Békés Megyei Népújság, 1989. november (44. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-25 / 280. szám
1989. november 25., szombat NÉPÚJSÁG Ilyen is van! Töprengek ezen a Nagymaroson, és egyre csak két dolog jut eszembe. Az egyik az kellemes, szép: két éve, 1987 nyarán még láttuk az eredeti Nagymarost, láttuk a jegenyesort, és csak apró szöszmötölésnek tűnt a visegrádi fellegvárból, hogy ott, a parton valakik, valakik megbízásából már terelgetik a Dunát, már készülnek valami rettenetes, látványpusztító manőverre. Én, az egyszerű állampolgár, akinek fogalma sincs a vízlépcső valóságos háttéradatairól, azokról a (nyilván) személyes indítékokról sem, melyek egykor, tíz évvel ezelőtt papíron létrehozták a monumentalitás (emlékműszerűség) és a mega- lománia (nagyzási hóbort) felépítendő művét; én, az állampolgár, csak a táj szépségeit féltettem, melyek már Mátyás királyt is megejtették. A másik, amin megállás nélkül gondolkozom és már szeretnék nem gondolkozni rajta: hogyan is sikerül nekünk, magyaroknak időszakról időszakra belemenni ilyen róka fogta csuka patthelyzetbe? Mi ez? Turáni átok? Meggondolatlanság? Carpe diem? Aztán majd lesz valami, legfeljebb „utánunk az özönvíz”? Egy fenét, mordulok fel, mi az, hogy „utánunk”? Utánatok, édes uraim, utánatok! De hát attól még ott van az a szétdúrt Duna-kanyar, a beledúrt és beleépített milliárdokkal. Meg a milliárdok- kal, amit a kártérítésért követel az északi szomszéd. Most meg csináljuk vissza az egészet, hogy hipp-hopp: máris olyan az a Nagymaros, mint volt? Tükrös, csillogó, bájos, gyönyörű! Ahogyan Mátyás király is látta Beatrixszal, ha a Duna-parton sétált, míg testőrei távolról követték. Kíváncsi lennék: aki arra szavazott, hogy maradjon a miniszter, ak' a vízi erőmű utódvédharcainak apostola voit, nos, a maradással mire szavazott? És akik ellene, azok mire gondoltak? A megalomániás emlékműben vagy a miniszterben gondolkodtak-e? Közben eszébe jutott-e valakinek az elpocsolyásodásra ítélt büszke- folyó? Melyen olyan pompásan menekülhetett Mária királyné Pozsony felé, a mohácsi csatavesztés hírére. Arra viszont senki sem gondol, hogy én, az állampolgár kire vagy mire szavaztam volna? És kire szavazok? Pedig mi vagyunk többen. * * * Töprengek, így van, és nemcsak az íróasztalom mellett a szerkesztőségben és otthon, elfoglalnak gondolataim az utcán ugyanúgy. Közben nem cso'da, hogy gyalogos létemre állandó életveszélynek vagyok kitéve, sok ezer polgártársammal együtt, akik kénytelenek vagyunk besettenkedni a békéscsabai sétálóutcára, ahol az embernek ember által való semmibevétele hétköznapi gyakorlat. Most, amikor pártok és szervezetek törnek a hatalomra, amikor minden perc az újrafelosztásról való lekésést vagy az előnyszerzést jelenti,' kit érdekel Ilyesféle gyer- metegség, hogy életveszély az utcán? Különben is, még mindig úgy hiszem: akik tehetnének valamit, nem sétálgatnak ott gyalogosan. Akiknek dolguk lenne a szétlazult állampolgári közfegyelem valami demokratikusabb partok közé terelésére: nem érnek rá. (Vagy nem mernek ráérni.) A motorosok, kerékpárosok és újabban már autók is ott, ahol eddig sohasem: száguldoznak. A kerékpárosok még a járdán is, így aztán már'ott sincs biztonság, maradna a házak teteje. De hát jön a tél, a hó, a jég: az sem biztonságos. És éppen, amikor súrol egy vadul slalomozó