Békés Megyei Népújság, 1981. november (36. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-22 / 274. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! 1981. NOVEMBER 22., VASÁRNAP Ára: 1,80 forint XXXVI. ÉVFOLYAM, 274. SZÁM BÉKÉS MEGYEI Békés és Szolnok megye FMKT- és FAT-vezetöinek Összehívták a Varsái Szerződés külügyminiszteri bizottságát Az előzetes megállapodásoknak megfelelően december elején Bukarestben ülést tart a Varsói Szerződés tagállamai külügyminiszteri bizottsága. (MTI) Honvédelmi elismerések találkozója Hogyan segítheti a KISZ az energiagazdálkodási kormányprogram végrehajtását, a műszaki haladás meggyorsítását? Erre kerestek választ Békés és Szolnok megye fiatal műszakiak és közgazdászok tanácsának, valamint a fiatal agrár szakemberek tanácsának vezetői tegnap, november 21-én Békéscsabán, a KlSZ-vezető- képző iskolán tartott megbeszélésen. A két megye FMKT- és FAT-vezetői először találkoztak ilyen tapasztalatcsere jellegű tanácskozáson. A KISZ megyei bizottsága által szervezett eseményen összegezték az energiagazdálkodási program megvalósításának KISZ-es tennivalóit. Majd tájékoztatót hallhattak az Alkotó Ifjúság Egyesülés tevékenységéről, amely a KISZ Központi Bizottsága és az Állami Fejlesztési Bank gazdasági társulásaként működik. Az Alkotó Ifjúság Egyesülés műszaki, szervezési, szolgáltatási jellegű ötleteket, kész találmányokat, újításokat forgalmaz. Megkeresi a lehetséges felhasználókat, lerövidíti az ötletek, újitások útját az alkalmazásig. A társulás országos hálózatának kialakítása már megkezdődött. A közeljövőben négy irodát hoznak létre, köztük egyet itt Békés megyében. A fiatal műszakiak, közgazdászok, agrár szakemberek ötleteikkel, újításaikkal jelentős segítséget nyújthatnak a már említett kormány- program megvalósításában, a műszaki haladás meggyorsításában, a KISZ KB és az Állami Fejlesztési Bank közös vállalatának sikeres tevékenységéhez. Ezért is fontos az FMKT-ban, a FAT- ban folytatott munka tartalmi színvonalának emelése. A megyében működő 24 FMKT és 2 FAT a MTESZ szakmai irányításával ugyan már eddig is sok segítséget nyújtott a fiatal szakembereknek képességeik kibontakozásában, de néhány helyen a tartalmatlan, formális tevékenység bénítóan hat. Ezért a szóban forgó tanácsok működéséhez a KISZ megyei bizottsága is több segítséget nyújt. A szombati megbeszélés, tapasztalatcsere, pem utolsósorban módszerek átadását szolgálta. A fiatal agrár szakemberek tanácsának vezetői arról is tájékozódhattak, hogyan oldják meg Szolnok megyében KISZ- védnökséggel a tanyabontási akciót, és hogy Békés megyében milyen tanulságai vannak az ugyancsak KISZ- szes segítséggel megvalósuló meliorációnak. • K. J. A honvédelem eszméjének terjesztésében, a hivatásos katonai pályára irányító és a hazafias nevelő munkában kiemelkedő érdemeket szerzett társadalmi aktíváknak, pedagógusoknak, pályaválasztási szakembereknek és katonáknak különböző elismeréseket adtak át csütörtökön Budapesten, a Magyar Néphadsereg Művelődési Házában. Megyénkből három személy és egy kollektíva részesült elismerésben. Kincses Lászlónak, a Békés megyei Pályaválasztási Tanácsadó Intézet igazgatójának a HaNovember 18—20. között Budapesten tartotta 14. ülését a magyar—román belkereskedelmi munkacsoport. Molnár Károly belkereskedelmi miniszterhelyettes és román partnere, Dumitru Petrescu első miniszterhelyettes megállapította, hogy az 1981. évi áruforgalmi előirányzatok teljesültek, így ebben az évben több mint 700 millió forint értékű román fogyasztási cikket importál a belkereskedelem azonos értékű export ellenéza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozata, Kaszai Imrének, a szeghalmi Vigh Ma- tild Általános Iskola igazgatóhelyettesének a Haza Szolgálatáért Érdemérem ezüst fokozata kitüntetéseket nyújtották át. Miklós János, a békéscsabai kereskedelmi és vendéglátóipari szakiskola tanára miniszteri dicséretben és pénzjutalomban, a békéscsabai Kemény Gábor Szakközépiskola miniszteri tárgyjutalomban részesült. Az elismeréseket Tárcsái Tibor vezérőrnagy nyújtotta át. ben. Pozitívan értékelték a határ menti árucsere fejlődését. A tárgyalások során intézkedéseket hoztak a hagyományos áruházi csere- kapcsolatok eredményességének növelésére. Az ülésen megállapodást írtak alá a Budapesten és Bukarestben működő nemzeti étterem üzemeltetésének kérdéseiről. A most aláírt jegyzőkönyvek értelmében 1982-ben 810-810 millió forint értékű fogyasztási cikk kölcsönös szállítását vállalták a partnerek. Magyar—román belkereskedelmi megbeszélés Gazdálkodni a tudással Bár nem bennünk a hiba, igen sok fiatalt csalódás ér, amikor bizonyítványával a kezében elhagyja a középiskolát. A foglalkoztatottsági szerkezetben bekövetkezett változások sorsokat törhetnek derékba, de legalábbis ideiglenes kényszerpályára irányíthatnak embereket. Sokáig általában azzal a gonddal küszködtek a munkaadók, hogy nem találtak megfelelő képzettségű embert, s ezért nagyon sok állást ma olyanok töltenek be, akiknek hiányzik a megfelelő végzettségük. Más kérdés, hogy az évek során szerzett tapasztalat és az önképzés pótolhatja az iskolai tanulmányok hiányát;- de az pontosan fölmérhetetlen, hogy hányán szerezték meg a munkájuk elvégzéséhez minden szempontból szükséges tudást, s hányán ennek csak a legnélkülözhetetlenebb részét. A vállalatok a jól ellenőrizhető oklevelekben bíznak — érthetően. Csakhogy az oktatásügy évtizedeken át nem tudott kellő mennyiségű, jól képzett szakembert kibocsátani, ezért jobb-rosszabb kényszer- megoldásokra kényszerültek a munkaadók. Van, ahol egyszerűen eltekintettek a szükséges bizonyítványtól, másutt a már dolgozó középvezetőket ültették be az iskolapadba. Az ilyen s a hasonló erőfeszítések csak ideiglenesen oldhatták meg a vállalatok gondjait. A kiút természetesen a foglalkoztatottsági igényekhez harmonikusabban illeszkedő iskolarendszerben keresendő, amelynek kialakítása — az oktatásügy erőfeszítései nyomán — már folyamatban van. Konkrétan vizsgálva a helyzetet, azt találjuk, hogy valamennyi, szakmunkásképző intézetben végzett fiatal ma már talál képzettségének megfelelő állást. A gimnáziumban kevésbé megnyugtató a kép. Általában elmondhatjuk, hogy minden második gimnazista tanulhat tovább, de közülük csak nagyon kevesen ott és akkor, amikor és ahol szerettek volna. Nagyobbik részük nem egyetemet, hanem főiskolát végez, és nem nappali, hanem esti tagozaton. Már ez is törés; de mennyivel nagyobb törést kell azoknak a nem továbbtanuló fiataloknak elszenvedniük, amikor kiderül, hogy érettségi bizonyítványuk a gyakorlatban a segédmunkási képesítéssel egyenlő. Nekik általában olyan munkát kell végezniük — például: adminisztrációt —, amely nem feltétlenül igényel gimnáziumban megszerezhető ismereteket. A legnehezebb helyzetben a szakközépiskolások vannak. Sem szaktudásuk, sem általános műveltségük nem elég mély ahhoz, hogy a gimnazistáknak vagy a szakmunkásképzőben végzetteknek esélyes versenytársai lehessenek. Képesítésük pedig hiába szól középvezetői munkára is: ez csak elvi lehetőség, amelynek gyakorlati beváltása sokszor kivihetetlen. Igen sok igyekvő, szorgalmas, tehetséges, kitartó fiatal évek munkájával, küzdelmeivel eléri, hogy tudásához illő feladatot kapjon. Ha csak rajtuk múlna ez, a folyamatot természetesnek és hasznosnak tarthatnánk. A foglalkoztatottsági szerkezet belső egyenetlenségét azonban nem tudják a fiatalok saját erejükből megváltoztatni. Ezért is célszerű — jóval a döntés pillanata előtt — felkeresniük a pályaválasztási tanácsadó intézeteket, ahol nemcsak a továbbtanulási, hanem az elhelyezkedési lehetőségekről is tájékozódhatnak. Az egész társadalom előbbre jutása függ — Széchenyi István szavait idézve — a kiművelt emberfők sokaságától. Aktuális feladatunk, hogy a termelés további racionalizálásával összhangban megteremtsük a tudással, a szakképzett emberekkel való, a mainál is hatékonyabb gazdálkodást. Szunyogh Szabolcs IGROKER: Húszévi munka mérlege Megnégyszerezte forgalmát, és a legkorszerűbb mezőgazdasági gépekkel, növényvédő szerekkel, műtrágyákkal, fóliával, eszközökkel látta el a megye csaknem száz mezőgazdasági nagyüzemét, valamint a környező megyék gazdaságait, a háztáji és kisegítő gazdaságokat az elmúlt húsz évben az AGROKER békéscsabai vállalata, amelynél szombaton ünnepi termelési tanácskozást tartottak a vállalat megalakulásának két évtizedes évfordulójának alkalmából. A vállalat igazgatója, Molnár Lajos ez alkalommal többek között elmondta, hogy míg 1961-ben, az alakulás évében 600 millió forint volt a vállalat forgalma, jelenleg évente megközelítőleg két és fél milliárd forint értékben szolgálják ki partnereiket. A gazdasági mutatókkal együtt a nagykereskedelmi vállalat dolgozóinak munka- és szociális körülményei is lényegesen megváltoztak. Megszűnt a nehéz fizikai munka, mivel minden rakodási műveletet gépesítettek. A jubileumi termelési tanácskozáson a vállalatot alapítók közül már csak huszonnégyen vehettek részt, akiknek az évfordulón elismeréseket és jutalmakat adtak át. Jól halad a munka az új békéscsabai telefonközpontban. Bár már több millió forrasztást megcsináltak, még több százezer van hátra ebben az évben. A BHG szakemberei naponta 13—14 órát dolgoznak, hogy időre elkészüljenek a szereléssel, és januárban megkezdődhessenek a központ bemérései. (Képes riportunk az 5. oldalon) Fotó: Lónyai László Eredményesen záruH a szolidaritási akciésorozat Áz őszi antiimperialista szolidaritási akciósorozat idei mérlegét megvonva nem kis eredménynek számít az a tevékenység, amelyet a Hazafias Népfront megyei és helyi bizottságai a rendező szervekkel közösen több hónapon keresztül kifejtettek. A békemunka előkészítésébe, így a nagygyűlések, baráti találkozók, kiállítások szervezésébe olyan településeket is bevontak (pl.: Ecseg- falva, Kevermes, Nagybánhegyes, Kaszaper, Gerendás), amelyekre még nem került sor az elmúlt években. E fontos politikai programot tartalmazó mozgalomról, az összegyűjtött tapasztalatokról nemrég Bálint Tibor, a HNF megyei bizottságának munkatársa beszélt. Az elmondottak alapján készült írásunkat a 4. oldalon közöljük. Két tsz év vége előtt Ajándék ez az ősz — szokatlanul, de mindenképpen jólesően hosszan tartó melegével segítette a mezőgazdasági üzemeket a betakarításban, szántásban és vetésben. A kedvező időjárásnak — a földeken és az állattartó telepeken dolgozók szorgalma mellett — nem kis része van, volt abban, hogy az év végi számvetés munkálatait viszonylag nyugodtan kezdhetik meg Körösla- dányban és Okányban is. (Erről szól cikkünk az 5. oldalon.) Hagyomány születik Orosházán Sokféle hagyományáról neves városunk néptánchagyományokkal nem dicsekedhet. Aki már belevágott, tudhatja, milyen nehézségekkel jár egy népitánc-csoport létrehozása. Nem elég néhány lelkes szakember, tehetséges és szorgalmas gyerek, pénzre, lehetőségekre legalább ennyire szükség van. Sajnos, ma még ritka az a példa, hogy egy művelődési és egy gazdasági intézmény közös törekvése, összefogása hozzon létre és tartson fenn egy amatőr csoportot. Orosházán megtörtént ez, s a csoport — úgy tűnik — szép jövő előtt áll. Képes riportunk az Alföld tánccsoportról a 6. oldalon. Békéscsaba kitztéri szobrai, emlékművei Városokat építünk, elavult épületeket bontunk le, s újakat, saját igényeinknek, ízlésünknek megfelelőeket emelünk helyettük. Civilizáló- dásunk közepette azonban erdőket irtunk ki és parkokat is felszámolunk. Őseink által létrehozott miliő helyébe saját ízlésünkhöz igazodó mesterséges környezetet alakítunk ki. Ám nem mindegy számunkra, hogyan tesszük ezt, hiszen kultúránkat ezek az alkotások is közvetítik majd az utánunk következő generációkhoz. A megyeszékhely legismertebb szobrairól, emlékműveiről, és azok készítőiről szóló írást a lap 7. oldalán közöljük. Minikörkép „Nevel-e a napközi otthon?” — kérdezi a címben a cikkíró a 11. oldalon, a Minimagazinban. S miként az írásból kitűnik, nevelésre bizony nem mindenütt jut idő, energia vagy egyszerűen lehetőség. Akad azért követendő kezdeményezés: az iskolaotthonos oktatás és a klubnapközik rendszere. Ugyancsak a Miniben bemutatjuk a Medgyesegyházi Vas-, Faipari Szövetkezet Lakatos Péter ifjúsági szocialista brigádját. Egy mondat a riportból: „Ha korszerűsödnek a gépek, korszerűsödnek a fejek is.” S végül hírt adunk egy új Hungária lemezről. és Sebők Jánosnak a rockról szóló új könyvéről. B. J.