Békés Megyei Népújság, 1978. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-01 / 1. szám
1978. január 1., vasárnap Népszámlálás a Szovjetunióban Az 1979. január 17-től 24-ig sorra kerülő nép- számlálás kezdetéig még több mint egy év van hátra, de az előkészítés már javában folyik. Erről kért tájékoztatást az APN munkatársa A. Iszu- povtól, a Szovjetunió Központi Statisztikai Hivatala népszámlálási igazgatóságának vezetőjétől. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom óta az 1979-es lesz a hatodik nép- számlálás. Az elsőt 1920-ban Lenin kezdeményezésére szervezték, majd 1926-ban, 1939-ben, 1959-ben és 1970- ben készült országos felmérés. Köztudomású, hogy a népszámlálás az ország minden lakosára kiterjed. A bonyolult, sokrétű és átfogó felkészülés éppen ezért legalább egy évvel korábban megkezdődik. Már jóváhagyták, vagyis nyomdakészek az összeírólapok, s azok a kérdések, amelyekre az állampolgárok (az általános és a reprezentatív felmérés keretében) válaszolnak. A népszámlálás jelentőségét és feladatait magyarázó propagandisták munkáját segíti a Statisztikai Kiadónál megjelenő segédkönyv. Folyik a valóban össznépi kampány, a nép- számlálást végzők módszertani és szervezeti felkészítése, könyvek, plakátok készülnek. — Tavaly novemberben az ország 9 kerületében és városában már volt hasonló népszámlálás. Annak eredményei befolyásolták-e az 1979-es januári felkészülést? — A kísérleti népszámlálást — amely sikeresen lezajlott — valóban az országos kampány főpróbájának tekintettük. Jól vizsgáztak a népszámlálást végzők, megfelelőek voltak az összeírólapok, az előkészítő dokumentumok, csupán néhány apró javítás történt rajtuk. — Miben különbözik az új összeírólap az 1970-es- től? — Teljesen új népszámlálási lapok készültek 1979-re. Ezek technikai információit a számítógépekkel közvetlenül fel lehet dolgozni. Ez indokolja a külső eltéréseket. A kérdések nagy részére ugyanis grafikai jelekkel kell válaszolni, ez nagyon meggyorsítja a számítógépes feldolgozás előkészítését. Itt említem meg, hogy a Szovjetunió Központi Statisztikai Hivatalának izmailovói számítóközpontja- új épülettel bővül, ott helyezték el a statisztikai adatokat feldolgozó részleget. — Mindenkit érdekel, hogy az összeírólapokon milyen kérdések szerepelnek? — Életkor, családi állapot, nemzetiség, anyanyelv, iskolai végzettség... A népszámlálás során pontos képet kapunk a létfenntartás eszközeiről, a népgazdasági ágakról, a társadalmi csoportokról, a termelőfoglalkozásokról. A népszámlálás anyagát felhasználjuk a népgazdasági tervezésben és az állam- igazgatási szervek munkájában, valamint a tudományos kutatásokban. — Hogyan készülnek helyben a népszámlálásra? — A szövetségi köztársaságok minisztertanácsa, a határterületi, a területi, a járási és a városi tanácsok végrehajtó bizottságai pontosan megjelölték a városok határait, rendbe tették az utcaneveket, a házak, lakások számozását. A városokban és a falvakban ellenőrzik, hogy pontos és teljes-e a lakosság nyilvántartása. Ezt a munkát 1978. január 1-ig kell elvégezni, mert mindez szükséges az összeírási körzetek kijelöléséhez. \ Mintegy 750 ezer munkás, kolhoztag, alkalmazott és diák kapott külön felkészítést, ők végzik majd 1979. január 17-től 24-ig a népszámlálást. V. Vodolazsszkij APN—KS Bulgária az Interkozmosz-programban Hajók a Szovjetuniónak A pulai hajógyárban elkészült a szovjet megrendelésre gyártott vasúti komphajó. A világon jelenleg ez a legnagyobb típus: hossza 184, szélessége 26 méter; egyszerre 108 vasúti kocsi szállítású- ' ra