Békés Megyei Hírlap, 1992. március (47. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-30 / 76. szám
GAZDASÁG О 1992. március 30., hétfő Nyugati szakvélemény: évi 14 százalékos fejlesztés kell Távközlés nélkül nem működik a magyar piacgazdaság Regen nem elméleti következtetés, hanem gyakorlati tapasztalat: a'gyorsuló ütemű privatizáció alapfeltétele az infrastruktúra, s ezen belül a távközlés gyors fejlesztése. A gombamód szaporodó kis- és közép- vállalkozások számára a telefon- s faxvonal, sőt a telex is a hazai és külföldi partnerekkel való kapcsolatteremtés alapfeltétele. Ezen a téren legnagyobb a lemaradásunk a fejlett piacgazdasággal rendelkező országok mögött. A 24 legfejlettebb ipari országot tömörítő gazdasági együttműködési és fejlesztési szervezet, az OECD szakemberei a közelmúltban átfogóan vizsgálták 7 kelet-európai ország és a Szovjetunió távközlési hálózatának fejlettségi szintjét. Felmérésükből kitűnik, hogy a volt szocialista országokban átlag 10 lakosra jut 1 telefon-főállomás — míg az OECD-országokban 10:4 az arány. (Nálunk a vizsgálat idején 10:1,15 volt az arány, ám a főállomásoknak csak 86 százaléka volt bekapcsolva a távhívásba.) A tekintélyes nemzetközi szervezet jelentése — figyelmeztető összevetésként — kitér arra, hogy a gyorsan iparosodó ázsiai országokban a fejlesztés elsődlegesen a távközlés területére összpontosul. Dél-Koreá- ban például az 1978—88 közötti években a telefonvonalak létesítésének üteme ötszörösére növekedett. A magyar telefoni a helyzetét viszont a '90-as évtized indulásakor az jellemezte, hogy a rendelkezésre álló főállomások 68 százaléka lakásokban volt, s ezek egy része a kis kft.-k, betéti társaságok telefonjaként működött — miközben több, mint félmillióan várakoztak lakástelefon bevezetésére. A sanyarú helyzetet az is motiválja, hogy nemzetközi összehasonlításban fölöttébb sok a mellékállomás: a főállomásokhoz viszonyított arányuk a nyolcvanas évek végére elérte a 93 százalékot. (Tudnivaló, hogy mellékállomásról például külföldi partnerrel kapcsolatot teremteni meglehetősen időigéják a szakemberek. Az OECD vizsgálta azt is, hogy Kelet-Eu- rópában a piac kiépítésével párhuzamosan az ezredfordulóig milyen mértékben kell fejleszteni a távközlés hálózatát. Noha egyáltalán nem rohamléptű piacépítéssel számoltak, prognózisuk szerint a XXI. század kezdetéig kereken 120 millió új vonalra lesz szükség ebben a régióban. Ami hazánkra vonatkozóan azt jelenti, hogy ebben az évtizedben évente átlagosan 14,2 százalékkal kell bővítenünk a telefonhálózatot. (Összehasonlításul: 1978—88 között évi átlagban kb. 5 százalékos volt a gyarapodás.) Ebből egyértelműen adódik a következtetés: ilyen mértékű hálózatfejlesztésre a távközlési szolgáltatásokból származó bevételek nem elegendőek. Elkerülhetetlen tehát — természetesen a külföldi tőkebefektetésekkel élve — újabb eszközök bevonása, ami az üzleti élet fel- gyorsulásával minden bizonynyal még ebben az évtizedben megtérülhet. A nemzetközi információs hálózatokba való bekapcsolódás ugyanis a vállalkozási profit növelésének egyik igen fontos eszköze, s ebből, a különféle adókon keresztül, az állam is jelentősen részesedik. A távközlés „iparága” azt igényli, hogy az ott megtermelt nyereség túlnyomó többségét visszaforgassák és ne vonják el más célokra. A beruházások azonban csak akkor működtethetők jó hatásfokkal, ha rendelkezésre áll jól képzett munkaerő is. Mivel hazánk lekerült a COCOM-listáról, a korszerűsítésnek már nincsenek technikai akadályai. Ferenczy Europress Nem osztódással szaporodnak... Ugrásszerűen nő a gazdasági társaságok száma Az óesztendőben átlagosan havi 1800 új jogi személyiségű gazdasági társaság jött létre és kérte bejegyzését. Decemberben, föltehetően az adózással kapcsolatos új rendelkezések hírére, minden korábbi csúcsot megdöntött a gazdasági szervezetek számszerű szaporulata: a KSH munkatársai összesen 3925 