Békés Megyei Népújság, 1989. január (44. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-09 / 7. szám
1989. január 9., hétfő o IgHJHMTd-----------------------------------------------M ilyen bank az Adatbank? Űj bank kezdte meg szolgáltatását az év elején. Az intézmény azonban nem értékpapírokat és készpénzt őriz széfjeiben — ilyenekkel nem is rendelkezik —, hanem információt tárol. Nem kevesen vannak a világban, köztük éppen pénzemberek, akik vallják: a gyors és pontos politikai és gazdasági információ, megfelelő kezekben, anyagi érték. Január 1. óta fogadja ügyfeleit a Magyar Távirati Iroda Adatbankja. Egészen pontosan : a Számítógépes Politikai Sajtó-Adatbank és Dokumentációs Szerkesztőség. Igazgatója, dr. Szabó Jván tájékoztatta az MTI— Press munkatársát. —1 A Minisztertanács egy korábbi határozatának megfelelően az MTI működteti az országos sajtó- és politikai adatbankot. Ez persze így rendkívül egyszerűen hangzik, a kijelentés mögött azonban széleskörűen kiterjedt és pontosan összehangolt tevékenységet kell látni. Például azt, hogy az MTI híreit — naponta mintegy ötszázat — mágneslemezen megőrizzük, tároljuk úgy, hogy bármikor visszakereshetők legyenek. Ehhez természetesen megfelelő elektronikus szövegszerkesztő, hírfeldolgozó, -tároló és visszakereső rendszert kellett kialakítani. — Milyen felhasználói szempontokat tartottak szem előtt? — Olyan tematikus alrendszereket alakítottunk ki, amilyenekre az MTI profilja, illetve sokéves tapasztalataink alapján szükség van. Ennek megfelelően a fejlesztés során két fő szempontot vettünk figyelembe : azt, hogy az MTI sokoldalú munkája mit követel, továbbá, hogy milyen igények merülhetnek fel a politikai, az államigazgatási, a gazdasági és nem utolsósorban a tömegtájékoztatási szervek részéről. Egy adatbank akkor működik jól, ha információtároló ,és -visszakereső rendszerét úgy alakítja ki, hogy a feldolgozott anyaghoz biztosítja a közvetlen hozzáférést és a tetszés szerinti visszakeresést. Vagyis a témakörök szerinti eligazodás áttekinthető, könnyen kezelhető. Mindezt elősegíti, hogy a visszakeresést támogató osztályozórendszerünk témakódjait, alkódjait és kulcsszavait olyan szakemberekkel állítottuk össze, akik a maguk területén vitathatatlan szaktekintélynek számítanak. — Nézzünk egy példát. A jogi témakód hányféle válaszlehetőséget tartalmaz? — A mi címlistánkban ez • négy oldalt tesz ki. Ebből csupán az „emberi jog” alkod huszonnégy különböző témakört — itt kulcsszót — érint. — Kik dolgozták fel az információkat? — Az adatbankban minden információt sajtókommentátorok kezelnek. S talán nem érdektelen elmondani, hogy az MTI Dokumentációs Szerkesztősége — amely a legnagyobb hazai sajtódokumentációs központ — munkatársainak nagy része egyetemet végzett újságíró. Munkánk azonban nemcsak a napi hírekre, az azokban szereplő személyekre, pártokra, államokra, intézményekre, szervezetekre stb. terjed ki, hanem mintegy négyszáz folyóiratot is szemlézünk. Ezekből az adatbank referátum vagy annotáció (tartalmi kivonat) formájában a külvilág és Magyar- ország legfontosabb és legérdekesebb cikkeit is számítógépen őrzi. — Kik és hogyan használhatják az MTI adatbankját? — Információszolgáltatásunk az ország bármely részéről lehívható az MTI által meghatározott típusú képernyős munkahely, úgynevezett terminál révén. A kapcsolatot telefonvonal biztosítja. Igaz, nem úgy, mint korábban, amikor elég volt feltárcsázni az MTI Dokumentációs Szerkesztőségét, s a kért adat, vagy információ szolgáltatása csupán idő kérdése volt. Most már pénzé is, hiszen az adatbanknak annyi kapcsolata csakugyan van a financiális rokonsággal, hogy előfizetéses rendszerben működik. Intézmények összevonásé Szeghalmon Együtt könnyebb lesz? Könnyebb! — válaszolt a címben feltett kérdésre a szeghalmi városi tanács, amikor a decemberi ülésén — rövid vita után — két ellenszavazattal, három tartózkodás mellett a városi művelődési központ, valamint az ifjúsági és úttörőház ösz- szevonásáról határozott. E szerint 1989. január 1-jétől az összevont intézmény városi művelődési és ifjúsági központ néven fog működni. Az új igazgatót a január 12-i ülésen a városi tanács végrehajtó bizottsága nevezi ki. — Milyen előnyöket ígér a két intézmény összevonása? — érdeklődtünk Jámbor Ernőtől, a városi tanács művelődési, ifjúsági és sportosztályának vezetőjétől. — Ügy gondolom, több szempontból is kedvezőt. A létszámmal racionálisabban tudunk gazdálkodni, elkerülhető lesz a különböző rendezvények egy időben való ütközése. Példaként elmondhatom, hogy egyszerre tartott diszkót az ifjúsági ház és a művelődési központ is. Ez utóbbi helyhiány miatt áfész presszójában. A jövőben a diszkóprogramokat az ifjúsági házban szeretnénk megtartani. Itt egy büfét alakítunk ki, ahol csak szeszmentes italokat árusítanak. Elsősorban a 15—18 éves korosztályra számítunk, de eltérő időpontban esetleg az idősebbek részére is rendezünk táncmulatságot. Az egyszemélyi vezetéssel mindenféle ütközést el szeretnénk kerülni. — A két intézmény korábban különböző költségvetéssel, eltérő állami támogatással bírt. Nem jelent ez gondot? — Nem, a pénzük megmarad. Az ifjúsági ház költség- vetése, amelyet eddig a tanács pénzügyi osztálya kezelt, átkerül a Gameázhez, ahol a művelődési központ pénze is van. — Nem lett volna szerencsésebb a teljesen önálló gazdálkodás? — Biztosabb így az anyagi helyzetük. A Gamesz megközelítőleg 60 millió forintot kezel, így nem fordulhat elő, hogy átmeneti pénzhiány miatt valamelyik rendezvény megtartása veszélybe kerül. Mindezek mellett az önállóság felé is tesznek egy lépést. Mégpedig úgy, hogy a rendezvények bevételére érdekeltségi rendszert alakítunk ki. A többletbevétel náluk marad, és azzal ők gazdálkodnak tovább. — Mennyiben módosul a két intézmény már kialakult arculata? — Az ifjúsági ház profilja feltétlenül megmarad. Csak azt az ellentmondást szeretnénk megszüntetni, hogy az ifjúsági házban ingyenesek a szakkörök, míg a művelődési központban fizetni kell értük. — ön szerint mitől függ majd az összevont intézmény sikere? — Feltétlenül az ott dolgozók gondolkodásmódján, munkához való hozzáállásán fog eldőlni. Mindig az intézmény érdekének és nem az egyéni érdeknek kell előtérbe kerülni. (ml) Fogadkozásaink Az év utolsó napján az egyik ismerősöm a sokadik cigaretta után nyúlva kijelentette: — Jövőre nem dohányzom többet — bámulom elszántságát, csodálom akaratát és megdöbbenek mondatának utolsó szavain —, mint az idén. — Ö, én naív, majdnem elhittem! — summáztam magamban a hallottakat, s közben arra gondoltam, de sokszor tettem hasonló, soha meg nem valósított fogadalmakat! Mert az tény, hogy kimondva, vagy éppen kimondatlanul az esztendő fordulóján mindannyian elhatározunk valamit, ígérgetünk, fogadkozunk. Sokszor áltatjuk önmagunkat és ezzel áltatunk másokat. Az ünnepek után megkérdeztünk néhány embert Orosházán, vajon ők fogadkoztak-e az új év kezdetén, s ha igen, akkor miként tették ezt? Nagy szavak helyett — Lázas betegen nem volt sok kedvem fogadkozni — mondja Sándor Antal, az Orosházi Városi Tanács elnöke. — Egyébként ezekről az újévi fogadalmakról az a véleményem, hogy csak akkor érnek valamit, ha meg is valósulnak. A nagy szavak helyett magánemberként én inkább úgy fogalmaznék: azt kívánom, hogy legyen elég erőm, egészségem további munkámhoz, megnövekedett feladataim ellátásához. A hivatalban pedig — a tanácstestülettel és az apparátussal közösen — sikerrel teljesítsük a lakossági elvárásokat; az emberekkel megtaláljuk a közös hangot és ez tartós bizalmat eredményezzen. Nem fogadalmak ezek, hanem szerény kívánságok. Új életet kezdünk Blahó János fiatal középiskolai tanár: — Megfogadtam, hogy visszafogyok a régi, esküvői öltönyömbe. No, de félre a tréfával! 