Békés Megyei Népújság, 1979. május (34. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-20 / 116. szám
GHEEilsJ 1979. május 20-, vasárnap SZÜLŐFÖLDÜNK Bondár Gyuláné naponta sokszor megfordul a kúton zi. Ez a küzdeni akarás vajon átöröklődött-e az utódokra? Hogyan élnek ma a körösnagyhansányiak? — erre kerestünk választ. • Ki hol dolgozik? Meglehetősen rossz út "vezet a faluba. A kanyargós utca később kiterebélyese- diik. Együtt varrnak itt a fontosabb épületek: iskola, templom és a tanácsháza. — Valóban rosszak a közlekedési viszonyaink — mondja Fürj József vb-tit- kár. — Hamarosan megszüntetik a Körösszakállal összekötő, számunkra igen fontos vasútvonalat is. De nem ez a fő oka annak, hogy csökken a lakosság — magyarázza a sötét hajú férfi, aki szemmel láthatóan nem csupán kötelességből lelkesedik községéért. — Nagyon kevés a munkalehetőség. Helyben csak egyetlen termelőszövetkezet van, és így nagyon sokan máshol keresnék munkahelyet. Bihar- ugrán, Komódiban, Vésztőn, de Békéscsabán, sőt Budapesten is találni harsányia- kat Néhányan egy ideig még ragaszkodnak a szülőfalujukhoz, de a nagyobb lehetőségek — főleg a fiatalabbaknak — nagy vonzóerőt jelentenék. — így van — erősíti meg a vb-titkár véleményét két kismama, akik épp orvosi szaktanácsadásról tartanak hazafelé. Horváth Gézáné 3 éve lakik a községben. — A férjem Békéscsabán dolgozik, reggel viszi, este hozza a busz — mondja a második gyermekét váró fiatalasszony. — Mielőtt férjhez mentem, Budapesten dolgoztam. Most háztartásbeli vagyok. Ha akarnék sem mehetnék dolgozni, hiszen nincs asszonyoknak való munkalehetőség. Három évig a gyereket sincs hová elhelyezni, s így a faluban majdnem minden asszony otthon van. No, azért nem unatkozunk. Ott a kert, a jószág. • Viz van is migsincs — Mi nemsokára Békéscsabára költözünk — szólal meg hálkan a kétévesforma kislánya kezét szorongató Bozány Sándomé. A férjem már ott dolgozik. Sajnos egyelőre albérletbe kell költöznünk. De majd csak megleszünk valahogy. Főleg, ha én is dolgozni megyék. — Kevés a szórakozási lehetőség — hangzik mindkettőjük véleménye — Nemrég szüntették meg a mozit. — Igaz, keskenyfilmes volt, ezért kevesen látogatták. De néha mégiscsak el lehetett menni valahová. Hirtelen elered az eső. A főutca porát felveri a zápor. A kúttól szaporán viszi megtöltött kannáját egy kalapos-kötényes idős parasztember. A gyorsan jött zivatar hamar eláll. Most a szomszéd házból óvatosan lép ki bádogkannájával Bondár Gyuláné. — Nagy itt a forgalom — próbálunk beszédbe elegyedni — néni nem is kéreti magát. — Hát bizony, naponta sokszor megjárom ezt az utat. Még szerencse, hogy közel lakom — és nevet. — Nagy gond nálunk a vízellátás — halljuk vissza a vb- titkár szavait. A faluban mindössze 3 artézi kút van. Ezek is alig folynak. Tíz éve tervezik a vízmű építését. Kérésükre a válasz mindig ugyanaz: nincs pénz. Víz pedig van, néha több is, mint kéne. Nem egy belvizes lakást építettek újjá az utóbbi években. így jutott házhoz az itt élő 10—12 cigánycsalád, akikkel „kevés a baj”. Valamennyi munkaképes korú férfi dolgozik, ki a tsz-ben, ki az építőiparban. A gyerekek iskolába, óvodába járnak. * Oki visszajön, és aki itt marad Két fiatallal találkoztunk. Itt születtek, itt élnék, és nem szándékoznak elmenni. Tóth Gábor 19 éves, tinédzser külsejű fiú. A posta állandó „főnökhelyettese”. — Debrecenben érettségiztem tavaly — meséli. — Visszajöttem és az a szándékom, hogy itt maradok. Nehéz elszakadni attól a helytől, ahol felnőttem, ahol a családom él. Jó volt a városban, de azért mindig vissaavágytam. Oláh Katalin a községi könyvtáros. Levelezőn végzi a nyíregyházi tanítóképző könyvtár szakát. A könyvtárhelyiség a művelődési házban kapott helyet, ötezer kötet, sokféle folyóirat, televízió várja az olvasókat — Száztízen iratkoztak be, jórészt gyerekek — mondja a vékonyka, farmemadrágos lány. Az épület csendes. Csak hárman vagyunk. Igaz, délelőtt van. — Esténként is ilyen csendes — legyint Kati. — A könyvtárban még csak van élet, de a nagyterem nincs kihasználva. Hogy miért? Kevés a pénz ahhoz, hogy színvonalas rendezvényeket szervezzünk. A rossz műsorra pedig nem jönnek el. A falusiak is igényesek. Az igényesség látszik a tiszta utcákon, a gondozott kerteken. A régi, kihalt épületek mellett korszerű házak épülnek. Csak épp a fürdőszoba hiányzik. A régi kéményeken és néhány villanykarán levő gólyafészekbe bele-belekap a szél. A sárga műanyag buszváró előtti pádon két öregember üldögél. Megfordulnak az idegen autó után. Itt minden apróság esemény. Gubucz Katalin Nem akarok elmenni innen — mondja Tóth Gábor Fotó: Martin Gábor m Kevesen tudják, hogy Kö- rösnagyharsány, ez a Békés megye legkeletibb csücskébe épült, alig több mint ezer lakosú határközség volt valamikor megyénk egyik hajdúvárosa. Ma is kegyelettel őrzik a tanácsházán a hajdúzászlót és a címert, melynek oroszlánja az egykori hajdúk harcosságát jelképeA fiatalok elköltöztek, az idősek kihaltak. Az öreg ház itt maradt Tájak — Korák — múzeumok Ismerd meg hazádat Ha nem volna már foglalt a „Magyarország felfedezése” elnevezés egy sikeres könyvsorozat számára, bízvást nevezhetnénk így is azt, ami mostanában, mindnyájunk szeme láttára bontakozik ki. Aligha volt ugyanis példa rá mindeddig, hogy ezrek, majd tízezrek és nyomukban immár százezrek kelnek útra, hogy jobban megismerjék az ország nevezetességeit. Közelebbről : a természetvédelmi tájakat, a műemlékeket és a múzeumokat. A Tájak—Korok—Múzeumok mozgalomról van szó. Hogy hányán vesznek részt benne akkor, amikor ezek a sorok nyomdafestéket látnak — nem lehet pontosan tudni. Legutóbb az elmúlt év őszén készült statisztika, akkor 150 ezer körül mozgott a számuk, most 200 ezer lehet. Vannak, akik egyénileg vágnak neki az önmaguk választotta feladatnak, mások brigádban, vagy csoportosan indulnak túrákra, hogy minél több „tájat, kort és múzeumot” lássanak. Másfél éves mindössze a mozgalom, 1977 októberében hirdették meg a versenyt, amelyben mindenki részt vehet, és szerezhet arany-, ezüst-, de legalább bronzjelvényt. Valljuk be: ez egymagában kevés embert ösztönzött volna arra, hogy nekiinduljon az ország különböző vidékeinek. Sokkal inkább az, hogy a mozgalom megadja a semmivel sem pótolható élményt és örömet: mindenki önmaga fedezheti fel a látni és megjegyezni érdemes dolgokat szerte az országban. A szó szoros értelmében játszva — hiszen a különböző fokozatú jelvényekre jogosultság megszerzése elsősorban kedvderítő felnőttjáték — lehet olyan ismereteket szerezni, amelyekhez másképpen csak közvetve, könyvekből, képekről, hírből lehetne hozzájutni. Márpedig ha áll a mondás, amely szerint „messziről jött ember azt mond, amit akar”, sokszorta úgy tartják hazánk minden táján, hogy az a biztos, amit a saját szemével lát az ember. Hozzá kell tenni, hogy Magyarországon még egy nemzedékkel korábban is nagyon nehezen mozdultak az emberek. Apáink, nagyapáink fiatalkorában egész életre szóló eseménye volt a falusi fiatalnak katonáskodása, hadifogsága, hiszen csak akkor látott távolabbi tájakat. Asszonyok között meg éppen ritkaságnak számított az, aki valaha járt faluja határán túl. S ez nemcsak a hegyek közé szorított vagy az alföldi síkságon társtalanul álló falvakban volt így, olykor még kisvárosban is... Igaz viszont, hogy amióta v megnyíltak az országhatárok, könnyebb utazni, világot látni — sokan indulnak messze földekre élményt szerezni. S az sem ment — talán nem is kell még múlt időbe tenni, hiszen máig tart — ritkaságszámba, hogy olyan látnivalókra csodálkoznak rá hazánkfiai külföldön, amelynek párját, vagy annál is szebbet, értékesebbet itthon lehet találni, de kevesen tudnak róla. Valahol a kettő között, a falu határán belülmaradás és a csak külföldre tekintés között van a józan, arany középúton ez az új mozgalom. Dehogyis beszél le bárkit arról, hogy nézze meg más országok érdekességeit, hogy élményeket szerezzen külföldön! Arról son akar senkit meggyőzni, hogy az ő falujában, városában nincs mit néznie, sőt! Sokan éppen a Tájak—Korok—Múzeumok mozgalom jóvoltából döbbentek rá, hogy községükben is van középkori templom, a közelben természetvédelmi terület, a la- tótávolban levő, ősrégi várromot is érdemes közelről megnézegetni. Mi tagadás, ebben is, mint sok mindenben, a főváros lakói jutottak előnyhöz. Mindenki tudja, hogy Budapesten már csak a város nagysága miatt is több a látnivaló, mint az ország bármely más lakott helyén. Ám az is tény, hogy a budapestiek gyakran csukott szemmel mennek el olyasmik mellett, amikért az ország távoli vidékeiről, de még külföldről is sokan tartják érdemesnek idejönni. Az előny a TKM-mozgalom- ban abban mutatkozik, hogy az aranyjelvényesek felénél is több budapesti lakos. Mégsem lehet azt állítani, hogy a mozgalom elsősorban, vagy főként, de még azt sem, hogy túlnyomóan a fővárosiaké. Hát kié is tulajdonképpen ? Ritka eset, hogy a résztvevők összetételéből nem lehet erre pontos választ adni. Vagy inkább: az egyetlen válasz az, hogy — mindenkié. Egy reprezentatív — tehát csak megközelítő eredményre számító — felmérés szerint az aranyjelvényesek között minden negyedik általános iskola felső tagozatának tanulója volt, és minden ötödik — nyugdíjas. Korosztályok tekintetében tehát elég szélsőséges a megoszlás. Ám ugyanakkor arról is számot ad ez a felmérés, hogy 36 százalék értelmiségi és alkalmazott, 12 százalék munkás. Ez utóbbiak között szép számmal vannak szocialista brigádtagok. Egyelőre kevés a TKM-moz- galomban a mezőgazdasággal foglalkozó falusi lakos, de az elsők már közülük is elindultak országot látni. Tulajdonképpen ebben áll a mozgalom legnagyobb jelentősége: olyan emberek lépnek be a múzeumok kapuin, akik korábban nem érdeklődtek a képző- és iparművészet, a régészet, a történelem és a többi, tárlókban, kiállítási termekben rendszerezett látnivalók iránt. Megismerkednek egy sor olyan dologgal, amiről eddig csak alapfogalmaik voltak, lassanként tanulják meg szeretni a szépet, tisztelni a múlt legjobb hagyományait és tanulni azokból. Természetes, hogy mindez nem mehet egyik napról a másikra. Senki nem állítja, hogy a Tájak—Korok—Múzeumok mozgalom résztvevői két-három múzeum anyagának megtekintése, néhány természetvédelmi terület felkeresése után már avatott tudói lesznek a szak- tudományoknak. Nem is kívánja ezt a mozgalom. Csupán az ismereteket akarja bővíteni, az érdeklődést felkelteni, hazánk összegyűjtött értékeit bemutatni. Már az országhatárokon is túljutott a TKM-mozgalom híre, külföldiek is bekapcsolódtak, hogy szórakozva, versenyezve ismerjenek meg minél többet Magyarország kulturális értékeiből. Jelennek meg könyvek, újabb térképek, útmutatók — szélesedik, terebélyesedik a mozgalom, mind több hívet nyer önmagának. S ami nem is olyan mellékes: mindez bürokrácia nélkül jött létre. Alig néhányan végzik az egyre nagyobb adminisztrációt. Társadalmi aktivisták segítenek, felismerve a TKM-mozga- lomnak hírénél nagyobb jelentőségét. Tavasszal erőre kaphat — szinte biztos, hogy kap — a TKM. Jó időben, kirándulással egybekötve indulnak hívei múzeumok, érdekes tájak meglátogatására, élménygyűjtésre. Felfedezni az ország meglevő, összegyűjtött értékeit — s önmagukban a tudásgyarapításra, ismeretbővítésre vágyó embert. Várkonyi Endre