frissen alapított társaságot regisztráltak. Az új szervezetek túlnyomó többsége — 3675 — előélet nélküli, azaz valóban újonnan jött létre, s mindössze 250 volt olyan, amely „osztódással szaporodott”: átalakulás, ki- vagy szétválás révén alakult meg. Az alapítók nagy része egyébként — a korábbi tendenciáknak megfelelően — a korlátolt felelősségű társasági, illetve részvénytársasági működési formát választotta, s legtöbbjük 20-nál kevesebb alkalmazottat kíván foglalkoztatni. Ugyancsak a korábbi irányzat érvényesül a gazdaság új szereplőinek „pályaválasztásában”; zömük ugyanis a szolgáltatások területén, főként a kereskedelemben, illetve a vendéglátásban tevékenykedik majd. Amennyire pozitív jelenség a vállalkozási kedv érzékelhető növekedése, olyannyira elgondolkoztató, hogy aránylag kevesen vágnak bele kifejezetten termeléssel, termékelőállítással foglalkozó szervezet alapításába. Kivételt jószerével csak a gépipar és az építőipar jelent — ezekben az ágazatokban ugyanis viszonylag szép számmal születnek új vállalkozások. Legnagyobb vonzása Fortunának van: a beterjesztett kérelmek tanúsága szerint a fővárosban és vidékén egyaránt számos gazdasági kollektíva kíván játékautomaták üzemeltetésével, illetve szerencsejátékok szervezésével foglalkozni. A Statisztikai Hivatal gyors- jelentése szerint egyébként 1991. december 31-én összesen 51 800 jogi személyiségű gazdasági szervezet működött hazánkban — számuk egy év alatt mintegy 76 százalékkal emelkedett. Ferenczy Europress Pénztárca A gazdagság nem szégyen és nem fáj. Gazdagodni lehet anélkül is, hogy emiatt rosszul éreznénk magunkat a bőrünkben. Hát akkor meg...?! A tőke természete Ha én gazdag lennék... sóhajtozik, mereng sok ember a jól ismert mondat felett, pedig mindannyiunkban ott szunnyad a vállalkozóvá, a gazdaggá válás lehetősége. Csak meg kell találni a kívánatos viszonyt a pénz és az ember között. Ehhez persze jó tudni, hogy mi a különbség a pénz és a tőke, valamint a pénzt költő és a pénzt csináló ember között. Ha tudniillik a pénzemet a jobb napokon a rosz- szabb napokra teszem félre — akár a szalmazsákba, akár a bankba— az akkor is csak pénz, legfeljebb megtakarítás marad. Ha azonban azért teszem félre, hogy egyre növekedjék és ráadásul engem is eltartson — akkor már tőke lesz. Csakhogy amíg a pénz, mégha bankba téve fial is valamit, nem kíván tőlem semmiféle aktivitást, addig a tőke—ami lehet pénz, vagyis fizetőeszköz — szinte követelőzik, hogy most ezt vagy azt tedd velem, esetleg tudatja, hogy most itt érzi jól magát, aztán meg amott... Az olvasó persze erre azt mondhatja, hogy forgatnám én is a tőkémet, de se pénzem, se vagyonom. Nos, ha így áll a helyzet — jogosan tárja szét a karját, igaza van. Igaza, de csak részben. Mert az ember is a tőke része! Következésképp — szak- kifejezéssel élve — tőketényezőként (tőkés tényezőként) kell viselkednie. Csak akkor költhet az átlagosnál többet mondjuk szórakozásra, ha rendesen fialni kezd kevesebb-több megtakarítása (tőkéje), s csak akkor fogyaszt átlagon felül, ha már megvan hozzá a „tehetsége”. Sok konkrét esettel bizonyítható, hogy az elmúlt néhány évben induló tőke nélkül is lettek hazánkban nagyon gazdag emberek és fordítva: komoly tőkével indulók mentek tönkre és váltak — szinte a szó szoros értelmében — földönfutóvá. Esetük persze szélsőség. Az viszont általánosabb igazságként fogadható el, hogy a fillérből csak fillért, a forintból pedig forintot lehet csinálni. Forint pedig van, sőt egyre több van. (Honfitársaink valutájáról nem is szólva.) Válságos időket élünk: gyorsan nő a munkanélküliség, egyre tömegesebbé válik az elszegényedés, magánvállalkozások sokasága megy tönkre egyik napról a másikra; gyorsabban omlik össze a gazdaság állami szektora, mint ahogyan a magánszektor felépülhetne. Ilyen időszakban az ember joggal feltételezi, hogy a lakosság megtakarításai csökkennek. Ezzel szemben itt és most — mind