1989-ben át kell rendeznünk a családi költség- vetést és így — ha fogadom, ha nem — új életet is kell kezdenünk. Muszáj. Jó adag szeretetre, hitre, toleranciára lesz szükségünk ahhoz, hogy ebből az „alagútból” kijussunk. A távlatok elég homályosak, de az a szerencsénk — feleségem is pedagógus —, hogy munkánkban a napi sikerélmények doppingolnak. A gyerekekkel való kapcsolatunk igen őszinte. Mi őbennük látjuk az igazi reformnemzedéket és éppen ezért ezeket a gyerekeket — a társadalommal és a családdal — együtt kell felnevelnünk. Felelősséggel. Nem fogadalom ez, hanem vágyálom Ki ne ismerné ezt a nevet Orosházán: Musztafa Szulimán. A 68 éves cukrászmester így mesél ez évi terveiről, vágyairól: — Ha egészségem engedi, úgy dolgozom tovább, ahogy eddig — ütemesen. Szilveszterkor nem fogadkoztam, így hát fogadalmaim sincsenek. Viszont van egy vágyam, egy álmom. Egy gépről van szó, de többet nem árulok el! Meglepetésnek szánom azok számára, .akik szeretik a különleges édességeket.' Persze, mint minden, ennek a gépnek a beszerzése is pénzkérdés. Ettől függetlenül amondó vagyok: addig nem öregszik meg az ember, amíg vágyai vannak. Minden az akaraton múlik — Én az idén megkomolyodom — kuncog Jakab Krisztina, az orosházi gyors- és gépíró-szakiskola másodéves tanulója. — Ez az egyik fogadalmam, a másik, hogy jobban tanulok. Ismerem magam, ha nagyon akarom, biztosan sikerülni fog mind a kettő. ♦ Az osztálytárs, Dohor Anikó szintén fogadkozott szilveszter éjszakáján: — Kettős fogadalmat tettem magamban, és csak most hangoztatom: nem eszem több csokit és gyorsírással heti egy füzetet teleírok. Ha most sikerül bizonyítanom, akkor később magam előtt lesz a két jó példa. Csete Ilona A költségvetés struktúrája Az elmúlt húsz esztendő során a pénzügyi szervek szerepe, társadalmi megítélése alapvetően megváltozott. 1968. után a Pénzügyminisztérium lett a legfontosabb operatív gazdasági irányító, amely vállalati szintig és konkrét termelési célokig hatóan bűvészinasként használta a pénzügyi ösztönzőket, mint akkor hívták, „emeltyűket”. Ezek elsősorban egyedi adókedvezményekből és dotációkból álltak. A népgazdasági terveknek megfelelő célok érdekében a minisztérium tisztviselői vállalati szinten módosítgatták a költségvetési kapcsolatokat. A vállalatok hamar felismerték, hogy pénzügyi helyzetük sokkal jobban függ a költségvetési kapcsolatoktól, mint a jó, vagy gyenge munkájuktól. A bűvészinas seprűje addig sikerrel seperte ide-oda a pénzt, amíg bőven futotta a külföldi hitelekből. 1988-ra azonban kiderült, hogy már csak beseperni lehet, adakozni nem. Elérkezett a tényleges reformok ideje. Mostanra azonban a reformok bajnokának tekintett pénzügyi apparátus a mindenki közös ellensége szerepébe került. Mindenki hangosan követeli, hogy tőle kevesebbet vegyenek el, és neki többet adjanak. A Pénzügyminisztérium tekintélye a mélypontra süly- lyedt. Nem is ez a fő baj, hanem az, hogy a reformok jövőjét fenyegeti az a szituáció, amelyben minden ágazat, minden érdekképviselet csak kapni akar, áldozatokat hozni nem. A növekvő költségvetési hiány mellett megfékezhetetlen infláció származik abból, hogy mindenki kevesebb adót akar fizetni, de mindenki több költségvetési juttatásra tart igényt. A veszély annál nagyobb, minél gyengébb a központi hatalom. Sürgőssé vált tehát olyan költségvetési reform, amelyben az újraelosztási feladatok megoldása nem úgy történik, hogy a Pénzügyminisztérium egy nagy kalapba begyűjti az adókat és ebből aztán a mindenkori erőviszonyoknak megfelelően eloszt. A jelenlegi és a belátható jövőn belüli erőviszonyok ugyanis nem biztosítják