Békés Megyei Népújság, 1970. július (25. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-31 / 178. szám

Világ proletárjait &0vesülietek I A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1970. JÚLIUS 31., PÉNTEK Ara: 80 fillér XXV. ÉVFOLYAM, 178. SZÁM gépipar Átalakul a _ ^ártmán^ szerkezete Szvertlovszkba utaztak Csütörtökön Szverdlovszkba utazott a Magyar Parti zánszö- vetsóg küldöttsége: Somogyi Miklós, az MSZMP Központi Bizottságának és Partizánszö­vetség Országos Bizottságának tagja, valamint Jász Pál alezre­des. A szovjet város múzeumá­nak kérésére a delegáció magá­val viszi a porcelánból készült díszes urnát, amelybe a magyar- országi felszabadító harcokban hősi halált halt szovjet kato­nák budapesti sírjáról vett föl­det helyeztek el. (MTI) Viszonylag nem sok, mind­össze 3 millió forint kárt oko­zott a belvíz a békéscsabai Sza­badság Tsz-ben. A terv teljesí­tése a jövedelem biztosítása szempontjából mégis jelentős ez. Éppen ezért a kiesés mérséklé­sének módjáról behatóan ta­nácskozott a termelőszövetkezet pártalapszervezetének vezetősé­ge, s aztán a párttaggyűlés. A taggyűlésen született meg az az elhatározás, hogy a szövetkezet valamennyi gazdáját mozgósít­va, kongresszusi versenyfelaján- lás keretében, többletmunkával, anyag- és költségtakarékosság­gal a belvízkárnál jelentősebb bevételhez juttatják a közös gazdaságot. A szövetkezet valamennyi üzemága kulön-külön tette meg felajánlást. A növénytermesz­tők elhatározták, hogy a lehető legjobb minőségben végzik el a még hátralevő növényápolási munkákat, s a legkisebb szem­veszteség mellett takarítják be a gabonát és az őszi növényeket. Úgy kazlaznak fel, mintegy 120 vagon gabonaszalmát, hogy az értékesíthető legyen. Ezen fe­lül 280 vagon hold tarlóvetéssel is igyekeznek növelni a bevételt. A kertészek elhatározták, hogy a rossz időjárás következtében kiesett 780 ezer forintot a felé­re csökkentik. Többek között terven felül tíz holdon termel­nek másodnövényként karfiolt, nagyobb gondot fordítanak a termés szedésére, válogatására és szállítására, hogy minél jobb árat kapjanak érte. A gépesítési üzemág dolgozói vállalták, hogy a saját szövetkezetükben úgy teljesítik feladataikat, hogy mintegy 100 ezer forint értékű gépi bérmunkát tudjanak vé­gezni. Viszont az üzemanyagfo­gyasztást 85 ezer forinttal csök­kentik. A szerelők 12 ezer fo­rint munkabérmegtakaritást, s a tervezett 57 ezer forint helyett 100 ezer forint értékű bérmun­kát vállaltak. A kovácsok mű­helyük felszerelésének korsze­rűsítésével igyekeznek mind jobban kielégíteni a rájuk váró feladatokat, s emellett bérmun­kában is növelni a bevételt. Az állattenyésztők terven felül 300 ezer forint értékű hízómarha, Ä gépipar negyedik ötéves tervkoncepciójának legfonto­sabb vonása, hogy az új köve­telményeknek megfelelően lé­nyegesen megváltozik termékei­nek össztétele — mondották a KGM-ben Somogyi Lajosnak, az MTI főmunkatársának. — Szer­kezeti változások a7 ágazatok közötti arányokban és az ága­zatokon belül is várhatók. — A gépipar leggyorsabban 320 ezer forinttal több baromfi értékesítését, az elhullás és az abrakfelhasználás 12 ezer fo­rinttal való