Békés Megyei Népújság, 1989. július (44. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-01 / 153. szám
1989. július 1., szombat o jr BELPOLITIKAI ÉS KULTURÁLIS MELLÉKLET Kire számít a Kisgazdapárt? Prés alatt a vállalkozás Pezseg a politikai élet. Üj arcokkal, nevekkel színesedik a megyei paletta. Ez történt a közelmúltban is. A Kisgazda- párt — mely 1930-ban Békésen bontott zászlót — megyei nagy választmánya Orosházán tanácskozott a napokban, s elnökének választotta dr. Zsíros Gézát. A fiatalember felszólalásaival, rádió-, tv-nyilatkozataival egyik napról a másikra szinte az ismeretlenségből lépett a megye politikai életébe. Levél Pozsgay Imréhez Tisztelt Állam-miniszter Üt! Az ön közéleti szereplése bátorított fel, hogy a családomat ért sérelemmel megkeressem. Az erőszakos kollektivizálás idején szüleim az akkori időben a középparaszti rétegre gyakorolt mindenfajta nyomás hatására kényszerültek átadni földjüket a Csanádapácai Széchenyi Mgtsz jogelődjének. Mivel nem bírtak cseléddé válni az örökölt és a vásárolt földterületen, földhaszonbérleti szerződés kötésére kényszerültek. Szüleim földszeretetére jellemző, hogy még 1959. november 1-jén is vásároltak 1 kataszteri hold 1570 négyszögöl szántóterületet. Ezt a földet csak 1965. augusztus 14-én írták át az ő nevükre, ezzel együttesen 16 kát. hold földjük lett. Időközben 1963-ban már „víz alá került a föld” mert nem ők, hanem a tsz használta. Az 196 7. évi IV. törvény 3. paragrafus és végrehajtása tárgyában kiadott 36’1967. (X. 11.) Korm. sz. r. 1. paragrafus (1) bek. értelmében 1969. január 1-jével a teljes földterületüket elvették. A cinikusan megfogalmazott „megváltás” és az annak fejében öt év alatt kifizetett 23 720,— Ft furcsa arányokat tükröz, különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy pl. 1958-ban szüleimnek a fenti földterület után 18 519,—Ft földadót kellett egy évre esően kifizetni. Kérem szíves véleményét és állásfoglalását szüleim és az én konkrét, meg a hozzám hasonlóképpen járt emberek esetével kapcsolatban. Az ön által említett „emberarcú szocializmus” mikor, mit és hogyan szándékozik tenni a hasonló esetek jóvátételére és mindenkori elkerülésére. Tisztelettel: Domokos Tibor, Csanádapáca Gazdaszellem A Zsíros név ismert Csabán. Különösen az őslakosság körében. S az utca, ahol lakik, jelkép is lehetne. Néhány házzal arrébb állt „nás Öndris”, az egykori parasztkirály, Áehim L. András háza. Az udvar elülső részén folyik az ősi családi ház felújítása. A hátsó fertályban már álil az új házrész. Fő helyisége egy tágas szoba, nagy ablakokkal és két íróasztallal. Mind a kettőn irathalmazok, könyvek, újságok. Ilyen egy soha véget nem érő tevékenységet sejtető, mindenki előtt nyitva álló iroda. Végeredményben az is. Itt intézik az 1983-ban alakult Kertészeti, Növényvédelmi Szolgáltató Gazdasági Munkaközösség ügyes-bajos dolgait, melynek a házigazda a vezetője, aki most éppen egy biztosítási ügyben tárgyal az egyik asztalnál. —■ Rengeteg a papírmunka. Az ügyintézés sok időt vesz el. Nehogy félreértés történjen, ez a megjegyzés nem a biztosítóra vonatkozik, ez a mostani sima ügy. Csak miikor befejezi a tárgyalást, térünk rá az interjúra. Beszélgetésünket hol egy látogató, hol egy telefon szakítja meg. Ügy látszik, megszokta, hogy egyik pillanatról a másikra témát kell váltania. Sőt, mintha ez lenne az életeleme. Annyit tudok róla, hogy kertészmérnök, de azt is hallottam róla, hogy szereti a verseket, különösen Nagy László költészetét. — Nem tartom magamat sem kertészmérnöknek, sem mezőgazdásznak. Elsősorban gazda vagyok. Ebben a fogalomban benne van az a szellemiség, amit apámtól örököltem. Ügy kell termelni, ho,gy az hasznot hozzon. Édesapám gazdálkodó volt Kunágotán. 