Békés Megyei Népújság, 1988. július (43. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-29 / 180. szám

1988. július 29., péntek JTTJUUlfiTd Péntek Má r-már közhelyszámba megy, hogy az alkohol öl, butít és nyomorba dönt. A rossznyelvek szerint a szólás második és harma­dik feltételezését igazán nem kell komolyan venni, hiszen e kettő nemcsak a szeszes italok monopóliu­ma. No és az első? Mint tegnapelőtt este a rádióból és a tévéből, tegnap meg a napilapokból értesülhet­tünk róla, újabban már nem alattomban teszi a gyilkolást, hanem gyorsan, direktben. Igen, valami lúgos-ma­rós, hipószerű vegyszert palackoztak Kőbányán a barna és zöld félliteresek­be. Gyanítom, volt olyan sörösüveg . is, amelyen ki­vételesen rajta maradt a címke, amely Kőbányai vi­lágos feliratával ebben a melegben jogos és szép re- mélyeket kelt az üveg ko­ronazárját lepattintó szom- júhozóban... De hát nem is ez itt a baj! Hanem az, hogy mint minden terméket, ezt is el­lenőrizni kellfett volna) forgalomba hozatal előtt. Egyetlen rossz példa is ár­tani, ha úgy tetszik: ölni tud. Nem az emberéletben tesz kárt, hanem egy leg­alább ennyire fontosban: a bizalomban. Azt öli, irtja. Ezentúl némi hátsó gondo­latok kíséretében nyitok magam is üveget. S nem­csak söröset . . . (—silá—) Ismét műsorára tűzte a televízió a Forró szél című, nagy­sikerű, jugoszláv filmsorozatot, mely változatos, izgalmas története mellett elsősorban főszereplője, Ljubisa Samardzic, vagyis Surda révén lopta be magát a nézők szívébe. A nép­szerű Surdával találkozott a Békéscsabai Előre Spartacus baráti körének elnöke, dr. V. Fodor Endre (képünkön), aki­nek ígéretet tett arra, hogy a nyár végén ellátogat Békés­csabára. Reméljük, az ígéretet hamarosan be is váltja! Lakásnyeremény-betétkönyvek sorsolása Az Országos Takarékpénz­tár július 29-én, pénteken Budapesten rendezi meg a lakásmyeremény-takarékbe- tétkönyvek második sorso­lását. Ezen az 1987. decem­ber 31-ig váltott és az 1988. június 30-án forgalomban volt betétkönyvek vesznek részt. A sorsolás eredményét az augusztus 2-i napilapok közük. A hivatalos nyere­ményjegyzék augusztus 4-én jelenik meg. Körzetszám: 69 Halló, Mezókovácsháza! Űjabb két Békés megyei települést kapcsoltak be az országos távhívóhálózatba: Mezőkovácsházát és Végegy­házát, amelyek a mai naptól a 69-es körzetszámon közvet­lenül hívhatók. Mezőkovács- házán — mint Slyueh And­rástól, a Békés Megyei Táv­közlési Üzem vezetőhelyette­sétől megtudtuk — tavaly telepítettek egy ezerállomá­sos konténer-telefonközpon­tot, s így lehetővé vált az idei hálózatbővítés. Jelenleg 5-600 telefonelőfizető örül­het az új lehetőségnek, s a további bekapcsolásokra is van még mód. Az új tele­fonszámokat a tudakozótól lehet megkérdezni. S hogy mi lesz a követke­ző lépés? Még ebben az év­ben bekapcsolják az orszá­gos távhívóhálózatba Oros­házát, Sarkadot és a kör­nyező falvakat: Sarkadike- resztúrt, Méhkerékét, Köte- gyánt és Űjszalontát. Anyakönyvi hírek GYULA Házasságkötések: Sebestyén Edit és Rácz Atti- lia, Mozsdk Zsuzsanna és Rácz István Zoltán, Csatári Enikő és Nagy Sándor, Székely Ágnes Hona (Gyula) és Szferle Tiva­dar (Méhkerék). Születések: Bujdosó András és Klem ént Éva fia Attila, Tűri László és Barna* Márta leánya Renáta, Góz István és Nagy Ilona fia István, Nyisztor János és Sza- lontai Gizella leánya Veronika, Tóth Sándor és Katona Éva leánya Szandra, Kovács Sándor és Barta Julianna leánya Tí­mea, Avramucz