Békés Megyei Népújság, 1977. május (32. évfolyam, 101-126. szám)

1977-05-31 / 126. szám

1977. május 31., kedd IfljdUkTilcl Ahol másként számolnak Reggelenként háromszor fordul a tsz-autóbusz Oros­háza és Kardoskút között. A Rákóczi Tsz tagjait viszi munkába. Erről a területről többen a városba költöztek, mások a községbe, ahol új utcasorok szép házakkal nőt­tek ki a földből az utóbbi években... és rózsák minden­felé. A kultúrházban felcsen­dülnek a Himnusz akkord­jai. Ünneplőbe öltözött nők, férfiak állnak feszesen, moz­dulatlanul. A fenséges csönd­ben végigsuhan az arcokon egy örömteli mosoly. A jól végzett munka sikerélménye villan szemről szemre. A tsz 25 éves fennállásának évé­ben elnyerték a Kiváló cí­met. Ezt ünnepelték. Olajos Imre tsz-elnök ün­nepi beszédében részletesen kitért mindenre. Ami azután ebből megragadt az ember­ben: egy-egy tagra 400 ezer forint értékű eszköz jut. A havi kereset 3800 forint és a hústermelés magas aránya. A megye déli részén gaz­dálkodó szövetkezetek között a hústermelésben Medgyes- bodzás után ők állnak a má­sodik helyen. A tsz árbevéte­lének 50 százalékát a sertés- tenyésztés és -hizlalás adja. Az idén 13 ezer mázsa ser­tést értékesítenek! A szako­sított telep férőhelyeit okos átrendezéssel 120 százalékra használják ki. Most építenek egy malac-utónevelőt és egy 600-as hizlaldát. A malacok egy részét — kísérletképpen — már emeletes ketrecekben tartják. A súlygyarapodás lé­nyegesen jobb a korábbinál. Terveikben továbbra is központi helyen áll a sertés- tenyésztés és -hizlalás. Fő fi­gyelmet a kocatartásra és a malacnevelésre fordítanak. Azt mondják: amikor a ma­lac eléri a 35-40 kilót, vi­szonylag mostohább elhelye­zés közepette is kiválóan gyarapszik, ha előtte a ta­karmány és a víz. A korszerű teleptől nem messze szalma­tetős ólakban is hizlalnak. Tavaly 24 millió forintot fordítottak üzemfejlesztésre. Ebből a saját erő 18 millió forint volt. A különbözet ál­lami támogatásként érkezett Kardoskútra, mivel az itteni fejlesztések egybeesnek a központi akarattal. Ennek je­lentőségét és fontosságát Biró Ferenc, az Országos Tervhi­vatal elnökhelyettese méltat­ta, amikor a mezőgazdasági termelés népgazdasági fon­tosságáról beszélt. Olyan esz­közállománnyal és szorgal­mas tagsággal, mint amilyen­nel a kordoskúti Rákóczi Tsz is rendelkezik, megoldható az 1977-re programozott, kissé feszített terv teljesítése is. Tavaly 1975-höz képest itt 8 százalékkal nagyobb terme­lési értéket állítottak elő. Az idén erre 10-11 százalékot tesznek rá. Kardoskúton nem úgy számolnak és viszonyíta­nak, mint általában a többi helyen, ahol az 1975. évi ter­melési eredményhez mérnek s azt mondják, hogy az 1976. évi időjárás okozta termelés- kiesést 1977-ben kell pótolni. Itt nem esett ki semmi. Ezért ők bázisnak jogosan a na­gyobb követelményeket te­kintik, vagyis az 1976-os évet. A határ araszos búzakalá­szai, a hatalmas, szépen gon­dozott kukoricatáblák és a kiválóan termelő sertés-, va­lamint szarvasmarha-állo­mány erre a biztosíték. Mindezt maga a tagság te­remtette elő az elmúlt ne­gyedszázadban, szövetkezeti összefogással. Nagy összetartó