biciklista, rámköszön valaki. Ott beszélget, a rohangáló sokaság közepette. A tanácselnök. Mondhatom: a polgármester, Mázán Mátyás. És nem fél, látom a szemén. Bátor ember. * * * Sokan sejtettük, tudtuk, átéltük, elhallgattuk, hogy a butaság „öl. tovább butít, és nyomorba dönt”. Hogy a hozzá nem értő dilettáns gőg országokat pusztíthat el. Dönthet nyomorba. Mindez még akkor is igaz, ha számosán voltak kivételek, akik a „bunkóság” ellen véreztek, tettek ellenére valamit. De egészében szinte stílussá vált a butaság, a bunkóság kivagyisága. Ha fűti is az embert a szenvedély, azért toleránsabb lehetne (figyelmeztetem magam), és kicserélhetné ezeket a kemény jelzőket egy kultúráltabbra, mely így szól: tudatlanság. Kicserélhetném, mondom, de nem cserélem ki. Nem, mert ha lennének még „csendes esti beszélgetések a kályhafénynél”, volna miről mesélnem, mely a tudatlanság, a butaság, a bunkóság rettenetéiről szólna; így azonban majd máskor. Ha sok időm lesz, egyszer megírom. Németh Miklós parlamenti beszéde újra felrázta bennem ezeket a dolgokat. Amikor felemelt hangsúllyal kijelentette (igen, „kijelentette!”): „Mélységesen elítélem azt a módszert, ahogy 1945—46-ban az államapparátust szétverték, hiszen számtalan emberi tragédia okozása mellett a hatalom megfosztotta önmagát a szakmai bázistól” — megtapsoltam. Köszönöm, miniszterelnök úr! És tapsolt a Parlament is. De nem mindenki. Sass Ervin Statárium Sipos Bndrás dokumentumfilmje újra a megyében Megdöbbentő tények: 1948 és 1955 között 400 ezer parasztot állítottak bíróság elé. Az összes elítélt 18 százalékát kuláknak „minősítették”. A hetvenezerre becsült „kulákcsalád” a büntetettek között többszörösen felülmúlta a társadalomban betöltött számarányát. A törvénytelenségek áldozatai között a Fábiánsebestyéni Dan- csó János, a hajdani körös- tarcsai gazdálkodó Molnár Sándor és a tótkomlósi Le- hoczky Pál történetét dolgozta föl Sípos András a Statárium című dokumentumfilmjében. Mindhármójukat a termelőszövetkezetnek jelentős kárt okozó gyújtogatással vádolták. Dancsó Jánost életfogytiglani fegy- házra, Molnár Sándort kötél általi halálra ítélte a bíróság, Lehoczky Pál pedig, hogy életét mentse, titkos munka végzésére felajánlotta szolgálatait az ÁVH-nak, vagyis spicli lett. Hogy mi is történt Molnár Sándorral? Köröstarcsáról szekérrel bérese tízéves fia társaságában füzesgyarmati földjére ment. Délben, hogy lebbencslevest főzzenek, tüzet raktak. A száraz gyep lángra kapott, de a legelőn Hz 1000. irodalmi est Udvaros Béla a békéscsabai TIT-klubban Udvaros Béla neve sem ismeretlen a . békéscsabaiak előtt, hiszen a Jókai Színházban is rendezett. A színpad világa mellett azonban — ahogy elmondta — más kérdések is izgatták, izgatják: az őt foglalkoztató, merészen új dolgokkal megismertetni másokat, meg nem rendezett darabokat közönség elé vinni, és nem utolsósorban közvetlenül kiállni a nézők elé. Ezek azok a döntő érvek, amelyek harminc évvel ezelőtt, 1959-ben életre hívták előadói estjeit. Azóta bejárta az országot Kőszegtől Battonyáig, Kisvár- dától Nagykanizsáig, de négy ízben külföldön is fellépett. Az első tizenöt évben modern drámaesteket tartott, később kezdték érdekelni a végső kérdések, s ekkor klasszikus drámák elemző bemutatását választotta, nyolc-tíz éve pedig a „magyar lírával járja az országot”: így érkeztünk el szerda este az ezredik előadáshoz. — Tulajdonképpen ez az 1002. este — mondja Udvaros Béla. — Kecskeméten volt, de még Budapesten is lesz egy ilyen jubileumi. Ezekben a városokban több mint százszor léptem fel, ezért jubilálok mindháromban. Addig folytatom, amíg érzem, a közönségnek szüksége van rá. Az az igazság, hogy itt Békéscsabán azért mérsékelt az érdeklődés. Igazolja ezt, hogy most is csak körülbelül harmincán jöttek el a TIT értelmiségi klubjába a Röpülj hajóm című estre. Pedig nemcsak Udvaros Béla jubilált. 112 évvel ezelőtt, 1877. november 22-én született Ady Endre. Harkányi János tolmácsolásában, Udvaros Béla magyarázataival tizenegy közéleti versét hallgattuk meg. Arról lehet vitatkozni. hogy kell vagy nem kell kommentár a művek után. Nem lenne-e jobb a csöndet hagyni, hogy önmagában érvényesüljön a vers? Itt az előző valósult meg, de szerencsésen (szerencsére) nem hatott erőltetettnek, hiszen hol Ady életéből hangzottéi néhány momentum, hol a közéletiség aktualitására hívta föl figyelmünket az előadó. A szavak félelmetes erővel tükrözték a valóságot a DuFotó: Fazaka.i Ferenc na vallomásában : „ ... Igaz az átok, / mit már sokan sejtünk, mind igaz: j Mióta ő zúgva kivágott, / Boldog népet itt sohse látott / A Dunatáj bús villámhárító, / Fél emberek, fél nemzetecs- kék Számára készült szégyenkaloda / Ahol a szárnyakat lenyesték / Ahol halottak az esték.” Így lesz-e ezután is? Udvaros Béla estje biztató reményt is keltett: talán nem. K. K. A mai falusi válsághelyzetről és az irodalom magatartásáról — olvashatnak többek között az Új Aurora ötödik számában Tanulmányokat és szép- irodalmat, könyvismertetést és színházi mérleget talál az olvasó az Új Aurora ötödik számában. A mai falusi válsághelyzet összete- tevőit, a létrehozott gazdasági struktúra elmaradottságát, eltorzulását, a nevelés válságát, a polgárosodás nélküli civilizáció jegyeit elemzi Márkus István. Az ördög, a lidérc, a váltott gyerek, a hazajáró lélek, a szellem és a vízbornyú lép elénk Biharugra, Körös- nagyharsány és Zsadány népi hitvilágából — Beck Zoltán A népi horror című írásában. „Kényszerű társadalmi változások idejét éljük. Rekívül semmi sem égett le. Ennek ellenére szándékos gyújtogatásért, hogy „meg akarta semmisíteni’’ a téesz búzáját, a megyei bíróság 1950. július 15-én Békéscsabán Molnár Sándort kötél általi halálra ítélte. A -filmből kiderül az is, hogy az ügyben szabályos nyomozás nem folyt, a pert nem statáriális bíróságnak kellett volna tárgyalnia, a vád koronatanúja a tízéves fiúcska volt, a bíróság szakértője pedig az ÁVH tűzszerésze. Elsőnek Füzesgyarmaton és Köröstarcsán került sora film megyei ősbemutatójára. A vetítés után a két alkotóval, Sipos András rendezővel és Závoda Pállal, a film írójával találkozhatott a közönség. — Én ott voltam az akasztásnál — kezdi a beszélgetést egy idősebb hölgy, mint később megtudtuk, Bak Erformjainkat inkább a kényszer szülte, mint a változásra törekvő társadalmi akarat — mondja Takács Géza jegyzeteiben. Az irodalom társadalmi magatartásáról. — Az átalakításból hiányzik tehát a szükséges társadalmi dinamizmus, a működő erők vektorai egymás ellen hatnak, a konstruktív szándék csak elvontan vagy elszigetelten, magára hagyva vagy korlátozva érvényesül. Az irodalom ebben a játszmában nem számottevő tényező, de a változások jó indikátora, s a szellemi közérzület