sem a megfelelő összeg begyűjtését, sem a túlosztozkodás megakadályozását. Olyan rendszert kell tehát teremteni, amelyben közvetlenül szembekerülnek egymással azok, akik fizetnek, és azok, akik kapnak. Ennek érdekében a költségvetést három alapvető részre kellene felosztani : — Az államháztartás költségvetése; — A munkaerő újratermelése során felmerülő társadalmi feladatok költség- vetése; — A vállalkozási szektor költségvetése. Az államháztartás költségvetésébe tartoznának az államapparátus és a hadsereg fenntartásával járó költségek. A munkaerő újratermelése során felmerülő feladatok költségvetése két csoportba sorolandó: a) A munkaerő újratermelési költségeihez való állami hozzájárulások. Ide tartozik az egészségügyi ellátásnak, kultúrának, sportnak az a része, amit a társadalom közös feladataként kell finanszírozni. b) A társadalom szociális feladatai, amelyeket a szociálpolitika állami feladatnak tekint. Ide tartozik a nyugdíjnak az államilag garantált része, a családi pótlék és minden olyan szociálpolitikai támogatás, amit a társadalom feladatának tekintünk. A fenti felsorolás a költségvetési kiadások oldaláról történik. Jóval problematikusabb a források hasonló alapokon történő szétválasztása. Márpedig az a feliadat, hogy a felhasználási célokkal a források közvetlenül álljanak szembe. Abból lehet kiindulni, hogy a munkaerő újratermelésével kapcsolatban felmerülő költségvetési kiadások forrásait a munkaerő újratermelési költségeként kell felfogni. Ebből fakadóan annak forrásai a munkaerő költségeiként rfierüljenek fel, vagyis bérjárulékként kerüljenek kivetésre. Ha például az oktatást, mint a munkaerő újratermelési költségét kell felfogni, akkor az a bérköltségek százalékában legyen kivetve a munkaerő hasznosítóira. Egyértelműen így kellene kezelni az egészségügyi ellátás. az állam kulturális-, tudományos és sportcélú feladatainak forrásfedezetét is. A nyugdíjakat úgy kell felfogni, mint a munkaerő aktív korában kiérdemelt ellátási kötelezettségét. Ezért a nyugdíjak fedezetét szintén a munkajövedelmekre kell kiróni. Ebből a szempontból a , családi pótlék is a munkaerő újratermelését biztosító kiadás, tehát fedezetét a munkaerőnek kell megfizetnie. (Nem kell hangsúlyozni, hogy a munkajövedelmekre kivetett minden adót végső soron a dolgozók fizetik, az csak technikai különbség, hogy a munkaadó vagy a dolgozó köteles a konkrét befizetésre. Az első esetben a dolgozók nettó munkajövedelmet kapnak, a másik esetben bruttót. A gyakorlatban mindenütt valamiféle középút a jellemző. Például ma a nyugdíjjárulékból a dolgozók fizetnek körülbelül egyharmadnyit, a kétharmadnyi rész pedig a munkaadók bérjutalékából kerül fedezésre. Problematikusabb az államháztartás fedezetének elkülönítése. A fentiekből következően erre elsősorban a személyi jövedelemadó szolgálhat fedezetül. Ezért érdemes volna a szorosan vett állami kiadások forrásának tekinteni. Ez azzal járna, hogy az államapparátus fenntartásának terheit a jól kereső rétegek éreznék elsősorban, ezek a rétegek emelnének szót a drága állam gyakorlata ellen. Az átlagosnál lényegesen jobban kereső értelmiségiek, kisvállalkozók jelentik azt a legdinamikusabb politikai erőt, amely sikerrel veheti fel az államapparátus növekedése, az állami bürokrácia elleni politikai harcot. A nemzetközi tapasztalatok szerint ez az a réteg, amely a legkevésbé ad hitelt az olyan ideológiáknak, amelyek a társadalom problémáinak a megoldását a nagy újraelosztó szerepét vállaló, központosított államtól várja. A vállalatok nyereségadója nyújtana fedezetet az állam gazdaságpolitikai céljait szolgáló dotációkra, támogatásokra. Ebben az esetben a vállalati szektor tiltakozna az ellen, hogy a vállalati szektor nem gazdaságos részei jelentős dotációt élvezzenek. Kopátsy Sándor