erőt jelent ez, s talán a legszebb benne, hogy a városba települtek sem szakadnak el a földtől, a jószágtól, egyáltalán a pa­raszti sortól. Mindennap reg­gel háromszor fordul az autó­busz Orosháza és Kardoskút között és este is ugyanennyi­szer. D. K. Brigádtiikör Az Idegen Szavak Szótára szerint az expeditor latin szó, olyan személyeket jelent, akik valamilyen áru elküldé­sét, feladását végzik. A Gyu­lai Húskombinátban dolgozik — nem akárhogyan — a Martos Flóra nevét viselő expediáló brigád 16 tagja. A munka ünnepén kapták meg a „Vállalat Kiváló Brigádja” kitüntető címet. Csak egy férfi van közöttük, a többi mind lány és asszony. Ez azért is feltűnő, mert nem könnyű fizikai erőkifejtést igényel munkájuk. Naponta 150—160 mázsa árut cipelnek. A világhírű csabai és gyulai kolbászt készítik elő, csoma­golják és küldik Európa szá­mos országába, sőt a tenge­rentúlra is. — A kollektív szellem ? Mondhatok rá egy történetet: Van a brigádban .ggy asszony, nem a legjobb egészségnek örvend. Egyik reggel különö­sen nagy fájdalmakkal jött be dolgozni, alig tudott láb­ra állni, itt pedig nagyon kell hajtani, ha éppen szállítás van. Az export egy percet sem késhet. Elég az hozzá, hogy akármenyire is igyeke­zett, nem tudta teljesíteni a normáját. Látták ezt a szom­szédai és két aszony a bri­gádból szó nélkül besegített, hogy ne maradjon le, — meséli Petőcz Mária az expe­diáló fiatal üzemvezetője. Nemrég szakdolgozatomhoz kellett egy felmérést végez­nem a tagok körében. A kér­dések között volt olyan is: hogyan ítéli meg a brigád munkáját? Magam is jóleső érzéssel olvastam, hogy több­ségükben jónak, fegyelme­zettnek, és lelkesnek értékel­ték. Nekem is ez a vélemé­nyem. Fiatalasszony a brigádve­zető, Szegedi Mihályné. — Tudja ki volt Martos Flóra, a névadó? — Számítottam érre a kér­désre — válaszolja mosolyog­va: Megkérdezheti akárme­lyik brigádtagot, gondolkodás nélkül elsorolja a névadó élettörténetét. Ugyanis volt erről nemrégiben egy vetél­kedő. — Régen együtt van a bri­gád? —1973 tavaszán szétvál­tunk és akkor alakítottuk meg a Martos Flóra brigádot. Ebben már csak expediáié­ban dolgozók vannak. Jól si­került az összetétel — igaz, megválogattuk, hogy ki le­het tag — legalább hat hó­napig itt kell dolgozni an­nak, akit felveszünk. Ennek is köszönhetjük, hogy már az első év után elértük a zöld­koszorút, utána a bronzot, tavalyelőtt az ezüstöt és ta­valy a soron következő arany­fokozat helyett a kiváló cí­met. — Szerintem is jogos volt a minőségi „ugrás” — veszi át ismét a szót, Petőcz Má­ria — mert valóban lelkiis­meretesen, a munkaidőt az utolsó percig kihasználva, sokszor emberfeletti dolgot művelve tevékenykednek. Nem egy esetben, amikor a szállítás úgy kívánja, nyúj­tott műszakban is. Nem kell mondanom, mit jelent ez nőknél, akik fizikailag is gyengébbbek a férfiaknál, meg aztán az otthoni mun­kában is helyt kell állniuk. Arról nem is szólva, hogy nem tartják nyűgnek a tár­sadalmi munkában való rész­vételt sem. —Az elmúlt évi eredmé­nyek alapján a vállalatnál egyedül mi értük el a kiváló címet — kapcsolódik ismét a beszélgetésbe Szegediné, és ez az öröm és