Békés Megyei Népújság, 1979. szeptember (34. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-02 / 205. szám
1979. szeptember 2., vasárnap o SZÜLŐFÖLDÜNK Újjászületik Pées belvárosa mmm A Széchenyi tér madártávlatból (Cseri László — Dunántúli Napló — felvétele) Tallózás az orosházi posta történetében Pécs közismert jelzője: a kétezer éves város. Ez any- nyiból igaz, hogy időszámításunk kezdetén a rómaiak alapítottak itt várost. De en- nekelőtte a közeli Jakab-he- gyen már virágzó kultúra volt, erről tanúskodik az il- lirpannon nép ma is meglevő földvára és a korábban itt élt ismeretlen nép háromszáznál több halomsírja. A mai Pécs területén azonban a rómaiak voltak az elsők. Ismerjük Sopianae jelentős emlékeit, a hajdani nekropoliszt a székesegyház környékén, a polgárváros maradványait a. mai postapalota környékén, ahol a tartomány távoli vidékeiről ide vezető utak találkoztak. A rómaiak után, a magyarok előtt sok nép lakta e várost, amelynek falai között mindig zajlott az élet, sőt a város régi neve, amely a ami német elnevezésben — Fünf- kirchen — máig is él, a Quinque Ecclesiae is abban az időben keletkezett. Tehát a honfoglaló magyaroknak nem kellett itt új várost építeniük. István király 1009-ben alapította meg a pécsi püspökséget, a település akkor került egyházi főhatóság alá. Sokáig úgy vélték: Pécs egyértelműen csak püspöki város volt. A legújabb régészeti kutatások azonban mind több lelettel igazolják: virágzó polgárváros is volt a középkorban. A várost akkoriban fallal övezték, de ez csaknem három évszázadig rejtve volt, s csak a közelmúltban kezdték feltárni. Sok emléket hagyott itt a török, ezek ma szinte jelképei Pécsnek: Gházi Kászim pasa dzsámija nélkül elképzelhetetlen lenne a Széchenyi tér, Jakováli Haszán mi- naretes dzsámija nélkül szegényebb lenne az egykori Szigeti kapu környéke, a mai Kórház tér. ♦ A török uralom utáni Pécs — napjaink Pécse Amid a XVHI. század eleje óta épült házaiból nagyon sok ma is megvan, s meghatározza a »• belváros képét. Szolid épületegyüttesek és páratlanul szép utcaképek összessége az, amit ma pécsi belvárosnak nevezhetünk. De azért oszlassunk el egy félreértést: ne keressünk olyan csodálatosan szép régi házakat, mint amilyeneket Budán, Kőszegen, Egerben vagy Sopronban találhatunk. Azok, melyek ma ilyenek lehetnének — elpusztultak, amik pedig megmaradtak, többségükben végtelenül szerény küllemű- ek. A régi városháza a maga klasszicista egyszerűségével harmonikus része volt a város főterének, a századfordulón ennek a helyén emelt új városháza hatalmas, túldíszített szürke épülettömegét viszont idegennek érezzük. És nem ez az egyetlen! Pécs legfőbb műemléke maga a belváros, ezért is nyilvánították védetté. A belváros szerkezete az, ami a középkor korai századaitól szinte semmit sem változott. Egy térképsor a kétharmad négyzetkilométernyi város fejlődésének állomásait mutatja. Már a XI. századi első a mai Janus Pannonius, Sallai, Bem, Megye, Anna és Déryné utcákkal azonos vonalvezetésű utcákat ábrázol. A XV. században a maival csaknem azonos szerkezetű volt a belváros, amely a XIX. század elején nyerte el jelenlegi képét. Érthető tehát, hogy ezt a városszerkezetet féltő gonddal kell őrizni. Ezek az utcák többnyire nem egyes épületeinkkel hatnak ránk, hanem az egész utcakép által sugárzott hangulattal, ami sajátosan csak pécsi. ♦ Ez a páratlanul szép és értékes belváros ma meglehetősen lehangoló állapotban van. Hiányos öltözetű házak, szaporodó védőtetők jelzik, hogy tovább már nem lehet várni. A roppant költséges átfogó rekonstrukció helyett csak az egyes műemléképületek felújítására tellett. Bár ezzel is lényegesen javították a belváros képét. Ilyennek tekinthetjük a nagy dzsámi kupolafelújítását, ami teljes egészében visszahozta a templom eredeti török jellegét, elviselhetőbbé téve az 1939—40-ben készült félkör alaprajzú térbővítést. Hasonló jelentőségűnek tarthatjuk a püspökvár délnyugati sarokbástyájának, a Barbakán- nak kiszabadítását és felújítását. Pincék. A közelmúlt években szinte a katasztrófa szélére sodródott Pécs, a város történetével szinte egykorú pincék, pincerendszerek miatt. A 60-as évék végén, a 70-es évék elején egy viharos gyorsaságú folyamat játszódott le: több száz pince szinte egyszerre omlott be a hirtelen megnövékedett forgalom terhe alatt. Hozzájárult a közművek rendezetlensége is. Még alig egy évtizede megszokott látvány volt felhőszakadások után az utcaszélesen hömpölygő csapadékvíz, ami a repedéseken beszivárgott a mélybe, s ott végzett pusztítása leszakadó úttestek, összeomlással fenyegető épületek sokaságával jelentkezett. Az immár öt éve rendszeresített állami támogatás segítségével a közvetlen veszély elhárult, most a széles körű tervszerű megelőző munka folyik, mellyel a csaknem egészében fennmaradt városfalat is kiszabadítják. Valamikor a török utáni évtizedekben, amikor a városfal végképp elvesztette soha nem volt védelmi jelentőségét, a korabeli pécsiek hihetetlen gyorsasággal kí- vül-belül házakat építettek — egy falat megtakarítva — a városfalhoz. Így maradhatott fenn a XX. század utolsó negyedéig rejtetten, de nem ismeretlenül, hiszen a bástyák itt-ott a házak fölé ágaskodtak. A pincekár-elhárítás két fontos feltétele: a belváros forgalmi tehermentesítése és a közműhálózat rekonstrukciója, ennek részeként a belváros körüli csapadékvíz-elvezetés rendezése. Az előbbi jegyében készül a belvárost övező nagy érintő utak rendszere, s a 80-as évek közepére várhatóan megszüntethető lesz a belvároson átmenő forgalom, s bizonyos utcák sétálóutcákká válhatnak. A nyugati és az északi érintő út építésével közel másfél kilométernyi városfal lesz szabaddá, ugyanis a fal külső oldalán levő, az öreg, elavult házacskák sokaságát le lehetett bontani. A fal folyamatos helyreállításán az Országos Műemléki Felügyelőség munkálkodik. A város föld alatti részének rendbetétele után megkezdődhet a tömbrekonstrukció is. Egyes épületek helyett egész épülettömbök komplex felújítását végzik el, s megszabadítják a többnyire zsúfoltan beépített tömbbelsőket is a fölösleges toldálékoktól. Ezáltal hatalmas belső tereket nyerhetnek. Hogy milyen ez a gyakorlatban, arra Eger szolgáltat jó példát. Pécsett a tömbök nagyságán kívül nehezíti a rekonstrukciót az is, hogy rengeteg bennük a lakás, a kereskedelmi raktár, a kisüzem, amelyek felszámolása nem egyszerű feladat. Ma a belvárosnak csak a legfrekventáltabb részét lehet — kell! rendbetenni. A legősibb rész, a Hunyadi út— Déryné utca által határolt északkeleti negyed rekonstrukciója nem jöhet számításba, mert ott zömében magántulajdonú házak vannak. ♦ A belváros rekonstrukciójával foglalkozó szakemberek abból indulnak ki, hogy a város nagy korszerűsítése elmaradt az újonnan épült lakóterületektől, a mai nagy ellentmondást feloldva összhangot kell teremteni a régi és az új között. Arról sem feledkeznek meg, hogy Pécs területén 184 védett objektum (53 műemlék, 103 műemlék jellegű, 28 városképi jelentőségű épület) van, amiből 146 a védett belvárosban található. Ezeknek az épületeknek a sorsa — felújítása — határozza meg a belváros jövőjét. Eddigi funkcióinak legtöbbjét megtartja a belváros: otthont ad bizonyos közintézményeknek, számottevő lakóterület marad korunknak megfelelő színvonalú lakásokkal, hangsúlyozot- tabb lesz a zöldterületi funkciója — a tömbbelsők kiszabadításával visszaadják a belváros hajdani kertes karakterét —, erősíteni kell a kereskedelmi ellátást és bizonyos korlátozott mértékben meg kell tartani a tömeg- közlekedést. Az ipari üzemek kitelepítése a belvárosból szintén a közeljövő feladata lesz. A rekonstrukció keretében valósul meg az a sajátosan pécsi koncepció, amely a belváros északnyugati negyedét — a püspökvárat és környezetét — mint múzeumi negyedet — a közművelődés szolgálatába állítja. Itt van már a Csontváry Múzeum, a Vasarely-gyűjtemény, az Uitz Múzeum (melynek otthont adó épületén láthatók az első megtalált középkori gótikus elemek), s itt lesz a régi barakk megyeházában a modem magyar képtár. ♦ A tömbrekonstrukció előkészítése megkezdődött, a munka indítására azonban még egy-két évet várni kell. A' közeljövőben legfontosabb pontokon egész utcákra terjed majd ki a homlokzatfelújítás. A Pécsi Tervező Vállalatnál most készülnek a Janus Pannonius utca és a Széchenyi tér színtervei, s még az idén hozzáfognak a sortatarozáshoz. Jövőre a Bem utcai és a Kossuth Lajos utca következik. Ezek a felújítások összhangban lesznek a tömbrekonstrukcióval. Hársfai István Régi postai emlékek, dokumentumok lapozgatása közben kiben nem merülne fel a kérdés: vajon mióta is vehetjük igénybe egyik legismertebb intézményünknek, a postának a szolgálatait? Nehéz volna e rövid visz- szatekintésben erre a kérdésre kronológiailag is elfogadható választ adni. Annál is inkább, mivel az emberi kapcsolatteremtés, az információk cseréjének vágya valószínűleg már az első füstjelzéssel túlszállt az emberi környezet szűkebb határain. Az elmúlt idők faggatása is mindig meghozza a maga ellentmondásos meglepetéseit. Ilyen váratlanul érte az érdeklődő közönséget a Pesti Hírlap egyik 65 év előtti számának tudósítása is, melyből kiderül, hogy a berlini múzeum papiruszgyűjteményében őriznek egy több mint ezernyolcszáz évvel azelőtt eredményesen kézbesített levelet is. A szóbanforgó írást a római flotta egyik hajóján, az Athenonikén szolgáló Antonius Maximus egy kis egyiptomi faluba címezte édesapjának, Apionnak. (Feltehetőleg bizonyított tény, hogy az említett levelet a címzett kézhez is kapta.) Hasonló jellegű visszatekintésünk Orosháza vonatkozásában sajnos évezredes távolságra nem nyúlhat visz- sza. Segítségül rövidebb utunkhoz, ez ügyben is haszonnal forgathatjuk Veres József Orosházáról írt történetét, melyben a postára vonatkozó egynémely adatok is helyet kaptak. Veres József 1886-ban így emlékezik meg a postáról. „Posta már a múlt század óta volt Orosházán.” Köztudomású, hogy ez a település a katonaság, a posta és a kereskedelem irányvonalába esett. — Bár útjai esős időben még akkortájt is járhatatlanok voltak. Történelmi tény, hogy a török kiűzése után csaknem száz évig egyetlen postaállomás sem volt a megyében. Implom József (Olvasókönyv BV. Történetéhez) c. könyvében szintén megerősíti, hogy a hivatalos leveleket jobbágyok hordták szét a megyében. A más megyébe címzetteket lovas küldönc vitte az aradi postára. Majd csak 1787-ben a szentes—aradi postaút létesítésekor szerveztek Orosházán, Komlóson és Battonyán, a szentes—nagyváradi út mellett pedig Orosházán, Csabán, Gyulán és Sarkadon postaállomást. Ezzel Békés Vármegye újra bekapcsolódott az országos postaforgalomba. Ismét megindulhatott a levelek és a „pakéták” (csomagok) szállítása' is. Ebben az időben még természetes dolog volt, hogy a levelet nem kézbesítették ki, a címzettnek kellett érte menni és ki kellett váltania. 1817-ben került sor a zónadíjszabás bevezetésére, ami azt jelentette, hogy a levelek szállítási díja a távolsággal emelkedett. Orosházától Gyuláig 53,4 km hosszú volt a postaút. Fényes Elek Orosházának más postaállomásokhoz való távolságát is rögzítette. Eszerint, 1839-ben a „Postaállások Orosházáról Pest felé Szentes 21,4, ugyan- onnét Arad felé Tótkomlós 1, állomásnyira” esett és így tovább. Az orosházi—nagyváradi postaúton 1788-tól rendszeressé vált a forgalom. Mindjét irányban hetenként két alkalommal indították a küldeményeket. Orosháza első postamestere Masznitius Omazta Tóbiás volt. A postaállomás céljára kijelölt romos épületet saját tulajdonába vette, s 1788-ban megjaviitatta. Ettől fogva az Omazta család birtokolta és üzemeltette a postát egészen 1825-ig, amikor is az örökösök árverés útján értékesítették. Az új tulajdonos Lázár Jakab gyergyói lakos lett. 1848-ban a Lázár-vagyonnal együtt az orosházi postaállomás is bírói zár alá került. A távíró Orosházán 1873. október 27-én kezdett el működni. Az év hátralevő rövid időszakában a feladott, beérkezett és a továbbított sürgönyök száma összesen 1142 darab volt. Ez a szám 1874-ben már 6189 darabra emelkedett. Az 1883-ban emelt postaépület nemcsak funkciójánál fogva jelentett fejlődést, hanem egyemeletes „magasház” mivoltával is hozzájárult a község belterületének racionális fejlesztéséhez. A postai forgalom növekedésének számszerű követése helyett talán érdekes megemlíteni, hogy az 1884. november 1-én állami kezelés alá vett posta 6 alkalmazottja hányféle küldeménnyel foglalkozott. 13 N Nyolcvan éve bélyegezték le a századfordulót köszöntő lap címoldalát Fogadtak és továbbítottak csomagot, pénzes levelet, magyar, osztrák és külföldi leveleket és levelezőlapokat, keresztkötést, árumintát, hírlapot stb. A mához érve, az eddig leírtakat talán úgy summázhatnánk, hogy az orosházi posta a jelenlegi közel száz- esztendős öreg épület belsejében a külső szemlélő számára láthatatlanul fejlődött ■fel, és vált átmenetileg alkalmassá arra, hogy szolgáltatásaival ma is képes legyen segíteni a város egyre növekvő gazdasági, társadalmi feladatait. Természetesen végbementek mindenki számára észlelhető változások is. 1967 novemberében a lovas postakocsi mellett megjelent a gépkocsi, s 1968-tól teljesen átvette annak szerepét. A táviratkézbesítést motorkerékpáros kihordók segítik. 1973 óta gépkocsival ellátható támpontos rendszer váltotta fel a lóhátas, gyalogos, kerékpáros tanyai kézbesítést. A posta belső fejlődését félautomata telefonközpont, telexkészülék, összeadógépék, utalványfelvevő-gép és más eredményjavító dolgok is elősegítették. A posta dolgozói e fejlődés ellenére a naponta növekvő mai követelményeknek mind nehezebben tudnák eleget tenni. Ezért válik mind sürgetőbb szükségszerűséggé, hogy a városfejlesztési tervben szereplő, a távolabbi jövő igényeinek is megfelelő, korszerű felszereléssel ellátott, új postaközpont Orosházán is minél előbb megépülhessen. Verasztó Antal V
