Békés Megyei Népújság, 1984. március (39. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-14 / 62. szám

1984. március 14., szerda NÉPÚJSÁG Hans-Jochen Vogel sajtóértekezlete Moszkvában Hans-Jochen Vogel, az SPD parlamenti frakciójának vezetője Moszkvában lerója kegyeletét Jurij Andropov sírjánál (Telefotó) Stockholmi felhívás Az európai biztonság és le­szerelés kérdéseivel foglal­kozó stockholmi párbeszéd­konferencia résztvevői hét­főn felhívással fordultak a másik Stockholmban zajló nemzetközi fórum, az euró­pai bizalomerősítő és bizton­sági kérdésekkel, valamint a leszereléssel foglalkozó kon­ferencia küldötteihez. A fegyverkezési hajsza fo­kozódása és az új nukleáris rakéták európai és Európa határain kívüli felelőtlen te­lepítése miatt minden eddi­ginél nagyobb a nukleáris veszély — hangsúlyozza a felhívás. A stockholmi pár­beszéd-konferenciát éppen az Európát és az egész vilá­got fenyegető nukleáris há­ború veszélyének fokozódá­sa miatt hívták össze — mu­tat rá a dokumentum. A vi­lágközvélemény akarata — szögezi le a felhívás — hoz­zájárulhat ahhoz, hogy tény­leges eredményeket érjenek el a stockholmi fórumon, amelynek sikeres befejezése nagy jelentőségű lenne a vi­lágbéke szempontjából. A dokumentum felszólítja a konferencia résztvevőit: a katonai-hadászati kérdések mellett olyan konkrét lépé­sekről is folytassanak tár­gyalást, amelyek valóban biz­tosítják a bizalom növeke­dését Európában. A különböző országok po­litikai vezetői és kormány- küldöttségei — a stockholmi párbeszéd-konferencia részt­vevői — egyúttal felszólítot­ták a világ valamennyi né­pét: gyakoroljanak nyomást saját kormányukra annak érdekében, hogy az tegyen meg mindent a nukleáris há­ború megakadályozása, a fegyverkezési hajsza feltar­tóztatása, a béke erősítése érdekében. Kulikov marsall Szófiában Sajtóértekezleten számolt be a szovjet vezetőkkel és politikusokkal folytatott tár­gyalásairól kedden Moszkvá­ban Hans-Jochen Vogel, az SPD parlamenti frakciójá­nak vezetője. Elmondotta: Konsztantyin Cserkenkóval folytatott egyórás tárgyalása, majd 20 perces négyszem­közti beszélgetése után az a véleménye alakult ki, hogy az SZKP KB új főtitkára „tisztában van a béke sor­sáért reá háruló felelősség­gel. Nyugodt, határozott aka­raterejű, az ellentétes véle­ményeket érteni és értékelni tudó ember” — mondotta Vogel, aláhúzva: a főtitkár a megbeszéléseken több al­kalommal és nagy benyo­mást keltve hangsúlyozta a Szovjetunió bel- és külpoli­tikájának folyamatosságát. Az európai biztonsággal összefüggő kérdések megvi­tatása során szovjet részről megerősítették: a genfi tár­gyalások folytatásának elő­feltétele az, hogy az Egye­sült Államok és a NATO visszatérjen a telepítés meg­kezdése előtti helyzethez. Mindenfajta más elképzelés önbecsapás lenne. Vogel ez­zel kapcsolatban kijelentette: az SPD kitart amellett, hogy elutasítja az amerikai raké­ták nyugat-európai telepíté­sét, de nem ért egyet a Var­sói Szerződés államainak ra­kétatelepítésével sem. Az SPD részéről javasol­ták a hadászati és a közép- hatótávolságú nukleáris ra­kétákról szóló tárgyalások összevonását. Ezt a javasla­tot szovjet részről — Vogel megfogalmazása szerint — szkeptikusan fogadták. Azt az elképzelést, hogy a takti­kai nukleáris rakéták kérdé­sét is vonják be a tárgyalá­sokba, a szovjet fél megér­téssel fogadta. Vogel, aki a tárgyalásokat nyílt, tárgyilagos és konst­ruktív szellemű megbeszé­lésnek nevezte, elmondotta: az SPD üdvözli a Varsói Szerződésnek a katonai ki­adások csökkentésére tett ja­vaslatát. Ugyancsak egyetért azzal, hogy törekedni kell a vegyi fegyverek felszámolá­sára és pozitívan értékeli, hogy a Szovjetunió e téren kész a helyi ellenőrzés meg­valósítására egy globális megállapodás keretében. A kétoldalú kapcsolatokat pozitívan értékelte mindkét fél. A nyugatnémet politikus végezetül hangsúlyozta, hogy az NSZK a NATO tagja, s döntéseiben