Békés Megyei Népújság, 1973. június (28. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-01 / 126. szám

Csehszlovák—nyugatnémet megállapodás A függőben levő európai po­litikai problémák közül egy megint közel került a tartós megoldáshoz: eredményesen oe- íejeződtek Csehszlovákia és a Német Szövetségi Köztársaság tárgyalásai a két ország vi­szonyának rendezéséről. Napja­ink általános politikai fejlődé­sének irányzataiból arra követ­keztethetünk, hogy a tárgyalá­sokra kidolgozott szerződéster­vezet parafálása, aláírása, majd életbe léptetése a tervezett ütemben végbemegy. A megállapodás tartalmát nem tették közzé, arra — a nemzetközi szokásoknak meg­felelően — a parafáláskor ke­rül sor. Az előzetes vitaanya­gokból, tárgyalási tematikából azonban tudni lehet, hogy a megállapodás célja: a münche­ni egyezmény érvénytelenítése, a két ország általános kapcso­latainak rendezése azoknak az a lapelveknek megfelelően, ame­lyek szerint a Német Szövetsé­gi Köztársaság már korábban rendezte kapcsolatait a Szov­jetunióval és Lengyelországgal. A mostani megállapodás te­hát nemcsak két különböző tár­sadalmi rendszerű szomszédos ország viszonyában teremt új ! helyzetet, hanem hozzájárul a Kelet és Nyugat közt 1970 óta tartó normalizálási folyamat kiszélesítéséhez. Ez a folyamat a szovjet—nyugatnémet szerző­dés megkötésével kezdődött, a lengyel—nyugatnémet egyez­ménnyel. a négy nagyhatalom­nak Nyugat-Berlinről szóló meg­állapodásával folytatódott, majd az NDK és áz NSZK alap- szerződésének megkötésével ér­kezett el az egyik legfontosabb állomásához. Valamennyi em­lített nemzetközi megállapodás közös vonása, hogy a második világháború után kialakult hely­zetet realitásként fogadja el. tiszteletben tartja a határokat, lemond az erőszak alkalmazá­sáról és a fenyegetőzésről, szor­galmazza az államok békés egy­más mellett élését, a politikai, gazdasági, tudományos együtt­működést. A csehszlovák—nyugatnémet i tárgyalások eredményes befe- I jezését az jelenti, hogv ezek az 1 elvei, a közeljövőben újabb két­oldalú szerződés alapjaivá vál­nak Európa békéje és bizton­sága szempontjából nagy jelen­tőségű fejlemény ez. Jelentős állomás a helsinki konzultáción Az európai biztonsági és, együttműködési értekezlet elő- j készítése jelentős állomásához j érkezett : a 34 résztvevő ország képviselői elfogadták az álla­mok közötti kapcsolatokat sza- j bályozó tíz alapelv szövegét. Ezzel kidolgozták a konferen-1 cia meghatározó jelentőségű do-1 kumentumát, amely természe-1 tesen még a kormányok jóvá­hagyására vár. A konzultáció munkabizott­sága csütörtökön folytatta a 3. napirendi pont (kulturális l együttműködés) több részterüle­tének szerkesztését, az üsvrendi munkacsoport a konferencia résztvevőiről szóló egyeztetett munkaokmányt tárgyalta. Japán urániumot vásárol a Szovjetuniótól A hét végén japán küldöttség [ utazik a Szovjetunióba, hogy tárgyalásokat folytasson szov­jet dúsított uránium japán im­portjának lehetőségéről. Eddig Japán csaknem száz százalék­Ideológiai együttműködési szerződés az MSZMP és a LEMP kéziül Varsóban csütörtökön aláírták az MSZMP és a LEMP Közpon- ( ti Bizottsága ideológiai együtt- : működési szerződését. A meg- ' allapodást az MSZMP részéről í Aczél György, a PB tagja, a j KB titkára, a LEMP részéről. pedig Jan Szydlak, a PB tagja, ! a KB titkára írta alá. I ban az Egyesült Államokból szerezte be az atomerőművei- ; nek üzemeltetéséhez szükséges dúsított urániumot. Japán gaz- . dasági körökben azonban az utóbbi időben az a vélemény került elő télbe, hogy Japán ak­kor jár el