György és Má- csok Katalin leánya Katalin, dr. Kincses Zoltán és Tőgye Mária fia Gábor, Lévai László István és Balog Katalin Ilona fia Zsolt (Békés), Dunai Imre és Tóth Teréz fia István (Ke- Vermes), Tóth József és Bucsi Aranka leánya Éva (Dévavá­nya),, Hurguly László és Csá­szár Ilona leánya Nóra (Domb- egyház),, Váradi János és Sza- tai Éva fia János József (Fü­zesgyarmat), Sinkó Lajos és Jastyúr Judit Katalin fia La­jos András (Lökösháza), Szabó Mihály és Gyebrovszki Andrea Anikó fia Mihály András (Elek), Szekeres Károly és Lajos Er­zsébet fia Károly (Elek), Ko­vács Zoltán és Varga Gyöngyi leánya Alexandra (Elek), Kul­csár János és Szlaninka Rozá­lia fia Tamás (Mezőkovácshá- za), Fitz Árpád és Máté Ilona Edit leánya Annamária (Bihar-^ Zöldség-, gyümölcsárak Piaci csendélet Tótkomlóson Fotó: Béla Ottó Békéscsaba Békési Gyulai Megnevezés egys. Vcs. Húsk. Afész. Szm. Burgonya kg 10,— 10,­10,— 10,­Vöröshagyma kg 10,— 14,­16,­Fokhagyma kg 60,— 35,­— — Fejei káposzta kg 8,— 8,— 10,— 8,40 Kelkáposzta kg 15,— 15,­17,­19,— Alma (idei) kg 35,— 27,­— 20,­Tojás db 2,20 — 2,40 2 :,50(X) (x) = dobozos További zöldség- és gyümölcsárak: sárgarépa: 6—10 Ft/csomó; zöldséggyökér: 60—10 Ft/csomó; zöldpaprika: erős, hegyes 15—20 Ft/kg, fehér tv 20—28 Ft/kg; paradicsom: 14—22 Ft/kg; uborka: sa­látának való: 6—8 Ft/kg, csemege: 19,10—20 Ft/kg; spenót és sóska: 40 Ft/kg; málna: 80 Ft/kg; meggy: 15—25 Ft/kg; körte: 20 Ft/kg; saláta: 6 Ft/db; karfiol: |20 Ft/kg; sárgadinnye: 10—15 Ft/kg; gö­rögdinnye: 18—15 Ft/kg; főznlvaló kukorica: 3 Ft/cső; őszibarack: 35—50 (Ft/kg; (ringlószilva: 15 Ft/kg; karalábé: 10 (Ft/kg; gomba: 80— 100 Ft/kg; zöldborsó: ,15 Ft/kg; zöldbab: 10—15 Ft/kg. Megjegyzés: |a budapesti és a szegedi árakat technikai okok mi­att nem áll módunkban közölni Vetőmag Vállalat Magtisztító Üzeme női és férfi fizikai dolgozókat, illetve nyugdíjas portásokat vesz fel. Jelentkezés: Szarvas, Ipartelep u. 1. sz. alatt. A Dél-alföldi Tégla- és Cserépipari Vállalat Gépgyártó Üzeme FELVÉTELRE KERES műszaki vezetőt, felsőfokú műszaki iskolai végzettséggel. Jelentkezni lehet: •a gépgyártóüzem vezetőjénél, Békéscsaba, Orosházi út 32. Megkérdeztük... Mennyi víz fogy ezekben a napokban? Természetes velejárója a tartós hőségnek, hogy ug­rásszerűen megnő a vízfo­gyasztás. S hagy pontosan mennyi vizet használunk el naponta, s győzik-e a kutak, berendezések, a hálózat ezt a fogyasztást — erről kér­deztük tegnap Solymosi Er­nőt, a Békés Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat üzem­viteli osztályvezetőjét, majd Nagy Tibort, a Gyulai Víz­művek főmérnökét — Gyula városa ugyanis nem a me­gyei vállalathoz tartozik, hanem önálló. — Békéscsabán, Békésen, Gerlén, Szabadkígyóson és Dobozon, vagyis a regionális vízellátási rendszerre rákap­csolt településeken nincs gond, nem kell korlátozást bevezetni, sőt, még tartalék­kal is bírunk. Itt például szerdán 44 ezer köbméter volt a napi, 24 órás fogyasz­tás, és még napi plusz 10 ezer - köbméter a tartalék. Ezen belül egyébként a la­kossági fogyasztás már elér­te a csúcsot. — Mennyi az egész megye vízfogyasztása ezekben a napokban ? — A szerdait tudom mon­dani, mint legfrissebb ada­tot: 104 ezer köbméter víz fogyott 24 óra alatt — míg éves átlagban körülbelül 70 ezer köbméter a napi meny- nyiség. Ebben nem szerepel Gyula, hiszen az nem hoz­zánk tartozik, önálló vízmű­vel rendelkezik. A regioná­lis rendszerhez kapcsolt