Békés Megyei Népújság, 1989. január (44. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-05 / 4. szám
1989. január 5„ csütörtök Ilyen is van! „Nem lerágott csont!” Nyelvatlasz — Európáról A cím után az a szerény kis felkiáltójel csak azt jelzi, hogy legutóbbi megjelenése óta az Ilyen is van idősebb lett pár hónappal, és ugyebár pár hónap alatt mainapság több történik, mint régebben pár év alatt. Tehát mindenképpen jogos a felkiáltójel, amely azt hivatott hirdetni ott a „van” végén, hogy szeretném térben és időben tágabb horizontokra invitálni a tisztelt olvasót, hogy kilépünk a csabai „sétálóutca” vonzköréből, mert nemcsak az van a világon. Jelmondatunk (mert anélkül nem megy) CSASZI, azaz, csak a színtiszta igazat”! Tudom én, érzi a tisztelt olvasó is, hogy ez a kissé keserű humorizálás amolyan Cyrano-i, dehát önmagunkon csak nekünk van jogunk gúnyolódni, kacarászni. A felkiáltójel pedig ellensúlyoz: kellő komolyságot kér szerzőtől, olvasótól. Próbáljuk meg, hátha sikerül. * Lapozgatok egy hároméves jegyzetfüzetet (ugyebár a rendszerető hírlapíró elteszi azokat is), és elmerülök a három éve leírt dolgokon. Balatonszéplakon volt előttem az a jegyzetfüzet, amikor közel egy hétig a magyar színházi élet jeleseivel találkoztak kulturális újságírók. Három év! Mintha fényévekkel ezelőtt lett volna, közben mintha tegnap fogalmazódtak volna meg a tények, a jósltatok, az érte aggódások, a lemondó cinizmus, az utolsó órát jelző fojtott idegesség: képtélenség nem észrevenni, hogy azok ott, három fényéve nagyon sokat tudtak már abból, ami most. Például Vámos László rendező, aki azt mondta: „A színházból spektákulum (látványosság, de a lárma és a botrány fordítás is jó) lett, a színészek összemotyogják a szöveget, közben jönnek-ménnek, rohangálnak, kóricálnak, a gondolat meg nem jut el a nézőhöz. Dúl a maroknyiak ízlésterrorja, akik a természetességet összetévesztik az ápolatlan-, sággal.” Koltai Tamás kritikus: „A színház lemondott a szó értelmi.és zenei élményéről”. Mészáros Tamás kritikus: „Szóba került, hogy a kultúrához nem kell szakember.” Ba- barczi László rendező: „Hogy milyen a színház, nem a struktúrán múlik. A struktúra nem mechanikus modell, ami mindent megold, működtet, helyre rak. A struktúra másodlagos! Vannak, akik megszokták, hogy nagy pofával lehet érvényesülni és lébecolni. A gazdasági nehézségek (1985. szeptember! — a szerk.) ezek alá adinak lovat, és elterelik a figyelmet az igazi értékek megteremtésétől.” Lázár Egon gazdasági igazgató, Víszínház: „Nem azért nincs pénz, mert tényleg nincs, azért nincs, mert ki van mondva, hogy nincs.” Nem aktualizálok egyetlen mondatot sem. Aktuálisak. Még. Azóta. Inkább. Ezt is „kimondhatjuk”. * Volt idő, hogy felháborodásaim labdarúgásunk jeleneit (tehát évekre vissza) tekintve, nem bírták el a hallgatást, így tévelyegtém át néha a sportrovat vírányaira, miközben azt sem tudtam, ki kicsoda egy-egy sportkör (élkör) vezetésében; magyarán nem voltak szubjektív kötöttségeim, jól elmondhattam a véleményem, már akkor is a CSASZI (csak a színtiszta igazat!) jegyében. Számos levél bizonyítja, hogy mennyivel könnyebb újságírói babérokat aratni, ha az ember a fociról ír, mintha mondjuk