helyesen, h- nem ki­zárólag az Egyesült Államokra támaszkodik fokozódó uránium- szükségletének kielégítésében. Ezt a véleményt támasztják alá azok a japán becslések, ame­lyek szerint a nyolcvanas évek­ben, amikor általánossá válik az atomerőművek alkalmazása, világszerte dúsított uránium­hiánnyal kell számolni. Érthe­tő tehát, hogy Japán új nyers­anyagforrások után néz békés célokat szolgáló atomerőmüve­inek dúsított urániummal való ellátása érdekében — mutat­nak rá japán politikai és gaz­dasági körökben. Nixon és Pompidou megbeszélése Reykjavikban Reykjavik | Csütörtökön délelőtt kezdőd­tek meg Nixon—Pompidou meg­beszélései. Előzőleg mindkét államfő ud- | variassági látogatást tett Kristian Eldjarn izlandi köz- társasági elnöknél, aki az al­kalmat arra használta fel, hogy megvilágítsa kormányának ál­láspontját a brit—izlandi ten­gerjogi vitában. Nixon — mi­ként Ronald Ziegler elnöki saj­tótitkár később újságíróknak el­mondotta — udvariasan kitért az állásfoglalás elől. hangsú­lyozva hogy az Egyesült Álla­moknak mindkét érintett ország NATO-szövétségese és barátja. Reményét fejezte ki, hogy a Vitás kérdéseket sikerül békés i úton rendezni. Pompidou fran- ; cia államfő véleményét külügy- I minisztere, Michael Jobert is- j mertette, mondván hogy Fran­ciaország rokonszenwel viselte- tik egy olyan kis ország állás- J pontja iránt, amelynek gazda­sági élete nagymértékben a ha- ! lászattól függ. Nixon és az izlandi vezetők ! megbeszélésének másik kényes ; pontja a szigeten található amerikai támaszpont ügye volt. A bázis fenntartása a 210 ezres lakosság jelentős részének tilta­kozását váltja ki. Az amerikai elnök azzal igyekezett e tilta- j kozást csillapítani, hogy méltat- j ta Izland jelentős szerepét az Atlanti Szövetség „védelmi há-1 lózatában’’. I Az első szovjet főkonzul Nyugat-Berlinben Jurij Sarkov, a Szovjetunió első nyugat-berlini fökonzulja — képünkön újságíró^ gyűrűjé­ben — megérkezett állomáshelyére. (Telefotó—Al*—MTI—KS) Megkezdődött a KGST szabványügyi állandó bizottságának budapesti ülése Csütörtökön a Gellért Szállóban megkezdődött a KGST szab­ványügyi állandó bizottság 32. ülése. Az egyhetes tanácskozá­son részt vesznek a KGST tagor­szágoknak és a KGST szab­ványügyi intézetének küldött- ségei, valamint a nemzetközi | szabványügyi szervezet (ISO) ! képviselője. Az eseménysorozat alkalmá­val dr. Olajos József elrhondot- ! ta, hogy a most először Buda- j pesten ülésező állandó bízott- j ság vizsgálja meg és hagyja ' jóvá a 14 ágazat állandó bizott­sága tárgyalásainak eredményét. Eddig körülbelül kétezer szab- ványajánlást fogadott el a l szabványügyi állandó bizottság (SZAB). A Zsiguli programban megvalósított munkamegosztás sikeréhez is például jelentősen hozzájárult a szabványosítási 1 munka. A szabványosítási szak- j emberek jelenleg az európai J energiahálózat (gáz- és olajháló- , zat) elektromos rendszer össze- ! kapcsolásának műszaki feltéte­lein, valamint a nemzetközi víz- és levegőszennyeződés egy­séges elhárítási szabályain dől- j goznak. A SZAB budapesti ülésén i mintegy 50 új szabványajánlás elfogadásáról tanácskoznak a részvevők. (MTI) A KGST-országok műszaki és természettudományi egyesületei a közös környezetvédelemért A KGST-országok műszaki és . természettudományi egyesüle- j temek képviselői a napokban Budapesten elfogadták azt a tervezetet, melynek alapján — MTESZ 1975-ben nemzetközi környeze+védelmi szimpóziumot szervez. A szimpózium előké­szítő bizottságának vezetője, dr. Madas András mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhe­lyettes, a bizottság eddigi mun­kájáról és a környezetvédelmi feladatokról tájékoztatta az MTI munkatársát. ■Néhány szocialista ország mű­szaki és természettudományi szövetségeinek vezetői a múlt j évben elhatározták: közös tár­sadalmi tevékenységüket egyre inkább a KGST integrációs program megvalósításának szol­gálatába állítják. A fontosabb feladatokat a nemzetek egymás között felosztották, így a MTESZ-re hárult a környezet- védelemmel kapcsolatos közös munka megszervezése. A MTESZ tanácskozás előkészítő bizottsága már összeállította azokat a témaköröket, amelye­ket a két év múlva sorrakerülő szimpóziumon vitatnak meg a résztvevő országok. Egyik téma­kör .a kömyezetfejlesztésnek és .védelemnek a szocialista terv- gazdaságban elfoglalt helyzetét veti fel. A szocialista országok­ban szigorú követelmény, hogy a környezet károsítása nélkül oldják meg a gazdasági terme­lés növelését. A Német Demok­ratikus Köztársaságban s a Szovjetunióban pedig a népgaz­dasági tervezésnél elbírják, hogy vegyék számításba a kör- nyezetvéde'emre fordítandó költségeket, s a jelek szerint a következő ötéves tervben a magyar tervgazdálkodásban is helyet kaphat majd a környe­zetvédelmi költségelőirányzat. Amint azt a másik kidolgo­zásra váró témakör is mutatja, a környezetvédelemhez nemcsak pénz kell, hanem a közvéle­mény korábbi felfogásának megváltoztatása, tudatformálás is. A termelés növe'ésével és a fogyasztási cikkek bővülő vá­lasztékával több hulladék is ke­letkezik. A sok eldobandó hasz­nálatlan anyag felgyülemlésé­nek csak fegyelmezett maga­tartással lehet elejét venni. A városok minden lakójának kö­zösségi szel'emben kell a sző­kébb környezet védelméről gon­doskodni a házak között és a kirándulóhelyeken egyaránt. A szimpóziumon külön téma­körben tárják majd' fel a részt­vevők. hogy a műszaki és ter­mészettudományi egyesületek szövetséget hogyan segíthetik társadalmi munkájukkal a kör­nyezetvédelmét. Koszorúzás a Magyar Hősök Emlékművénél A dr. G. S. Dhillon-nak, az Indiai Népi Kamara elnökének vezetésével hazánkban tartózko­dó indiai parlament; delegáció csütörtökön délelőtt a Hősök terén megkoszorúzta a Magyar Hősök Emlékművét. Az ünnepé­lyes aktuson részt vett dr. Be- resztóczy Miklós, az országgyű­lés alelnöke, Pesti Endre vezér­őrnagy, Budapest helyőrség­parancsnoka, ott voltak a Kül­ügyminisztérium és a Fővárosi Tanács magas rangú képviselői, s eljött C. B. Muthamma, az In: diai Köztársaság budapesti nagykövete. A küldöttséget délelőtt hiva­talában fogadta Apró Antal, az országgyűlés elnöke; megkez­dődtek a tárgyalások a hivata­los baráti látogatáson hazánk­ban tartózkodó indiai parlamen­ti delegáció és a magyar or­szággyűlés képviselő; között (MTI) Üjabb problémák a Skylab-on Houston Üjabb energiaellátási problé­mák jelentkeztek a Skylab ame­rikai űrhajón, amelynek nap­elemei a beszorult szélmalom- szárny miatt amúgy is csak fél teljesítményt tudnak nyújtani. A napelemeken kívül az űr­laboratóriumban még 18 áram- fejlesztő telep működött, ezek közül egy azonban már az in­dításkor felmondta a szolgála­tot, további négy pedig szerdán kapcsolás; hiba miatt esett ki az áramszolgáltató rendszerből. A földi irányitóközpont elővi­gyázatosságból leállította a csü­törtökre tervezett tudományos program égy részét — az űrha­jósok egyelőre nem folytatják a természeti kincsek felmérését és nem továbbítanak . felvételeket a Földre. A Skylab parancsnoka, Conrad sürgette a földi ellenőr­zést: adjon utasítást a napele­meket tartalmazó beszorult szél­malomszárny kiszabadítására.

Next

/
Oldalképek
Tartalom