent — azon divatokért se tegyen erőszakot, de ne riadjon vissza a kísérletektől” a könyvművész. Az ízléses, elegáns illusztrációkkal díszített „fekete könyv” külön erénye a gazdag bibliográfia, Haiman György műveinek jegyzéke 1932-től 1991-ig. Dicséretes vállalkozás, hogy Erdész Ádám egész könyve tartalmazza az angol nyelvű változatot is, így—jelentőségéhez méltóan — azonnal hozzáférhető a határainkon túli olvasók számára is. N. K. Haiman György betűtörténeti tanulmánya az Officina kiadásában jelent meg 1942-ben. A kötés Giovanni Battista Palatino 16. századi betűtáblájának parafrázisa r Az örömmel tájékoztatja Önöket, hogy mezőgazdasági áruházában (Kiskunfélegyháza, Kecskeméti u. 173/A) vásárlási utalványként elfogadja a kárpótlási jegyeket A november 30-áig a névérték 78%-ában, december 1—31-éig pedig a piaci viszonyoknak megfelelően. Akció! (Amíg a készlet tart) 6/4-es horganyzott cső 417 Ft/m helyett 228 Ft/m, 2 és 3 ajtós öltözőszekrények 50%-os árengedménnyel kaphatók. Áruházunkban a hazai és import vetőmagvak teljes választéka kapható. Várjuk érdeklődésüket, személyesen a fenti címen. Telefonon a (76) 36l-105-ös számon és a 362-971-es telefaxon.