alkalmas. Három fedélzetén körülbelül 2 kilométer hosszúságú vágányt építettek. A komphajót két, egyenként 8800 lóerős motor hajtja, sebessége meghaladja a 19 csomót. A fiumei „Május 3.” hajógyárban öt 40 000 tonnás tartályhajó épül a Szovjetunió részére. A közelmúltban hat újabb — ugyancsak 40 000 tonnás — tankhajó megrendelésére került sor; közülük négyet 1978-ban, kettőt 1979- ben bocsátanak vízre. Ez utóbbiakkal együtt a fiumei gyár 29 hajóból álló, összesen 750 000 tonna vízkiszorítású flottát szállított, illetve szállít a Szovjetuniónak. Bulgária, amely kezdetben nem rendelkezett az űrkutatáshoz szükséges tudományos-technikai eszközökkel és erővel, ma már jelentős részt vállal a tíz évvel ezelőtt indult Interkozmosz-programban. A bolgár szakemberek a nemzetközi program négy fő területén működnek közre: a kozmikus fizika, a kozmikus meteorológia, a bolygók közti kapcsolatok és a kozmikus biológia és orvostudomány kutatásaiban. Szófiában és Micsurinban két vertikális ionoszféra szonda megfigyelő állomást létesítettek. Azok a földi állomások pedig, amelyeket Szófiában és a Vitosa- hegyen építettek, a világűr elektromos terhelésére vonatkozó vizsgálatokat végzik. Bolgár akadémikusok az űr- plazmakutatások céljaira új műszert szerkesztettek. Az Interkozmosz—12 és 14 mesterséges holdak, valamint a 3. és 4. számú geofizikai rakéták bolgár műszerekkel működnek. Ezeknek az az érdekessége — s ez egyedülálló a kísérleti szondatechnikában —, hogy két műszert egyesítenek : egy hengeres Langmuir-szondát és egy szférikus ionleválasztót. Ezzel egyszerűsítették az analóg méréseknél alkalmazott bonyolult elektromos sémát, s az információs csatornák csökkentésével jobb az energiafelhasználás. A bolgár szakemberek a többi szocialista országban dolgozó kollégáikkal együtt most újabb, a mesterséges holdakon, rakétákon és orbi- tális állomásokon használható műszerek kialakításán dolgoznak. Megújul a Seremetyevói repülőtér Poznan, A legenda azt tartja, hogy ezen a helyen, a Warta folyó partján elterülő sűrű vadonban ismerkedett meg egymással a három szláv fivér: Lech, Czech és Rus. LeGh ezután itt várost alapított, s a találkozás emlékére Poznannak nevezte el (a „póznámé” szó jelentése: megismerés). AZ ŐSI FŐVÁROS Az állam kialakulása ideijén Poznan volt a lengyelség legelső, ősi fővárosa. Minthogy a délről északra és keletről nyugatra vezető, fontos kereskedelmi útvonalak kereszteződésénél helyezkedik el, gyors ütemben fejlődött, lakosainak jóléte növekedett. A középkorban híresek voltak a Szent Iván napi poznani vásárok, amelyekre az Európa minden, részéből érkeztek nemegyszer egzotikus áruk. A város a XVI. században, a reneszánsz korában élte virágkorát. Ekkor épült a formájában egyedülálló reneszánsz városháza, az olasz Giovanni Baptista Quadro építész tervei szerint. A hozzáértők állítják, hogy Itálián kívül ez a legszebb európai reneszánsz városháza. Ugyanebben az időben épülnek a patríciusok és gazdag kereskedők lakóházai, amelyek mindmáig a poznani piactér díszei. VNSÍR, SZENT IVÁNKOR Poznan azonban nemcsak történelmére büszke. Ma is lendületesen fejlődő város, amely számottevő helyet foglal el Lengyelország gazdasági és kulturális térképén. Közvetlenül a második világháború után, 1945-ben lakosainak száma 240 ezer volt, ma már azonban számuk jóval túllépte a félmilliót. A hajdani óvárost körülölelik az új lakónegyedek. Lengyelországban Poznant gyakran nevezik Merkur (a kereskedelem római istene — a szerk.) városának, vagyis a lengyel kereskedelem fővárosának. S ebben egy cseppnyi túlzás sincs: minden esztendőben itt rendezik meg ugyanis a Poznani Nemzetközi Vásárt. A világ különböző országait képviselő cégek mutatnak itt be és árusítanak termékeket. Két évvel ezelőtt új életre kelt a Szent Iván napi vásár. A régi piactéren ötletes és csinos pultokat állítottak fel, ahol a turisták és a nemzetközi vásár látogatói emléktárgyakat, népművészeti alkotásokat vásárolhatnak, népi együttesek muzsikáját hallhatják, láthatják, amint a népművészek keze alól kikerülnek az apró remekművek : korsók, szobrocskák, bőrövek, hímzések. Poznan Lengyelország északnyugati részének fontos A Seremetyevói repülőtér új épületének makettje (Fotó: APN—KS) Az idén több mint 100 millió utast szállítanak az AEROFLOT, a világ legnagyobb légiközlekedési vállalatának gépei. Évről évre nő azoknak a légiutaknak a hossza, melyeken a szovjet gépek rendszeresen közlekednek. Az AEROFLOT nemzetközi útvonalainak száma 350 ezer kilométer. A Szovjetunióba a különböző kontinensekről érkező vendégek között vannak turisták, üzletemberek, közéleti személyiségek és tudósok, színészek, sportolók. A vendégek száma évről évre növekszik, ami szemléletesen bizonyítja a nemzetközi együttműködés bővülését, a Szovjetunió iránt a világ valamennyi részén megmutatkozó fokozódó érdeklődést. A 10. ötéves tervben a légi utas- és teherszállítás jelentős mértékben növekszik. Különösen nagy feladatok hárulnak majd a légiközlekedés dolgozóira az 1980-as moszkvai olimpfai játékok napjaiban. Nemrég aláírták azt a szerződést, mely szerint az 1980-as olimpia résztvevőinek és vendégeinek döntő A poznani városháza Európa nyeinek egyike ipari központja is. Büszkesége a Hipolit Cegielskiről, az üzem alapítójáról elnevezett, ma már több mint száz esztendős nagyüzem. Poznanban ezenkívül még automata szerszámgépeket, vasúti kocsikat, kozmetikai cikkeket, gyógyszereket, élelmiszereket és bútort is gyártanak. P0ZN1N CSILOGANYN Messze földön híresek Poznan műemlékei és múzeumai. Az utóbbiak - között különös figyelmet érdemel a Hangszermúzeumnak a világ minden részéből származó gyűjteménye. Érdemes fellegszebb reneszánsz építmékeresni Poznan operaházát vagy operettszínházát is. Ha már a zenéről esett szó, nem hagyhatjuk említés nélkül a Poznani Filharmónia fiú-énekkarát és a Poznani Fiúkórust, amelyek már szinte minden európai országban felléptek, ezenkívül szerepeltek Kanadában, az Egyesült Államokban és Japánban is. A „poznani csalogányok” — országszerte így nevezik a kórusok tagjait — fiatal koruk (6—14 év) ellenére — terjesztik a világban Poznan és a lengyel zene hírét. Maciej M. Kozlowski (INTERPRESS—KS) A Poznani Fiúkórus próba közben (Fotó: INTERPRESS—KS) többségét szovjet gépek szállítják. A feladat eredményes teljesítése érdekében több légikikötőt, többek között a moszkvai Seremetyevói repülőteret, az ország legfontosabb légikapuját f^mjítják és kibővítik. Seremetyevóban már megépült a gépek fêlés leszállásához szükséges második betonsáv, amelyen bármilyen típusú utasszállító gép landolhat. Utasfogadó és kisegítő épületek készülnek. Az olimpia megnyitására avatják fel az új repülőtéri épületet, mely óránként 2500 utas fogadására képes. A kétszintes épületben utasváró, csomagátrakó, étterem, bár, eszpresszó, egészségügyi szolgálat, információ, gyermekváró lesz. À repülőtéri komplexumot a legmodernebb berendezésekkel szerelik fel. A légikikötő előtti parkolóban 1000 gépkocsi várakozhat. APN — KS Az AEROFLOT gépei eljutnak a világ valamennyi kontinensére. Az IL—62-es gép épp most érkezett Havannából Barátaink életéből Merkur városa