azt feszegeti, hogy miért nincs pénz a szeghalmi múzeum épületének összerogyás előtti megmentésére. Hogy most megint a foci, kijelentem, nem azért van, hogy babérokat arassak. Mit ér ma egy babér? És nem is igazán foci az, amiről szó lesz. Valami újmódi jelenség, ami egyre jobban zavar,'amiről egyre jobban úgy érzem: nem a nyíltságot szolgálja, hanem az irigy kíváncsiságot, a védtelenre vetkőztetést. Mondjuk, vannak országok (gazdagabbak mint mi), ahol nem illő megkérdezni: és mennyi a fizetése, jövedelme? Nálunk bizony annál inkább! Sőt, a dolog most éli reneszánszát! Ma (már aki) mindent tudni akarunk! Mit keres? Mennyit keres? Hogy csinálja?!' Olvasom a Magyar Hírlap december 31-i számában az új szövetségi kapitány nyilatkozatát. Beszél erről-arról, a bundaügytől a hatéves focitervig, majd a fizetéséről vall: „Az MLSZ-től kapott bérem 40-45 ezer forint körüli bruttóösszeg lesz, a prémiumot pedig egyben kapom meg, nyilván a feladat teljesítésétől függően ...” Édes, jó, magyarok istene! Hát mitől fontos ez? Azzal, hogy az új kapitány elmondja, mi történik? Látom én a fizetési papírját? A prémiumösszeget az aláírása felett, amikor átveszi? És, ha tudom, mi változik? Mi lesz jobb, „nyitottabb”? Mondják, aki kiváncsi, hamar megöregszik. Pedig most kellene élni igazán, és nem azt lesni, hogy kinek magasabb a kerítése? Honnan lopta (sikkasztotta, bundázta, szerezte, meg mit tudom én) a pénzt?! Ennyit egyelőre, felkiáltójellel. Majd nemsokára folytatRövidesen befejeződnek a szerelési munkák a Székesfehérvári Postahivatal új telefonközpontjában. Az Austria Tele- kommunication szakemberei és a Magyar Posta műszaki dolgozói úgynevezett tárolt programvezérlésű elektronikus központot szerelnek itt. Az új központtal — 1989 első félévétől — jelentős hálózatbővítést lehet majd végrehajtani a városban, a megye déli részén pedig 22 új, kisebb központ üzembe helyezésével közvetlenül hívható lesz a Velencei-tó környéke, és a megye egy része is. Gulyás István és Len- hárdt Tibor a telefonközpontot szereli Fotó: Kabáczy Szilárd Hozzászólás a „Kulcsemberek mostoha helyzetben” című cikkünkhöz A Népújság 1988. december 30-i, számában foglalkozott a Pedagógusok Szak- szervezete Békés Megyei Bi" zottsága közelmúltban tárgyalt témájával: a közoktatásban dolgozó technikai és ügyviteli alkalmazottak élet- és munkakörülményeivel. Elgondolkodtató és komoly problémákat feszegettek mind a bizottsági ülésen, mind a cikk írója. Közismert tény országos viszonylatban a pedagógusok anyagi „megbecsülése”. Az ezzel kapcsolatos kérdésekkel a legfelsőbb szinten foglalkoznak. Érdeklődéssel várjuk a megoldást! Ugyaniakkor a közoktatási intézményekben (az óvodáktól az egyetemekig) a „második vonalban” csendben, szeré- •■nyen, de lelkiismeretesen \ dolgozó fizikai (takarítók, * hivatalsegédek, dajkák, fűtők stb.) és ügyviteli alkalmazottak (adminisztrátorok, iskolatitkárok) ügyével eddig kevesen foglalkoztak. Munkájuk nélkül elképzelhetetlen lenne az oktatási- nevelési intézmények tartalmas munkája. Kölcsönös az egymásra utaltság! Kik képviselték eddig az érdeküket? Bár többségük a Pedagógusok Szakszervezetének a tagja, a bérfejlesztésnél elsősorban a nevelőtestület