Békés Megyei Népújság, 1987. november (42. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-14 / 269. szám

1987, november 14., szombat

o

Korszakváltás

Beszélgetés időszerű ideológiai feladatokról

— A szocializmus hazai és nemzetközi fejlődésében korszakváltáshoz érkeztünk, a hetvenes évek elejétől új feltételek, körülmények és követelmény között kell dolgozni. Ennek megfelelően sok mindent át kell gondolni. A korszakváltásból keletkező gyors mozgások meg a külső hatások azt követelték meg, hogy társadalmi-gazdasági fejlődésünk egészét átgondolva, gyorsabban váltsunk bizonyos területeken. A vizsgálódás és a váltás igénye tavaly, a novemberi központi bizottsági ülésen fogalmazódott meg. Az azóta eltelt egy esztendő hazai és nemzetközi fejleményei még inkább előtérbe állították a váltás igényét. Milyen hatással volt ez a politikára? — erről kérdeztük Kemény Lászlót, az MSZMP KB propaganda-alosztályvezetőjét.

— Az ön által említett felismerés négy nagyon fontos politikai döntéssorban nyilvánul meg. Kezdődött a társadalmi-gazdasági kibontakozási programmal, melynek feladata meghatározni, hogy az adott helyzetből milyen stratégia alapján akar a párt kiutat mutatni. A július 2-i KB-határozat ezért született meg. Ideológiai megújulásra is szükség van, tehát az ideológiai kérdésekben a pártnak állást kellett foglalnia, ami a mostani KB- ülésen megtörtént. A harmadik, hogy a párt vezető szerepének kérdését a megváltozott körülmények között újra kell fogalmazni, és egyúttal korszerűsíteni kell a politikai intézményrendszert. A negyedik elem, hogy nyilvánvalóan az ilyen mélyreható és minőségi változtatásokhoz személyi változásokra is szükség van. Tehát kellenek azok az emberek, akik ezt a minőségi változást vezérelni tudják. Jelenleg abban a fázisban vagyunk, amikor ez a négy nagyon fontos politikai döntés még nem ért össze. A kibontakozási program elkészült, erre épült a kormány munkaprogramja a végrehajtáshoz, és az elmúlt napokban a Központi Bizottság állást foglalt az ideológiai munka időszerű kérdéseivel kapcsolatban is. Várhatóan jövő évben pedig a párt vezető szerepével és az intézményrendszer átalakításával kapcsolatos elképzelések megvitatására kerül sor. A fentiek együttesen adnak választ arra, hogy ezt a minőségi fordulatot, a társadalom és a gazdaság minden területét érintő váltást hogyan tudjuk megvalósítani.

— Milyen nemzetközi feltételek között kezdhetünk ehhez a nagyon nehéz, jövőnket alapvetően meghatározó munkához?

— A korszakváltás nagyon sok gyötrelemmel jár mindegyik szocialista ország számára. Vannak bizonyos megtorpanásaink is. Történelmi rálátással azonban egyértelműen bebizonyosodott, hogy a szocializmus, a társadalmi fejlődés irányát tekintve, reális alternatíva. Segít bennünket a Szovjetunióban megindult megújulási folyamat. Mára megtanultuk, hogy mindegyik szocialista országnak a saját feltételeit, lehetőségeit kell figyelembe vennie a saját megoldásaihoz, a saját pályát kell a legjobban kihasználni, úgy, hogy közben egymástól tanulunk. Nagyon pontosan kell tudni, hogy mi az, ami kedvező, és mi az, ami kevésbé az. Figyelembe kell vennünk, hogy megújulási programunknak ellenfeleink egyáltalán nem tapsolnak, mert terveinkre válaszul a világban ma egy minden oldalú ellentámadás bontakozik ki a szocializmussal, mint eszmével, mint társadalmi gyakorlattal szemben.

— Kérem, részletesen fejtse ki, mire gondol'.’

— A világban egy nagyon súlyos válság van, és úgy szoktam fogalmazni, hogy egy gazdasági világháború közepette vagyunk. Ebből szerencsére nem lehet forró háború, mert a katonai erő- egyensúly ezt nem engedi meg. Azonban a világban a gazdasági erőegyensúly még nem jött létre. Ennek hátrányait, a gazdasági világháború hátrányait, pagyon súlyosan érezzük. Itt a katonai eszközökön túl gazdasági eszközök jelennek meg elsősorban, és természetesen politikai, ideológiai eszközök is. Harc folyik az emberek tudatáért, hogy mit válasz- szanak. Miután a gazdasági fölény a másik oldalon van. egy olyan fogyasztói modellt tudtak kialakítani, amely nagyon vonzó, vonzóbb, mint a mai pillanatnyi lehetőségeink. Meggyőződésem, hogy a gazdasági erőegyensúlyra nagyon nagy szükségünk van, ennek hiánya megnehezíti — főleg az új nemzedék — azonosulását a szocializmussal, mivel az emberek dinamikusan növekvő szükségleteit ma még nem tudjuk megfelelően kielégíteni.

— Beszélgetésünket azzal kezdtük, hogy a szocializmus építésében korszakváltáshoz érkeztünk, és most keressük a megfelelő válaszokat. Felmerült egy csomó régi kérdés, amelyre azt hittük, hogy már megadtuk a választ. Letudtuk egyszer és mindenkorra. Most, az új körülmények között teljesen új módon kellene válaszolni rájuk, és nincsenek megfelelő válaszaink. Egyetért ezzel?

— Azzal értek egyet, hogy meg kell találnunk a helyes válaszokat. Bátorít és kötelez erre bennünket a Központi Bizottság mostani állásfoglalása is. Példát is mondanék feladataink egyikére: mondjuk a tulajdonviszonyok kérdését. A termelőerők fejlődésében olyan elemek jelennek meg, amelyek másfajta tulajdoni elrendezést igényelnek, nem megkérdőjelezve egyik alapértékünk, a különböző formájú társadalmi tulajdon meghatározó szerepének létjogosultságát, sőt elsődlegességét az épülő szocializmusban. Ennek nem mond ellent, hogy reális igények életre hívják a tulajdon különböző kombinációit. A magántaxis, hogy ha taxisként fuvarozik, ugye akkor magántulajdonos. Ha a családját szállítja ugyanazzal a gépkocsival, akkor a személyi tulajdonát használja. Viszont ha egv megrendelés alapján belép valamiféle állami vállalat körébe, akkor ismét egy másfajta tulajdonkombinációban vesz részt a munkamegosztásban. A válaszadáshoz tartozik: a korszakváltásnak, az új minőségű fejlődésnek döntő eleme a tudományos technikai forradalom megjelenése és kibontakozása. Ez vetette fel például a teljes foglalkoztatás és a hatékony foglalkoztatás ellentmondásának problémáját. Egyértelmű, hogy a szocializmus egyik természetes velejárója a társadalmi igazságosság, vagy másképp fogalmazva, a létbiztonság. A termelőerők fejlődésével azonban a foglalkoztatottság csak hatékonyan képzelhető el. De említhetném az egyenlőség és differenciálás ellentmondásának kérdését is, jövedelemelosztásokban.

— Felismertük, és ki merjük mondani, hogy a szocializmus nem ellentmondásmentes társadalom. és a szocialista országokban számos ellentmondás létezik. Ha ezeket az ellentmondásokat időben fel tudjuk tárni, és megoldást Is tudunk kínálni, akkor ezek hajtóerőt jelenthetnek. Véleménye szerint a mai magyar társadalomban milyen sürgetően figyelmet kívánó ellentmondások léteznek?

— Két súlyos ellentmondást emelnék ki. Az egyik, hogy egy ilyen kis ország, amely nyersanyagban szegény, és korábbi elmaradottságát még teljes egészében nem tudta leküzdeni, a sokoldalú nemzetközi munka- megosztásban való maximális részvételben érdekelt. Mondhatnám úgy is, hogy a világ civilizációs fejlődésének a főútvonalán kell járnunk. A jelenlegi nemzetközi munkamegosztásból azonban számunkra jelenleg alig származik valami pozitív impulzus. Megfogalmazták, hogy a KGST megújítására van szükség, az integráció elmélyítése és szervezeti struktúrájának megújítása azonban a gyakorlatban éveket fog igénybe venni. A fejlődő világgal, a felgyülemlett nehézségek ellenére is a kapcsolataink megőrzése a cél. Ez a világ legnagyobb régiója, jelen kell lennünk, még akkor is, ha ezek számunkra ma gazdaságilag olykor kedvezőtlenek. Hiszen később, amikor kedvezőbbé válnak a lehetőségek, nem lehetnénk ott, ha most eleve kiszorítanánk magunkat. Ám a pillanatnyi helyzet nem ad pozitív impulzusokat.

A fejlett tőkésországokkal való kapcsolatainkban is részben a mi gyengeségeink, részben a hátrányos megkülönböztetés miatt, lényegében negatív impulzusok érnek benünket, nagyon nehéz megtalálni azokat a réseket, ahol számunkra kedvezőek a feltételek. Azonban objektiven szükségszerű, hogy részt vegyünk a nemzetközi munkamegosztásban. Grósz elvtárs az NSZK-beli látogatásáról szóló interjúban úgy fogalmazott, el szeretnénk érni, hogy egyenlő partnerek legyünk, a kölcsönös érdekeket a gazdasági és a kereskedelmi kapcsolatban biztosítani tudjuk. Tehát ez az egyik ellentmondás, és feloldása nagyon nehéz.

A másik nagy ellentmondás belső dolgainkból fakad. Az előbb említettek miatt az elmúlt tizenöt évben egy restriktiv gazdaságpolitikát kellett megvalósítanunk. Ez visszafogott gazdasági növekedést jelentett, sőt, 1985-ben a nemzeti jövedelem termelése abszolút értékben csökkent. Eközben az emberek és a társadalom szükségleteit nem lehetett visszafogni. Az ellentmondás, hogy a népgazdaságunk teljesítménye stagnált, vagy minimálisan növekedett, miközben az emberek szükségletei dinamikusan növekedtek. Mit lehet tenni ilyenkor? A teljesítményt mindenképpen növelni kell. Amit rövid idő alatt vissza tudunk fogni, az a fogyasztás. Ezzel viszont a - szükségletek és a fogyasztás lehetősége között keletkezik ellentmondás.

— Az MSZMP Központi Bizottságának állásfoglalása

szerint jelentős szerepe van az ideológiának, amely segít ezeket az ellentmondásokat időben feltárni, segít az alternatívák keresésében, és a közöttük való választásban. Olyan ideológiai munkára van szükség, amelyik nyitott, demokratikus, nem zár le folyamatokat, hanem gondolkodásra késztet, és a társadalomnak az összes gondolkodásra kész alkotó erejére épít. Az irányítási folyamatokban, a döntéselökészítés- ben és a döntéshozatalban, valamint a végrehajtásban való részvétel lehetősége a további fejlődésünk egyik kulcskérdése.

— Tovább folytatnám a gondolatot, a szocializmus demokrácia nélkül nem létezik, a szocializmus egyenlő a demokráciával. A magyar társadalomban nagyon sokféle osztály, réteg van jelen, és ezek különböző érdekeket hordoznak, jelenítenek meg. Ezek az érdekek valamilyen módon felszínre is kell, hogy kerüljenek, és érvényesülni fognak, ha akarjuk, ha nem a döntések előkészítésében és végrehajtásában is. Ha a társadalomnak nincsenek erre kulturált eszközei, intézményei, jói kimunkált módszerei, akkor ezek spontán módon fognak érvényesülni, adott esetben éppen a megfogalmazott társadalmi célokkal szemben; az érdekpluraliz- mus alapján intézményesen kell biztosítani az érdekek közötti ütközést és vitát, az érdekek rangsorolását. az érdekprioritások megfogalmazását és a politikai döntésekbe való beépítését. Ugyanakkor az érdekeket befolyásolni is lehet, és a politikának, az ideológiának egyik legfontosabb feladata, hogy megfogalmazza a megfelelő célrendszert, amelyek révén a különböző érdekek összeütközése, érvényesülése befolyásolható és alakítható.

— Társadalmi-gazdasági fejlődésünk meggyorsításának ma ideológiai feltételei Is vannak, amint erre a Központi Bizottság legutóbbi állásfoglalásában is utalt. A társadalomban ma van egy olyan várakozás, hogy az ideológia majd mindent megold, rajzoljunk tehát egy pontos képet a szocializmusról. Vannak, akik pedig úgy fogalmaznak, hogy az ideológia fékje, a gátja mindennek. Ha nem fogalmaz meg abszolút értékeket, akkor nem is ideológia, és aki ma ideológiáról beszél, az a reform ellensége.

— Az visz most előre a társadalomban, ha lenini stílusban a valós helyzetből, a reális folyamatokból szűrjük le a megfelelő tanulságokat, és ezek alapján keressük a megoldásokat. Lenin gondolata ma is érvényes, hogy csak a konkrét helyzet konkrét elemzése alapján lehet megfogalmazni a célokat, a társadalmi cselekvés irányát és módját. Tehát a fejlődés gyorsítása végett olyan ideológiai munka szükséges, amely a progresszív gazdasági-társadalmi folyamatok kibontását, tudatosítását, a törvényszerűségeinek felismerését és tudatos gyakorlati alkalmazását segíti elő. Ezt egyetlen határozattal nem lehet megoldani. Az ideológiai munka ezért sem lehet egy szűk réteg kiváltsága, ahhoz a párt teljes erejét igényelnünk kell.

— Köszönjük a beszélgetési.

Bánhidi László

A Békéscsabai Városgazdálkodási Vállalat parkfenntartási részlegének dolgozói télre készítik elő a békéscsabai sétálóutca szökőkútját. A víz leengedése után jelenleg a fúvóká- kat szerelik le, majd fából készült védőtakaró kerül rá, hogy megvédje az időjárás viszontagságai ellen

Fotó: Gól Edit

Dőlt betűvel

A kacsa

— Hallottad? — szegezi nekem rég látott ismerősöm a kérdést. Arcéról lerí, hogy fontos híre van. Mondja is tovább, lehengerlőén — de kissé halkabbra véve — a jól- értesültek izgatottságával: „Sztrájk volt Miskolcon. Csepelen meg nem engedték szóhoz jutni a miniszterelnököt. Addig tapsoltak, amíg dolgavégezetlenül el nem ment. Nektek, újságíróknak hallanotok kellett róla!"

— Persze, hogy hallottunk — nyugtatom meg —. kacsa az egész, rémhír. Amit Csepelről beszélnek, meg amit Miskolcról, az is. Semmi nem igaz belőle. Kitalálták, valahol, valakik. Látom rajta a kétkedést. Hiszi is, meg nem is, amit tőlem hall. „De hiszen mindenki ezt beszéli" — mondja bizonytalanul, aztán a porba hullt szenzáció fölötti értetlenséggel arcán elköszön.

Én meg cipelem tovább — azóta is — ezt a különös szenzációt. És ettől kezdve tudatosan figyelem és gyűjtöm az utcán keringő álhíreket. Előbb a disznóvágás január elseje utáni megadóztatásáról hallok, majd arról, hogy karácsonyra, elfogy a hús, és több fontosabb élelmiszerből is szegényes lesz a kínálat. A rémhírek szövevényes hálóját jól megfonták, mert a „képből" a rendőrség sem maradt ki. Elterjedt, hogy azért emelték a fizetésüket (a hírnek ez a része véletlenül igaz), mert úgymond „különleges feladatok" várnak rájuk.

Bármerre járok, az utóbbi napokban már mindenütt ezekbe a szenzációkba botiok. Eszembe jut az a nyár eleji hír — amit aztán itt a lapban is kénytelenek voltunk cáfolni —, hogy lezárták az ABC-ket, és mindenkit igazoltattak, hogy megnézzék, kik vásárolnak munkaidő alatt. A végén már konkrét neveket lehetett hallani, olyanokét, akiket „elkaptak”! Persze kacsa volt az egész, alattomos rémhír. Ám legalább annyi alapja volt, hogy központi elhatározás született a munkafegyelem megszilárdítására.

De a mostaniaknak? Hiszi, hiheti-e bárki is komolyan, hogy a munkabeszüntetés, ebben a gazdaságilag rendkívül nehéz helyzetben bárhol is kibontakozást jelent? E rémhírek hallatán egyre gyakrabban csengnek vissza egyik miniszterünknek a megyei képviselőcsoport augusztusi ülésén elmondott szavai: „Semmiféle, a normálistól eltérő politikai cselekedetre senki nem fizeti ki helyettünk az adósságot. Az országot senki nem fogja helyettünk szanálni (meggyógyítani, pénzügyileg rendbe hozni), a feladatot nekünk, magunknak kell elvégezni.” Gondolhatja-e bárki is komolyan, hogy azok a képviselők, akik közül sokan azzal mentek el az őszi ülésszakra, hogy nem fogadják el a kormányprogramot, és az adótörvényt, végül megszavazzák-e, ha látnak más kiutat a jelenlegi gazdasági nehézségekből? S ha már az Országgyűlésnél tartunk: fel lehet-e tételezni egyáltalán, hogy az országban bárhol is kitapsolják az egyik legnépszerűbb politikust, a kormányfőt? Mint ahogy azt sem lehet higgadt fejjel elhinni, hogy 'egy olyan országban, ahol a hústermelés jelentős részben a kistermelésre van alapozva, ott külön adóval (nem is kevéssel) sújtják a háztáji sertéstartást.

Az ember csak néz, és hitetlenkedik a többi rémhír hallatán is. Itt van például ez a rendőrségről terjesztett kacsa. Amelyik azt próbálja elhitetni, hogy van olyan hatalom, amelyik tudatosan, béremeléssel, apparátusa lepén- zelésével készül rendőrattakra. Hiszem, hogy tisztességes hatalom — se keleten, se nyugaton — nincs ilyen.

Tudom, hogy nehéz most a helyzet. Mindenki számol, és kétkedik, ha a jövő esztendőre gondol. Az emberek félnek — joggal — az áremeléstől, az inflációtól, és tartanak — tapasztalatom szerint kevésbé megalapozottan, rosszul értelmezett félinformációk alapján — a személyi jövedelemadótól. Érezhető tehát némi bizonytalanság. De a helyzet azért nem annyira rossz, hogy összeroskadjunk, hogy hagyjuk kikezdeni magunkat, és nyugalmunkat mindenféle rémhírrel.

A cselekvőkészségünket aláaknázó kacsák hallatán mindig azokra gondolok, akik a hírekben szerepelnek: a miskolci vasmunkásokra, a csepeli munkásokra és munkásasszonyokra. ök vajon mit gondolnak e híresztelésekről? Elhinnék-e rólunk ugyanezt? A cserépgyárban, az üveggyárban és a húskombinátban dolgozó munkásokról, a földeken dolgozó parasztokról és a' többiekről. Rólunk, akik itt élünk, és dolgozunk, s kétkedéseink ellenére is hiszünk és reménykedünk.