csökkentését vállal­ták. Az építészeti üzemág dol­gozói pedig ez év augusztusa és december 31-e között, vasárna- pontként és munkaidő utáni túlmunkában, 400 ezer forint értékű kövesutat, 120 ezer fo­rint értékű vegyianyag-raktárt és 480 ezer forint értékű zöld- ségcsomagolót építenek. Ezen­kívül 500 ezer forintot takarí­tanak meg az anyagfelhaszná­lásnál. Az ügyviteli dolgozók is pon­tosabb, jobb és többletmunkát vállaltak. így összességében a békéscsabai Szabadság Tsz tag­jai és dolgozói 4 millió 345 ezer forint értékű többletmunkára és költség-megtakarításra tettek felajánlást az MSZMP X, kong­resszusának tiszteletére. fejlődő ága a közúti járműgyár- j tás lesz amely a negyedik öt- ! éves tervben kétszeresére növeli termelését. Az eredeti elképze­lésekhez képest a program né­mileg megváltozik, mert a piaci viszonyok várhatóan nem úgy alakulnak, ahogy azt két-három évvel ezelőtt számítani lehetett. Valószínűleg kisebb lesz az igény a teherautók, traktorok és dömperek iránt, autóbuszból viszont többet el lehet adni. Ezért a tervezettnél nagyobb mértékben bővítik az Ikarus- gyárat, amely 1975-ben az ere­deti tervektől eltérően nem nyolcezer, hanem körülbelül tízezer autóbuszt gyárt, s e je­lentős fejlődésben a közúti jár­műipar más, kevésbé kihasznált üzemeit is segítik. —' A negyedik ötéves terv időszakában alakul ki a gép­ipar teljesen új ágazata, az elaktronikai ipar, amelybe szin­te valamennyi híradástechnikai, műszeripari és finommechnikai vállalat bekapcsolódik. Ennék az új ágazatnak a számítástechni­kai berendezések és azok alkat­részeinek gyártása lesz a fel­adata. Az ágazat hét fő vállala­ta — az elekronikus mérőkészü­lékek gyára, az OBION, a tele­fongyár, a VIDEOTON és a Budapesti Rá­diótechnikai Gyár — már meg­tett minden előkészületet, illet­ve közülük némelyik a korszerű, új berendezések üzemszerű gyártására is rátért. A francia licenc alapján gyártott nagy teljesítményű hazai konstruk­ciójú. kisebb kapacitású számí­tógépből az öt év folyamán ha­zai célokra körülbelül négyszá­zat bocsátanak ki, ezenkívül va­lószínűleg exportra is szállíta­■— A híradástechnikai ipar termékeinek összetétele ettől függetlenül is változik, 1973-ban a svéd Ericsson-cégtől vásárolt licenc alapján megkezdődik a korszerű Crossbar-rendszerű te­lefonközpontok sorozatgyártása, így 1975-re a telefonközpontok­nak a jelenlegi 40 százalék he­lyett már csak 20 százaléka ké­szül a hagyományos Rotary- rendszer szerint. Megkezdik a többi között a Druzsba mikro­hullámú berendezések kisebb változatainak gyártását, amelye­ket például az olajveztékek, a vasutak, az automatizált üze­mek drótnélküli hírösszekötte­téseiként lehet használni. A kor­szerű, új berendezések lehetővé teszik, hogy a híradástechnikai ipar a gépipar átlagánál jóval nagyobb mértékben, legalább 42 százalékkal növelje termelését öt év alatt — Lényeges változások várha­tók a szerszámgépiparban is. Az utóbbi években már sikerült ugyan előrehaladni a nagy pon­tosságú gépek gyártásában, a legkorszerűbbekre azonban csak ezután kerül sor. A legközelebbi program a számjegyvezérlésű szerszámgépek nagyobb sorozatú gyártásának bevezetése, de már előkészületben van az úgyneve­Szerdán egész nap Szarvason tartózkodott a megye_ vendége­ként a dimitrovgrádi Marbas Szénbányászati Tröszt folklór, együttese. A bolgár táncosok, énekesek és zenéozek megtekin­tették a világhírű szarvasi Ar­borétumot, ellátogattak a Felső­fokú Mezőgazdasági Technikum;, ba és ismerkedtek a város neve­zetességeivel. Kedves epizódja MA: A NŐK ÉS FIATALOK ÉRDEKVÉDELME (3. oldal) **« ASSZONYOK A TÉGLAGYÁRBAN (4. oldal) FINNORSZÁGI ÜTIJEGYZETEK (4. oldal) ••• SZERET OLVASNI? (REJTVÉNYPALYÁZAT) (5. oldal) MÉRLEGEN A MEGYEI I. O. LABDARÜGÖ- BAJNOKSÁG (7. oldal) zett technológiai központok, vagyis olyan nagy teljesítményű, számjeggyel vezérelt automata­gépek gyártására is, amelyek 20 —30 féle műveletet képesek el­végezni. — Egyébként a szerszámgép­ipar a korszerű termékek növe­lésével egyidőben jelentősen csökkenti a hagyományos gépek gyártását. A csúcsesztergák je­lenlegi 36,3 százalékos aránya 1975-re 25 százalékra csökken. Ugyanakkor a számjegyvezér­léses gépek, amelyekből most lényegében még semmit nem gyártanak, 1975-ben már a szer­számgépipari termelés 8,5 szá­zalékát adják. Az ugyancsak ér. tékes és keresett revolvergépek részaránya megkétszereződik. 1975-ben körülbelül 14 000 szer­számgép készül, szám szerint alig több mint az idén. Egy-egy gép átlagos értéke azonban 28 százalékkal lesz magasabb a je­lenleginél. (MTI) volt szarvasi vendégségüknek, az együttes vezetői dr. Pataki Istvánnak, a Szarvasi Városi Tanács titkárának kíséretében ellátogattak Ruzioskay György festőművész műtermébe. ' Délután 3 órakor a város ve­zetői és a szövetkezetek vezetői adtak fogadást a bolgár együt­tes vezetőinek tiszteletére. A fogadáson jelen volt Sebő János, az MSZMP szarvasi városi párt- bizottság képviseletében és dr. Pataky István, a városi tanács titkára. Ott volt Sarkadi István a MÉSZÖV elnökhelyettese és Kiszely Pál, a KISZÖV szövet­kezetpolitikai főelődója. Este a kultúrházban adtak nagy sikerű műsort a dimitrovgrádiák. A tegnapi napot a vendégek Gyulán töltötték pihenéssel. Pén­teken utaznak el megyénkből Balatonfüredre és Siófokra, ahol részt vesznek a SZÖVOSZ ren­dezésében sorra kerülő népitánc- fesztiválon. Földrengés Teherán Csütörtökre virradó éjszaka a Richter Skála szerint 6,9 fok erősségű földrengés rázta meg Irán északkeleti részét. A mary­landi földrengésjelző állomás számításai szerint a földrengés központja Meched észak-iráni város körül lehetett. Teheráni jelentések beszámolnak arról, hogy a kormány azonnal segély­csapatokat irányított a körzetbe. A hatóságok most is súlyos em­berveszteségekre és jelentős anyagi károkra számítanak az igen sűrűn lakott körzetben. nak. Az átalakított 0R0S adapter A Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat orosházi üzemében NDK-gyártmányú kombájnhoz szabták a gyakorlatban eddig jól bevált, SZK-kombájnnal üzemeltetett OROS adaptert, a kukorica­betakarító munkagépet. Képünkön a kísérleti példány látható. Fotó: Demény Négymillió 345 ezer forint értékű többletmunkát és költségmegtakarítást vállaltak a pártkongresszus tiszteletére MOM, a GAMMA, a Bolgár folklór Szarvason

Next

/
Oldalképek
Tartalom