Békés Megyei Népújság, 1984. március (39. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-29 / 75. szám

1984. március 29., csütörtök TELEX BUDAPEST Gáspár Sándor, a SZOT el­nöke szerdán a LEMP KB meghívására Varsóba érke­zett. A repülőtéren a vendé­get Tadeusz Porebski, a LEMP KB Politikai Bizott­ságának tagja, a KB titkára fogadta. HAVANNA Az Egyesült Államoknak az a törekvése, hogy Namí­bia függetlenségének kérdé­sét összekapcsolja a kubai csapatok Angolából történő kivonásával, semmilyen ha­tással nincs Kuba és Angola szuverén döntéseire — hang­súlyozta Jaime Crombet Hernandez-Vaquero, a Ku­bai Kommunista Párt KB titkárságának tagja. Jaime Crombet azon az ünnepsé­gen mondott beszédet, ame­lyen megemlékeztek az An­golába betört dél-afrikai csapatok felett aratott győ­zelem 8. évfordulójáról. BONN Helmut Kohl, az NSZK kancellárja, szerda délután 24 órás látogatásra Portugá­liába utazott. Eanes portugál államfővel és Soares minisz­terelnökkel folytatandó tár­gyalásainak középpontjában Portugália közös piaci belé­pése áll. A nyugatnémet kor­mány szerdán is megerősí­tette, hogy határozottan tá­mogatja Portugália belépé­sét a nyugat-európai szerve­zetbe. % KAIRO Hoszni Mubarak egyiptomi államfő az el nem kötelezett országok külügyminiszterei­nek összehívását sürgette, hogy megvitassák az iraki— iráni háború befejezésének lehetőségeit. Mubarak ked­den este a hivatalos kairói látogatáson tartózkodó Mus- sa Traore mali elnök tiszte­letére adott díszvacsorán mondott pohárköszöntőjében javasolta a konferencia ösz- szehívását. Szerinte arra kel­lene kötelezni a két felet, hogy előzetes feltételek nél­kül fogadják el a politikai rendezést. * * * Líbia — a kairói ellenve­tésektől függetlenül — szer­dán bejelentette: megnyitja határát Egyiptom felé. A döntést Moamer el-Kadhafi ezredes, a líbiai forradalom vezetője jelentette be a tri- poli rádióban egyenes adás­ban közvetített beszédében. Kadhafi rádióbeszédében hangsúlyozta: nincs akadálya annak, hogy bárki Egyiptom felől belépjen Líbia terüle­tére, és ugyanígy az ellenke­ző irányú mozgást sem aka­dályozza meg a tripoli veze­tés. # LONDON NICOSIA Legalább harminckét iráni állampolgár vesztette életét és mintegy százan megsebe­sültek kedden Dezful nyu­gat-iráni város környékén annak .következtében, hogy a nap folyamán iraki repülő­gépek több hullámban bom­bázták a térséget — jelentet­te a teheráni rádió és az ÍR­NA iráni hírügynökség szer­dán. A hivatalos teheráni közlés szerint mintegy száz lakóház összedőlt és a romok között még újabb holttestek után kutatnak. A bagdadi rádió katonai közleménye három, kedden végrehajtott légitámadásról számolt be. Az egyik támadásban elő­ször vettek részt a francia gyártmányú Super Etendard vadászbombázók. * I5EJRÜT A dél-libanoni Dzsibsit fa­luba behatoló izraeli meg­szálló csapatok szerdán tüzet nyitottak az őket feltartóz­tatni próbáló helyi lakosok­ra, akik közül hármat meg­öltek, tízet megsebesítettek. Az izraeli hadsereg két ka­tonája sebesült meg szerdán, amikor a libanoni ellenállók Nabatije közelében megtá­madtak egy gépesített járőrt. Az NDK nemzeti néphadsereg, a lengyel néphadsereg és az NDK-ban állomásozó szovjet hadseregcsoport csapatai részvételével JUG—84 elnevezéssel hadgyakorlatot tartanak az NDK déli részén. A képen a parancsnokok egyeztetik a terveket (Telefotó) Szovjet vendég Londonban A megfigyelők jelentős eseménynek tartják, hogy háromnapos munkalátoga­tásra a brit fővárosba érke­zett Georgij Kornyijenko, a Szovjetunió külügyminiszte­rének