tagjaival foglalkoztak. A juAz Állami Könyvterjesztő Vállalattól kapott tájékoztatás szerint megjelent a Felsőoktatási felvételi tájékoztató című kiadvány, amely a nappali, az esti és a levelező tagozatok lehetséges szakpárjait tartalmazza. A könyv az 1989 90-es tanév felvételi vizsgáira készülők számára összefoglalja a szükséges tudnivalókat, jelezve a következő tanévben várható változásokat is. A tájékoztató a megszokottnál jóval korábban került a könyvesboltokba. így a felvételi lapok beadásának határidejéig — 1989. március 1-jéig — a jelentkezők gondosan áttanulmányozhatják. A továbbtanulóknak segítséitalmazásnál is hasonló volt a helyzet. A legutóbbi bérrendezésnél is kimaradtak a fejlesztésből! Ez csak a pedagógus képesítéssel rendelkezőkre vonatkozott. így fordulhatott elő az a visszás helyzet, hogy egy intézményben, egy célért (az ifjúság neveléséért) dolgozók nem egyforma elbírálásban részesültek! Rájuk nem vonatkozott a bérrendezés. Ígéreten kívül nem kaptak semmit. Ez a tény nagy feszültséget Okozott az említett dolgozók között! Felvetődik a kérdés: mit tett ügyükben a szakszervezet — mint érdekképviseleti szerv? Most ismét napirenden van (reméljük, sor is kerül rá) a pedagógusok bérrendezése. Ismerjük az ország siralmas gazdasági helyzetét, ennek ellenére az illetékesek — állami és szakszervezeti vezetés —hassanak oda, hogy ne ismétlődjön meg a legutóbbi eset. A pedagógusokkal együtt rendezzék az ő bérüket is. hasonló mértékben az oktatókkal. Azért tartottam fontosnak és jelentősnek a fent említett cikket, mert a közvélemény figyelmét ezekre a „kulcsemberekre” irányította. Reméljük, nem feleslegesen! Nyéki László, Szarvas, Kossuth u. 32. get nyújt a Felvételi feladatok és lehetőségek a felsőoktatási intézményekben 1988 című kiadvány is, amely ismerteti az elmúlt tanév vizsgatételeit, közli a javítási útmutatókat és az egyes szakterületeken a korábbi években kialakult ponthatárokat. * * * Az ÁKV antikvár osztálya tavaszi könyvárverésére január 13-ig vesz át ritka könyveket, sorozatokat, kézikönyveket. kéziratokat, dokumentumokat, térképeket és neves személyeket ábrázoló fényképeket. A felvétel helye: ÁKV antikvár osztály, Budapest V„ Múzeum körút 21. Ha atlasz, akkor térkép — amely a vizek kékjével, a hegyek barnájával és az alföldi tájak zöldjével van teli. Van azonban másféle atlasz is: olyan, amely például azt rögzíti, hogy kik, mit és hogyan neveznek-monda- nak egy-egÿ nagyobb földrajzi egység területén, mondjuk itt, Európában. Ez a tudományos munka az úgynevezett nyelvi atlasz. Hivatalos — latinul megfogalmazott — neve az Atlas Ling- varium Európáé, rendeltetése pedig az, hogy tudjuk, a tárgyak, a fogalmak és a cselekvésformák milyen megnevezésekkel fordulnak elő a vizsgált területeken. Idézzük fel emlékezetünkben például a szivárvány szót. Ez az „égi tünemény” az egyik nép képzeletében természeti jelenség, a másikéban — így a magyaréban is — valami olyan csoda, ami a szív, felszív igével hozható rokonságba. Hogy tudniillik a földből, ebből az ősi elemből szippantja fel a látományt az ég. Megint másként mondják- írják Izlandon vagy Máltán a rokonsági fokokat. Van, ahol a fivér csak az idősebb fiútestvért jelzi, másutt ellenben mindegyik hímnemű családtagot így emlegetik. Nem csoda hát, hogy a nyelvészek ráéreztek ezekre az egyezésekre és különbözőségekre, s úgy döntöttek: meg kell írni az európai nyelvek atlaszát. Mégpedig azért, mert tudni érdemes és tudni kell, hogy az egyezőség vagy a különbözőség milyen lelkületi, gondolkodásbeli azonosságot, eltérést jelez, takar. 1970-ben fordult szakmabeli kollégáihoz a ‘ holland A. Weijnen, hogy lássanak hozzá e nyelvi atlasz megszerkesztéséhez. Javaslata kedvező visszhangra talált, és a nagy munka elkezdődött. Mi, ^magyarok szintén kötelességünknek éreztük bekapcsolódni ebbe a kutatásba, és 1972-től kezdve folyamatosan írjuk, rajzoljuk az Atlas Lingvarium Európáé szépen gyarapodó lapjait. S nemcsak írjuk és rajzoljuk, hanem a nagy munkálat közreműködői számára olykor tudományos tanácskozásokat is rendezünk. Egy ilyen megbeszélés volt nemrégiben a Balaton partján, s ott ismét számot flz ÁKV tájékoztatója Közös asztalunk... II. Kétmegyés kutatók és feltalálók Szellemi potenciák, feltételes módban Beszélgetésünk első részében Takács Ferenc igazgatóhelyettes beszélt még az ígéretesen alakuló Békés megyei kapcsolatokról : a Békés Megyei Egészségügyi I Állomással, a növényvédő állomással, a Teszövvel és Déte taggazdaságaival való együttműködésről. Balázs Lajos igazgató pedig kérdé- « semre a következőképpen foglalta össze munkájuk legfontosabb eredményét: — Sikerült az állami gazdaságok szakembereivel együtt megalapozni a legkorszerűbb tudományos módszerek gyakorlati alkalmazását. * * * A szegedi szakszolgálati állomáson igazi becsülete . van az innovatív szellemnek ... Két feltalálóval is < volt alkalmam megismer- 1 kedni. Rendszeresen jelentkeznek újításaikkal, értékes szabadalmakat jegyezhetnek a magukénak és általuk a ä „cég” is. Kérdés, hogy a I magyar (össz-állami)-gazdaság jegyzi-e, amit ők tesz- ' nek a „közös asztalra”...? Illetve oda kerül-e a „köz asztalára” az a hasznos tudás, amiből mindenki „egyaránt vehet”? Műszakiak a szakszolgálaton László Béla a szakszolgálati állomás állattenyésztési és műszaki fejlesztési osztályvezetője. Hogy jön ösz- sze ez a kettő? — kérdezem tőle. — Az állattenyésztési ágazatban még mindig meglevő óriási tartalékokat próbáljuk megkeresni : számítógépes programozással és költségtakarékos takarmányfelhasználással. Ez a fő munkánk. Tulajdonképpen az egész egy nagyon szigorú, laborvizsgálatra alapozott szaktanácsadás, amivel naponként és állategyedenként filléreket fogunk meg. A nagyüzemi adottságokból eredően viszont ezek a fillérek milliókká tudnak ösz- szeállni. A véletlen hozta úgy, hogy a szakszolgálattal a műszaki fejlesztés is hozzám került. Ezt nagy kedvvel és készséggel fogadtam, amikor rám bízták. 