Békés Megyei Népújság, 1984. december (39. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-23 / 301. szám

1984. december 23., vasárnap TELEX * BUDAPEST Végső búcsú Dmitrij Usztyinovtól Részvétnyilvánítás a Szovjetunió budapesti nagykövetségén Az MSZMP Központi Bi­zottságának meghívására Anatolij Pronyinnal, az SZKP KB mezőgazdasági és élelmiszeripari osztálya he­lyettes vezetőjével az élen december 17—22. között szovjet pártmunkás'küldött- ség tett látogatást hazánk­ban, tanulmányozva a me­zőgazdasági és élelmiszeripa­ri termelés, az agráripari ágazat irányításának tapasz­talatait. * VARSÓ A kelet—nyugati kapcso­latok alakulásáról, Lengyel- ország és Olaszország együtt­működésének bővítéséről volt szó Henryk Jablonski és Siulio Andreotti szombati varsói megbeszélésén. A Lengyel Népköztársaság ál­lamtanácsának elnöke és az olasz külügyminiszter erőfe­szítéseket sürgetett a fegy­verkezési hajsza megszünte­téséért,. a nemzetközi feszült­ség csökkentéséért. Síkra- szálltak az enyhülési politi­kához való visszatérés, a kü­lönböző társadalmi-gazdasági berendezkedésű államok együttműködése mellett. * SZANAA Irán a jövőben hajlandó együttműködni az iszlám konferencia békéltető bizott­ságával. Az Iszlám Konfe­rencia Szervezetének Sza- naában folyó külügyminisz­teri értekezletén pénteken el­fogadott határozat hangsú­lyozza, hogy az egymással négy éve háborúzó Irak és Irán hajlandó „maradéktala­nul és jóhiszeműen együtt­működni az ICO békéltető bizottságával a háború mi­hamarabbi befejezéséért, az igazságos és tisztességes ala­pon nyugvó megoldás felku­tatásáért”. * HANOI A vietnami néphadsereg a jövőben is minden áldozat­ra kész a szocialista haza védelmében és építésében — jelentette ki Van Tien Dung hadseregtábornok, a VKP KB PB tagja, nemzetvédel­mi miniszter szombaton, a vietnami néphadsereg meg­alakulásának 40. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi nagygyűlésen. Moszkva központjában, a szakszervezetek székhazának oszlopcsarnokában ' szomba­ton a kora délelőtti óráktól kezdve vesznek búcsút a moszkvaiak Dmitrij Fjodoro- vics Usztyinovtól, aki hosz- szan tartó súlyos betegség után csütörtökön hunyt el. Pontosan déli 12 órakor rótták le kegyeletüket az SZKP Politikai Bizottságá­nak tagjai és póttagjai, élü­kön Konsztantyin Csernyen- kóval, a Központi Bizottság főtitkárával, a Legfelsőbb Tanács Elnöksége elnökével. Végső tiszteletadásra megje­lent a ravatalnál számos kommunista és munkáspárt képviselője, a szocialista or­szágok katonai küldöttségei­nek és képviseletének tagjai. Dmitrij Usztyinovot hét­főn, a kora délutáni órákban, katonai tiszteletadással he­lyezik végső nyugalomra a moszkvai Vörös téren, a Kreml falánál — intézkedett az SZKP Központi Bizottsá­gának és a Szovjetunió mi­nisztertanácsának határoza­ta. * * * Dmitrij Usztyinov, az SZKP KB Politikai Bizottsá­gának tagja, a Szovjetunió honvédelmi minisztere, a Szovjetunió marsallja el­hunyta alkalmából szomba­ton magyar párt- és állami vezetők keresték fel a buda­pesti szovjet nagykövetséget. Az MSZMP Központi Bi­zottsága és a kormány nevé­ben Korom Mihály, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a Központi Bi­zottság titkára, Czinege La­jos, a Minisztertanács elnök- helyettese és Varga Péter, az MSZMP KB közigazgatási