1953-ban elvették a földjét, kirakták a tanyájából és meghurcolták. Soha sem siratta a vagyonát. Számára1 a föld eszköz volt, hogy megmutassa, mire képes, mit tud belőle kihozni. Dr. Zsíros Géza tehát nem a legjobb pozícióból indult. Bátyja korábban még a középiskolát sem végezhette el. A hatvanas évek közepén azonban már nem volt akkora jelentősége a származásnak, mint korábban, s Géza Gyulán a kertészeti technikumban tanult, majd a Népköztársaság ösztöndíjasaként elvégezte a kertészeti egyetemet, s MÉM-ösz- töndíjasként szakmérnöki oklevelet kapott és ledoikto- rált. — Manninger professzor beszélt rá a doktorira. Mikor megkaptam a második diplomámat, megkérdezte, mi a szándékom. Kétoldali betűmérgezésem van, válaszoltam. Ö azonban nem hagyta annyiban. Mivel akkor már Békéscsabán a konzervgyárban dolgoztam, természetesen szakmába vágó témát választottam. Szemléletem kialakításában nagy szerepe volt kitűnő tanáraimnak. Közöttük is elsősorban Mészáros János szakoktatónak és később Manninger professzornak, akitől megtanultam elfelejteni az íróasztalt, a papírmunkát, a katedraszagot. Mert minden a gyakorlatban dől el, oda- kinn a földeken, a termelésben. Noha túl volt a hatvanadik életévén, alig bírtam vele lépést tartani, amikor a határt jártuk. Meleg helyzet — Az egyetem elvégzése után a Békéscsabai Konzervgyárba kerültem. Hálás vagyok a munkahelyemnek, mert hagytak dolgozni. Innen mentem szakmérnökire Keszthelyre. De volt egy meleg helyzetem is. Elmondhatom? — Miért ne?! — Hazajöttem 1973-ban és bementem a gyárba, ahol a november 7-i ünnepség volt. Az ünnepség szónoka többek között kijelentette, hogy a konzervgyár aszerint ítéli meg az embereket, milyen a viszonyuk a Szovjetunióhoz. Elkezdtem hüm- mögni. Ebből lett a hercehurca. Én ugyanis egyféleképpen tudtam munkahelyen megítélni az embereket, ki, hogyan dolgozik. A mai napig így vagyok ezzel. Ezután még két munkahelyem volt. A Békéscsabai Zöldborsótermelési Rendszert irányítottam négy éven keresztül, egy évig pedig a Hódgépnéli fővállalkozási vezető voltam. — Mi jellemezte ezt a három munkahelyet? — Mind a három munkahelynek egy közös jellemzője volt, hagytak ugyan önállóan dolgozni, de szemléletem nem illett bele a képbe. Mondóik egy esetet. A magyar szabvány szerint a zöldborsót a termőhelyen kellett volna minősíteni. A gyakorlatban viszont nem ez történt. Az átvétel a gyárban folyt, miután a zöldborsó órák alatt öregedett, csökkent a minősége, alacsonyabb osztályba sorolták, s emiatt milliós veszteség érte a partnereinket. Én természetesen nem hagytam szó nélkül, pontról pontra bizonyítottam igazukat. Tudtommal jelenleg a gyári átvételkor az útközi öregedést figyelembe veszik. — Hogyan jött létre a gazdasági munkaközösség? — Lejárt a szerződése a Hódgápnét — szól közbe a felesége, aki időközben feketekávéval vendégelt meg. Jogszabályok értelmezése — Ez is igaz — veszi át a szót. — Mondjuk inkább így, itt álltam munkahely nélkül, mert munkám volt, szerződést kötöttem egy könyv megírására. Nem állt szándékomban vállalkozást létrehozni. De aztán jöttek a régi kollégák, hogy segítsek nekik elhelyezkedni. Aztán elkezdtem gondolkodni. Ök mondták, nem létezik, hogy mi nem tudnánk együtt valamit kezdeni. Kitűnő szakemberek. Ha ők nem noszogatnak, ma nincs meg ez a vállalkozás. Hozzáláttam a jogszabályok tanulmányozásához. Végül tízen hoztuk létre, négy főállású, hat mellékfoglalkozású taggal. Huszonkét fő tevékenységre vállalkozhattunk. Ennyiféle szakképzettséggel rendelkeztek a kollégák. Fő tevékenységi körünk : mezőgazdasági bérmunka, növényvédelem, mezőgazdaságigép-javítás, termelési rendszer szervezése. Itt nálunk a papír keveset