forintban, mind valutában — nőttek és nőnek a megtakarítások! Tegyük fel, valaki úgy gondolja, hogy a banki kamatok mellett pénze megőrzi az értékét. Ez akkor lenne igaz, ha a kamat nagysága legalább akkora volna, mint amekkora az infláció — s persze a betétes soha nem nyúlna a pénzéhez. De akkor mire való a megtakarítás? Ha ugyanis a pénzzel tőkeként bánunk s bankba téve azt várjuk tőle, hogy hozadékából eltartson bennünket, rosszul számítunk. Tőkénk az infláció következtében elértéktelenedik és hozadéka is egyre kevesebbet ér. Ráadásul a betétes — az új banktörvény miatt — akarva- akaratlanul az állami költségvetést támogatja, annak egyre növekvő hiányait „foltozza” bankbetétjével. A betétállomány mégis növekszik. Ugyanakkor ezek a „bankba-dugult” pénzek — amiket tőkévé lehetne tenni — hiányzanak a tőzsdéről, az értékpapírok piacáról, a privatizációs folyamatok finanszírozásából. Azért dőlt össze az ingatlan- és műtárgypiac, kitűnő vállalatok azért szenvednek tőkehiánytól, illetve csődhöz vezető magas hitelkamatoktól, mert sok a „hasznavehetetlen” pénz! Igen, a pénz érzékeny és ravasz jószág. Csak fogyni szeret. Azt súgja tulajdonosának, hogy ő a gazdagság szimbóluma — pedig nem az. A gazdagság jelképe a tőke, amely képes önmagát hizlalni, gazdáját eltartani és örökös gondolkodásra, tevékenységre, kezdeményezésre serkenteni. Némi leegyszerűsítéssel úgy is fogalmazhatunk, hogy a pénz szegényít, a tőke gazdagít. Joggal kérdezhetjük, hogy ha ez így van, miért nem tesszük tőkévé minden pénzünket. Nos, azért, mert az állampolgár itt és most tanácstalan s tele van előítéletekkel. Nincsenek pozitív, csak negatív tapasztalatai. Jelenleg a kormány még nem igazán vállalkozásbarát, az állampolgárnak tehát jobb befektetésnek tűnik a bankbetét a valódi vállalkozásnál. Az állampolgár kivár, nem kockáztat, amit meg lehet érteni. De végsősoron emiatt pang a gazdaság, vékonyodik a jó vagy jobbmódú polgárság rétege. Ne szegényedjünk tehát tovább, ha gazdagodhatunk is — képezzünk tőkét, legyünk aktívak! Kis pénzzel is lehet indulni, abból is lehet tőkét kovácsolni és célt érni. A fejlett piacgazdasággal rendelkező országokban a kisbefektetők pénze — tőkéje! — nélkül összeomlana a gazdaság. Miért lennénk mi itt, a Kárpát-medencében önmagunk ellenségei? Merth László FEB Félmilliárd képzési programokra A támogatást elnyerő pályázóknak, cégeknek vállalniuk kell a képzésből kikerülők meghatározott arányának elhelyezését, az ezt segítő szolgáltatásokat — hangzott el az Országos Képzési Tanács ülésén, ahol a testület rendelkezésére álló 500 millió forintos keretösszeg fel- használásáról döntött. Az ösz- szeg mintegy 60 százalékát fordítják helyi képzésre, 40 százalékát a megváltozott munkaképességűeknek indított, illetve központi programokra. Fontos kritérium, hogy a képzéseket előzze meg a tudásszint felmérése. A tanfolyamoknak igazodniuk kell a hallgatók eltérő felkészültségéhez, képességeihez. Az egyes szakképesítéseknek önálló, külön is az elhelyezkedésre lehetőséget nyújtó szintekből, modulokból kell állnia. Hasznosítani kívánják például a távoktatási lehetőségeket is. Olyan szakmák képzéséhez nem adható támogatás, amelyeknél nagy számú leépítés várható. Előnyben részesülhetnek azok a pályázók, akik vállalják, hogy egyszerre biztosítják a munkát és a képzést. Az ülésen szóba került, hogy a pályázatokat mielőbb ki kell írni, hiszen igen sok munkanélkülinek lenne szüksége az elhelyezkedéshez lehetőséget nyújtó képzésre, átképzésre. nyes, „csúcsidőben” szinte lehetetlen.) A telefonhelyzetkép másik érdekes adata: hazánkban 1000 főre körülbelül ugyanannyi távbeszélő fő- és mellékállomás jut, mint ahány személygépkocsi. Ilyen arány elképzelhetetlen a fejlett országokban, ahol a fajlagos telefonellátottság általában két-háromszorosa a fajlagos gépkocsiállománynak—mond„Aránylag kevesen vágnak bele termeléssel foglalkozó szervezet alapításába”