fontos vonatkoztatási tere. tehát egyáltalán nem közömbös, mit tesz ma az irodalom, merre keresi sazsébetnek hívják. — Hallottam Békéscsabán, hogy egy Sándor nevezetű köröstar- csai férfit akasztanak, mivel az apám és a fivérem is Sándor, kíváncsi voltam, ki kerül a kötél végére. A kivégzésre öt forintért árultak belépőjegyet. Mikor Szegedi Albertné, Békéscsaba akkori polgármestere megkérdezte Sándortól, hogy mi az utolsó kívánsága, azt kiáltotta: Tarcsaiak, ártatlanul akasztanak fel! Hogy a film alkotói hogyan bukkantak a köröstar- csai gazda történetére? Zá- voda Pál mesélte el, hogy egy korábbi filmjük kapcsán a gyulai levéltárban hallottak ezekről. Rónay György az eseményt Párduc és gödölye címmel regényben is feldolgozta.. Abban — a valósághoz hűen — azt is leírta. hogy a megye akkori vezetői minden, a perrel iát útját.” Érdekesek az irodalom társadalmi szerepével foglalkozó jegyzetek, mert a szerző az irodalmat nem csak „művek halma- za”-ként kezeli, hanem, mint nyilvánosságot, intézmények, hagyományok, s egyéb szempontok összességét is. Ebben az Aurorában Grandpierre K. Endre. Sá- rándi József, Győri László, Simái Mihály, Hell István és Banner Zoltán költészetével. Bisztray Adám novellájával és Kiss Dénes regényrészletével ismerkedhet az olvasó. Tanúság és vallomás című elemzését Po- mogáts Béla Balogh Edgár két erdélyi emlékiratának kapcsolatos iratot eltüntettek. Cselekedetük ugyan szűk látókörre vallott — vélekedik Závoda Pál —, mert ezek az iratok Szegeden, vagy Budapesten megtalálhatók. Míg a fábiánsebestyéni Dancsó János történetéről csak egy apró újságcikk jelent meg, addig Molnár Sándor esetéről részletesen beszámolt a rádió és az újságok. Az ítélet nagyon megrázott mindenkit, hiszen a cikkek stílusából kitűnt, hogy hazugság az egész. A filmvetítésen találkoztunk Molnár Sándor leányával is. — Negyven év után is nagyon megrázott %a történet — hallottuk tőle. — Mi erről semmiféle hivatalos értesülést nem» kaptunk, csak azt tudtuk meg, ami az akkori megyei lapban megjelent. A békéscsabai Bangóháti temetőből 1972-ben hozszentelte. Szenti Tibor naplórészleteit az 1920-as, 1930- as években keltezte. A folyóirat Kosa László A magyar néprajz tudomány- története, Mátyás B. Ferenc Fáradt Éden, Arthur Koest- ler Sötétség délben és George Orwell 1984 című könyveit ajánlja az olvasók figyelmébe. Két színházi anyag zárja az Üj Aurora ötödik számát: a Keleten a helyzet változik?, a Jókai Színház évadmérlege, az- Évfordulók, aktualitások és hagyományok igézetében a Gyulai Várszínházzal foglalkozik. A reprodukciókon az Alföldi Tárlat néhány képét láthatjuk viszont. N. K. tűk haza édesapám földi maradványait Köröstarcsára. Korábban ezt nem mertük megtenni, hiszen itt a megyében az iratok között nyoma sincs a pernek, tehát hivatalosan a kivégzésre nem is ■ került sor. Mint azt a filmben is elmondtam, 1984- ben az Elnöki Tanács a levelemre azt válaszolta, hogy az ügy nem felülvizsgálható. Az est folyamán Sípos András így foglalta össze az alkotók szándékát: — Az a legnagyobb eredmény, hogy erről egyáltalán beszélhetünk, és úgy nézhetünk egj^nás szemébe, hogy apáink a rájuk fogott hazugságokat nem követték el. Reméljük, novemberben a Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálja ezeket a pereket is. (A Statárium című filmet több megyei mozi is műsorára tűzte.) m. 1.
