Békés Megyei Népújság, 1986. március (41. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-15 / 63. szám
NÉPÚJSÁG 1986. március 15., szombat SZÜLŐFÖLDÜNK Helységneveink nyomában Dévaványa Lesz-e belőle sponmúzeum? Kiállítás Orosháza sporttörténetéről A település nevének mindkét tagja puszta személynévből keletkezhetett. A Déva alapjául szolgáló személynév feltételezhetően egy nyugati türk-kazár méltóságnévből származott. A Ványa utótag valószínűleg szláv eredetű személynévből jött létre. Ennek az igen régi községnek a keletkezését egy romantikus színezetű száj- hagyomány őrzi. Haán Lajos, a Békés vármegye hajdana című kötetében így meséli el: „az 1241. észt. nagy tatárjárás idejében, midőn a tatárság Sajónál a magyar sereget tönkre tette, a király futásban keresett menedéket, s a tatárnak most már szabad keze lévén, a falukat és városokat egészen elpusztította, a lakosságot vagy lemészárolta, vagy az ennél is keservesebb Másfél évtizednél is hosz- szabb hallgatás követte Erkel Ferenc zeneszerzői pályájának legsikeresebb, életének alighanem legboldogabb esztendejét, az 1844-es évet, a fényes sikert hozó Hunyadi László opera bemutatását. Az 1844 és 1860 közötti időszak esztendői ezek, melyek során hazánkban a t^kés követelésekből forradalom, a forradalomból tragikus végű szabadságharc bontakozott ki, s amelynek leverése elnémította a magyar értelmiség túlnyomó részét. Erkel ez idő alatt semmilyen számottevő művet nem komponált. A Hunyadi László és a Himnusz utolsónak papírra vetett kottafejei után számára is úgy tűnt, értelmetlen tovább minden gondolat, hang leírása. Azután lassan felismerte ő is, amit Ábrányi Kornél így fogalmazott meg a Zenészeti lapokban: „Nagy erőre és türelemre volt szükség, fenntartani az irodalom, sajtó és művészet fegyvereivel a hazafiúi kitartás lobogó lángját”. Hogy Erkel mikor kezdett hozzá a Bánk bán komponálásához, arra nézve megoszlanak a vélemények. Az eredeti partitúra bejegyzései szerint 1860 októberében fejezte be az opera hangszerelését; ez az egyetlen biztos támpontunk életműve legfontosabb alkotásának előzményeiről. A következő év rabságra hurcolta, a békési és hevesi lakosság, az önfenntartási ösztöntől vezettetve ezen, akkor még egészen lakatlan tájra, a mocsárok közé szorított hátakra és apró szigetekre menekült. A mint a tatár, miután az országot mindenéből kifosztotta volna, eltakarodott, s Béla király is Dalmátiából visszaérkezett, a menekültek egy része visszament elébbe- ni lakhelyére, más része azonban látván, hogy itt barmainak elegendő legelő, magának elegendő szántóföldje van, s hogy azon esetre is, ha a tatárság újra betörne, a beláthatatlan vizek, mocsárok, nádasok meglehetősen megvédik, állandóul itt telepedett le. A ki hol valami szárazabb helyet talált, a szigeteken, az erek partjain építette fel lakhájanuárjában már elhangzik a Filharmonikusok egyik hangversenyén az operából a Ti- sza-parti jelenet. Két hónappal később pedig, 1861. március 9-én — éppen egy és negyed századdal ezelőtt — a pesti Nemzeti Színházban megszólalt a teljes mű. „Sehol opera a politikai világban még nem játszott oly fontos s kiható szerepet — írta Ábrányi —, mint a válságos években Erkel Bánk bánja... A magyar hazafi- ság, kitartás s lelkesedés feltáró fókuszává vált, s hatalmasan pótolta az erőszakosan feloszlott magyar ország- gyűlésen elnémított politikai szónoklatokat." Pedig a Bánk bánban — miként a zeneszerző hazai monográfusa. Németh Amadé megállapította, Erkel még sűrűn alkalmazza az akkortájt divatos külföldi manírokat. Egy feljegyzése arról vall, hogy például Melinda és Ottó kettősét „olasz—francia stílusban” komponálta, „Garibaldi-stí- lusban” az