e szövetségnek meghatározó szerepe van. Az ideológiai ellentétek ellenére az államok közötti kapcsola­tokat a különböző társadalmi berendezkedésű államok bé­kés egymás mellett élése el­vének alapján kell szervezni és építeni. Az NSZK és a Szovjetunió, illetve az NSZK és a többi szocialista ország kapcsolatainak alakulása a moszkvai megállapodások óta jó példáját adják az ilyen politikának. Kedden Szófiába érkezett Viktor Kulikov marsall, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek főparancsnoka. Látogatására azzal össze­függésben kerül sor, hogy a szövetséges hadseregek „Szo­juz—84” elnevezéssel törzs­vezetési gyakorlatot tartanak a Bolgár Népköztársaság, a Román Szocialista Köztársa­ság és a Magyar Népköztár­saság területére, a Szovjet­unió délnyugati katonai kör­zetére és a Fekete-tenger térségére vonatkozóan. Viktor Kulikovot a repülő­téren Dobri Dzsurov hadse­regtábornok, a BKP KB po­litikai bizottságának tagja, bolgár nemzetvédelmi mi­niszter fogadta. Jelen voltak a Varsói Szerződés tagorszá­gainak Szófiában akkreditált katonai attaséi is. A svájci I.ausannc-ban folytatódott a libanoni megbékélési konferencia. A képen: (jobb szélen) Abdel Halim Haddam Szíriái alelnök beszél a tanácskozáson (Telefotó) Lengyel benzinjegy magyar autósoknak Vendégjárás Moszkvában A Lengyelországba utazó ma­gyar autós turisták április 1-től kezdve nem vásárolhatnak zlo­tyért benzint a lengyel kutak­nál, és csak úgy juthatnak az országban benzinhez, ha az Or­bis lengyel utazási irodánál benzinutalványt váltanak. A lengyel turisztikai központi hivataltól származó értesülés szerint minden beutazó külföl­di autós turistának külföldi va­lutában kell előbb bármely Or- bis-irodában vagy bármelyik ha­tárátkelőhelyen benzinutalványt vásárolnia. A külföldi turisták korlátlan mennyiségben válthat­nak ilyen utalványt, tehát a külföldi autósok benzinfogyasz­tását nem korlátozzák. A nyu­gati turisták és az NDK-állam- polgárok eddig is dollárért, til­letve NDK-márkáért váltott utal­vánnyal tankolhattak benzint. Mint az IBUSZ varsói kiren­deltségének vezetője tájékoztat­ta az MTI tudósítóját, a ma­gyar autós turisták az Orbis budapesti irodájában, a határát­kelőhelyeken vagy bármely len­gyelországi Orbis-irodában vált­hatnak utalványt forintért. (Len­gyelországban természetesen csak azért a 200 forintért, amit le­gálisan kivihet magával a tu­rista Magyarországról.) Az IBUSZ a magyar turisták dolgának megkönnyítése érde­kében közbenjárt a lengyel ha­tóságoknál, és ennek eredmé­nyeként a magyar autósok bár­mely lengyelországi Orbis-irodá­ban Magyarországon forintért váltott OTP-utazási csekkel is vásárolhatnak benzinutalványt. A lengyel hatóságoknak a kül­földi turistákra vonatkozó in­tézkedése a lengyelországi ben- zinjegyrendszer módosításával együtt azt a célt szolgálja, hogy megakadályozza a kutaknál a benzinnel való visszaéléseket. A hírmagyarázók kedvelt kifejezésével élve, Moszkvá­ban valóságos diplomáciai nagyhét zajlik. Vasárnap Andrej Gromiko külügymi­niszter Arthur A. Hartman- nal, az Egyesült Államok moszkvai nagykövetével folytatott eszmecserét. Mint a találkozóról kiadott szov­jet közlemény hangoztatja, a nagykövet kérésére létrejött megbeszélésen — legalábbis Európával összefüggésben — nem történt előrelépés Wa­shington korábbi álláspont­jával szemben. Hétfőn már több fontos tanácskozás osztotta meg a moszkvai kommentátorok fi­gyelmét. Ha egyáltalán rangsorolni lehet ezeket a találkozókat, az események élére kívánkozik Konsztan­tyin Csernyenko, az SZKP KB főtitkára és a nyugatné­met szociáldemokrata parla­menti frakció vezetője, Hans-Jochen Vogel eszme­cseréje. Az SPD-politikus népes küldöttség élén tartóz­kodik a szovjet fővárosban. Két rendkívül lényeges té­ma érdemel kiemelést a szovjet és a nyugatnémet po­litikusok tárgyalásáról. Az egyik: Csernyenko ismé­telten nyomatékkai hangsú­lyozta: a Szovjetunió tovább­ra is kész arra, hogy a hadá­szati és az európai nukleáris fegyverzetek kérdéséről foly­tassa a tárgyalásokat az Egyesült Államokkal. Ter­mészetesen csakis abban az esetben, ha egyrészt az USA hajlandó az egyenlő bizton­ság elvét szem előtt tartani, másrészt elhárítja a tárgya­lások útjából azokat az aka­dályokat, amelyeket a nyu­gat-európai rakétatelepítés­sel maga állított fel. Nem­különben széles körű vissz­hangra tarthat számot Cser- nyenkónak az a megállapítá­sa, miszerint a Szovjotunió nem hagyhatja figyelmen kí­vül azt a körülményt, hogy az NSZK a rakétatelepítések révén az Egyesült Államok előretolt nukleáris támasz­pontjává változott. Más szó­val: Bonn megítélése Moszk­vához jelentős mértékben megváltozott, hiszen az első- csapásmérő eszközök az NSZK területéről reális fe­nyegetést jelentenek mind a Szovjetunió, mind a szövetsé­gesei biztonságára nézve. En­nek ellenére a szovjet veze­tés arra törekszik, hogy a két ország kapcsolatai a kölcsö­nösen előnyös együttműködés jegyében fejlődjenek. Negyedik fordulóhoz ér­kezett — ezúttal Moszkvá­ban — a szovjet—kínai kon­zultáció. Ez a tárgyalássoro­zat is hétfőn kezdődött Leo- nyid Iljicsov szovjet és Csien Csi-csen kínai külügymi­niszter-helyettes között. A tárgyalások célja közismer­ten az államközi kapcsolatok normalizálása, a Moszkva és Peking közötti vitás kérdé­sek tisztázása. Kedvező jel, hogy az utóbbi hónapokban mind szovjet, mind kínai részről több nyilatkozat utalt arra, hogy a kapcsolatok las­sú javulásának folyamata megkezdődött. Magától érte­tődik, hogy gyökeres változás a negyedik fordulótól sem várható, mindenesetre az 1982-ben fölújított konzultá­ció folytatódása önmagában is jogos rejnényeket sugall. Végül megérdemelt ér­deklődés kíséri azt az ugyancsak Moszkvában hét­főn megkezdett tárgyalást, amely a Mihail Kapica szov­jet és Nakadzsima Tosidzsiro japán külügyminiszter-he­lyettes között folyik. A Szov­jetunió és Japán a hetvenes években az ígéretes együtt­működés útjára lépett, ám a nagy jelentőségű gazdasági kooperáció terve Tokió poli­tikai döntései nyomán meg­hiúsult. A japán—amerikai szövetség megerősödésével Moszkva és Tokió viszonya erőteljesen megromlott. A mostani tárgyalások elősegí­tik a kétoldalú kapcsolatok javulását. Az imént vázolt tárgyalá­sok is a szovjet politika fo­lyamatosságának bizonyíté­kai. Alátámasztják, hogy a Szovjetunió változatlanul a fegyverkezési hajsza meg­fékezését, az enyhüléshez való visszaatérést, és az álla­mok békés együttműködését tekinti fő külpolitikai célki­tűzéseinek. Gyapay Dénes HÍREK HÍREK HÍREK MA: MATILD NAPJA A Nap kél 5.59 — nyugszik 17.48 órakor A Hold kél 13.43 — nyugszik 4.46 órakor ÉVFORDULÓ Százkilencven évvel ez­előtt, 1794. március 14-én született a lengyelországi Tarnowban és 56 éves korá-, ban, 1850-ben halt meg a szíriai Aleppóban Bem Jó­zsef lengyel katonatiszt, ma­gyar honvédtábornok, az 1848—49-es forradalom és szabadságharc kiemelkedő egyénisége. Bécs eleste után a magyar szabadságharc ügyének aján­lotta fel szolgálatait. Kossuth az erdélyi hadsereg főpa­rancsnokává nevezte ki. Bem újjászervezte a felbomlóban levő erőket, s három hónap alatt kiűzte Erdély területé­ről az ellenséget. Fényes ha­disikerei elismeréseként 1849. március 23-án altábornaggyá léptették elő. Világos után Törökországba emigrált. * — FOGADÓNAP. Gyulavári Pál országgyűlési képviselő, a Békés megyei Tanács elnö­ke március 16-án, pénteken délelőtt 9-től 12 óráig hiva­tali helyiségében (Békéscsa­ba, Felső Körös sor, irodaház, I. em. 2.) fogadónapot tart. — BÉKÉSCSABÁN jelent meg Tüskés Tibor József At- tila-díjas író, irodalomtörté­nész görögországi útinaplója. A Békés Megyei könyvtár irodalmi különlegességeket közreadó bibliofil sorozatá­nak ez a 8. kötete. A soro­zatban eddig egyebek között Darvas József ifjúkori köl­teményei, a Polner Zoltán által gyűjtött régies