számít, elsődleges a tehetség. Az, hogy kinek, mihez van kedve és mit tud produkálni. Van közöttünk gépészmérnök, geodéta, bányaipari technikus, autószerelő szakmunkás, gépjárműügyintéző, közlekedési mérnök, műszaki ellenőr. A legtöbb jövedelmet a mezőgazdasági szolgáltatás és a közúti szállítás hozza évek óta. — Mennyi pénzzel kezdték a vállalkozást? — 1983-ban az induló közös vagyon mindössze 50 ezer forint volt. A múlt évben viszont 5 millió 340 ezer forint volt az állami költségvetés bevétele a mi működésünkből. Alapvető problémánk, hogy elsők között jöttünk létre, és viszonylag nagy létszámmal. Másrészt, sök gond volt a jogszabályok értelmezésével. Lépten- nyomon állásfoglalásokat kértünk a különböző minisztériumoktól. — Hány évig tartott ez a visszás helyzet? — Most is tart. A jogszabályokat különbözőképpen értelmezik. Aztán itt van a társadalombiztosítás is. Az a mezőgazdasági kistermelő, aki többedmagával saját terméke eladására, könyvelésének megoldására évekkel ezelőtt létrehozott egy gazdasági társaságot, úgy, mint mi, miért kell a társaságokra vonatkozó szabályok szerint fizetnie a járulékot, miért nem a fő tevékenysége után. Ez az utóbbi lenne a logikus! De ragozzuk tovább ! Aki vásárol egy tehergépkocsit és saját terméke mellett a szomszédét is szállítja, kötelezik, hogy kisipart váltson ki ahhoz, hogy az üzemben tartási engedélyt megkaphassa. Ebben az esetben miért a kisipari előírás szerint kell a társadalombiztosítási járulékot fizetnie, holott ő mező- gazdasági fővállalkozó. A társadalombiztosítás kikényszerítő és lerovó jellegű. A szektorsemlegesség elvét a Parlament meghirdette, és tartja a személyi jövedelemadónál, a vállalkozási adónál, a társadalombiztosítás viszont lépten-nyomon diszkriminál. — Mivel van a legtöbb gondja egy vállalkozónak? — Mint már az előbb em* lítettem, a jogszabályok értelmezésével. Aztán' jön az a borzasztó sok utánajárás, míg rájön az ember, hogy merre kell fordulnia, ki az ügyintéző. Most kezdtük meg a nemzetközi szállítást öt kamionnal. Nem a munkával van gondunk, hanem a bürokrácia aiz, ami döbbenetes. Ha tudtam volna, nem kezdek bele a vállalkozásba. Nagymama hímezte a zászlót — Miben bízik? — A miniszterelnökünk azt mondja, több százezer vállalkozót szeretne látni az országban. Az ország vezetése akarja. Ez a biztató. A vállalkozás azonban még mindig szokatlan és testidegen ebben az országban, holott negyven évvel ezelőtt a vállalkozás volt a világ legtermészetesebb dolga. Békésben is. — ön emellett mégis elvállalta a Kisgazdapárt elnöki tisztét. — Sohasem voltak politikai ambícióim, nem is érzem magamat politikusnak. Ez év március elsejétől kezdődött a kisgazdapárti tagságom. Vannak viszont családi gyökerek. A feleségem részéről is. Annak idején a párt zászlaját a nagymama hímezte, ma is őrizzük. Tagadhatatlan, hogy elég dolgom van a vállalkozással. No, de a lelkem mélyén felháborított az a rengeteg tortúra, amely a vállalkozásokat akadályozza. Ezért döntöttem úgy, hogy valahova tartoznom kell. A Kisgazda- párt sohasem volt ideológiai párt, a kisgazdáik,odókat tömörítetté. Természetes, hogy ide csatlakoztam. — Ki segíti, kire támaszkodik ebben a munkában? Hiszen, mint említette, nincs politikai tapasztalata. —- Támaszkodom az idős párttagokra. Ez egy alap. A régiek közül azonban — sajnos — egyre kevesebben élnek. De, akik megvannak, eljönnek és segítenék. Különösen Szentesi Bandi bácsinak örülök, aki a Kisgazdapárt elnökhelyettese volt Békéscsabán, s tanácsaival most is támogat. — Kikre számít a Kisgazdapárt? — Természetesen a régi kisgazdákra, a kis- és középparasztokra, s azok le- származottaira, a mai vállalkozókra, iparosokra, kereskedőkre, gmk-sokra. A