1982 óta több szabadalom, újítás született az állomáson, de erről majd kollégám szól... — Mi a műszaki vezető feladata a szakszolgálaton? — kérdezem másik beszélgetőpartneremet, Meszlényi Ferencet. — Munkám az összes műszaki teendőkre kiterjed, emellett fejlesztési feladatokkal foglalkozom. — Milyen volt az utóbbiak kimenetele, mérlege? — A szakszolgálati állomáson hat év óta hat szabadalmi bejelentést tettünk. Ebből hármat megadtak, három még folyamatban van... Ugyanebben az időszakban négy újítást vezettünk be. Minden fillérre szükség van — Itt van előttünk egy testes alumínium burkolatú hasáb. Néhány cső jön ki vetettek arról, hogy hol áll és hogyan mozdul előre e nagy vállalkozás. Amint azt Deme Lászlótól, a televízió és a rádió több nyelvtudományi, nyelvművelő adásából ismert nyelvész professzortól megtudtuk, eddig a nyelvi atlasz első kötetének két füzete jelent meg, s ezek negyven nagy térképet foglalnak magukban. Ezeken a tudós társaság által kijelölt szavak helyi megfelelői szerepelnek. Deme professzor elsősorban a nyelvalkotó, a nyelvhasználó népek gondolkodásmódjának, történelminéprajzi szemléletének a megismerése miatt tartja nagyon hasznosnak ezt* az együttműködést. Ugyanígy az is fontos, hogy ez a közös munka számos európai ország nyelvtudósait ismét egy szakmai közösséggé forrasztja. Már csak azért is, mert a már elkészült és a most formálódó térképlapok, meg a hozzájuk tartozó magyarázatok többnyelvűek. A munkanyelv ugyan francia, de a kommentárok németül is és angolul is olvashatók. Az európai nyelvek atlaszának megírásában a legfurcsább, hogy az — a mi szóhasználatunk szerint mondva — társadalmi munkában készül. Afféle megszállott szakemberek kezdték el csinálni, és mindmáig ők foglalkoznak vele. Itt egy tanszékvezető, amott egy ugyancsak ügyszerető intézetigazgató hagyja, biztatja, hogy egy-egy munkatársa „atlaszozzon” több-kevesebb sikerrel. Ami Magyarországot illeti, itt az Akadémia Nyelvtudományi Intézete adja a szakmai garanciát, így hát nem lehet kétség afelől, hogy közreműködésünk jó bizonyítványt kap.1 Az Atlas Lingvarium Európáé munkálatai 1970-ben kezdődtek meg. Azt azonban senki sem tudja, hogy mikor fejeződnek be. Egyszerűen gzért, mert a téma kifogyhatatlan: mindig újabb és újabb fogalmak keltenek izgalmat, s kérik, követelik, hogy tudjuk: az Urálban mit idéz fel ez a szó, hogy Nap, s hogy kikben milyen képzeteket kelt a tó, a köd, a tenger. A nemzetközi együttműködésnek talán egy kevéssé ismert, de annál fontosabb vállalkozása ez a nyelvi atlasz. A. L. belőle ... Egy magamfajta műszaki antitálentumnak ez így nem sokat mutat. Árulja el, aki készítette, mi ez és mire jó? — Ez a legújabb, bevezetés alatt levő szabadalmunk. Ez a DSL-motorok üzemelését könnyíti, illetve hatásfokát javítja meg. A berendezés elősegíti a téli hidegindítást egy elektromos előmelegítő rendszerrel, valamint ki van egészítve egy hőcserélővel, ami melegen tartja a gépjármű üzemanyagát is. —< Milyen körben alkalmazható ez? — Szinte bármilyen dízelmotorhoz használható. Mi egy családot alakítottunk ki belőle. Gyakorlatilag minden, mezőgazdaságban használt erőgéphez, gépkocsihoz megkonstruáltuk a melegítőberendezést. — A feltaláló, szerénységénél fogva, hem mondta — veszi vissza a szót László Béla —, hogy ez a mi készülékünk pontosan a dupláját tudja, mint a piacon levők (vagy tizenvalahány- féle van belőlük). Az ösz- szes többiben is megvan az a rész, ami elektromosan előmelegíti a hűtőközeget. A miénk viszont megmelegíti az üzemanyagot. Ezzel — mintegy üzemi kísérletben bebizonyosodott — egy nem várt hatásfokot értünk el. Öt-nyolc százalékkal kevesebb üzemanyagot fogyaszt