népi imádságok láttak napvilágot. A Pécsett élő. Tüskés Tibor új munkája az író 1983-as görögországi utazásának él­ményeit eleveníti fel. A szép új csabai könyvecske kis példányszámban a könyv­gyűjtőknek készült. — SZARVASON, a DATE főiskolai karán ma délután háromnegyed kettőkor kez­dődik a tudományos diákkö­ri tanács és a KISZ szerve­zésében a tudományos diák­köri konferencia. Négy szek­cióban ismertetik a hallga­tók a konferenciára készült írásaikat. A munkákat bírá­ló bizottság a szakthai és tu­dományos igénnyel készült munkákat felülbírálja, minő­síti. Növénytermesztési, me­liorációs-ökonómiai; agroké­miai-biológiai és a marxiz­mus—leninizmus szekció te­vékenykedik a főiskolai ka­ron ezen a napon. Hírügy eleiünk teleíonszáma: Felhős idő Várható időjárás hazánkban ma estig: országszerte változóan felhős, csendes idő várható. Szá­mottevő csapadék, jelentősebb szél nem lesz. A hőmérséklet reggelre plusz 1 és minusz 4, kora délutánra pedig 6 és 1 fok közé várható. * — MEZŐBERÉNYBEN ren­dezi a honismereti tovább­képzést a Megyei Művelődé­si Központ. Március 16-án, pénteken 9 órakor indul az autóbusz, amellyel a honis­mereti szakkör vezetői eljut­hatnak a rendezvény színhe­lyére. A mezőberényi műve­lődési központban 10 órakor elsőként dr. Tábori György muzeológus mondja el, ho­gyan kell szakszerűen, gyűj­teni, majd Töltési Imre, a HNF OT honismereti bizott­sága alelnöke előadásában arról beszél: mi a honisme­ret jelentősége és lehetősége társadalmunkban. — A SZARVASI Krecsmarik Endre Űttörőházban márci­us 15-én, csütörtökön 9 órá­kor nyílik meg a szakkörök munkáiból, ajándéktárgyai­ból rendezett kiállítás. A ki­állított munkákat március 24-ig tekinthetik meg az ér­deklődők. — VOLÁN-KÖZLEMÉNY. A Volán 8. sz. Vállalat értesí­ti az utazóközönséget, hogy a március 15-i ünnepség za­vartalan lebonyolítása érde­kében 9 órától 11 óráig az 1- es, a 2-es, az 5-ös és a 6-os helyi járatok terelő útvona­lon közlekednek. — RENDŐRSÉGI HlR. Február 8-án Szarvason, a Szabadság úton Kondoros felé közlekedett személygépkocsijával Kozma Mi­hály, 33 éves szarvasi lakos. A vasúti átjáróhoz érve a fény­sorompó tilos jelzésére megállt, egy ideig várakozott, majd a többi várakozó járművet meg­előzve a tilos jelzés ellenére át­hajtott a vasúti átjárón. A sú­lyos szabálysértés elkövetőjét a szabálysértési hatóság 4000 fo­rint pénzbírsággal sújtotta. Tragédiát okozott a világháborús gránát Dunaharaszti külterületén, a Kálvária dombon vasárnap Or­bán Attila, 14 éves tanuló, he­lyi lakos játék közben egy má­sodik világháborúból visszama­radt gránátot talált, amelyet másnap délelőtt bevitt az isko­lába. Az udvaron a körzőjével belenyúlt a gránátba, s az en­nek következtében a kezében felrobbant. A kisfiú a kórházba szállítás közben belehalt sérülé­seibe, a közelben tartózkodó ta­nulók közül egy gyermek élet- veszélyes, egy súlyos, 6 pedig könnyű sérülést szenvedett. A rendőrség folytatja a baleset vizsgálatát. Időjárás-előrejelzés a Tiszántúlra felhős­wpos upos esős borult A lu-t végen Magyarország időjárását a hűvös, keleties áramlások irányították. Ennek hatására kissé csökkent a nappali felmelege­dés, csak 4, 9 fokos értékeket mértek. Továbbra is változóan fel­hős maradt az idő, elszórtan kisebb havas esőket, hőszállingózáso- kat jelentettek. A hajnali hőmérséklet 0 fok körül alakult. A hét közepén a többórás napsütés hatására a nappali felmelegedés kissé erősödik. Napközben a levegő hőmérséklete 6, 11 fok között való­színű. Az éjszakai órákban —4, plusz 1 fok közötti értékek várha­tók. A hét vége felé erősen megnövekvő felhőzetre és esőkre, eset­leg havas esőre számíthatunk. A legalacsonyabb éjszakai hőmérsék­let 0, plusz 5 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 4, plusz 9 fok között valószínű. A jövő hét első napjaiban lassan csökken a felhőzet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom