Békés Megyei Népújság, 1965. június (20. évfolyam, 127-152. szám)
1965-06-05 / 131. szám
1W5. JÚNIUS 5., SZOMBAT Ara: 60 fillér XX. ÉVFOLYAM, 131. SZÄM Határjárás. Békéscsabán Szépen fejlődnek a növények A Május 1 Tsz-beo minden talpalatnyi földet megműveltek Javaslat 60 hold csatornázására A békéscsabai városi tanács mezőgazdasági állandó bizottsága és az osztály között jó kapcsolat alakult ki az utóbbi évek során. A bizottság tagjait a mezőgazdasági osztály rendszeresen tájékoztatja az időszerű tennivalókról. Közösen látogatják a termelőszövetkezeteket is, s közük észrevételeiket, javaslataikat a tsz-ek vezetőivel. E hét elején a mezőgazdasági osztállyal karöltve egésznapos határszemlét tartottak, melyre vendégeket is meghívtak, valamint a tsz-ek elnökeit, főagronómusait, párttifckárait, s ezzel elősegítették, hogy a termelőszövetkezetek vezetőt megismerjék egymás munkáját, a szomszédos közös gazdaságokat. A határszemlén többek között részt vett Kovács Pál ország- gyűlési képviselő, aki már évek óta ismeri Békéscsaba tsz-einek fejlődését és figyelemmel kíséri munkájukat. A bizottság látogatásának fő célja volt, hogy megnézzék a növények fejlődését, a tavaszi munkák menetét és minőségét. A látottakból megállapították, hogy a növények rendkívül szépen fejlődnek. A kalászosok ugyan nem gyommentesek: a termelőszövetkezetekben nem tudták a vegyszerezést teljesen befejezni. Részben az időjárás okozta ezt, de van Exportra is szállítanak megyénkből korai káposztát Megkezdték a földieper feldolgozását Megyénk termelőszövetkezeteiben most már folyamatosan szedik a korai káposztát, s a jövő héten már exportra is szállítanak. Elsősorban az újkígyós! Aranykalász, a kondorosi Dolgozók és az orosházi Béke Termelőszövetkezet szállít, mivel ezekben a tsz- ekben termelnek ebből a legtöbbet. Megyénkből a belföldi ellátás mellett, exportra mintegy 60 vagon káposztát terveznek elszállítani. A hűvös idő befolyásolta az érést, így a termelőszövetkezeteknek a jövő héten igyekezniük kell a szedéssel, hogy le ne maradjanak az exportpiacról. A íöldieperböl is jutott már megyénk zöldségboltjaiba, ösz- szesen hét termelőszövetkezet foglalkozik termesztésével, három tsz-ben már termőre fordult az ízletes ■ gyümölcs. A folyamatos szállítást biztosítják a Békéscsabai Hűtőházba is, ahol megkezdték az eper feldolgozását, ősz- szesen 6—7 vagon földiepret vásárolnak fel a MÉK dolgozói az idén. A borsó szedését a jövő héten kezdik meg, ebből kizárólag belföldi értékesítésre vásárolnak, hogy a lakosság ellátását biztosítsák. összesen 16 vagon borsót értékesítenek megyénk boltjaiban. olyan tsz is, ahol a helytelen munkaszervezés miatt késve fogtak hozzá. így bizony a gabonatáblák itt-ott „virágosak”. A gondos munka a Május 1 Termelőszövetkezetben mutatkozott meg a legjobban, úgy a kalászosok fejlődésében, mint a növény- ápolásban. A bizottság megállapította, hogy itt minden talpalatnyi helyet kihasználtak. Dűlőúttól dűlőútig szántottak, a tanya- és kazalhelyeket is hasznosították, és minden erre alkalmas területen elvetették a magot. A többi termelőszövetkezetben sok parlagon heverő földet láttak. Főleg a régi kazlak helyét, hagyták ki, ami — ha külön-külön nem is sok — jó néhány kihasználatlan holdat jelent. Bár a jelentés korábban arról szólt, hogy a termelőszövetkezetek befejezték a vetést, a bizottság tagjai találtaik olyan 15—20 holdnyi területet, ahol nem tudtak vetni és még ma is víz alatt áll. A Lenin Termelőszövetkezet is azért nem tudta 100 százalékosan befejezni a kukorica vetését, mert a kisréti terület talaja még mindig nedves. A tapasztalatok alapján a bizottság tagjai javasolták, hogy a Lenin Termelőszövetkezetben azt a 60 holdnyi szántóföldet, amely a legalacsonyabban fekszik, csatornázzák. A határszemle tapasztalatait értekezleten beszélték meg a résztvevők. K. J. Mai számunkból: Külpolitikai jelentések (2. oldal) Nem éri őket meglepetés (& oldal) Az egészségvédelem fejlődése Békéscsabán (6. oldal) Szombat—vasárnapi sportműsor (7. oldal) Folytatja útját a (iie mi ni űrhajó Houston A Gemini—4 amerikai űrhajó utasai jó egészségben töltötték el a péntekre virradó éjszakát. Edward White — aki egyébként bizonyos lapjelentésekkel ellentétben, nem néger, hanem fehér bőrű — a kilencedik kör megkezdésekor tervszerű kísérletsorozatot végzett. A belső és külső sugárzás mérésére szolgáló műszereket próbálta ki. Az éjszaka folymán a két űrhajós rádióbeszélgetést folytatott a földi megfigyelő állomáson tartózkodó Virgil Grissom amerikai űrhajóssal. Kiderült, hogy az űrhajó fedélzetén minden rendben van, csak az „űrséta” során használt fedélszerű ajtóval volt baj. Amikor White visszatért az űrkabinba, nem sikerült azonnal és zökkenőmentesen bezárni az ajtót, éppen ezért maradt el a programban szereplő feladatok egyike, az elhasználódott és feleslegessé vált felszerelési tárgyak kidobása. Az űrhajósok nem akarják megkísérelni a fedél nyitoga- tását, s ezért nem dobták ki az űrbe a felgyülemlett hulladékot. Az éjszaka folyamán White is aludt bizonyos ideig. A földi orvosi szolgálat megvizsgálta vérnyomását, hőmérsékletét és mindent rendben talált az űrséta után. Sem fizikai elváltozásról, sem kóros idegrendszeri jelenségekről nem érkezett hír. White, az űrséta hőse egyébként a hatodik kör befejezése után jó étvággyal megvacsorázott. Kevéske hússzalonnát, tojás- fehérjét, pirítós kenyeret és narancslét fogyasztott el. McDivitt a telefonbeszélgetésekben megelégedését fejezte ki amiatt, hogy a történelemben először használt kézi rakétapisztoly, amellyel White manőverezett az űrséta közben, kitűnően műkő- 1 dött. Még hosszú út áll előttük: a teljes program 62 földkörüli fordulatot, 97 óra 50 perces repülést irányoz elő. (MTI) ' WSAAWVW Évek óta egy úton Ma végei ér a tanítás az iskolákban Június 12—13: bizonyítványosztás Június 5-én véget ér a tanítás , az általános és a középiskolákban. A jövő héten a pedagógusok osztályonkénti értekezleteken állapítják meg a tanév végi jegyeket, majd tantestületi értekezleten döntenek véglegesen a diákok osztályzatairól. A minden tantárgyból kiemelkedő eredményt elért tanulók általános dicséretben részesülnek, amit bejegyeznek bizonyítványukba is. Június 12-én és 13-án tartják az iskolai tanévzáró ünnepségeket, s egyidejűleg kiosztják a bizonyítványt. 14-én és 15-én lesznek a be- íratások. Mind az általános, mind a középiskolákba csak az első osztályosokat, illetőleg az iskolát változtató tanulókat keli beíratni. Az általános iskola első osztályába azt a gyermeket veszik fel, aki 6. életévét a feívétel évfenek szeptember első napjáig betölti. A tanköteles kort elért gyermeket a szülő (gondviselő) köteles beíratni, függetlenül az előzetes orvosi vizsgálat eredményétől. A Rendtartás értelmében a gim. názium első osztályába az a tanuló vehető fel, aki az általános iskola 8. osztályát sikeresen elvégezte és szeptember első napjáig 17. j életévét nem töltötte be. A felvétel hatályát veszti, ha a diákot az általános iskola 8. osztályának vé- j gén javítóvizsgára utasították. Si- j keres javítóvizsga esetén az igazgató újból dönt a felvétel ügyeljen. A beiratkozáskor a tanulóknak be kell adniuk az általános is. j kólái bizonyítványukat. i Az általános iskolákban június 20-ig, a gimnáziumokban és a szakközépiskolákban július 3-ig tartják meg a tanévzáró értekez- j letet. Ezen értékelik az 1964—65- I ös oktatási év eredményeit és meg. beszélik az új tanév főbb feladatait. (MTI) Épül a Békéscsabai Konzervgyár irodaépülete. (Képes riport a 4. oldalon.) (Fotó: Kocziszky László)