Békés Megyei Népújság, 1978. június (33. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-01 / 127. szám
1978. június 1., csütörtök IgH JMfcftTcl TELEX MOSZKVA Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke szerdán, a Kremlben fogadta a japán lapkiadók szövetségének küldöttségét. A delegáció Hirooka Tomoo- nak, az Aszahi Simbun igazgatótanácsa elnökének vezetésével, a szovjet újságíró szövetség meghívására tesz látogatást a Szovjetunióban. A baráti légkörű találkozón számos nemzetközi, illetve bilaterális kérdésről cseréltek véleményt. Koszigin hangsúlyozta, hogy kereskedelmi-gazdasági, tudományos-műszaki és kulturális téren lehetőségek vannak a kölcsönösen kedvező szovjet —japán együttműködés bővítésére, s ezeket a két félnek a jószomszédi kapcsolatok fejlesztésére irányuló jóakarata és őszinte törekvése esetén ki lehet aknázni. □ VARSÓ Edward Gierek, a LEMP KB első titkára találkozott a minisztertanács mellett működő, a belső piac ellátásának kérdéseivel foglalkozó bizottság tagjaival. Miután előző találkozójukon foglalkoztak az élelmiszer-ellátás helyzetével, e megbeszélést a tartós fogyasztási cikkek problémáinak szentelték. A bizottság értékelte az e téren az év első négy hónapjában elért eredményeket és megállapította, hogy a termelés növekedésének üteme elmaradt a tervezettől. Ennek okai elsősorban a január—februári nyersanyag- és energiaellátási nehézségek voltak. Március—áprilisban a termelés gyorsan növekedett. De az előirányzottnál gyorsabban emelkedő lakossági bevételek fokozott nyomást gyakorolták a piacra. Utasítottak valamennyi reszortot, hogy dolgozza ki saját programját a keresett áruk iránti igények mielőbbi kielégítésére. □ BECS Innsbruckban megkezdődött a Nemzetközi Űrkutatási Bizottság (COSPAR) XXI. ülésszaka. A tanácskozáson, amelyen jelen van Borisz Petrov akadémikus, a Szovjetunió Tudományos Akadémiája interkozmosz-tanácsá- nak elnöke, valamint Geor- gij Grecsko és Jurij Roma- nyenko űrhajósok, a világűr kutatásának legújabb eredményeit vitatják meg. n LUSAKA Zairéi katonák behatoltak a szomszédos Zambia területére, megtámadtak egy mezőgazdasági kutatóállomást, s foglyul ejtettek 6 polgári személyt, valamint egy rendőrt — jelentette szerdán a zambiai hivatalos hírügynökség. A helyszínre érkező zambiai rendőrök menekülésre kényszerítették a behatoló katonákat, akik azonban túszként magukkal vitték a rendőrt. □ BONN Az NSZK brazíliai nagy- követsége megerősítette Gustav Franz Wagner náci tömeggyilkos őrizetbe vételének hírét. Bebizonyosodott, hogy Wagner 1950 áprilisától álnéven élt Brazíliában. Már régóta gyanították, hogy az egykori náci hóhér Brazíliában bújkál. őrizetbe vételét olyan leleplező anyagok alapján rendelték el, amelyeket a Brazíliában élő egykori treblinkai koncentrációs táborbeli foglyok adtak át a hatóságoknak. Simon Wie- senthalnak egy brazíliai újságban Wagnerről megjelent fotó alapján sikerült a tömeggyilkos nyomára bukkannia. A nyugatnémet igazságügyminisztérium szóvivője szerdán közölte, hogy a nyugatnémet hatóságok nem kérték Wagner kiadatását Brazíliától, mert Bonnak nincs is joga erre, Wagner ugyanis osztrák állampolgár. Ünnepi gyűlés Prágában HÍREK HÍREK HÍREK Leonyid Brezsnyev és Gustáv Husák mondott beszédet Prágában nagygyűlést tartottak a szovjet párt- és kormányküldöttség tiszteletére. Képűnkön: Leonyid Brezsnyev és Gustáv Husák (Telefotó — CTK—MTI—KS) Kedden délelőtt a prágai várban ünnepi gyűlést rendeztek a Leonyid Brezsnyev vezette szovjet párt- és kormányküldöttség tiszteletére. A Hradzsin spanyol-termében, amely sokszor színhelye a legfontosabb tanácskozásoknak, legrangosabb rendezvényeknek, a csehszlovák dolgozók több száz képviselője és a közélet ismert személyiségei gyűltek össze, hogy köszöntsék az SZKP KB főtitkárát, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökét és a többi szovjet vendéget, méltassák az egyre erősödő csehszlovák —szovjet barátságot. Az eseményt a csehszlovák televízió és rádió egyenes adásban közvetítette. A résztvevők lelkes tapssal fogadták a díszelnökségben helyet foglaló Leonyid Brezsnyevet és az általa vezetett küldöttség tagjait, valamint a legmagasabb csehszlovák párt- és állami szervek vezetőit, élükön Gustáv Húsúkkal, a CSKP KB főtitkárával, az ország köztársasági elnökével. Az ünnepi gyűlést Lubo- mir Strougal, a CSKP KB elnökségének tagja, miniszterelnök nyitotta meg, majd a csehszlovák társadalom legkülönbözőbb rétegeinek képviselői — munkások, szövetkezeti parasztok. értelmiségiek, a fiatalok — sorra üdvözölték a körükben megjelent kedves szovjet vendégeket, meleg szavakkal fejtették ki, hogy mit jelent a csehszlovák nép mindennapi életében, békés alkotó munkájában a Szovjetunió hathatós és önzetlen támogatása, testvéri barátsága. A felszólalók között volt a csehszlovák és a Szovjetunió Hőse címmel kitüntetett csehszlovák űrhajós, Vladimir Remek is. Ezután Gustáv Husák mondott beszédet, majd a jelenlevők lelkes tapsa közepette Leonyid Brezsnyev lépett a szónoki emelvényre. Leonyid Brezsnyev beszédét számos alkalommal szakította meg taps, éljenzés. A beszéd végén a gyűlés résztvevői hosszan tartó, lelkes tapssal köszöntötték a szovjet, s a csehszlovák nép barátságát, az SZKP főtitkárát, a szovjet párt- és kormányküldöttséget. éltették a testvéri szocialista országok együttműködését. Púja Frigyes beszéde az EHSZ-ben (Folytatás az 1. oldalról) közülük is elsősorban a nukleáris hatalmak — összhangban a szovjet kormány erre vonatkozó javaslatával — kezdjék el katonai költség- vetésük csökkentését. Változatlanul azon a véleményen vagyunk, hogy a leszerelés folyamatában különös fontosságot és sürgősséget kell biztosítani a nukleáris leszerelés kérdéseinek. Ennek az ülésszaknak is fel kell hívnia a nukleáris fegyverrel rendelkező államokat: szüntessék be a nukleáris fegyverek előállítását és kezdjenek hozzá a meglevő készletek fokozatos csökkentéséhez, amelynek végső soron el kell vezetnie a nukleáris fegyverkészletek teljes és végleges megsemmisítéséhez. Feltétlenül szükségesnek tartjuk azonban, hogy ezen intézkedésekkel párhuzamosan tárgyalások kezdődjenek az államok biztonságának nemzetközi politikai és jogi eszközökkel való megszilárdításáról. A szükséges intézkedések közül elsőrendű fontossága lenne olyan nemzetközi szerződés megkötésének, amely a nemzetközi kapcsolatokból véglegesen kiiktatná az erőszak alkalmazásának és az erőszakkal való fenyegetésnek minden formáját. A nukleáris leszerelés egyik fontos közvetlen feladatának tekintjük a nukleáris fegyverkísérletek általános és teljes eltiltására irányuló tárgyalások meggyorsítását és mielőbbi sikeres befejezését. Bízunk abban, hogy a folyamatban levő háromhatalmi tárgyalásokon, amelyeken már jelentős haladást értek el, megoldást találnak a még nyitott kérdésekre. A magyar kormány nagy jelentőségű lépésnek tékinte- né, ha az Egyesült Államok kormánya vélegesen lemondana a neutronbombának, ennek az új típusú nukleáris fegyvernek a gyártásáról. A neutronfegyver gyártása és rendszerbe állítása a fegyverkezési verseny új hullámát indítaná el, és ez komolyan ártana a béke és a biztonság ügyének. Jóllehet a magyar kormány a- legsürgősebb feladatnak a nukleáris és más tömegpusztító fegyverek korlátozását és eltiltását tartja, fontosnak és időszerűnek tekinti art is, hogy a katonailag jelentős államok kezdjenek hozzá a hagyományos fegyverzet — mindenekelőtt a legkorszerűbb és legnagyobb pusztító erejű fegyverzet — csökkentéséhez. Szeretném ezen a helyen ismételten kifejezni kormányom reményét, hogy a X. rendkívüli ülésszak előreviszi a leszerelés ügyét azzal is, hogy ráirányítja az egész világ figyelmét a fegyverkezési verseny igazi okaira, káros hatására, a gyorsabb és nagyobb arányú leszerelési intézkedések szükségességére. Bízunk abban, hogy a rendkívüli ülésszak ajánlásai alapján a meglevő leszerelési fórumokon is elmélyül és felgyorsul a munka — fejezte be beszédét Púja -Frigyes. (MTI) Bemutatjuk Mozamnikot Mozambik — 1975. június óta független — afrikai állam. Területe 785 ezer négyzetkilométer, lakossága 9,5 millió. A népesség namakus (47%), vatszongo (22%), ma- lavi (13%), matszona (10%), mulat és portugál nemzetiségű. A portugálok 1498-ban szálltak partra az ország területén. A meghódított partvidék 1609-től portugál gyarmattá vált. Az ország belső területeinek gyarmatosítását csak a XX. század elején fejezték be. 1951-ben Portugália tengerentúli tartománya lett az ország. 1972-től Mozambik állami státust kapott, az úgynevezett törvényhozó gyűlés a portugál főkormányzó igazgatása alatt állt. 1964-ben a Mozambiki Felszabadítási Front (FRE- LIMO) által megkezdett fegyveres harc, a portugál fasiszta rendszer 1974. áprilisi bukása, lehetőséget teremtett a mozambiki nép számára függetlenségének elnyerésére. Mozambik elmaradott agrárország. A nagy munka- nélküliség miatt százezrek vállalnak munkát a szomszédos országokban. Területének 1%-a áll művelés alatt. A gazdaságoknak három típusa terjedt el, a külföldi társaságok tulajdonában levő nagyüzemi ültetvények, a portugál telepesek farmer- gazdaságai, valamint az afrikai lakosság naturális gazdasága. Legfontosabb termékei: a kukorica, gyapot (fontos exportcikk), cukornád, tea, rizs. Állattenyésztése nem jelentős. Ipara fejletlen. Szén-, bauxit- és be- rillbányászat mellett, az ország északi részén hatalmas vasérctelepek kitermelését készítik elő. Áramot ad a nemzetközi konzorcium által finanszírozott Cabora Passa vízerőmű. Külkereskedelmi forgalmát főleg a tőkés országokkal bonyolítja, de a szocialista országok részesedése egyre növekszik. Exportja jórészt mezőgazdasági termékekből áll, az importot pedig gépek, elektromos berendezések, textíliák, élelmiszerek teszik ki. Ma: Tünde napja A Nap kél 3.51 — nyugszik 19.33 órakor. A Hold kél 1.45 — nyugszik 15.03 órakor. ÉVFORDULÓ Százötven évvel ezelőtt, 1828. június 1-én nyitotta meg „Ángyaikért” néven az első magyarországi óvodát Budán, a mai I. kerület, Attila út 81. szám alatt Brunswick Teréz, a hazai óvodai és nőnevelés egyik úttörője. — ELFOGADTÁK AZ ŰJ SZABÁLYZATOT. Kedden Szófiában ünnepi bővített ülést tartott az 1946-ban alapított bolgár—magyar barátsági szekció. Az ülésen, amelyen jelen volt Svraka István, hazánk szófiai nagy- követségének ideiglenes ügyvivője is, elfogadták a szervezet új szabályzatát, s az eddigi szekció helyett a Bolgár—Magyar Baráti Társaság nevét vették fel. — AZ AMERIKAI ORSZÁGOS ŰRHAJÓZÁSI HIVATAL közölte, hogy valószínűleg júniusban lövik fel az Egyesült Államok első olyan műholdját, amely az óceánokról információkat fog szolgáltatni a kutatók számára. — ALÁÍRÁS-HAMISÍTÁSÉRT. Carlo Ponti olasz filmproducer ellen, akinek valutacsempészési ügyét június 24-én kezdi meg az olasz bíróság, az ügyészség most okmányhamisítás miatt is vádat akar emelni. Ponti állítólag a nyugatnémet Cinema filmtársaság olasz- országi képviselőjének aláírását hamisította egy olyan szerződés alá, amely a nyugatnémet cég számára 750 ezer márkáért biztosította két Ponti-film forgalmazási jogait. — KUKORICA VETÉS TERVEN FELÜL. A tótkomlósi Viharsarok Tsz-ben hatvan hektáron befejeződött az öreg lucerna feltörése. Helyére rövid tenyészidejű kukoricát vet a szövetkezet, s így terven felül termelhet e fontos abraktakarmányból. — EZERREL TÖBB HÍZOTT SERTÉS A KÖZÖSBŐL. A Kiváló Termelőszövetkezeti Gazdaság címmel kitüntetett kardoskúti Rákóczi Tsz az elmúlt esztendőben 12 ezer hízott sertést adott el a közösből. Ezenkívül a háztáji portákról 2492 hízott sertés és 60 hízott marha értékesítését bonyolította le. Az idén csupán a szövetkezet szakosított sertéstelepéről ezerrel több hízó kerül eladásra. — MUNKÁBAN A KO- PASZTÖ BRIGÁD. Az orosházi Űj Élet Tsz-ben évente négyszer fosztják meg „toli- ruhájától” a törzslibaállo- mányt. A 10 ezres törzsál- lomáify első tolltépése megkezdődött. A kopasztó brigád 10 nap alatt befejezi ezt a fontos munkát. A tervek szerint az Űj Élet Tsz ebben az esztendőben csupán libatoliból, mintegy kétmillió forint árbevételhez jut. — KÁRPITOZOTT BÚTOROK. A Gyulai Fa- és Fémbútoripari Szövetkezet dolgozói az elmúlt évben mintegy 95 millió forint értékben gyártottak kárpitozott bútorokat a hazai és a külföldi 'piacra. Ügy tervezik, hogy ez év végéig több mint 100 millió forint értékben állítanak elő e termékükből. Napos idti Várható időjárás ma estig: Kevés nappali felhőképződés, már csak egy-két helyen délutáni zápor, zivatar. Mérsékelt, időnként megélénkülő, változó irányú széL Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 10— 15 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet 24—29 fok között. (MTI) * » * — MEZÖBERÉNYI JÁTÉK- EXPORT. A Mezőberényi Műszaki és Vasipari Szövetkezet exporttevékenysége számottevően növekedett az V. ötéves terv első két évében. 1976-ban 557 ezer 743 játék készült el, 1977-ben már 704 ezer 153. A szocialista országoknak és a tőkés országoknak is gyártottak az elmúlt évben gyermekjátékokat. — KÖNYV AZ ARBORÉTUMOKRÓL. Könyv jelent meg Vas megye híres arborétumairól. A 15 ezer példányban napvilágot látott, 230 oldalas kötet foglalkozik az arborétumok történetével és gyakorlati tudnivalókat is tartalmaz a látogatók számára. — ÁRPÁSI LELETEK. Római kori edénytöredékekre, földbe mélyített kemencékre és három helyiségből álló épület alapjaira bukkantak az elmúlt hetekben Árpáson, a győri Xantus János Múzeum régészei. A leletek feltárását három évvel ezelőtt kezdték meg. Egyebek között találtak itt két körte alakú kemencét, gazdag díszítésű római kerámiákat, korsó- és csészetöredékekét is. — HÍDLEZÁRÁS. Június 3- án, szombaton 4 órától 4- én, vasárnap 24 óráig a Mar- git-hidat lezárják a forgalom elől, kizárólag tömeg- közlekedési járművek haladhatnak át a hídon. A fővárosi Közlekedésbiztonsági Tanács kéri a járművezetőket, hogy útvonalukat ennek figyelembevételével válaszszák meg. — KÖNYVTÁRFEJLESZTÉS A MEGYÉBEN. Fokozatosan valósul meg a könyvtárhálózat fejlesztése a megyében. Tavaly jelentős átalakítást végeztek Békés, Körösújfalu, Okány, Szeghalom és Zsa- dány könyvtáraiban, az idén pedig Biharugrán, Bucsán, Csanádapácán, Ecsegfalván, Eleken, Gerlán, Geszten, Me- zőgyánban és Békéssámson- ban terveznek bővítést és átalakítást. Battonyán és Tótkomlóson jelenleg épül a könyvtár és művelődési intézmény. — RENDŐRSÉGI HÍREK. Május 31-én, a reggeli órákban. Békéscsabán, a Szarvasi úti felüljárón Kovács Lajos 34 éves gyulai lakos ittasan vezette személygépkocsiját, amely felett elvesztette uralmát és a jármű átsodródott a menetirány szerinti hal oldalra, ahol összeütközött egy szabályosan közlekedő jugoszláv kamion nyerges vontatóval. A baleset következtében Kovács Lajos könnyebb sérülést szenvedett, a kamionban körülbelül négyezer, a személy- gépkocsiban 20 ezer forintos kár keletkezett. A vizsgálat folyamatban van. Ugyancsak május 31-én, a reggeli órákban, Békéscsaba belterületén, a Kolozsvári úton, Kiss Ferenc zsadányi lakos egy kapubejáróból úgy kanyarodott ki jobbra, hogy áthaladt a menetirány szerinti bal oldalra, és ott nem biztosította az áthaladási elősbbséget Hídvégi Attila 34 éves békéscsabai motorkerékpárosnak és összeütköztek. Hídvégi Attila, a motorkerékpár vezetője súlyos. de nem életveszélyes sérülést szenvedett. A vizsgálat folyamatban van.