és adminisztratív osztályának vezetője, a Központi Bizott­Bush amerikai alelnökkel találkozott, majd Camp-Da- vid-ba, az amerikai elnök városon kívüli rezidenciájá­ba ment tegnap reggel Mar­garet Thatcher brit minisz­terelnök, aki pénteken e^te érkezett rövid látogatásra Washingtonba. A megbeszé­lések témája mindenekelőtt a kelet—nyugati kapcsolatok alakulása, különösen pedig Gromiko szovjet és Shultz amerikai külügyminiszter ja­ság tagjai fejezték ki rész­vétüket Vlagyimir Bazovsz- kij nagykövetnek. A Honvédelmi Minisztéri­um nevében Oláh István ve­zérezredes, honvédelmi mi­niszter, Tílórocz Lajos altá­bornagy, államtitkár, Pacsek József altábornagy, a ma­gyar néphadsereg vezérkari Szergej Szokolovot, a Szovjetunió marsallját ne­vezte ki a Legfelsőbb Ta­nács elnöksége a Szovjetunió honvédelmi miniszterévé — közölte szombaton a TASZSZ hírügynökség. Szergej Szokolov 1911-ben született tisztviselő család­ban. A szovjet hadseregben 1932 óta teljesít szolgálatot. 1947-ben végezte el a páncé­los és gépesített csapatok ré­szére parancsnokokat képző katonai akadémiát, 1951-ben pedig a vezérkari akadémiát. A Nagy Honvédő Háború idején Szergej Szokolov egy páncélos és gépesített had­seregcsoport törzsének főnö­ke, majd egy páncélos és gépesített hadsereg parancs­noka volt. 1945. után különböző ka­tonai tisztségeket töltött be: volt páncélos ezred és gépe­sített lövészhadosztály pa­rancsnoka, hadsereg törzsé­nek főnöke és hadseregpa- rancsnok. 1960-ban lett a moszkvai katonai körzet tör­zsének főnöke. 1964-ben ki­nevezték a leningrádi kato­nai körzet parancsnokának helyettesévé, majd egy év­vel később parancsnokává. 1967. áprilisa óta — mostani kinevezéséig — töltötte be nuári genfi tanácskozása, a leszerelési tárgyalások jövő­je. Külön fontos kérdésnek tekintik amerikai részről azt, hogy a brit miniszterelnököt megnyerjék Reagan elnök űrfegyverkezési programja támogatásának. Thatcher ugyanis az elmúlt napokban — anélkül, hogy nyíltan bí­rálta volna Washington el­képzeléseit — jelezte, hogy azokat a fegyverkezési ver­főnöke, miniszterhelyettes, Kárpáti Ferenc altábornagy, miniszterhelyettes és Popp Dezső vezérőrnagy, az MSZMP néphadseregi bizott­sága első titkára, a külügy­minisztérium nevében Nagy János államtitkár nyilvání­totta részvétét a szovjet nagykövetségen. a Szovjetunió honvédelmi minisztere első helyettesének tisztét. Szergej Szokolov 1937-ben lett a Szovjetunió Kommu­nista Pártjának tagja. Jelen­leg tagja az SZKP Központi Bizottságának. A Legfelsőbb Tanács képviselője. * * * Oláh István vezérezredes, honvédelmi miniszter szom­baton táviratban köszöntötte Szergej Szokolovot, a Szov­jetunió marsallját a Szovjet­unió honvédelmi miniszteré­vé történt kinevezése alkal­mából. seny újabb veszélyes szaka­szának tekinti. Amerikai hivatalos értéke­lés szerint a megbeszélés an­nak a konzultációnak része, amelynek során Reagan meg kívánja ismerni a januári külügyminiszteri értekezlet előtt legfőbb szövetségesei véleményét. Korábban Was­hingtonban járt Kohl nyu­gatnémet kancellár, január legelején pedig Nakaszone japán kormányfővel találko­zik az amerikai elnök. Margaret Thatcher Washingtonban tárgyal Szergej Szokolov lett a Szovjetunió Aj honvédelmi minisztere n hét eseményei képekben Nagy figyelem kísérte világszerte