büszkeség mel­lett nem kis terhet jelent. Nap mint nap bizonyítanunk kell, hogy nem érdemtelenül kaptuk. Az idén már jóval nehezebb lesz a dolgunk. Igaz, a már hagyományos mellett többletet is vállal­tunk. A Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom 60. év­fordulója tiszteletére: Az ex­porttervet 20 vagon áruval kívánjuk túlteljesíteni, amelynek értéke másfél mil­lió forint. Tőlünk ered az a felhívás is, amelyet a vállalat valamennyi dolgozójához in­téztünk, hogy a május le­gyen „Balesetmentes hónap”. A társadalmi munkáról már beszéltünk, emellett azt is nagyon jelentősnek tartjuk, hogy bár sok az idős tag, igyekszünk elérni, hogy min­denki tanuljon tovább, á számára leginkább megfele­lő oktatási formában. Jó han­gulattal értek véget az eddig megrendezett brigádkirándu­lások, ezt is szeretnénk az idén tovább folytatni. Még átlapozzuk a szépen vezetett brigádnaplót és ol­vassuk a névsort, azokét, akik kivívták a megtisztelő címet.Martyin Lászióné, Por­törő Jánosné, Szőke Jánosné, Földi János, Veres Jánosné, Rúzsa Györgyné, Farkas Margit, Nadabán Demeter - né, Lupsán Istvánné, Borbély Istvánné, Höhn Fe- rencné, Ónodi Benjáminné, Tóthné Halasi Margit és Galbács Erzsébet. A brigád tagjai, amíg mi beszélgettünk, olajozták a kolbászt, fürge kezekkel adagolták a csoma­gológépbe, majd ládákba rakva útnak indították az árut. Valahol kül- és belföl­dön, ahol jóízűen fogyasztják majd a gyulai üzem terméke­it, bizonyára nem tudják, hogy asztalukra egy példa­mutató, kiváíó brigád tagjai varázsolták az ízletes harap- nivalót. B. O. Maguknak Geszt határmenti kisköz­ség, mindössze 1300 lakosa van. A tsz-ben 50 hektáron folyamatos érésű zöldbabot, hat hektáron paradicsomot termesztenek a konzervgyár­nak. A zöldbabon és a paradi­csomon kívül, amit ráadásul nem is itt értékesítenek, va­jon honnan szereznek a gesz­ti háziasszonyok zöldségfé­lét? Erdei Imre, az ÁFÉSZ he­lyi megbízottja szerint: a község lakói saját maguk termelik meg a zöldségfélé­ket. Minden házhoz tartozik egy 400—500 négyszögöles te­lek, amin az emberek ezt a fontos növényféleséget is ter­meszthetik. Hogy mégis min­dig legyen elegendő paprika, paradicsom, karalábé, stb. egy-egy családban, a község lakói egymástól is vásárol­nak. Az ÁFÉSZ-szel mind­össze négyen kötöttek szerző­dést. ők fólia alatt uborkát és paprikát termelnek. A községbeli boltba csak akkor visznek a maradékból, ha Mezőgyánba vagy a környék nagyobb községeibe nincs le­hetőségük elszállítani árui­kat. A gesztiek pontosan tud­ják, kitől vásárolhatnak zöld­ségféléket. Így Bagdi Istvánt is sokszor felkeresik, ő az egyik azok közül, akik fólia alatti termesztésre szerződ­tek. István bácsit kiskertjé­ben kerestük fel. — Hét éve mentem nyug­díjba, azóta kertészkedem komolyan. Az én koromban már nehéz ugyan hajolgatni, kapálni, de szeretek a zöld­Aszfaltozok A receptje tulajdonképpen egyszerű: „Végy kőzúzalékot, mészkőlisztet, folyami ho­mokot, tegyél hozzá bitu­ment, magas hőfokon jól ke­verd össze és ezzel kász is!” — Nem éppen ilyen egy­szerű — magyarázza Rá- gyanszki János, a Békéscsa­bai Kertészeti és Köztisztasá­gi Vállalat főmérnöke. — Va­lóban, a felsorolt anyagok kellenek az öntött aszfalthoz, 5—10 órás főzés után a nagy hőfokú anyagot — amíg az 210—220 Celsius-fokos — szépen, egyenletesen fel kell kenni a felületre. Ez pedig kegyetlen kézi munka még ma is — s elébem tesz egy kimutatást, hogy évente mennyi aszfaltot gyártanak és építenek be. Megyénk területén az idén 35 ezer négyzetméter öntött aszfaltot készítenek, átlago­san 250 forintért négyzet- méterét. — Munkánk van, nem is győzzük — folytatja a fő­mérnök. — A Gyulai Hús­kombinátban annyi az asz­faltozni való, mint nekünk egy éves termelésünk. És hol van még a járdaépítés, istál­lók aljzatának készítése? — Mi a különbség az ön­tött és hengerelt aszfalt kö­zött? — fordulok Novák Má­tyás művezetőhöz. — Az öntött aszfalt jobban telített bitumennel, azonnal elnyeri tömörségét, több órás főzés után kézzel dolgozzák be, míg a hengerelt aszfalt csak bitumennel bevont zú­zalék keveréke, laza szerke­zetű, gépesíthető. Az előbbi mindenütt alkalmazható, az utóbbi csak ott, ahol a gépek elférnek. A felsoroltakon kívül a jó aljzatra öntött aszfalt akár 15. évig is kibírja az igény- bevételt, nagy szilárdságú, kopásálló, felszedés után is­mét bedolgozható bármilyen helyre. Hátránya: nincs aki csinálja, mert nagy a fizikai igénybevétel, nehezen gépe­síthető és ezért drága. A 35 termelnek séggel foglalkozni, hét 50 négyzetméteres fóliaházban termesztem ezt a növényféle­séget. Ezenkívül a 150 négy­szögöles szabadföldi kisker­temben szőlőt, az asszonynak káposztát, karalábét, salátát, paprikát, paradicsomot, ret­ket és még más zöldséget ter­mesztek. A feleslegből jut a többieknek is, sokszor vásá­rolnak innen a falubeliek. A feleségem reggelente — ilyenkor, ámikor még darab­ra veszik a paprikát, a ka­ralábét — a tej csarnok elé visz belőle és ott adja el. Évente olyan 30 mázsányi zöldséget ter­melünk meg. Ebből persze megy az ÁFÉSZ-nek a fólia értékéért, de a többit a la­kosság veszi meg. Bagdi István a négy fóliás közül az egyik. Ha az ő éven­kénti zöldségtermését veszem alapul, akkor a négy kertész évente mintegy 120 mázsa zöldséget termel meg. Szá­moljunk csak: a 120 mázsá­nak mintegy egyharmadát az ÁFÉSZ-en keresztül, illetve más községek piacain értéke­sítik. A községben mindösz- sze 80 mázsa zöldség marad. Ezt a 80 mázsát osszuk fel a község 1300 lakosa közt, ez 61 kilogramm személyenként évente. Magyarországon az egy fő­re jutó zöldségfogyasztás megközelíti az egy mázsát. Ez Geszt 1300 lakosára szá­mítva 1300 mázsa. Ebből 80- at termesztenek meg a „fó­liások”. A többi 1220 mázsa ezek szerint a kiskertekben terem meg. Gál Eszter ezer négyzetméter aszfaltot az idén is 12 ember készíti. Nem kapós ez a munka, a jelentkezők nem adják egy­más kezébe a kilincset. — öt-hat éve gyengén fi­zetett nálunk a tsz. Otthagy­tam a falut, Mezőgyánt és idejöttem. Tetszett a változa­tos munka, a gép, a város. Munkája szerint kenőnek nevezik Kakas Jánost, aki egy szögletes fával simítja az aszfalt görbületeit. Épített már utat, járdát, egyengette istállók aljzatát, simára va­rázsolt néhány bitumenes ké­zilabdapályát. — Ehhez a munkához erő és türelem kell. Ha jól oda­öntik a masszát, kevesebb a dolgunk, ha rosszul, többet kell a forró aszfaltot simo­gatni. Az a jó, amikor a ki­hordó csíkban teríti az anya­got. Ilyenkor egy kicsit meg- döntjük a kenőfát, így ni! — mutatja —, s megy mint a karikacsapás. Ha csapolunk, nincs lazsálás — közben fe­jével int: jöhet a massza. — Pénz csak akkor van, ha haj­tunk. Ilyenkor összejön akár ötezer is. Szeretem a munká­mat. Örülök, ha szép síma és tartós út kerül ki a ke­zem alól —, mondja Kakas János. A melletünk levő hatalmas főzőüst gyomrában egyszerre 4,5 tonna aszfalt rotyog. A hőt már gázolajfűtés szolgál­tatja, de még emlékszem ar­ra az időre, amikor a gép pö­fögve, füstöt okádva végig­gurult a városon. — Gumikerekű és speciális teknőjű a talicskánk, hogy minél könnyebben hordhas­suk, önthessük az anyagot — mondja Vári János kihordó, afníg a vastákolmány megte­lik a gőzölgő, pépszerű asz­falttal. A leeresztő nyílás ajtaja kattan, a talicska megindul, a kenő szótlanul, csak a fejé­vel irányítja a kihordót. Munkájukon látszik: össze­szokott kis csapat. Aztán né­hány perces hűlés után apró kőzúzalékot szórnak a felü­letre, majd egy hosszú nyelű hengerrel megjáratják. — A hengerlés a legkomo­lyabb beosztás itt, — mondja nevetve Vantara András, hengeres, majd komolyan folytatja: — Megszoktam már az aszfaltszagot, épp úgy hozzátartozik az életem­hez, mint a ragadós gúnya. Mégsem mennék el sehova. Már húsz éve csinálom. Éve­kig „imádkoztam”, vagyis kentem az aszfaltot. Megöre­gedtem, az erőm is fogy, így a könnyebb munkát vállal­tam. Csúnya hivatal ez ké­rem : állandóan piszkosak, füstösek vagyunk, nyáron elölről, hátulról, felülről fűié­nek. A párolgó gőzök, gázok sem használnak az ember szervezetének — mondja úgy, hogy egy pillanatra sem néz oldalra. Gép és ember derekasan dolgozik. Alig két óra alatt száz négyzetméternyi aszfalt kerül az aljzatra, felette vib­rál a levegő. A kenő meg­görnyedve, féltérdre eresz­kedve lendületesen dolgozik, a kihordó szaporán hozza az anyagot, a hengeres üteme­sen húzza a hengert. Ha jól megy, műszakonként 16—18 tonna aszfaltot dolgoznak be — természetesen kézi erővel. — Lenne itt munka, csak jó kocsik kellenének — kese­reg a vékony dongájú Vári János. — A mostaniak fél évet alig bírnak ki főjavítás nélkül. Ha van területünk, rövid idő alatt kiürítjük a kocsikat, s utána csak állunk. Várjuk, nézzük, mikor jön már a következő szállítóko­csi? Az aszfaltozók bakancsa hetek alatt szétmállik, a szer­számok néhány hónapot bír­nak ki a forró aszfalton. A szállítókocsikat félévenként kell felújítani. Az út; akár 15 évet is megél, utána javíta­ni kell. Az ember viszont bírja... Szekeres András Konténeres telefonközpont Kísérletképpen 600 állomásos félautomata, ún. konténeres kamionkocsiba szerelt telefonközpontot üzemeltet a posta Dunakeszin. Az NDK-ból vásárolt telefonközpont lehetővé teszi, hogy kezelőszemélyzet nélkül bonyolítsák le az előfize­tők helyi beszélgetéseiket. Képünkön: a mérőállomásokat el­lenőrzi Vanka. Jánosné (MTI fotó, Bajkor József felvétele — KS) \

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom