Békés Megyei Népújság, 1983. február (38. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-06 / 31. szám

1983, február 6-, vasárnap Válaszoltak az illetékesek Községünkben csak részle­ges az utcai vízhálózat. Ezt mi, utcabeliek összefogással, a tanáccsal megbeszélve sze­retnénk bővíteni — írta ro­vatunknak Pásztor Sándor, okányi olvasónk. A 23 la­kásból húszán benne va­gyunk a társulásban, így az utcai vezeték számunkra 12 —13 ezer forint lenne. Most egy olyan határozat született, hogy egy nagyobb körfor­gásba több utcarész lenne összefogva. Ez minket rosz- szul érint. Ott sok az olyan lakás, ahol nem társulnak, és van olyan üres porta, ami a mellette levő lakóházhoz tartozik. Nekünk ez megter­helő, hiszen az az utcarész­let, amit most hozzákapcsol­nak, legalább ötször-hatszor annyi, mint a mienk. A panasszal kapcsolatban az okányi Községi Tanács Végrehajtó Bizottságától a következő tájékoztatást kap­tuk: ,,Községünkben az ivó- vízhálózat bővítésének csak egy lehetősége van: az ut­catársulásokkal történő há­lózatépítés. Ez évek óta is­mert forma településünkön. Ilyen társulást hozott létre több utca, a Toldi utcához kapcsolódóan is. Azért szük­séges együtt végezniük a bő­vítést, hogy a víz körforgása biztosított legyen. Ez felté­tele az engedélyezésnek. Az 52 Jársuló ezt megértve — köztük Pásztor Sándor is — hivatalosan létrehozta a tár­sulást. Költségeit még nem ismerjük pontosan, mivel a terv és a költségvetés még nem készült el. Az idén vé­geztetjük a tervezési munká­kat és 1984-ben kerül sor a kivitelezésre. A levélben írt összegek csak találgatások. A jelenlegi árak szerint az egy lakásra jutó összeg va­lóban 11—12 ezer forint. Azokat a településrészeket, amelyek ritkán lakottak — a községi tanács az előző év­ben is támogatta, s a követ­kező években is tervünk van rá magasabb tanácsi támoga­tásból. Ezt a társulok isme­rik, tudomásul vették.” •■■■ MM ■■■a aaaa özv. Virág Györgyné, oros­házi olvasónk szerkesztősé­günkhöz küldött levelében arról érdeklődik, hogy mi­lyen bedolgozói munka vég­zésére van lehetősége? Kér­dését továbbítottuk az oros­házi Városi Tanács V. B. ter- melés-ellátásfelügyeleti osz­tályának, ahonnan a követ­kező válasz érkezett: „Oros­házán három olyan üzem van, ahol foglalkoztatnak be­dolgozókat: a FÉKON Ruhá­zati Vállalat helyi üzeme, az Orosháza és Környéke Házi­ipari Szövetkezet. Az előbbi helyen kizárólag női, férfi- és gyermekfehérneműket — kiszabva — adnak ki meg- varrásra. Házhoz nem szál­lítanak. Az utóbbi helyen kézimunka-készítést, kesztyű­kötést, kézi hímzéseket — megadott mintasablon sze­rint — adnak ki bedolgozók­nak elkészítésre a szövetke­zet telephelyén. A harmadik a Tápéi Háziipari Szövetke­zet kirendeltségé, amely Orosházán, a Jászai Horváth utcában található. Itt kézi­munkát, kesztyűkötést, kézi hímzést, fehérneművarrást, műanyag-feldolgozást — széktámlának, kerti bútor­nak — sás- és gyékényfeldol­gozást, fonást bútoroknak, kosár-, szatyor- és kaskötést adnak ki bedolgozóknak. Egyedül ők viszik ki házhoz a munkát. Megjegyezzük, hogy a felsorolt bedolgozói lehetőség nem állandó jelle­gű, esetenkénti, nem tud fo­lyamatos munkát biztosíta­ni.” A Népújság január 23-i és január 30-i számainak „Szer­kesszen velünk!” rovatában megjelent — a sarkadkeresz- túri tüzelőellátással kapcso­latos — cikkel kapcsolatban az alábbiakról kívánjuk tá­jékoztatni Önöket: Sajnos vállalatunk csak a Népújságból szerzett tudomást a sarkadkeresztúri tüzelőanyag-hi­ányról, mivel az ÁFÉSZ egyet­len esetben sem jelezte azt. 1982. negyedik negyedévre a sarkadkeresztúri AFÉSZ-telep 275 tonna szénre, 50 tonna brikett­re és 50 tonna tűzifára szerző­dött vállalatunkkal, és erre 1982. október 1-től december 31-ig 347 tonna szenet, 74 tonna bri­kettet és 40 tonna- tűzifát kapott az ÁFÉSZ telepe. 1982. negye­dik negyedévben az AFÉSZ-te­lep 50 tonna brikettre adott csu­pán pótrendelést, holott 5 eset­ben ajánlottunk tüzelőanyagokat a negyedév folyamán az alábbi választékban: dorogi r. dara, oroszlányi r. dara, ajkai dió, balinkai jlió, várpalotai nem, kka-dbs. várpalotai nem, dió, pécsi iszapszén, tűzifa és alá­gyújtós. Amennyiben kevés volt tehát Sarkadkeresztúron a tüzelő, an­nak az az oka, hogy az ÁFÉSZ keveset rendelt, mert rosszul mérte fel az igényeket. 1983. első negyedévre az ÁFÉSZ-telep által megrendelt tüzelőanyagok — 50 tonna len­gyel szén kivételével (melynek viss/niga/ol.isn ;i noiíyodév fo­Visszhang lyamán még várható) — vissza­igazolásra kerültek, ezért nem értjük az ÁFÉSZ azon válaszát, hogy ,,Az 1983. első negyedévi szénmegrendeléseknek is csak a negyed részét igazolták vissza.” Valószínűnek tartjuk, hogy az ÁFÉSZ csak a január havi meny- nyiségeket vette figyelembe. 1983. első negyedévi szállítás­ra is tettünk már ajánlatot két esetben is (január 6-án és ja­nuár 19-én), melyre a Sarkad és Vidéke ÁFÉSZ levelében (ja­nuár 18-án kelt) közölte, hogy pótigény nem érkezett be tele­peiktől, így rendelést nem ad­nak. (Második ajánlatunkra nem reagáltak.) Az ÁFÉSZ ezen levele alapján joggal hittük, hogy az ÁFÉSZ területén a lakosság tüzelőellá­tása jó. ♦ Reméljük, hogy az ÁFÉSZ a jövőben önkritikusabban értéke­li tevékenységét, és jobban oda­figyel a lakosság tüzelőellátá­sára. Hortobágyi János, Alföldi TÜZÉP Vállalat, nagykereskedelmi oszt. vez. A ,.Szerkesszen velünk!” rovat 1983. január 30-i szá­mában megjelent cikk érin­tette a Békéscsabai Lakás- szövetkezet kezelésében álló Kulich Gyula-ltp. V—10-es épület környezetrendezését. A Népújság hasábjairól is is­meretes, hogy lakásszövetkeze­tünk 1981. második felétől a Ku­lich Gyula-lakótelep legkoráb­ban átadott épületeinek tervsze­rű homlokzatfelújítási m'ünkáit megkezdte. Az elmúlt másfél évben három épületnél a felújí­tást be is fejeztük. Ez évben kerül sor a V—10-es épület hom­lokzatának felújítására, ezért az épület körüli bozót és rózsa- gallyak levágása szükségessé vált. E munkát a házbizottság elnöke — közös képviselő — tár­sadalmi összefogással kezdte meg, és folytatja. A tanács vb műszaki osztálya minden épület esetében nyilat­kozik a kivitelezés megkezdése­kor a homlokzati fal színe és a környezetvédelmi munkák szük­ségességét illetően. Eddig min­denki számára megelégedéssel végeztük munkánkat, éppen ezért tisztelettel kérem önöket, hogy hasonló esetekben szíves­kedjenek a lakásszövetkezet vé­leményét, álláspontját kikérni. Lakásszövetkezetünk az elmúlt évben ,a szövetkezeti tagság kel­lő segítségével 100 ezer forintot meghaladó környezetszépítő tár­sadalmi munkát végzett. E mun­kában kitűntek a házbizottsá­gok képviselői és a közös kép­viselők szervező. példamutató tevékenysége. Szlota József, lakásszövetkezet, ügyvezető igazgató Hajcsat, kétfilléres, gomb... Hajcsat, kétfilléres, gomb, egypengős és sorolhatnánk tovább, de nincs is erre szükség, mint felvételünk bi­zonyítja. Honnan e sok „hulladék”? A Békés megyei Lapkiadó Vállalat, nem is oly régóta, székháza oldalán bevezette a becsületkasszás újságárusí­tást. Népszabadságot és me­gyei lapot vásárolhat a T. olvasó. Egyszerű, átlátszó lapkát kell csak megemelnie, ogy hozzájusson a kívánt ol­vasmányhoz, a többi, a vá­sárlóra van bízva. Pontosab­ban az, hogy a mellette el­helyezett perselybe bedobja az újságért járó aprópénzt. S ki, hogyan cselekszik? Azok már felettébb gyanú­sak, akik hosszasan vakaróz­nak, farzsebükhöz nyúlkál- nak. Ök veszik a lapot, s nem fizetnek. Persze, ne ál­talánosítsunk. Az erre járók többsége becsületesen be­csúsztatja a pénzt a mini- kasszába, mások még „jat­tot” is hagynak — mert nem automatáról van szó, ami vissza tudna adni. S hogy úgy fogalmazzak: van egy harmadik „kategó­ria”. Ök veszik-viszik a la­pot — s kedveskednek né­hány meglepetéssel is. Per­sze, fizetség helyett. Ha van náluk például egy leszakadt gomb vagy egy kiklopfolt, kilyukasztott forintos, netán egy agyonrágott külhoni pénzérme. Aki pedig a fod­rásztól jön, hajcsattal fizet emlékeztetőül: kulturált em­ber vagyok, olvasok .. . (jávor) Szolgálati hely? n TJ 38—17 rendszámú gépkocsi vezetőjéhez „ön február 1-én, reggel 7 óra 10 perckor a Békéscsabai Ba­romfifeldolgozó Vállalat előtt ki­jelölt gyalogos átkelőhelyen nem adta meg az elsőbbséget két egymás kezét fogó óvodás gyer­meknek és az őket követő két anyának. Tudomására szeret­nénk hozni, hogy gyermekeink bíztak a gyalogos átkelőhely vé­delmében, mert azt tanulják az óvodában is. Mivel nekünk, édesanyáknak több a tapaszta­latunk, mert hasonló vezetőkkel már találkoztunk, gyors megál­lásra kényszerítettük gyermeke­inket, és továbbhaladását bizto­sítottuk. Felhívjuk a figyelmét, ameny- nyiben a szabályokat kezdi fe­ledni, ismételje át, ha a látása romlik, viseljen szemüveget, vi­szont ha későn indul útjára, ne a gyalogos átkelőhelyen igye­kezzen a késést behozni. Egy­ben reméljük, hogy ha vannak gyermekei, azokra más gépko­csivezetők jobban vigyáznak.” Zs. M., G. L.-né, Békéscsaba Január 12-én szálltam fel a Hunyadi téren a 13 óra­kor induló füzesgyarmati já­rat BZ 35—54 számú kocsi­jára. A busz kalauz nélküli volt, a sofőr adta a jegye­ket. Az első ajtó melletti két ülőhely üres volt, csomag sem volt rajta. így jogosan akartam leülni oda, bár a második ülés utasai figyel­meztettek, hogy oda nem szabad ülni, a vezető szerint „fenntartott hely”. Ennek ellenére leültem, és azonnal meg is kaptam a sofőrtől a magamét. „Ne üljön oda, az szolgálati hely!” — közölte nem túl udvariasan. Ám a java még csak azután követ­kezett, amikor közöltem ve­le, hogy „fenntartott hely” vagy „szolgálati hely” nincs a buszon, még akkor sem. ha kalauz van a járaton. (A kalauz sem ülhet akkor, vagy nem teheti a csomag­ját az ülésre, ha az utasnak amiatt állnia kell!) Nyersen közölte velem, hogy annak a két helynek az elfoglalása az ő hatáskörébe tartozik, ő mondja meg, ki ülhet oda. „Nem vitatkozunk” — fe­jezte be finomnak nem ne­vezhető kioktatását. Az ügy­höz még az is hozzátartozik, hogy amikor Békésen az autóbusz-állomáson a szol­gálattevőnek jelentettem az esetet, az nem tett semmit, nem beszélt a magáról meg­feledkezett, mondhatni ha­talmi túltengésben szenvedő sofőrrel., hanem magyaráz­kodással próbálta elintézni a dolgot. Dr. Budur Lajos Békéscsaba, Körgát sor 9. Hajdú Károly szeghalmi kisállattenyésztő már régóta foglalkozik a kisállatok te­nyésztésével, nevelésével. Az elmúlt év novemberében Bu­dapesten, a 100 éves szerve­zett magyar galamb- és kis­állattenyésztés jubileumi európai kiállításán szép ered­ményt ért el. A nagyszabá­sú seregszemlén Magyar Autosex tyúkjaival vett részt, amelyek közül kettő kiváló, egy pedig igen jó minősítést szerzett. Képünkön Hajdú Károly és a kiállításon ka­pott diploma. Mai műsor KOSSUTH RÁDIÖ 5.00: Előttünk a vasárnap! 7.23: Kopogtató. 8.05: öt kontinens hét napja. 8.21: Énekszóval, muzsikával. 9.00: ,.Tövisek és virágok.” 10.03: Jelky András kalandjai. 10.47: Szőnyi Erzsébet: A kőfej­tő. 11.00: Vasárnapi koktél. 12.05: Harminc perc alatt a Föld körül. 12.50: Wilhelm Furtwängler ve­zényli a bécsi és a berli­ni Filharmonikus Zenekart. 13.25: így láttam Kodályt. 14.04: Szonda. 14.34: Népdalkörök pódiuma. 15.05: Művészlemezek. 16.01: A nagy utazás. 17.05: Lakossága 4660 fő. 17.35: Chicago. 18.40: Diákkönyvtár hangszala­gon. Shakespeare: Ham­let. 19.40: A hegedű virtuózai. 20.25: Népdalok. 20.53 : Csajkovszkij: Anyegin. 23.24: Purcell-müvek. 0.10: Hajdú Sándor táncdalai­ból. PETŐFI RÁDIÓ 6.00: Népszerű muzsika korán- kelőknek. 7.00: A református egyház fél­órája. 7.30: Vasárnapi orgonamuzsika. 8.05: Macskabolt. Mesejáték. 9.08: Mit hallunk? 9.33: Tavasz a télben. Részletek Kemény Egon daljátékából. 10.00: Szerpentin. II. 00: Színházi magazin. 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. 13.04: Egyik fülem sós . . . 14.00: Erről beszéltünk. 14.35: Táskarádió. 15.33: Újdonságainkból. 17.30: Anton kontra Antal. 18.45: Poptarisznya. 20.33: Társalgó. 21.58: örökzöld dallamok. 23.15: Verbunkosok, nóták. III. MŰSOR 7.00: A pécsi körzeti stúdió szerb-horvát nyelvű mű­sora. 7.30: A pécsi körzeti stúdió német nyelvű műsora. 8.11: Barokk zene. 8.45: Bemutatjuk a Tátrai vo­nósnégyes új Haydn-leme- zét. 10.00: LJj Zenei Újság. 10.45: öt kontinens hét napja. 11.06: A bajor rádió szimfonikus zenekarának hangverse­nye. 11.56: Régi csembalómuzsika. 12.35: Új lemezeinkből. 13.05: Az Aerosmith együttes fel­vételeiből. 13.40: Világhírű előadóművészek felvételeiből. 15.05: Régi magyar dalok és tán­cok. 15.30: A Nemzetközi Rádióegye­tem műsorából. 16.00: Liszt: Dante-szimfónia. 16.50: Operaáriák. 17.30: Magyar zeneszerzők. 18.04: A zeneirodalom remek­műveiből. 19.03: A hamburgi Monteverdi- kórus énekel. 19.43: Tótágas. 20.03: ..Gyakran a csendet él­jük meg.” 20.58: Sztárok sztereóban. 21.58: Rádiószínház. A semmiből jöttem. 22.54: Milt Jackson felvételeiből. SZOLNOKI STÚDIÓ 8.30: Szlovák nyelvű műsor. Szerkesztő: Mács Ildikó. 9.00: Műsorismertetés. Hírek. Programajánlat. Lapszem­le. 9.10: Maurice André népszerű átirataiból. 9.20: Mit tehet a könyvtár. A jászberényi olvasócent­rum tíz évéről. Riporter: Pálréti Ágoston. 9.30: Megzenésített verseket ad elő Dudás Zoltán jászbe­rényi gitáros-énekes. 9.40: Az autójavító kisvállalat első lépései. Riporter: Ta­mási László. 9.50: Az Equals együttes sláge­reiből. 9.58—10.00: Müsorelőzetes. TV, BUDAPEST, I. MŰSOR * 8.00: Tévétorna, (ism.) 8.05: Mindenki iskolája. Mate­matika. (f.-f.) 8.35: Fizika, (f.-f.) 9.05: Óvodások filmműsora. 9.25: Foxi Maxi kalandjai. (ism.) 9.45: Bodrogközi csendes napok, (f.-f.) 10.10: Lenko. Bolgár játékfilm. 11.15: Hírek, (f.-f.) 11.20: A brémai muzsikusok. 13.35: Nótaszó. (ism.) 14.00: A Közönségszolgálat tájé­koztatója. (f.-f.) 14.05: Tarzan és az amazonok, (f.-f.) 15.15: Reklám, (f.-f.) 15.20: Műsorainkat ajánljuk. 15.45: Reklám, (f.-f.) 15.50: Képújság, (f.-f.) 15.55: Műkorcsolya EB. Gálamű­sor. 18.05: Delta. 18.30: Reklám, (f.-f.) 18.40: Tévétorna. 18.45: Esti mese. 19.00: A hét. 20.00: Hírek, (f.-f.) 20.05: Háttal a falnak. Francia film. (f.-f.) 21.35: Sporthírek, (f.-f.) 21.45: Kapcsoltam. 22.45: Hírek, (f.-f.) II. MŰSOR 20.00: Hírek, (f.-f.) 20.05: Az impresszionizmus. 20.55: Édeni történet. NSZK té­véfilm. 22.25: Képújság, (f.-f.) BUKAREST 8.30: Családi kör. 9.30: Zeneszó. 10.00: A falu életéből. 11.45: Gyermekvilág. 13.00: Vasárnapi alubum. 18.40: A képernyő a kicsinyeké. 19.00: Tv-híradó. 19.15: Román tájakon. 19.35: Dalok. 20.15: Az utolsó fejezet. Tv-film. 21.55: Operettek. 22.20: Tv-híradó. BELGRAD, I. MŰSOR 9.30: Barázdák — faluműsor, utána gyermekműsor. 10.20: Hírek. 10.30: Vasárnap délelőtt gyerme­keknek. 11.58: Reklám. 12.00: Mezőgazdasági adás. 13.00: Jugoszlávia, jó napot! 13.30: Művelődési adás. 14.00: Népi muzsika. 14.30: Jugoszlávia freskói. 15.30: Figyelemvizit. 17.15: Néha vasárnap. 19.00: Rajzfilm. 19.21: Reklám. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 19.55: Reklám. 20.00: Küklopsz. 21.00: Reklám. 21.05: Sportszemle. 21.35: Tenger, emberek, partok. 22.05: Tv-napló. II. MŰSOR 8.55: Jahorina: Sí Világkupa. 9.55: St. Anton-Arlberg: Sí Vi­lágkupa. 11.15: Jahorina: Sí Világkupa. 12.25: St. Anton-Arlberg: Sí Vi­lágkupa.

Next

/
Oldalképek
Tartalom