Mihail Gorbacsov tárgyalá­sait Nagy-Britanniában. A képen: Gorbacsov Margaret Thatcher miniszterelnökkel látható, akivel Chequersben foly­tatott megbeszélést A hét első felében Mengisztu Hailé Mariam a szovjet fővá­rosban tett látogatást. A képen: Konsztantyin Csernyenkóval és más szovjet politikusokkal tanácskozik az etióp vezető Margaret Thatcher brit miniszterelnök a két ország Hong- kong-megállapodásának aláírására a hét közepén Kínába utazott A képen: Csao Ce-jang kínai miniszterelnökkel ta­nácskozik (Fotó: ap — MTI — KS) HÍREK HÍREK HÍREK MA: VIKTÓRIA NAPJA A Nap kél 7.30 — nyugszik 15.57 órakor A Hold kél 8.44 — nyugszik 16.36 órakor ÉVFORDULÓ Kilencvenöt évvel ezelőtt, 1889. december 23-án szüle­tett Miskolcon, és 86 éves korában, 1975 novemberében hunyt el Budapesten Kmet- ty János, Kossuth-díjas ki­váló művész, a magyar fes­tőművészet és művészpeda­gógia kiemelkedő egyénisé­ge. A két világháború közötti időszakban is a haladó mű­vészet képviselője; a Nyol­cak törekvéseit folytató Kép­zőművészek Űj Társaságá­nak (KÚT) egyi'k alapító tagja és alelnöke volt. A második világháború idején számos üldözöttet bújtatott. A felszabadulás után nyaran­ként Szentendrén dolgozott. Műveinek egy részét a Nem­zeti Galéria őrzi. — RÉSZVÉTNYILVANÍ- TÁS. A Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének magyarországi nagykövetsé­ge közli, hogy Dmitrij Fjo- dorovics Usztyinov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió honvé­delmi minisztere, a Szovjet­unió marsallja elhunyta al­kalmából a Szovjetunió bu­dapesti nagykövetsége épü­letében (VI. kér., Bajza u. 35.) december 24-én, hétfőn 8.30—10 óráig fogadja a rész­vétnyilvánításokat. — A BÉKÉSCSABAI Kon­zervgyár dolgozói ez évben két alkalommal adtak térí­tésmentesen vért. A két vér­adáson 155 dolgozó jelent meg, s hatvan liter vért ad­tak a gyógyító munkához. — SZLOVÁK KLUB létesí­tését tervezi Budapesten a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetsége. El­képzelésük szerint a Lapki­adó Vállalattal közösen ala­kítják ki a fővárosban élő szlovákok anyanyelvi műve­lődésének újabb színterét a Nagymező utcai székházuk­ban. A klub a következő év első felében nyílik majd meg. — AZ OROSHÁZI Új Élet Termelőszövetkezet üzemi KISZ-bizottsága a KISZ-ben kiemelkedő tevékenységet folytató fiataloknak három­napos csehszlovákiai kirán­dulást szervezett. A közel­múltban lezajlott kirándulá­son a fiatalok Pozsonnyal, Lévával ismerkedtek, de el­jutottak Brnóba, s a morvái karsztos vidékre is. — FELÚJÍTOTTAK a ke- vermesi bölcsődét. A több légcsőben folytatott munkák során elkészült a központi fűtés, kicserélték a nyílás­zárókat, a padozatot, s új szennyvízlevezetőt építettek. A költséget lényegesen csök­kentette a lakosság jelentős társadalmi munkája, így mindössze 900 ezer forintba került a 30 személyes böl­csőde felújítása. — KONCERTBUSZ indul Budapestre, az új sportcsar­nokban tartandó Hobo Blues Band együttes karácsonyi előadására a békéscsabai Gyopár Klub szervezésében december 26-án, kora dél­után. — BÉKÉSCSABÁN a na­pokban meghitt ünnepség volt az „A” szociális ott­honban a Körgát soron, ahol a vendéglátóipari vállalat Mező Imre Szocialista Bri­gádja és a Csaba-szálló há­rom munkahelyi kollektívá­ja megvendégelte az idős embereket. A hagyománnyá vált összejövetelen ajándék- csomagokkal és zenével ked­veskedtek nekik. Hirügyeletünk __ telefonszáma: fc/"OOU Éjszakai lehűlés Várható időjárás ma estig: Á eleinte felhőátvonulások lesz­nek, egy-két helyen futó hózá­por lehet, később kevés felhő várható, csapadék nem lesz. Az erős, időnként viharos lökések­kel kísért északnyugati, észaW szél gyengül, majd mérsékelt, változó irányú szél várható. Éj­szaka helyenként köd képződik. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában mínusz 2, mínusz 7 fok között, északke­leten néhol mínusz 10 fok kö­zelében, a legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 1, plusz 4 fok között. * — E. T., a íöldönkívüli cí­mű filmet nézhetik meg a gyerekek Békéscsabán, a Szabó Pál téri általános is­kolában december 27-én 9, 11 és 13 órai kezdettel. — FRANCIA TENGER­ALATTJÁRÓ. Vízre bocsá­tották szombaton Cherbourg- ban a francia haditengeré­szet harmadik nukleáris meghajtású tengeralattjáró­ját — közölték a párizsi hadügyminisztériumban. Az új tengeralattjáró 1987-ben lép szolgálatba. — KÉTEGYHÁZÁN, a szak­munkásképző intézetben Bő- di János tervei alapján egy kétszintes épület készül. Vár­hatóan jövőre adják át a 40 személyes kollégiumot és az ugyancsak ebben az épület­ben kialakítandó tanműhelyt. — VASÜTI BALESET. Ki­esett pénteken a Barceloná­ból La Corunába tartó zsú­folt expresszvonat utolsó ko­csijának ‘egyik kereke, s a j vagon kisiklott. Két személy életét vesztette, tizenöten sú- v lyosan megsebesültek. — ECSEGFALVÁN • egyre többen igényelnek telket. Ezért a községi tanács — a tervek szerint — 1985-ben a település központjában 25 telket alakít ki, illetve érté­kesít a lakosság körében. — BÁNYASZERENCSÉT­LENSÉG. Tegnap reggelig 13 holttestet találtak az Utah államban levő Orangeville Wilberg szénbányájában, ahol szerdán este meggyul­ladt a szénfal. További 14 személy sorsa, még ismeret­len. A halottak között ott van az Emery bányatársaság több vezetője, akik a vágat­ban tartózkodtak, mert a bá- ( nyászok új frontfejtési re­kordot akartak a társaság vezetőinek ösztönzésére el­érni. A jelek szerint a tüzet v, az okozta, hogy a nagy se­bességre kapcsolt szállítósza­lag elektromos berendezése kigyulladt. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint az 51. játékhéten egy darab öttalálatos szelvény volt. Nyereménye 2 102 256 forint. Négy találatot száz- harminéan értek el, nyere­ményük egyenként 64 685 fo­rint. Három találata 11339 fogadónak volt, nyeremé­nyük 464 forint, két talála­tot 308 111-en értek el, nye­reményük 21 forint. — MAV-KÖZLEMENY. Az idei karácsonyi és év végi ünnepek miatt kialakult munkarendhez igazodva december 29-én a hét utolsó munkanapjára, 23-án, 24- én, 25-én, 30-án és 31-én a mun- kaszünetes napra, 26-án és 1985. január elsején a hét első mun­kanapját megelőző napra; to­vábbá 1984. december 27-én és 1985. január 2-án a hét első munkanapjára meghirdetett me­netrend szerint közlekednek a személyszállító vonatok. De 1984. december 24-től 27-ig, valamint 1984. december 30-tól 1985. ja­nuár elsejéig tartó időszakban több személyszállító vonat köz­lekedését szüneteltetjük. Kérjük kedves utasainkat, hogy utazá­saik megkezdése előtt kérjenek felvilágosítást állomásainkon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom