Békés Megyei Népújság, 1978. október (33. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-22 / 250. szám

1978. október 22., vasárnap KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET gadja egy temetésrendező. Van ugyan néhány „szenzá­ciós” könyve, mint A tisza- eszlári Solymosi Eszter vagy A magyar jakobinusok, de ezek lényegében dokument- regények. Az ezredes meg az újságíró konfliktusában sem babra megy a játék, de az is „csak” egy párbajsztori, egyike a kor szokványos his­tóriáinak. Ha jól szemügyre vesszük a dolgokat, azt lát­juk, hogy Szindbád, ez a gya­kori-tipikus Krúdy alkotta lény, voltaképpen a hétköz­napi drámák hőse. Az arab népmesékben van egy hajós Szindbád és egy teherhordó Szindbád. Krúdy Szindbádja a kettő együtt : olyan életha­jós, aki bele-belegömyed a terhekbe. Krúdy minden más értelmezése rendezői- színészi-interpretátori téve­dés, látszatok abszolutizálá­sa, mint az egyébként ki­tűnően megírt Márai-könyv „Szindbád hazamegy” cím­mel. Persze, a látszat is ob­jektív valóság, de most ne menjünk bele ennek elem­zésébe. Krúdy írásaiban az emberek többsége nem követ el rendkívüli dolgokat, se a Turulmadárra nem mászik fel, sem leány- vagy asz- szonyszöktetésre nem vál­lalkozik. Az emberek több­ségével „csak” annyi törté­nik, hogy nem történik semmi........Csupán” az egész élet nem sikerül valamiért... A. boldogság kék madara va­lahogy elszáll... Szindbád mindig elölről kezdi, bizako­dással, színes reményekkel, melyeket többnyire kettes­ben szövögetnek valamelyik ligeti pádon, vidéki kertes házról, vasárnapi békés hús­levesekről, aztán szertefosz­lik az egész. Krúdy néha a nőket vádolja, olykor a fér­fiak aljasságait, valójában jól tudja, hogy ez nem így van. Valójában — ha jól odafigyelünk — Krúdy az egész rosszul berendezett vi­lágot fogja perbe. Mondják, hogy ismerte Marxot és joggal tételezzük fel, hogy tudott Leninről. Irodalomtörténetünknek kell majd még ezeket is tisztáz­nia egy illő monográfia ke­retében, mellyel kapcsolat­ban még csak nekifutásaink vannak. Sok még a tenniva­lónk azért, hogy Krúdy, az írók írója, az egész nép író­ja is lehessen, hogy jól is­merjék, és jól szeressék őt. Hogy művészetének szépsé­geit mindenki élvezhesse. Berecz Miklós Az írók írója: Krúdy Emlékezés születésének 100. évfordulóján Krúdy Gyula, a modem magyar széppróza kimagasló írpegyénisége, Nyíregyházán született 1878. október 21-én. Tegyük rögtön hozzá: az 1848-as forradalom után, és az 1918-as és 19-es forradal­mak előtt. Azért fontos ezt hangsúlyozni, mert Krúdy művészete álmok és álom- fosztások kifejeződése egy-; szerre,- tündökletes a remé­nyek és porba sújtó csaló­dások vegyülete. A mi dia­lektikus materialista töltésű, kialakulóban levő -művészet- pszichológiánknak tüzetesen ' kell még majd .ezt elemez­nie. Miként azt is,- hogy apja ügyvéd volt, és sarjadéka azoknak az olasz szakácsok­nak, akik ' Beatrix' király­lánnyal jöttek Magyaror­szágra Mátyás király idejé­ben, -hogy aztán elkevered­jenek ■ a magyarsággal és az itteni lakossággal. Az „Y”-t talán úgy kapták, hogy va­lamelyik magyar király — pénz szűkében — kutyabőrt adott nekik. Jeles dolog az is, hogy anyja, a szegénypa­raszt, ími-olvasni alig tudó Csákányi Julianna anyai ágon azoknak a szlovák te­lepeseknek volt a leszárma­zottja, akik valaha Csabáról költöztek Nyíregyházára. Krúdy színes látása, érze­lemgazdagsága sokféle ré­teg genetikai lerakódásának is a gyümölcse, olyan eurázsiai ötvöződés, melynek jelentőségét ugyancsak nem lehet figyelmen kívül hagy­ni. És nemcsak erről van szó. Nem kerülhetjük meg azt az ugyancsak nem lé­nyegtelen körülményt 6em, hogy a kétszer nősült Krúdy asszonyai minden esetben a progresszív zsidóság köreiből kerültek ki. Krúdy nyugta­lan, igazságkereső emberi alkatának, roppant érzé­kenységének és bámulatos megfigyelőképességének va­lahol ott a magyarázata, hogy nagy kultúrák termé­kenyítették meg olyan idő­ben, melyben még felfoko- zottan élt a Messiás-várás igézete. Művészetének sok- húrú, varázslatos, különös hangszerével kicsit maga is Messiás volt, beteljesülésre portjaitól eltekintve, hogy aztán a demokrácia évtize­deiben ez a művészet egy elsüllyedt álomvilág varázs­latával táruljon fel újra előttünk, csodálatos írói re­neszánszként. Krúdy polgári-kispolgári kisajátításával is összefügg talán, hogy a felszabadulás után kicsit kikerülte őt a fi­gyelem. Az utóbbi húsz év alatt azonban nagyon sok könyve megjelent, az életmű jelentős része, különféle ki­adásokban. vágyódó álmok Messiása, su­gárzó pályatárs a nagy vá- tesz, Ady oldalán. De attól független, szuverén ura a tolinak. Első nagy sikereit a szá­zad elején, még az első vi­lágháború idején aratta. Mintha szimbólum lett vol­na a Vörös postakocsi... Az első magyar munkásállam- mal ő is beérkezni, hazaér­kezni látszott. Boldogan val­lotta, viharvert atyafiságá- nak egész megszenvedett meggyőződésével, hogy min­dig a szegénynek volt iga­za. Aztán a bukás után még élt egy jó évtizedig és na­gyon szegényen halt meg Óbudán halála előtt kikap­csolták a villanyt a lakásá­ból, mert nem tudta fizetni a bért. Művészete mintha feledésbe merült volna, ma­gányos rajongók kis cso­Számomra Krúdy művé­szetének megfejtése szinte évtizedek óta tartó, állandó­an megújuló feladat. Azért bonyolult feladat ez, mert nemcsak azt kell megfejteni, hogy mi az oka Krúdy mű­vészete hallatlan vonzásá­nak, hanem azt is, hogy mi az oka sokak közönyének e művészettel szemben? Mint­ha a Bartók-képlettel áll­nánk itt is szemben, nem hiába ajánlotta a gyulai köl­tő, Simonyi Imre egyik kö­tetét Bartóknak, Krúdynak, József Attilának. Ami a kér­dés első részét illeti, azt ta­lán könnyebb megfejteni, mint a másodikat. Krúdy sokáig az „írók írója” volt, amit talán a Hatvany-féle állítás is megmagyaráz: „Krúdy biedermeierbe cso­magolt bomba”. A probléma • annak megmagyarázása, hogy ennek ellenére jelentős tömegek számára miért nincs — ma még — vonz­ereje Krúdynak. A magya­rázat talán az, hogy Jókai, Móricz és általában a világ- irodalom regényei bizonyos várakozásokat szültek az ol­vasóban, s Krúdy ezt a vá­rakozást általában nemigen elégíti ki. Krúdynak alig vannak vállalkozó típusú re­gényalakjai, sem a Kárpáti Zoltánok, sem a Csicsikovok köreiből. Olyan sűrítménye- absztrakciója sincs, mint például a tolsztoji Anna Ka­renina. Legsikeresebb köny­vének, az Asszonyságok : dí­jának nőalakjával, Natáliá­val is „csak” annyi történik, hogy „felszívódik” Pesten, aztán meghal a Rókusbán, gyerekét pedig örökbe fo­Várkonyi János: Hóolvadás Zelk Zoltán Este és éjszaka között Este és éjszaka között, mikor a másodperc tört része, s már mélyebb sötétség lesz a mély sötétség. De ezt csak a madarak tudják a platánok vendégei, csak ők érzik a szinte nincs is moccanást, amikor hirtelen kiszíneződnek álmaik! ' S hogy mi eshet meg velünk, emberekkel, este és éjszaka között? egy idegen tenyér vállunkra nehezül, s amikor hátra fordulunk: hol fut már az az árnyék — csak talpa csattogását hallani! S mi még, mi még, mi még este és éjszaka között? Elmondom azt, ami velem nem is tudom, hány éve már, csak azt tudom, hogy így esett, csak azt tudom, hogy így igaz: „Uram, vezessen át az út túlsó felére!" S ujjaival úgy szorongatta a fehér botot mintha készülne vállához emelni, mintha mellemet célozni akarná — Megvártam, míg egy üres villamos bambán a remizbe dülöngél, aztán mintha fövényben járnánk, úgy gázoltunk az utca túlfelére, És akkor ő: „Uram, forduljon vissza, mert ez a járdarész a miénk, csak a miénk, vakoké este és éjszaka között.” TÉKA Hajdú Tibor könyve Károlyi Mihályról A könyv kezdő mondata befejezésnek is beillik, any- nyira a legjellemzőbbet fog­lalja össze a nagy politikus­ról-: „Károlyi Mihály politi­kai életrajzában nem kell szétválasztani a magánem­bert, belső énjét a politikai személyiségtől, hiszen — annyi pályatársával ellentét­ben — közszereplése nem szolgálta egyéni célok eléré­sét; sőt bármikor kész volt feláldozni magánérdekeit meggyőződése oltárán.” És ez a legtöbb, amit egy ember­ről, egy politikusról elmond­hatunk. Hogy élete példa marad az utána következő nemzedékek számára. Ha jól ismerik. Károlyi politikai működésére ugyanis időn­ként mély csönd borult, s csak hamvainak hazahozata­la után kerültek kiadásra sa­ját és feleségének emlékira­tai, majd a kisebb monog­ráfiák, és most ez az egész életét részletesen ismertető több mint 500 oldalas kötet. A rendkívüli életpálya ma­gasról indult, s a fiatal mág­násra éppúgy hatással volt családja, annak múltja, mint bárki másra. Taszítja az egyik ős, a Rákóczi-szabad- ságharcot eláruló Károlyi Sándor emléke. A másik Ká­rolyi Sándor, a századvég szövetkezeti mozgalmának alapítója viszont vonzó pél­dát jelent, bár kora fiatalsá­gában még ez a hatás nem mutatkozik. Elég későn lép a politika porondjára — amikor már régen főrendi­házi tag — a Függetlenségi és 48-as Pártba való belé­péssel. Innen jut el reform­tervein, s az első világhábo­rús eseményeken keresztül az őszirózsás forradalomig. Ha­talmas út volt ez, közben a békéért, és a nemzetiségek jogaiért, s a történelmi Ma­gyarország fennmaradásáért harcolva, saját osztályának állandó támadásai közepette. Aztán az 1918. október 23-án megalakult Nemzeti Tanácstól a Tanácsköztársa­ság kikiáltásáig eltelt öt hó­nap következett. Kormányfő, majd ideiglenes köztársasági elnök. Maga kéri a minisz­tertanácsot, hogy az ő bir­tokán kezdődjék meg a föld­osztás, és Kál határában sa­ját kezűleg veri le az első cölöpöt, s fog kezet az or­szág első, földhöz juttatott parasztjával. 1919. március 21-e után itthon marad és támogatja a tanácskormányt, pedig a proletárdiktatúra ki­kiáltásáról előre nem tudott semmit. De tudta azt, hogy „a kérdés úgy volt feltéve: proletárforradalom vagy fe­hér ellenforradalom — és Károlyi az utóbbit semmi körülmények között nem tá­mogatta volna.” Jelenléte az országban a Tanácsköztársa­ság melletti szolidaritás volt. Az események azonban őt is, mint másokat, 1919 nyarán emigrációba kényszerítették. S ezzel" életének egy újabb, nagy szakasza jött el. Közeledése a szocializmus eszméjéhez, s a külföldön töltött évek alatt csak erő­södött, akarcsak a Duna völ­gyi népek szoros összefogásá­ba vetett hite. S a célokért mindinkább együttműködik a kommunista párttal. Szer­vez, harcol, tárgyal. Az emigráció bonyolult és ne­héz körülményei között. S a második világháború kitöré­se, különösen a Szovjetunió megtámadása után mindent elkövet a kinti egységes ma­gyar front létrehozására a fasiszta Magyarországgal szemben. Végül is megala­kul az Angliai Magyar Ta­nács, és addig működik, míg itthon az ország fel nem szabadul. De még egy év te­lik el hazatértéig. A készü­lődés és várakozás ideje. Aztán 1946 májusában a határtól „Végig az úton ha­rangzúgás, meghatott beszé­dek, fehér ruhás lányok, tisztelgő katonák. Budapest zászlódíszbe öltözött...” So­kan azt hitték, hogy a het­venéves politikus már csak meghalni jött haza, de ő dolgozni akar azért a rend­szerért, amelyre az életét tet­te fel. Diplomáciai megbízá­sokat vállal, nemzetközi te­kintélye sokat jelent az új, a nyugati támadások ke­reszttüzében élő országnak. 1947 nyarán nevezik ki pári­zsi követté, kapcsolatai, dip­lomáciai jártassága itt is gyümölcsözött: a francia kormány támogatta Magyar- ország felvételét az ENSZ- be. Később, ahogy a hideg- háborús évek elkezdődtek, az itthoni események nyugtala­nítani kezdték, de kitartott állomáshelyén, mert magá­val a rendszerrel egyetértett. A Rajk-per viszont döntésre kényszerítette. Képtelen volt a nevét adni hozzá, és bár­mennyire fájt is, másodszor és most már végleg emig­ránssá vált. A franciaországi Vence- ben halt meg, 1955. március 19-én. V. M.

Next

/
Oldalképek
Tartalom