te­lepüléseken, amint említet­tem, tehát nincs gond, a többi településen viszont már teljesen kihasznált a kapacitás, több helyen ve­zettek be elsőfokú korláto­zást, ami locsolási tilalmat jelent, az ipar pedig csak a lekötött mennyiséget kapja meg. így van ez Csárdaszál­láson, Szarvason, Nagyszéná­son, Gyomaendrődön, Sarka­don, Mezőberényben, Tarho- son és Bélmegyeren. Válla­latunk már javasolta, de a tanács még nem tartotta in­dokoltnak korlátozás beve­zetését Eleken, Kétegyházán, Füzesgyarmaton. Egyébként, ahol még van tartalékkapa­citás, ott is előfordulhat nyo- máscsökkenés, hiszen a há­lózat csúcsidőben nem győzi a nagy mennyiségű vizet szétosztani. Gyulán Nagy Tibor főmér­nöktől megtudtuk, hogy az idei első meleghullámban, július elején mért csúcsot közelíti ismét a vízfogyasz­tás: 17-17,5 ezer köbméter vizet használnak el ezekben a napokban egy 24 óra alatt a gyulaiak, s ez a vízművek­nél a teljesítőképesség ha­tárát közelíti. Locsolási ti­lalom van érvényben, és nappal gépkocsit mosni is ti­los, de más jellegű korláto­zás nincs. A víztoronytól tá­voleső területeken, főképpen felsőbb emeleteken, az esti csúcsidőben előfordulhat nyomáscsökkenés. T. I. A Békéscsabai iHúsker 100 millió forintot fordított húsüze­mének rekonstrukciójára. Ezzel évente több mint százezer sertés levágására és feldolgozására lett az alkalmas. Köz­kedvelt szárazkolbászaiból és a csabai szalámiból évente 500 tonnával tudnak többet termelni; összesen 1600 tonnát Fotó: Béla Ottó ugra), Tóth György és Soltész Julianna Erzsébet leánya Erika (Békéscsaba), Varga Mihály és Balázs Katalin leánya Katalin (Békés), Széplaiki Sándor és Ka­jád Tünde fia Balázs (Csanád- apáca), Gácsér Béla Dávid és Palkó Éva fia Dávid (Med- gyes egyháza), Somogyi Imre Zsigmond és Veres Hona fia Tamás (Békés), Domokos Ist­ván és Kun Mária fia István (Bélmegyer), Miszlai László és Kulik Ildikó fia László (Elek), Török István Imre és Litavsz- ki Zsuzsanna leánya Andrea (Békéscsaba). Ciblik István és Litauszki Ildikó leánya Ildikó (Békés), Feke Sándor és Iván Mária fia Sándor (Dévaványa), Győrfi Balázs és Püski Judit Ilona leánya Nikolett Tünde (Békés). Hajdú Márton és Gá­bor Julianna fia Márton (Okány), Földi János és Ham­za Ildikó fia János (Doboz), Szabó Ferenc és Piedl Éva leá­nya Éva (Kötegyán). Halálesetek: Jeszenszky Vilmosáé Monori Julianna, Ágoston József, Szán­tó Lajosné Fábián Ilona, Hav- rán Mihályné Stefula Judit, Nagy Mihályné Király Katalin, Szabó Dániel, Kukla József, Szabó Antalné Kovács Terézia (Elek), Homoki Sándorné Nagy Margit (Füzesgyarmat), Pribék Mihályné Kiss Róza (Sarkad- keresztúr), Tóth János (Kever- mes), Vasadi Sándorné Szitás Ilona (Dombegyház), Nagy Já­nos (Orosháza). Avramucz Mi­hályné Balázs Flóra (Kétegyhá- za), Tóth János (Medgyesfcgy- háza), Máté Jánosné Csasztvan Anna (Szarvas), Tóth István (Csárdaszállás)., Szivák Gá.borné Beke Ilona (Körösnagyhar- eány), Drenda Gyuláné Varga Mária (Medgyesegyháza), Elek Ignác Gyula (Dévaványa), Bán­ki Jenőné Nagy Erzsébet (Fü­zesgyarmat), Kurucz József (Szeghalom). Váradi Györgyné Somossl Alojzia (Elek), Rédei József né Kis Irén (Elek). Éljen az ifjú pár! Az esküvőkön szokásos jókívánság ezúttal a szó szoros értelmé­ben megilleti azt a kertészszigeti fiatal (házaspárt, akiket július 25-i számunkban, az anyakönyvi hírekben elparentáltunk. Nevük ugyanis a halálesetek között jelent meg — sajnos, szerkesztősé­günk így, tévesen kapta