első helyettese. Az ilyen szintű találkozók meg­lehetősen gyakoriak a nem­zetközi rutinérintkezésben, ezért általában nem is kel­tenek különösebb figyelmet, hacsak ezt a figyelmet a lá­togatás valamiért nem te­szi indokolttá. Ezúttal ilyen szabályt erő­sítő kivételről van szó. En­nek kijelentésére két nyo­mós okunk is van. Az egyik az, hogy Georgij Kornyijen­ko rendhagyó körülmények között találkozik brit part­nerével, Malcolm Rifkind külügyi államminiszterrel. A másik pedig az, hogy ez a látogatás közvetlen előkészí­tése egy magasabb szintű utazásnak: sir Geoffrey Howe brit külügyminiszter július elejére tervezett moszkvai útjának. Ami a rendhagyó körül­ményeket illeti, a követke­zőkről van szó. Nagy-Bri- tannia kormányának külpo­litikája nem is olyan régen még Ronald Reagan vonal- vezetésének afféle pontos mása volt. A Downing street 10, a kormányfői hivatal fe­lől jeges fuvallatok érkeztek és minden alkalommal to­vább hűtötték az amúgy is fagyos nemzetközi klímát, így aztán nem csoda, hogy — nem a szovjet fél hibá­jából — Moszkva és London között bizony gyér volt a magasabb szintű érintkezés. Ez olyannyira igaz, hogy — mint azt most a hírügynök­ségek egybehangzóan meg­állapítják — 1983 tavasza óta éppen Georgij Kornyi­jenko a brit főváros legma­gasabb rangú szovjet vendé­ge. Ez a látogatás sem jö­hetett volna létre, ha az el­múlt év őszén nem követ­kezik be érzékelhető válto­zás az angol magatartásban. Margaret Thatcher emléke­zetes budapesti utazása már e változás következménye volt. Logikus folytatásként értékelhető az a tény, hogy Jurij Andropov temetésére ugyancsak maga a minisz­terelnök-asszony utazott a szovjet fővárosba. Sok mozaikból állt össze a kép: a Temze partján a ko­rábbinál nagyobb érdeklő­dést mutatnak az enyhülés bizonyos vívmányainak meg­őrzése, a kelet-nyugati pár­beszéd folytatása iránt. Az­óta is sokat elemzik a mó­dosulás valószínű kül- és belpolitikai okait (Reagan- nek a kampánykezdettel egy­beeső hangváltásától kezdve az angol ellenzék bizonyos térnyerésének jelein át Lon­don és az EGK többi tagja között kiéleződött nézetelté­résekig). Az sem tűnt vitás­nak, hogy ez a változás alig­ha lesz mentes megtorpaná­soktól, sőt ellentmondásoktól. Ezzel kapcsolatban Moszk­vában nem voltak és ma sincsenek illúziók. A TASZSZ szovjet hírügynökség éppen hétfőn reagált egy Thatcher- nyilatkozatra, amely szerint az eurorakéták hadrendbe állítása „csökkenti a háború lehetőségét”. London viszonylatában a szovjet álláspont lényege ez: vitatkozni azzal, amivel vi­tatkozni kell, de a párbe­széd folytatásának minden lehetőségét kihasználni. En­nek jegyében tárgyal Kor­nyijenko Londonban, és e lá­togatás előestéjén ennek jegyében jelenthette be a brit külügyminiszter az al­sóházban azt, hogy Gromiko szovjet külügyminiszter meg­hívta őt Moszkvába. Harmat Endre Csehszlovák vélemény a stockholmi értekezletről A stockholmi értekezleten határozott haladást sikerült elérni az elgondolások és a javaslatok érvényre juttatá­sában — jelentette ki Old- rich Pavlovsky nagykövet, a csehszlovák delegáció vezető­je a Rudé Právóban szerdán megjelent nyilatkozatában. Mint hozzáfűzte, ez egyrészt azért sikerült, mert a konfe­rencián részt vevő államok jó része nem tanúsít eleve el­utasító magatartást a szocia­lista országok javaslataival szemben, másrészt az egyes NATO-országok sem azonos intenzitással és nem egyfor­ma mereven utasítják el ezeket. A szocialista országok fel­fogása szerint ebben a hely­zetben olyan katonapolitikai intézkedéseket kell