első felvonás egyik duettjét, s hogy tudatosan használt „antik”, brillant” és „contrapunktisch” stílust a mindamellett természetesen nagyrészt magyar zenei elemekből építkező operában. Utóbbiak felülke- rekedése végső soron a magyar zenetörténet szempontjából is — túl a Bánk bán történelmi hivatásán — a korai magyar operairodalom betetőzöjévé teszik az operát: az eddigi eredmények zát, minden sor és rend nélkül. Innen van az, hogy Ványa utczái még most is görbék, tekervényesek, a házak pedig egyik beljebb, másik kijjebb vannak építve." Dévaványának a múlt század közepén (1851.) 7770 lakosa volt, kik a környéken lévő jobbára szikes földeken szarvasmarhatartásból, nád és gyékényvágásból éltek. A századvégen (1891 ) 12 154-en éltek a nagyközségben, melynek akkor már gőzmalma, iparosiskolája, takarékpénztára, posta- és távíróhivatala, vasútállomása, valamint postatakarék-pénztára is volt. Dévaványán 1984; január 1-én 9 290-en éltek: Itt született többek között 1899- ben Z. Nagy Ferenc agrárösszegzőjévé, amelyben a legfőbb zenei érték: a verbunkos alapformáinak továbbfejlesztése, s az ezekből felépített európai klasszikus operai nagyjelenetek megalkotása. Keveset tudunk arról, hogy a kor zenei közvéleménye felismerte-e igazán az ötvenegy éves zeneszerző alkotásának zenei jelentőségét, hogy voltaképpen ezzel az operájával vált Erkel — nem kisebbítve ezzel a Hunyadi László jelentőségét a magyar nemzeti opera megteremtőjévé. Alighanem a darab politikai töltése, a hazai történelemben operának sem azelőtt, sem azóta nem ismert aktualitása fedte el valamelyest a mű zenei súlyát, Erkel életművében betöltött mérföldkő-szerepét, s a magyar operatörténetben korszakfordulót hozó fontosságát. Nagyrészt századunk zenetörténészei tárták fel az operának azokat a mély rétegeit, amelyek Erkel Ferencet a klasszikus operaszerzők sorába emelték, még ha Erkel kortársa, Mosonyi Mihály alaposan foglalkozott is a mű zenei anyagával, s még ha sokan meg is sejtették —, ahogy a Pestear Lloyd egyik számában olvasható —, hogy a Bánk bán „újonnan szerzett nemzeti létünk ... elzártságából hamarosan általános művészettörténeti jelentőségűvé fejlődhej”. Szomory György Múlt év december elején nyílt meg az orosházi Szántó Kovács János Múzeumban a város több mint egy évszázados sportéletét áttekintő kiállítás. Az ötletet régóta dajkáló városi tanács testnevelési és sportosztálya tízéves gyűjtőmunkájával arra törekedett, hogy átörökítse Orosháza sportmúltjából azt, ami a mai nemzedék számára pél- daadóan fontos. A körülmények szerencsés alakulása folytán 1985 végén értek meg a feltételek arra, hogy ez a rengeteg gondot, de sok örömet, felfedezést, ugyanakkor kritikát is kiváltó munka első szakaszáig jutott: vitrinekbe, tárlókba, tablókra kerültek az eddig szekrényekbe zárt, féltve őrzött sportemlékek. A rendezők új területre merészkedve, igyekeztek eltalálni a kor igényeit. Az országban is az elsők között vállalkoztak közös összefogással az Orosháza sporttörténetét ismertető ereklyék közzétételére. Az emlékek feltárása természetszerűleg a kezdetektől indult. A múzeum emeletén levő három szobában elhelyezett relikviákból a legnagyobb terembe az 1944-ig terjedő korszak sportemlékei kerültek. A munka irányítói a bőség zavarával küszködtek, hiszen a megszerzett dokumentumoknak csupán az egyharmadát tudták bemutatni. Sokan csak most tudták meg azt, hogy a régen elfeledett Orosházi Korcsolyázó Egylet 1880-ban, az Orosházi Torna Egylet már 1898-ban megalakult. Az idősebbeknek személyes emlékeik voltak az 1912-ben létrejött Orosházi Testgyakorlók Köre, illetve az 1913-tól működő Orosházi Munkás Testedző Kör húszai-harmincas években vívott nagy labdarúgócsatáiról és a másfél évtizedig élő, de ma is hagyományápoló és összetartó Orosházi Futball Club lelkes csapatáról. Érdeklődéssel olvasták a fénymásolatokon bemutatott múlt századi orosházi vívó-, kerékpáros- és bírkózóhíre- ket, újságokból vett érdekességeket. Ho'gy 1894-ben elkészült a polgári iskolai tornaterem, hogy ennek az iskolának a tanulói 1896. május 10-én már „kapuőrző láblapdázást”, tehát futballt játszottak Némethy Samu tornatanár felügyelete mellett. De Orosházán nyílt meg 1910-ben a vidék akkor leg- korszex-űbbnek tartott uszodája is: a Diana-fürdő' és 1914-ben mozifilmet készítettek az OTK és a Budapesti MÁV Gépgyár labdarúgóinak összecsapásáról. Az érdekességeket bemutató tablók mellett három orosházi származású, nagy tiszteletben álló sportember relikviáiból láthatnak az érdeklődők három üvegszekrényt betöltő serlegeket, érmeket, plaketteket és egyéb sportemlékeket. A városi sportosztály felhívására Zsit- váné Sass Márta sokszoros országos teniszbajnoknő, a közelmúltban elhunyt Fehér J. István sportvezető és Flór László egykori főiskolai világbajnok úszócsapattag adományozott emlékeiből több száz darabot az alakulandó orosházi sportmúzeumnak. Szépen színesíti a kiállítást ugyanott Nagy Erzsébet és Tóth S. Ferenc úszók, valamint Tóth Imre sportlövőbajnok számos érme, plakettje és egyéb díja. A rendezők azt igyekeztek elérni, hogy minden lényeges esemény és minden sportág fellelhető legyen a kiállított anyagokban. Ha nem volt tárgyi emlék (irat, fénykép, stb.), akkor legalább a termek bejáratánál levő eligazodást segítő vezetőszövegben tettek említést a történetileg fontosabb dolgokról. Orosháza is az olyan települések közé tartozik, ahol az első világháború előtti kezdetektől számítva a legnépszerűbb sportág lett a labdarúgás. Ma is többen emlékeznek a harmincas évek csabai alosztályának első osztályában játszó futballistákra, mint az ugyanakkor vidékbajnok, majd az I. B osztályban játszó vízi- pólózókra, vagy az országos bajnokságot nyert orosházi úszókra: Nagy Károlyra, Gyóji Miklósra. Kellemes érzést jelentett a rendezők számára, ha megtalálták egy-egy legendás hírű orosházi sportoló vagy orosházi csapat fényképét (régi OTK, OMTK, OFC, Hó- dy Sakk Kör, „Orosháza” Úszó Egyesület stb.), de örülnek a kiegészítéseknek, pontosításoknak, az újabb ajándékoknak is. Hiszen tudják: egy százéves korszak minden sportágát, összes eredményét és eseményét nem ismerheti senki. Míg a mai 80 éves ember emlékezhet az első világháború utáni tétova kezdetekre, a felejthetetlen emlékké nemesedett egyesületi zászlóavatásokra, izgalmas rangadókra és kitűnő sportemberekre, addig a mai fiatalok legfeljebb szüleiktől, nagyszü- leiktől hallhattak az ő korukat meghatározó helyi sport- eseményekről. Arról az időszakról, amikor a televízió révén még nem ismerhették az élvonalbelieket, amikor igen kevés orosházinak jutott az osztályrészéül, hogy személyesen jusson el válogatott vagy nemzetközi sport- találkozókra. A második terem: (1945— 1964), már nehezebben állt össze, mivel a szervezett gyűjtés eddig inkább csak a felszabadulás előttre korlátozódott. Ennek az időszaknak a sportolói még nem érzik magukat olyan idősnek, hogy tárgyi emlékeik múzeumba kerüljenek, hiszen 40 —70 évesek, közöttünk élnek. Az OMTK labdarúgói — először a város történetében — 1947-ben jutottak az NB II-be, majd a fenti korszakban még háromszor megtették oda és vissza az utat. A női asztaliteniszezők 1949- ben egy idényre az NB I-be, a férfiak NB II-be'kerültek. Megkezdődött a Glózik Pál vezette Táncsics Gimnázium leány- és fiúcsapatainak győzelmi sorozata az országos középiskolás atlétikai bajnokságokon. A hatvanas évek elején indult a dr. Sándor László edző vezetésével az NB I-be jutott birkózóknak a mai napig is tartó nemzetközi és hazai sikersorozata: Radics József háromszoros, Botond Imre kétszeres magyar bajnok lett orosházi színekben, de még tucatnyi orosházi birkózó ért el helyezést országos bajnokságokon. A kiállításon fényképek, korabeli újságcikkek és érmek idézik sikereiket. A Nagyszénásról indult egykori orosházi diák: Mátrai Sándor nyolcvanszoros válogatott labdarúgó pályafutásának dokumentumai is betöltötték volna a múzeum három szobáját, ö a legnépszerűbb sportág országosan is kiemelkedő egyénisége volt, minden huszonöt éven felüli magyar ember emlékszik rá. Ritka ünnepet jelentett az orosházi sportbarátok számára az, hogy ö nyitotta meg a kiállítást. Erre az időszakra esnek az 1944-től 1954-ig tízszer magyar bajnokságot elért Kun Sándor gyalogló sikerei, de sokan emlékeznek még Szabó Sándorra is, aki a kétórás távgyaloglásban tartott országos csúcsot. Dér István a 100 km-es távlovaglásban 1956-ban lett országos bajnok az Orosházi Traktor színeiben, míg a 18 éves koráig itt élt hármasugró, Ivanov Drágán tizenötszörös válogatott, kétszeres magyar bajnok és a Főiskolai Világbajnokság második helyezettje volt. A harmadik teremben bemutatott sportemlékek: (1965—1985) már a közelmúltat és a jelent idézik, főszerepben a tizenévesektől a harmincasokig-negyvene- sekig. Ennek a korszaknak a bemutatásánál részben a sportosztály, bizonyos tekintetben az elérhető versenyzők, iskolák anyagára támaszkodott a kiállítás, hiszen még minden sportoló maga őrzi pályafutásának bizonyítékait. Első kezdeményezés volt ez a kiállítás az orosháziak által elért eredmények ösz- szegzésére. Talán éppen azért magán viselte az ilyenfajta úttörő vállalkozás jegyeit. Ugyanúgy, mint a kiállítási vezetőként szereplő kis füzetke is. Néhol ugyan hézagosak voltak a források, de a Békés megyei sporttörténetírás munkálataival párhuzamosan 85 évfolyamnyi orosházi és megyei újságot sikerült eddig áttanulmányozni (húszat még nem), adatait hasznosítani a sportévkönyvek és levéltári anyagok elolvasása mellett. Visszatekintve megállapíthatjuk, hogy a kiállítást előkészítők szándéka megértésre talált a sportkedvelők körében. Mindenképpen tisztelet és elismerés illeti az elődöket, a sport orosházi megalapozóit. Az ő munkájuknak is emléket állított a bemutatott gyűjtés, még ha mindegyikük nem is szerepel sportbeli jelentőségéhez mérten ezen a kiállításon. A cél az volt, hogy a mai fiatalok (sportolók és nem sportolók) megismerjék azokat, akik Orosháza elmúlt évtizedeiben dicsőséget szereztek a városnak, elismerést sportegyesületüknek, sportáguknak, edzőiknek, maguknak. A várakozásnak megfelelően sikerült mozgósítani a sportszeretők táborát, hiszen több ezren tekintették meg a kiállítást. Olyanok is eljöttek a múzeumba, akik érdeklődését eddig nem tudták felkelteni más kiállításokkal. Koszorús Oszkár * * * A szerkesztőség megjegyzése: A jövő (talán a közeljövő) célja az lehetne, hogy a kiállítás anyaga valahol állandó, sporttörténeti gyűjteménnyé szerveződve fogadná az érdeklődőket. Ritka szép tett volna egy ilyen kis „múzeum", méltó a városhoz, ahol igencsak számottevőek a sport hagyományai, egykori sikerei. politikus. Fotó: Gál Edit „Fenntartani a hazafiúi kitartás lobogó lángját” 125 évvel ezelőtt a Bánk bán az Opera színpadán Az OMTK birkózói 1934-ben. Balról: Both Ferenc, Török Antal, Súlyán György, Dér Ferenc, X„ Dénes Antal, Szivák Mihály, Varga József, Szarka Sándor, Hajdú Lajos, Csenki Lajos, Földesi Gyula (hátul), Csizmadia Frigyes, Pusztai Ferenc, Simon Lajos