meg a ^listát. (A szomorú végeredményt tekintve persze nincs jelentősége, inkább csak lapunk hiteléért említjük meg, hogy a hibát nem mi követtük el.) A /kertészszigeti Haskó Erzsébettől és Czinczár Zsigmond Zoltán­tól, akik /a közelmúltban házasságot kötöttek — természetesen el­nézést kérünk, jó egészséget, boldogságot kívánunk, s emlékez­tetjük őket arra, hogy „akinek a halálhírét költik, hosszú életű lesz**. HÍREK MA: MÁRTA, FLÓRA NAPJA A Nap kél 5.18 — nyugszik 20.24 órakor A Hold kél 20.57 — nyugszik 5.08 órakor ÉVFORDULÓ ötven éve halt meg Nyi- koliaj Krilenko (1885—1938) szovjet-orosz jogász, kom­munista funkcionárius. IDŐJÁRÁS Csütörtökön kissé mérséklő­dött a nagy hőség, csak a reg­geli órákban hagyta el térsé­günket az a hidegfront, amely csak szélerősödést okozott, de csapadék nem hullott hatására. Ismét igen meleg volt a haj­nal, hiszen nem hűlt 20 fok alá a hőmérséklet, viszont a ma­ximum hőmérsékletek csak 30 fok körül alakultak, és az időn­ként erős északias szélben még ennél is enyhébbnek éreztük a levegőt — kaptuk a tájékozta­tást Mojdisz Istvántól, a Bé­késcsabai Meteorológiai Állo­más ügyeletesétől. Várható időjárás az ország te­rületén ma estig: napsütéses, száraz idő várható fokozatosan mérséklődő széllel. Hajnalra 12- 17 fok közé süllyed a hőmér­séklet, délután pedig a mainál melegebb, 27-32 fok várható. Távolabbi kilátások szombat­tól keddig: általában kevés fel­hő lesz, sok napsütéssel, el­szórtan zápor, zivatar főként a jövő hét elején várható. A leg­alacsonyabb hajnali hőmérsék­let eleinte 13 és 18 fok, majd 15 és 20 fok között várható, a legmagasabb nappali hőmérsék­let eleinte 26 és 31 fok, majd 29 és 34 fok között lesz. Jelen­tős mennyiségű csapadék (leg­alább 5 mm naponta) az ország területének 10 százalékán vár­ható. Hírügyeletünk 19 óráig hív­ható; a tele­fonszámunk : .27-360 Hírügyeletes: Nemesi László > — A HIDASHÁTI Állami Gazdaság biharugrai kerü­letében a fő bevételt a hal­tartás jelenti. Az itt tartott fajtákból — ponty, amúr, fehér és törzsbusa — évi 37 milliós bevételt terveztek. Mivel főleg nyári értékesí­tésre törekszenek, az idén eddig a kereskedelmi válla­latoknak 31,3 millió forintért adtak át halat. — A GYERMEKKOCSIK ÁRA NEM Nö. A kohászati árak emelkedése miatt jú­lius 1-jétől átlag 8,5 száza­lékkal emelkedtek a Salgó­tarjáni Kohászati Üzemek­ben előállított vékonycsövek árai. Ez alól kivételt képez­nek azok a csőfélék, ame­lyekből évente körülbelül tízezer gyermekkocsi készül: ezekre a vállalat a felhasz­náló vállalatoknak 10-12 százalékos árkedvezményt ad; ezzel is enyhíteni kíván a gyártó a gyermekes csalá­dok anyagi terhein. — A RÉGÉSZETI ásatások legújabb eredményei alap­ján megállapították, hogy Battonya határában — kü­lönösen a Szárazér nevű víz­folyás mentén, mely egykor a Maros egyik fő ága volt — már időszámításunk előtt öt-hatezer évvel is éltek em­berek. — BUCSÁN a háztáji gaz­daságokban 1984 óta fokoza­tosan csökken a sertések száma. Míg ’84-ben 3900 hí­zót szállítottak el a község­ből, az idén csak 2200 da­rabra szerződött le a lakos­ság. Egyedül a kocák száma mutat némi emelkedést, ez jelenleg kettőszázhetven. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a lottó 30. hetének nyertes szá­mai a következők: 48, 70, 73, 78, 82 A július havi jutalomsor­soláson — amelyet augusz­tus 2-án rendeznek — a 27. hét szelvényei vesznek részt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom