Békés Megyei Népújság, 1966. április (21. évfolyam, 77-101. szám)
1966-04-17 / 90. szám
Új Rezső: Dal a megszépítő öntudatról (Költőtársaimnak, barátsággal) KULTURÁLIS MELLÉKLET / Amit a múltam felmutat áttűz pirosló arcomon, mert enyém végre, már enyém a megszépítő öntudat. Ezerszer tévedett a száj, ezerszer vakon nyílt a szem, mégis kisimult gyönyörűn minden gyűrött tett eszemen. Gazdátlan, vert hadak nyomán sohasem küldtem új hadat. A régi nyár, ha rosszul ért, újként fogadtam új nyarat. Ha elkapott a fecsegés, meg tudtam állni közepén, s a toliam csendben javított életem rontott szövegén, mert bennem egyensúlyra lelt az ösztön és az értelem; magamban, s itt kint száz csatán sohasem voltam védtelen. Ma kalapálom holnapom. A szívem erős, jó szív és kezemre soha nem verek, minden ütésem jó ütés. A homlokom zord, borult télidőben is nap ragyog, s a gémberedett szárnyukat arcomon áttört öntudat sugárfényénél süttetik a földre hullott angyalok. Bónus István: Itt született Itt született ezen a kopár Kutasi pusztán, ez nevelte Játszogatott az édesanyja Övó, vigyázó szeme előtt. őt. Színes lepkék, bogarak után Elcsatangolt, de sohse messze Mindig otthon érte utol a Hosszú árnyékú naplemente. Barátja volt a fürge bibié, Gólya és a suhanó fecske, Ök tanították emberségre, S vidámságát tőlük szerezte. Szeme fekete, haja talán kicsit sötétebb, mint a kender. Szeretem őt égig lángoló, Égető, kínzó szerelemmel. Vágási Imre: Elbeszél,jiik majd Várlak Immár nincstelen vagyok a vágy puszta vizében Ingerült álom fakad ágyam restekében utánad nyúló kéz hirtelen riadások Ilyen a napok éjszakája egybefolyó és testet szaggató Várlak És elbeszéljük majd a napok történéseit Sass Ervin: Tisztaságra törekvő Gélemet látok visszahőkölök fájdulnák bennem forró ősködök ível a bánat testvérem ember mért vagy kétarcú ó hogy átok ver kis szégyen-csaták boszorkányperek freccsenő kínja mind benned remeg testvérem ember kinyitott tenyér gyöngyöző világ nap-szagú kenyér elér a mesék országa egyszer rosszabbik arcod örökre vesd el ntálkozókat hamu borítsa vérüket a föld talán beisszaanyagyilkosok kipusztuljanak szemükben soha ne süssön a nap szégyen-csatáid intők legyenek becsület-osztók sose legyenek testvérem ember kinyitott tenyér gyöngyöző világ nap-szagú kenyér Oláh Éva: V árakozásban Télen A völgy fölé feszül a drótkötél, S csikorogva rajta, mint hajnalban a hó, Megindul a seél / Dideregve figyelnék a házak, gyúl-e lámpa A szomszéd tanyák teraszán, S ha a hó fölülfúj a martnál, Gondjával csak az isten, Az juthat túl a kanyarnál. v Itt élek, Kezemen évgyűrűk vonalút ja, Az erdőn túli vidék, Ahol ritka sorokban máühás Szekerek tülekednek fával, S a halálnál Tán posta sem ér hamarább, Sítalpon is hosszú a járás. Kovács György: Szenvedélyes vitákban égünk Szenvedélyes vitákban égünk nap-nap után a holnapunkéi. befalazzuk az életünket a jövőbe: váljék az ember koldus korok rabjából végre e földön boldog birtokossá És mégis, mégis, mégis: fényreklám alatt képzelődünk ódon szüreti alkonyokról; i síró vonatfütty hívogat, kísérnek kihűlt ölelések s permeteg-mézes alkonyat felhőzik bávult szíveinkre: — megannyi hazárd borkelepce csábít csapszékek vadonába, lágyítja elszánt életünket. elér a mesék országa egyszer rosszabbik arcod örökre vesd eí vesd el tipord meg a Gélem halott szülő jóanyád ím feltámadott Ez a csönd, Ez fogja a ház falait szorosabbra Meg a vénült várakozás, Hogy visszatalál a fiú.— E kettősségben tán elégünk hites túszai a jövőnek, és mégis, mégis, mégis: hiven táruló világunkban mégis legszebb embernek lenni. Mucsi lózsef: Bátrabban lép már az ember Bent járunk az Erdő mélyén, Felényi hold sárga élén. Vigyázva lép most az ember, Gond-ködéből hegyet ver fel Titok van az Erdő mélyén, Nem látod a sárga fénynél. Ha tíz napot gyújtasz lángra, Nincs felelet a titkára. I Ki látja meg a titkokat? — Gondot okoz titkon sokat — Mennyire van a Mély vége? — Nem mondja meg eged kékje. Haladj vélem beljebb, beljebb, Túlsó felén nem lesz több seb, Cirógatnak fák lombjai, Megérnek a múlt gondjai. Bent járunk az Erdő mélyén, Teliholdnak arany élén. Bátrabban lép már az ember, Félakkora port sem ver fel.