párt polgári jellege akkor fog felerősödni, amikor a mostani bérmunkás-alkalmazottak résztulajdonosokká válnak, ezzel a felelősségűik, fontosságérzetük nőni fog és önállóan cselekvő állampolgárokká lépnek elő. (Serédi) Fotó: Veress Erzsi Visszhang Az Önök lapjában 1989. június 24-én olvastam a „Kié legyen a föld? című cikket. Meg kell mondanom, hogy az abban leírtak igazak és nagyon tetszettek, akár én is írhattam volna. Édesapámat is kényszerrel léptették be a kondoro- si tsz-be 1953-ban. 1957-ben kivette a földjét, majd 1980 után újra termelőszövetkezeti tagnak kellett lennie, 1988 decemberében meghalt. A bevitt hat nagyhold földet én örököltem. Ezt a földhivatal 33729 1989. sz. határozata alapján a tsz ..megváltotta” és 10 500 Ft-ot fizetett Elment az oláj Egy román béres jött a századelőn Orosházára, és feleségül vett egy lányt a várost alapító büszke ősök leszármazottjai közül. Született öt fiúgyermekük, akik közül az egyik mindjárt meg is halt. Követte őt nemsokára az apja is, aki még a háború első napjaiban hősi halált halt. Hiánya hősi küzdelemre kényszerítette feleségét: föl kellett nevelnie a négy hadiárvát. Ennek a hősi küzdelemnek sok írásában állít emléket Darvas József, aki a négy hadiárvák egyike volt. Csak akkor még Dumitrás József, mivelhogy az apját Dumitrás Mihálynak hívták. Azokban a történelmi időkben, amikor minden nemzetiségnek volt valamilyen pejoratív jelzője, ez a felemás származás a Dumitrás gyerekeknek sem vált előnyére. Utal is erre Darvas sokszor, de legkeserűbben talán akkor, amikor kitűnő tanítóképzői végbizonyítványa ellenére nem választották meg tanítónak : .......én csak Dumitrás voltam ám valamikor.. H ogy akkoriban a közhangulat olyan volt, azok lelkén szárad, akik csinálták azt a politikát. De hogy ez a politika milyen mély nyomoki részemre. Ezt az összeget én nem fizetem vissza a tsz- nek. mert azt az 1988—89. évi földhaszonbér részének tekintem. Egyébként az egész eljárást nevetségesnek tartom, mert annak idején ez a föld két nagy ház árába került, aminek a bizonylatát jelenleg is őrzöm. Én a földemre, amit az édesapámtól örököltem, igényt tartok, és mindenféle jogi csűrés-csavarást és az egész eljárást érdekeim figyelmen kívül hagyásának és semmisnek tekintem. Remény- kedek abban, hogy ebben az országban egyszer a parasztnak és utódainak is igazsákat hagyott a lelkekben, arra csak ritkán van alkalmunk gondolni ma már. De van. Engem például akkor döbbentett meg a nacionalizmusnak — ha csak nyomokban meglevő — jelenléte, amikor a Darvas József Irodalmi Emlékházat létesítettük Orosházán. A szülői ház a mai Dózsa György út végén van, az utolsó előtti ház — mint volt megépítése idiején. Benne — idős édesanyjukkal Darvas bátyja, Dumitrás Mihály la>- kott, aki polgármester, majd járási tanácselnök korában is gyalogosan tette meg a mindennapi utat a hivataláig, meg vissza. Amikor sor került az emlékház berendezé- sére — édesanyjuk halála után —, cserébe a múzeum céljára igénybe vetít házért új lakást kapott a városközpontban. Ekkoriban ütötte meg a fülemet az utcán egy nem minden felhang nélküli megjegyzés: — Na, elmén az oláj !... Ha ő hallja, bizonyára nem veszi úgy zokon, hisz sok-sók élettapasztalatával helyére teszi. Bennem azonban úgy ragadtak meg a szavak, mint teljesen méltánytalanok. És ez a feszültség csak akkor oldódott fel bennem, amikor végleg „elment az oláj”: a temetésén. Ment oda nemcsak Pestről, nemcsak Vác- ról. nemcsak az ország fel- sorolhatatlanul sok helységéből jöttek el, hanem a falu- végről is. És meglehet, ugyanaz az utcabeli mondta utána a sírgödörbe dobott virágjával : — Nyugodjál békében, Mihály! Bencze István got szolgáltatnak. Kozsuch Pál, Békéscsaba