elérni, amelyek lehetetlenné teszik a fegyveres konfliktus kirob­banását, vagy maximálisan csökkentik annak esélyét. Az ilyen intézkedések sorában első helyen áll, hogy vala­mennyi atomhatalom vállal­jon kötelezettséget: nem al­kalmaz elsőként atomfegy­vert. A NATO-országok ezekkel a javaslatokkal szemben olyan intézkedéseket akar­nak, amelyek kizárólag a ha­gyományos fegyvereket érintik és már a helsinki zá­róokmányban is szerepeltek. A szocialista országok nin­csenek ellene az ilyen intéz­kedések korszerűsítésének és olyanokat is hajlandóak elfogadni, amelyek megfelel­nek a jelenlegi helyzetnek. Nem engedhetik meg azon­ban az európai közvélemény félrevezetését, olyan látszat keltését, mintha az ilyen lé­pésekkel meg lehetne oldani az Európában kialakult je­lenlegi veszélyes helyzetet — jelentette ki a nagykövet. Chilében kedden, a Pinochet-rendszerrel szemben meghirdetett nyolcadik országos tiltako­zási napon megbénult az élet. A hatóságok fenyegetései, a különleges rendőri és katonai osztagok felvonultatása ellenére Santiagóban és más nagyvárosokban az üzletek többsége nem nyitott ki, szünetelt a tanítás, a dolgozók nem vették fel a munkát. A rendőrök brutáli­san léptek fel a békés tüntetők ellen: öt embert megöltek, és csupán Santiago de Chilében 300 volt a letartóztatottak száma. Rodolfo Seguel, a Chilei Dolgozók Országos Központjá­nak vezetője, a nyolcadik tiltakozási nap egyik legtevékenyebb szervezője kedden este tel­jes sikernek nevezte a tiltakozási napot. Az AP amerikai hírügynökség tudósítója is azt hangsúlyozta, hogy a keddi tiltakozási nap volt a legsikeresebb az eddigi ellenzéki meg­mozdulások sorában. A képen: ülősztrájk Santiago belvárosában (Telefotó) hírek hírek hírek MA: AUGUSZTA NAPJA A Nap kél 6.29 — nyugszik 19.10 órakor A Hold kél 4.51 — nyugszik 14.57 órakor Hírügyeletünk .. ... telefonszáma: fc/“wOU Átmenő felhőzet ÉVFORDULÓ Százötven évvel ezelőtt, 1834. március 29-én született, és 54 éves korában, 1888-ban hiút meg Kriesch János zoológus, műegyetemi pro­fesszor, a Magyar Tudomá­nyos Akadémia tagja. * — BÉKÉSSZENTANDRÁ- SON a község szépítése érde­kében a községi tanács tár­sadalmi aktívák segítségével 2100 rózsatövet osztott szét a lakosság körében. — ÉPÍTÖGÉP-KÖLCSÖN- ZÖ boltot nyit az Építőipari Gépesítő Vállalat Békéscsa­bán, a Jókai út 20. szám alatt március 30-án, 11 órakor. — A BÉKÉSI galériában március 30-án, 15 órakor Gönci András textil-iparmű­vész kiállítását nyitja meg Czuczi Ernő, a Békésszent- andrási Háziipari és Ipar- művészeti Szövetkezet elnö­ke. — BÉKÉSCSABÁN tegnap ülést tartott a HNF városi gazdaságpolitikai munkabi­zottsága. Ezen Szadainé dr. Bodzán Mária, a testület ve­zetője az idei program- cs tanácskozási tervet ismertet­te, majd Kovács Jánosné, a városi tanács csoportvezetője a megyeszékhely kereskedel­mi és vendéglátóipari háló­zatának fejlesztéséről, vala­mint a lakosság áruellátásá­nak helyzetéről tájékoztatta a megjelenteket. — KÉTHETES késéssel ér­keztek meg a bíbicek, a sere­gélyek Mezőgyánba, és két pár gólya is hirdeti már a községben, hogy itt a tavasz. — VÉSZTÖN várhatóan 1985 közepén adják át az 540 négyzetméter alapterületű új éttermet. A 12 millió forint­ba kerülő létesítmény építése a közelmúltban kezdődött el. — TAKÁCS GYŐZŐ kerami­kusművész alkotásának ün­nepélyes átadására március 30-án, délután 3 órakor ke­rül sor a Szolnok megyei Gyermek- és Ifjúságvédő Intézetben. Az ünnepélyes átadáson a Békés Banda és a Balassi táncegyüttes táncosai is közreműködnek. — A X. ORSZÁGOS kama­razenekari fesztivált március 30. és április 1-e között ren­dezik meg Veszprémben. A fesztiválon a Békéscsabai ka­marazenekar március 31-én Telemann Concertóját, vala­mint Orbán György Szere­nádját adja elő Martos László vezényletével. —- A GYULAI Erkel Ferenc Múzeum és a szarvasi Tes- sedik Sámuel Múzeum ren­dezésében Erdélyi Attila fes­tőművész emlékkiállítását nyitja meg V. Kiss Margit művészettörténész március 3Ö-án, 16 óra 30 perckor Gyu­lán, a Dürer Teremben. — NEMZETKÖZI TANÁCS­KOZÁS a történelemtanítás­ról. Hazánk látja vendégül április 3. és 6. között a szo­cialista országok 10. nemzet­közi történelemtanítási szim- pozionát. Esztergomban a Tudomány és Technika Háza és 'a tanítóképző főiskola ad otthont a Művelődési Mi­nisztérium és az Országos Pedagógiai Intézet közös rendezvényének. amelyre Bulgáriából, Csehszlovákiá­ból, Kubából, Lengyelország­ból, Mongóliából, az NDK- ból, a Szovjetunióból és Vi­etnamból érkeznek pedagó­giai szakemberek. Várható időjárás ma estig: a Dunántúlon lassan megnövek­szik a felhőzet, és délnyugaton, nyugaton már lehet zápor, eset­leg zivatar. Erős, időnként vi­haros lesz a délnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmér­séklet általában 4 és 9 fok kö­zött alakul. A legmagasabb nap­pali hőmérséklet nyugaton 12,16, keleten 17, 21 fok között várha­tó. * — AZ ELEKI művelődési házban március 31-én, szom­baton délután mutatja be a Meseszínház a Kis Mukk ka­landjai című gyermekműsort. — HÉT ÉS FÉL MILLIÓ TÉGLA terven felül. Két­száznál több, 70 négyzetméter alapterületű, tetőtér-beépíté- ses családi házhoz elegendő kisméretű, illetve energiata­karékos Thermoton és Uni­form téglát készítettek ter­ven felül az év eddigi részé­ben az alföldi téglaipari vál­lalat gyárai. Már az év ele­jétől rendkívül élénk keres­let kielégítésére törekedve, a vállalat néhány gyárában még a nagyjavítást is ké­sőbbre halasztották, hogy amint lehet, nyomban kez­dődhessenek az építkezések. Több helyen elfoglalták a gólyák megyénkben tavaly elhagyott fészkeiket, me­lyekre ráfér a javítás. Ké­pünk a korán jöttek közül az egyik szorgos madarat örökí­tette meg Fotó: Fazekas László — SZÍNES MŰANYAG CSÓ­NAKOK. Háromszemélyes, színes műanyag sportcsóna­kok gyártását kezdték meg a hajdúszováti Lenin Termelő- szövetkezet tavaly szerve­zett kiegészítő üzemében. Az újfajta vízi járművek súlya mindössze hatvanöt kiló lesz, s a KRESZ előírásainak meg­sértése nélkül lehet majd szállítani ezeket személygép­kocsin is. Az üvegszálas po­liészterből gyártott csónakot kétoldalról beépített légzsák védi a vízen a felborulástól. A szövetkezeti üzem a tervek szerint egy esztendő alatt mintegy 500 kék, sárga és zöld műanyag csónakot ké­szít. — GERLÁN az elmúlt hé­ten ötvenhatan adtak vért a művelődési házban, a helyi vöröskeresztes alapszervezet szervezésében. A véradás le­bonyolítását a Május 1. Tsz és a konzervgyár is segítet­te. 19 és fél liter vér gyűlt össze. — KÁBELT VÁGOTT ÁT A MUNKAGÉP. Szerdán dél­előtt a Komárom megyei Épitőipari Vállalat egyik munkagépe az újonnan épülő Skála Sztráda Áruház köze­lében átvágta a posta Buda­pest—Győr koaxiális kábelét, amelynek következtében 2700 postai csatorna nem műkö­dött. így csak korlátozott mértékben lehetett telefonon vagy telexen kapcsolatot te­remteni a Dunántúl egyes területeivel, például Győr, Veszprém, Pápa, Székesfe­hérvár, Tatabánya és Zala­egerszeg térségével. A szak­embereknek délután 5 órára sikerült kijavítani a megron­gált kábelt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom